Balogh Bertalan (USA): Hű, de titkos!

gondolkodó



Azon már nevetni se kell, ha valakinek titkos a telefonszáma, és azt hiszi, hogy egyből titkos is lesz. A telefon körül azért mégis vannak érdekes hátterek.
Elváltunk 1964-ben, de amint mondani szokás, megmaradtunk mély barátságban, hiszen csak mindketten taknyosok voltunk, vagy későn érők, és négy és fél év múlva jöttünk rá, mi, a szerelmes kölkök, hogy elmúlik a szerelem, és elillant szerelem már nem alapja és magva annak a valaminek, amit házasságnak nevezünk. Jellemző e feleség ismert humorára, hogy mielőtt beléptünk volna válás okából a bíróság tárgyalótermébe, megkért, hogy vegyem ölbe és vigyem őt át a küszöbön. Humora ma is sziporkázó néha. Ezért is, meg a közben megizmosodott baráti szálak miatt is legalább kétnaponként felhívom, innen Floridából, mert van rá mód, hogy fillérekért traccsolhassunk. Néha órákig is. Ebben csak az a kissé árnyékos, hogy gyakran, ha nem is mindig, visszhangos a vonal, amiről én, a Magyarországon és Rákosi–Kádár korban megemberesedett egyén egyből tudom már, hogy lehallgatnak bennünket. Két nyolcvanéves
röhögcsélése ugyanis roppant fontos lehet, nem is annyira a magyar köztársaságnak, hiszen egyikünk se, és együtt se akarjuk megdönteni a magyar államot, hanem a Nagy Testvér nagyon kíváncsi minden egyes embernek, magyarnak is, a véleményére, pláne, ha nemzetközi vonalról van szó, és rendszeresek a hívások. A kimustrált Ávós néninek a lélegzése is hallik néha, sőt nem tudja megállni, hogy olykor meg ne jegyezze: „igazán” meg „mi a fene”, meg „ne mondja”, azaz nem is titkolja, hogy hallgat minket, mielőtt szétkapcsol bennünket.
Ilyen a mi kis mikrokozmoszunk, az az alig tízmilliós... A Nagy Testvért szolgálja. Olyan titkos a tevékenysége, hogy nem is titkos.
A másik érdekesség a titkos jelszó, amivel csak én nyithatom ki a számológépemet és senki más a világon. A napokban kezdtem egy esszét írni. Megírtam az első oldalt, átmentem a másodikra, folytattam, aztán eszembe jutott valami és visszakattintottam az első oldalra, de az nyomtalanul eltűnt! Cakk pakk. Kerestem mindenütt, de egyszerűen eltűnt, kitörölték, vagy ellopták. Igaz, a címe ez volt: Titkos Világkormány. Nagytestvérnek megvan az a szokása, hogy bármit leír az ember számítógépen, ő már olvassa is. Persze nem ő és nem szóról szóra, mert ő sem győzné, hanem automatikus figyelője kulcsszavakkal dolgozik. A „veszedelmes” szavakra rögtön bekattan, rögzíti, magát a szöveget is és a feladót és a címzettet is. Nagy Testvér tudni akarja naprakészen, hogy kinek mi a véleménye. Nem csak az enyém, hanem mindenkinek a véleménye a Föld kerekén. Rengeteg kulcsszó létezhet. Például: forradalom, fegyver, tengeralattjáró, megbuktatás, tüntetés, globális, világuralom, ügynök, operatív... és még vagy egy-két ezer. Elképzelhető, mekkorát kattant Nagy Testvér automatája írásom címére! Azt meg végkép ne kérdezzük, hogy hogyan jutott be a titkos jelszavas számítógépembe, mert az aztán csak nekem, meg neki nem titkos. Bár még a kereskedelem pofátlanjai is feltörnek minden titkos zárat. Elárulhatom utólag, (hogy végleg ne legyen titkos), hogy kezdő jelszavam ez a hosszú és ékezetes szó volt tegnapig: mimikutyuskám. És láss csodát, a csakis magyarul értelmes jelszóra egy kutyafelszereléseket árusító amerikai cég ajánlatai jelentek meg a gépemen máris. Pórázok gyöngyökkel, műgyémántokkal, kis kabát (London Fog márkát utánozva) esős napokon sétához, meg kutyafogkrém és fogkefe és még egy hosszú-hosszú lista színes képekkel. A véletlenség teljesen kizárható, hiszen a rég elhunyt Mimike nőstény volt és kis termetű ölkutya, az ajánlatok pedig pont nőstény kiskutyát céloztak meg. Ennyire titkos itt minden. Egészen le a kutyaszőrt bodorító szerekig, Amerikában is, magyarul is. Nem tudom, mennyit segít, ha „titkos” jelszavamat naponta cserélem. Valószínűleg csak egy-két napig.
Ilyen lett a világ körülöttünk. Egy ilyen világra pedig az a helyes válasz, hogy az ember mégis, és csak azért is megírja a maga véleményét, mert nem ember az, akinek van véleménye, de nem mer megmukkanni a várható retorziótó miatt. Nekem szinte ars poeticám volt eddig is, hogy az egész világ tehet nekem egy szívességet.
Miről szólt volna a Világkormány című írás?
Arról a jelek szerinti felismerésről, hogy immár hosszú évszázadok óta alakulgatott és mára már a háttérben majdnem teljesen ki is alakult egy formáció, ami jobb szó híján háttérbeli világkormánynak is nevezhető.
Hol vannak az emberei?
Mindenütt, ahol a globalizmusért, mint célért ügyeskedni, vagy harcolni, tenni lehet.
Hol székel ez a kormány?
Van, aki félreérti a dolgot és azt hiszi, hogy az időnként nagy titkolózással összeülő Bilderbergesek képezik a kormányt, pedig ezeken az üléseken csak az aktuális parancsokat végrehajtó nagyok vannak jelen, nem pedig a parancsokat kiadók és új irányvonalat meghatározók.


