László György (Kalotaszeg): Nézd, ki van itt


Kultúra


Ez a címe Timur Vermes érdekes, nem kimondottan szatíra jellegű regényének, amely Adolf Hitlerről íródott. Egy üres telken (ahol felgyújtatta magát egykor) feléled, feltámad, s elindult szeretett Németországa fővárosának mai utcáin. Megdöbbenve tudja meg, hogy a demokrácia mezébe bújtatottan egy nő kan-cellár irányítja (bitorolja) a német népet félrevezetve, szinte teljesen személytelenítve azt. A feléledt Führer bármerre fordul, betelepedett idegenekbe botlik, a németek megroggyant nemzettudatú, meghunyászkodók, sőt, az első ember, akivel szóba áll, egy török származású újságárus, aki önzetlenül segít, sőt szállást is ad neki. Ahogy megy az utcákon, az emberek itt-ott felkapják a fejüket, színésznek nézik, valami új film forgatására gondolnak. Később televíziók hívják meg, de amiket mond, kiborítja, megdöbbenti, felrázza őket bamba álmosságukból. Az író erénye, hogy nem csúszik át a paródia síkos terepére, könyvét olvasva végig azt érzed, hogy egyet is ért az új (régi) Hitler ideáival, s ebben a gyenge jellemű világban már-már kimondja az új Vezér jöttének rendkívüli aktualitását.
De mert szatíráról van szó, az író meg tudja tartani semlegességét, amely különböző helyzetekben nevetségessé teszi a főhőst, de nem blamás, nem gúnyoló, jelenléte egyensúlyba marad a társadalmi közeg függvényében, szerepe ön-küldetéses jellegű.
Hitler személyiségének megformáltsága ezért tűnik hitelesnek, úgy érzed, hogy nem kitalált, mert az író vissza-visszanyúl az egykori Führer történelmi szerepmozzanataihoz. Ilyenkor Hitler nézőpontján keresztül ábrázolja a mai társadalmi helyzetet, hiteles képet mutat fel a mai németség zagyva, megroggyant nemzettudatáról. Nem ragozza túl a zsidók üldözését, sőt, arra késztet, hogy két irányból közelítsük a kérdést, mi, miért történt akkor.
Mert Hitler nem volt antiszemita, ugyanis későbbi felesége, Braun Éva szín zsidó származású nő volt, s a korszak leghíresebb filmoperatőre, rendezője Riefenstahl asszony szintén zsidó származású nő volt, Hitler lelki barátnője, aki az 1936-os berlini Olimpia filmre vételét vezette le, elfogulatlan, káprázatos filmeket készített róla, szerepéről, érdemeiről, akinek nagyságát elismerte és rajongott érte.
Hitler a zsidóságot megvetette kalmársága miatt, mindenhová befurakodó élősködő hajlamaiért, káoszt, anarchiát, bajkeverést okozó álarcosságáért, de szerette a becsületes dolgozót, becsülte az igényes, tisztességes munkát végző embert. S hogy akkor a lágerek ideje is elkezdődött, (egyébként az angolok találták ki és hoztak össze először koncentrációs táborokat) nagyban azért is, mert a zsidó nagytőke a Harmadik Birodalom ellen tevékenykedett, kémkedtek az angoloknak, amerikaiaknak. S háborús időszakban az a divat járja, hogy az ellenséget, s főleg az álarcos, titkos ellenséget le kell győzni. Sajnos, a kis ember, a „kis” zsidóság itta meg a levét, a nagy kutyák biztonságba helyezték magukat, eliszkoltak Angliába, Amerikába. Az író utal is erre, de a szatíra jelleg nem engedi mélyebben belemenni e téma tárgyalásába. Így az akkori Hitler (mert vesztesként került ki a világháborúból) megítélése egyoldalú: ő, a fekete bárány... felel mindenért..., mi ugye, kis ártatlanok vagyunk. (Lásd a mai Palesztinát!) Persze, egyetlen ember elvesztése, kivégzése is tragédia, bűn (Jézus esete), de a történelem eseményeinek hiteles ábrázolása csak úgy lehetséges, ha mindkét fél szerepe tisztázott. A könyvből kiérződik ennek sejtetése: korrupt, gyenge jellemű világunkban mennyire elkelne egy „Vezető”, e kontinentális, sőt, világméretű zűrzavar megfékezésére.
Az író több helyen érzékelteti, hogy a mai német nép nemzettudata vészesen megroggyant, szinte a nullával egyenlő. De az ifjúság köreiben mutatkozik a jele a Hitlert át- és újraértékelő tendenciának. Mert a Führer a XX. század világpolitikai, gazdaságpolitikai mezőnyében egyedülálló személyiség. Káprázatos gyorsasággal emelte fel tíz év alatt az első világháború után a franciák, angolok által kirabolt, megalázott Németországot, s tette a korszak legerősebb hatalmává. Társadalompolitikai gondolkodásával, nézeteivel, a XX. század egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb személyisége volt. Messze túlhaladva a kommunista, szabadkőműves gondolkodást. A XX. század vége felé talán Gorbacsov emelkedett fel mellé egy teljesen más változatban. A regény vége felé érződik, hogy írója nem tud megbirkózni főhőse mai, holnapi szerepével, nem tud perspektívát adni neki. Banális helyzetbe szottyantja a főhőst: színházba menet egy régi kedvelt utcán sétálván az útját állja két álarcos alak és félholtra verik. Silány megoldás, de talán ez újra ráébreszt világunk riasztó lesüllyedettségére, s az olvasóban, (szatirikusan bár) de olyan érzést kelt, Adyt idézve: mennyire aktuális, mennyire égetően fontos lenne egy új „Vezér”.   
Utóirat:
Átgondolván a könyv szatirikus áttételességét, végül is nem tartom nagy regénynek, inkább hatás-vadász jellege van, a mondunk is, meg nem is típusa. Nem tudja, mit akar csinálni hősével. Káoszba süllyedt világunkban, ahol a gátlástalan szélhámosság a divat, ma már egy „Új Vezér” kevés és lehetetlen is. Olyan méretű a lealacsonyodás, a belülről kiüresedettség, a spiritualitás hiánya, az emberi romlottság, hogy szinte nincs támpont, honnan kéne kezdeni a megtisztulást, mert ennek orvoslása már nem „Vezér-függő”.
Silány vigasz, hogy a romlottság fala épp azokra fog dőlni, akik kifundálták. Az emberiség az „őstársadalom” felé sodródik, teljesen tudatlanul, lelki kultúra nélkül. S ez nagy optimizmusra nem ad okot, foltozni nem érdemes, nem lehet a rongyos puszlit. A regény is utólag átgondolva, erről üzen, csak radikális eszközzel, módon lehet korrigálni, újrakezdeni a világot: a műveltség, a mértéktudás szerénységével, őszinteségével.
Az író érdeme, hogy az új Führer szavaiból, tetteiből nem kotyvaszt bohóckodást: „Itt az ideje, hogy a Führer ismét részletesebben kifejtse világnézeti alapjait” – írja.
Csak így rángatható ki a német nép önkéntes rabszolgaságából. A főhős végig első személyben beszél, mintha találkoznánk vele: Nézd, ki van itt!
Aztán kiderül, hogy nincs itt senki, csak Európát, az emberiséget szipolyozó nagy tőkés hatalom élősködői röhögnek a markukba, a népek szenvedése fölött. Elbizakodottságukban nem veszik észre, hogy félre van verve a harang: Az Ő temetésükről üzen.