Brandl Gábor: TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, POLITIKAI JÖVŐKÉP EURÓPÁRÓL ÉS A VILÁGRÓL

dokumentum, tanulmány, jövőkutatás



Társadalmi, politikai, gazdasági jövőképet írni a lehető legbizonytalanabb dolog, és nehéz elérni még a viszonylagos értéksemlegességet is. Mégis, sokak érdeklődésére tarthat számot, hiszen az emberek kíváncsiak, vajon hogyan, milyen körülmények között fognak megöregedni gyerekeink, unokáink. A tanulmány elsősorban elgondolkodtatni akar, de nem mond le a plauzibilitásról. Magyarországon és néhány más országban a társasági beszélgetésekben sokan pesszimistán látják a jövőt: nem lesz nyugdíj, nem lesz mit enni, megsülünk, szomjan halunk, naponta ötször kell majd mecsetbe járni (Houellebecq: Behódolás), és így tovább. Európa más népei optimistábbak, de ők is ködbe veszőnek látják a távolabbi jövőt. Hogy mi lesz Magyarországgal 5-10 éves távlatban, azt egyáltalán nem lehet tudni a kaotikus gazdasági, politikai folyamatok miatt. Ha egy nagyságrenddel nagyobb népességről van szó (Európa), és 30-50 éves távlatról, már kissé könnyebb a helyzetünk. Ha még egy nagyságrenddel nagyobbat ugrunk a népességben (7-8 milliárd), már segítenek a több ezer éves történelmi trendek: a gazdaságtörténet, politikatörténet, társadalomtörténet. Ilyenkor a kisebb kacskaringók, a történelem, a gazdaság, a különféle társadalmi folyamatok hullámzásai jobban kisimulnak. Nem mindegy, hogy kilátóból, repülőgépről, vagy mesterséges holdról nézzük az alattunk lévő tájat. Így sem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a pillangóhatást. A kultúra mátrixában bármikor megerősödhet egy csomópont, ami egészen nagy mellékvágányra kényszerítheti az emberiséget, olyanra is, amihez képest a II. világháború kismiska. (Kultúrán az emberiség összes felhalmozott tudását, kapcsolatait, és ezek használatát értem, termelésen pedig ezek előállítását, pusztítását, beleértve az embert, és biológiai környezetét is.)  A számos történelmi trend közül összesen ötöt választottam ez alkalommal. Néhányat már előző írásaimban érintettem. Nézetem szerint az alábbiakban tárgyaltak mintegy összefoglalóan jellemzik a következő 30-50 év politikai, gazdasági és társadalmi változásait.  


TÖRTÉNELMI TRENDEK
A népesség növekedése

Az emberiség, története során egyszer került igazán komoly veszélybe, (a Toba vulkán miatt), mintegy 70 ezer éve. Azután fajunk elterjedt az egész Földön. Tízezer éve már 5-10 millióan voltunk, a Római Birodalomban már 80 millióan éltek, és a XIX. században elértük az egy milliárdot. Eközben további vulkánkitöréseket, járványokat, meteorok becsapódását, és saját háborúinkat is túléltük. Számos helyi ökológiai, gazdasági katasztrófán vagyunk túl. Miközben Európa félig kipusztult a pestisjárványban, Indiának, Kínának, vagy Amerikának más gondjai voltak, de jelentősen csökkent a kihalás veszélye. Az atomkor beköszöntével elérkezett az önpusztítás lehetősége. Nem nagy a valószínűsége annak, hogy sok száz, egy megatonnán felüli atomtöltetet robbantsanak fel rövid idő alatt, az összes kontinenst bevonva, vagy bevessék a kobaltbombát, az embert letörölve a bolygóról. Bár egy „korlátozott” atomháború veszélye jelenleg növekszik, – ha elpusztulna akár az USA, az EU, vagy a Távol-Kelet –, az emberiség, jelentős visszaeséssel ugyan, de fennmaradna. E háborút előidézhetné a túlnépesedés, a gazdasági-, kulturális-, ökológiai egyenlőtlenségek további erős növekedése. Egy háború, melyben akár több milliárd ember is elpusztulna.
Sokak szerint a túlnépesedés okozhatja az ember pusztulását, mert élhetetlenné válik a Föld. Ezt a nézetet nem osztom. A népesedési trend megszakad. Jelenleg a fejlett országokban, Amerikában, és Oroszországban nincs túlnépesedés. Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában, Dél-Amerikában a növekedés mértéke folyamatosan csökken. Eléggé megbízható ENSZ adatok szerint, a Föld népessége ebben a században meg fog állni, a 10-11 milliárdot nem fogjuk meghaladni. Ez jelenleg a Föld eltartó képességének a maximuma (a tudomány fejlődésének segítségével). Nagyobb baj lesz az emberiség öregedése. A század második harmadára a halandósági mutatók világátlaga elérheti a 70-75 évet, és a betegségben eltöltött átlagos életkor is nőni fog. Egyre kevesebb gyerek születik a század második felében, a gyógyszerek pedig egyre több emberhez jutnak el. Ezen a robotizáció, a mesterséges rész-intelligenciák elterjedése, és a genetika ugrásszerű fejlődése fog segíteni. Nőni fognak az egészségesen eltöltött évek (Afrikában is). A 21. század második felében a szellemi munka szinte teljesen dominálni fogja az idősek életét is, a fejlett világban. Ha akkor beszélhetünk egyáltalán hagyományosan vett nyugdíjról, a nyugdíjkorhatár mindenhol a világon 70-75 év körül lesz.