Kik az igazi főkolomposok?

Elemzők eljutnak eddig a pontig, és tudni vélik, hogy a főkolomposok a Rothschild dinasztiából valók, a Szabadkőművesek legrangosabbjai közül, valamint a Chabad vezetőiből, és a Máltai lovagrend krémjéből. De az egyszemélyt, a „királyt” bizonyossággal senki sem tudta megnevezni eddig.  Vannak feltevések, hogy egy időben Trockij volt vagy a „király”, vagy a királyhoz legközelebb álló személy, bár valószínűbbnek látszik, hogy ő csupán Lenin irányítója, felügyelője volt, és a forradalom szervezője. Jellemző a világkormány hatalmára, hogy Sztálin csak emigrációba tudta kényszeríteni Trockijt és csak jóval később tudta megöletni.  Gyaníthatta Sztálin, hogy a Cseka, a GPU, az NKDV és hasonló állambiztonsági főnököket is a világhatalom manőverezi ezeknek a véres intézményeknek az élére. Nem volt mi mást tegyen, mint tisztogatott időnként és kivégeztette őket. Jagodát, Zinovjevet, Kamenyevet és a többieket szépen, sorba. A „király” tehát továbbra is titok, de nem is ő fontos, hanem a világuralomra törő eszme, és az, hogy emberei mindenhol ott vannak. Vezető pozícióban.
Mekkora pozíciókban?
Kormányokban, államapparátusokban, államvédelmi szervekben, bíróságokon.
Manapság sok szó esik például a Vatikánról. Ebben az a figyelemfelkeltő, hogy a jezsuiták ősi szabálya, szerint jezsuita nem lehet pápa, tehát hogy mégis előtérbe került a két utóbbi jezsuita, annak oka kell legyen. Lehet, hogy a katolikus egyház és a Vatikán összeomlasztása most a parancs, ahogy egyesek szerint annak idején maga a jezsuita szerzet is a világkormány érdekében alapult? Mindenesetre, ilyen horderejű feladatot csak jezsuitára lehet bízni. Az is gyanús, hogy mind nyilvánosabban szapulja a sajtó a Vatikánt. És nem csak az internetes sajtó. A sátánista mozgalom centrumának nevezik sokhelyütt nemzetközi gyermekkereskedelmet emlegetve, véres csecsemő áldozatokkal vérivással spékelve.  A negatív hírverés mintha azt célozná, hogy előkészítse a világ népét arra, hogy ne bánkódjon, ha a Vatikán, mint helyrehozhatatlanul belülről romlott hatalmi tényező, elpusztul, hiszen korrupt, sőt pedofil, ember- és gyerekkereskedő, sátánimádó és istentagadó. Hírek szerint Ferenc pápát minden hatalomtól és befolyástól megfosztották, három bíboros irányítja a Vatikánt. (És a fekete pápa)? Egy másik hír szerint, a Moszkvában látogatást tevő Ferenc pápáról a KGB-kiképzett Putyin csak azt mondta: „Ez nem Isten embere”.
Máskülönben sem jósolhat jövőt az ember a Vatikánnak, hiszen a világkormánynak igazán nincs érdekében, hogy rajta kívül más hatalom uralkodjék a tömegek fölött.  Rossz pápákkal, vagy azok nélkül, Vatikán összeomlasztása tényleg cél lehet. Nem csodálnám, ha ez be is következne.
Mekkora hatalma van ennek a Világkormánynak? Ekkora biztosan van.
Világháborúk eredményeként a Szovjetunió megteremtése is a világkormánynak köszönhető. Churchill szerint is egy emberöltőre szólt a terv, és csupán kísérlet volt arra, hogy lehet-e és jó módszer-e nagy tömegeket nyílt terrorral vezetni. Nem ez látszott a legjobbnak, és ki is húzták a dugót, a Szovjetunió pedig lefolyt a kanálison. Elképesztő volt, hogy annak idején Kaliforniában a szabadkőművesek világkongresszusán Gorbacsov tartotta a legintelligensebb beszédet. Ki gondolta volna, hogy ő is!...  És ki gondolta volna, hogy feladatul a Szovjetunió csöndes bedöglesztését kapta. Meg is tette a kötelességét, és utána mehetett is. Ma szóba se állnak vele.
Szükségszerűnek látszik, hogy Amerika, mint tényleges nagyhatalom ugyancsak lefokozás előtt álljon. Sosem szerette a világkormány a nagy hatalmakat.  Még a jelentőségében csekély Osztrák-Magyar Monarchia is túl szervezett és túl nagy volt neki. Amerika is fontos volt neki, amíg használni tudta, mint zsoldost a tervei megvalósításhoz szerte a világban, de ahogy a direkt terror sem volt alkalmas modell a világ uralására, a fegyverrel való uralkodás sem látszik annak, mert egy-két-három atombomba után nem lenne kit uralni.    
Trump esete is ad fogalmat arról, hogy milyen szövevényesen és szinte kipusztíthatatlanul jelen vannak a világkormány csápjai Amerikának minden igazgatási szintjén. Elnökké választása úgy érte az egyébként mindent irányító világkormányt, mint egy eltévedt atombomba. Ugyanis Hillary Clintont jelölte ki, de az csúnyán megbukott a háttér óriási támogatása ellenére is, mégpedig egy politikában ismeretlen alakkal szemben, aki nem fogadott el (előre lekötelező) anyagi támogatást senkitől, mert ahhoz túlságosan gerinces, és ráadásul, van neki elég pénze. A döbbenet csimborasszója volt a reakció, sőt ma is, és állandóan megy ellene a harc. Tudta Trump, hogy nehéz lesz a nyüszítően csalódott politikai képződménnyel szemben vezetni az országot, különösen pedig nemzetállami irányba és éppen a globalista világkormányosokkal szemben, de nem gondolhatta, hogy a politikai mocsár akkora, amekkora.  Első pillanattól kezdve a jelenig csalás, árulás, szabotálás, vádaskodás, alattomosság jellemezte a sajtót, sőt közvetlen környezetét is, Fehér Házastul, mindenestül. Jóformán csak a Pentagon zöme és a hihetetlenül fellendült gazdaság élvezője, maga a nép és a fejétől lefelé reformálódó jogi testület áll mögötte. És egyszerűen az a tény, hogy nacionalista, aki nem pártot akar érvényre juttatni, hanem az amerikai népet.
Ismerős nekünk is a szituáció, a nemzetállam gondolata és az ez ellen berzenkedők aknamunkája.
A világban ma két alapvető erő győzködik. Elsőnek ott van a világkormány, jóformán már nem is nagyon a háttérben, és ott van a nemzetállamban gondolkodók bővülő kis csoportja, a V-négyek, meg Putyin hatalma, meg a globalizmust gyűlölő Kína és Indokína és mások, akiknek elege van a hamis pénzuralomból.
Mérlegeljünk, jósolgassunk?

Egyelőre az a bizonyos, ami a kínai átokból ismert: érdekes időkben élünk.