Modernizáció

Egymillió évvel ezelőtt kezdődött a modernizációs folyamat a tűzzel. Ekkor még nem is volt homo sapiens. Ezután felfedezték a művészetet, a vallást, a nyilat, a kutyát, a mezőgazdaságot. A sor gyorsuló ütemben folytatódik, mivel egyre több az ember, egyre több az újító, a tudós, a fejlesztő. Ennyi ember életét megszervezni, viszonylagos békében megtartani, csak folyamatos, az összes társadalom minden szegmensét átitató modernizációval lehet. Az olyan „puha” területek is folyamatosan modernizálódnak, mint a művészetek, kommunikációs, a bölcseleti, társadalomtudományi mező. Feltétlenül kiemelendő a pedagógia, a politika, és a közgazdaságtan. Vannak a történelemi korok, amikor alábbhagy valamelyik területe a modernizációnak, vagy felgyorsul. Ez szoros összefüggésben lehet a népesség, a kultúra, az anyagi, és szellemi javak áramlásával. A modernitásnak olyan apostolai voltak, mint Goethe (művészet és tudomány), Comte (a tudomány), Spencer (a verseny).  Manapság Parsons-t lehetne megemlíteni, aki már teljes egészében azonosítja a modernizációt a fejlődéssel. Akármelyik területét is vizsgáljuk a kultúrának, a politikai berendezkedést, a gazdaságot, vagy a természettudományokat vesszük, jelentősen felgyorsult a modernizáció, de még így sem mondható, hogy a fejlődés, vagy változás (kinek-kinek, hite szerint), valamiféle linearitást követne. Azonban nagyon valószínű, hogy a modernizáció beleszól nemcsak unokáink mindennapi életébe, a lakástól kezdve a házasságig, a bankrendszertől, a munkán át, a kommunikációig, hanem az ember biológiájába is. Utóbbi olyan gyökeresen megváltoztathatja az emberiséget, mint a tűz felfedezése. Azokra a veszedelmes bajokra, melyekre ma hivatkoznak, a modernizáció választ tud adni. Gondoljuk a középkori és újkori városok hatalmas környezetszennyezéseire, az erdőégetésekre, a sivatagosodásra, az újkori matrózok, fekete rabszolgák, eszkimók, busmanok életerejére. A modernizáció elbánik olyan nehézségekkel, mint a CO2 kibocsátás, más káros ökológiai folyamatok visszafordítása, vagy az élelmezési nehézségek. Természetesen nem tudhatjuk, a modernizáció „nem csap-e be bennünket”. Lehet, hogy amit fejlődésnek látunk, az egy helyben toporgás, vagy a pokolba vezető út, de eddig nem csalatkoztunk. A modernizáció folyamatában trendforduló várható a mesterséges részintelligenciákkal, és a genetikai kutatásokkal kapcsolatban, de ezek csak a modernizáció irányát módosítják. Az is modernizáció, ha átköltözik személyiségünk az internetre, vagy ha beszéd helyett rádióhullámok segítségével fogunk beszélgetni, egy genetikai változás után. Igazi trendforduló atomháború esetén lehetséges, ami hosszú időre befagyaszthat mindenféle modernizációt. 


Az agresszió csökkenése

Ez a trend a biológiai -, és a társadalmi evolúció közös gyermekének, az emberiségnek egyik segítője. Lehetővé teszi például, hogy egy tömött metróból élve szálljanak ki az emberek, és ne harapják el egymás torkát. Ez teszi lehetővé a csapatmunkát, a munkamegosztást, és ez terjesztette el a háborúk helyett a sportot. Az agresszió csökkenésére olyan tudósok hívták fel a figyelmet, mint Joshua Goldstein, Francis Fukuyama, Steven Pinker, Philip Zimbardo, vagy Csányi Vilmos. Eléggé nehéz ezt a folyamatot felfedezni a 20. században, a Holokauszt, Kambodzsa, Szudán, és az ISIS tevékenysége után. Végig kell gondolnunk azonban, hogy Egyiptomban, a Római Birodalomban, Kínában, milyen keveset ért az emberi élet kétezer évvel ez előtt, vagy azt, milyen volt az európai élet a középkorban, állandó háborúk között; mi volt a modern kori rabszolgaság, milyen volt az indiánok kiirtása, az Aboriginek élete, vagy a Búr háború (az első koncentrációs táborok). Pedig az ókorban az emberiség létszáma összesen 200-250 millió lehetett, és a Holokauszt idején is csak 2,3 milliárd. Minél korábbi szakaszt vizsgálunk a történelemben, arányaiban annál több halottja van a „kultúrák összecsapásának”. Ma, amikor 7,5 milliárd ember él a Földön, még nem derült ki mindenhol, hogy a szomszédot, a szomszéd falut, vagy a szomszéd országot, kultúrkört elpusztítani nem racionális cselekvés. A fejlett világban már rájöttek, hogy az embert elpusztító neutronbomba helyett gyógyszereket, iskolákat, villanyáramot, ipart kell (kellene) az elmaradott területekre vinni, mert legfőbb érték az ember, abból is a kiműveltebb. Ugyanakkor a Délszláv, és a szudáni háborúban tanúi voltunk, hogyan ölték halomra egymást a szomszédos házakban, - faluban lakók. E sok milliárd ember ugyanakkor mégis viszonylagos békében tud élni. Londonban, Párizsban, a Közel-Keleten elkövetett mészárlások, a rohingyákkal, és a jazidikkal szembeni népirtások, az emberiség létszámához képest elenyészőek. Ezeket a cselekedeteket éppen azért tartjuk borzalmasnak, – mert különösen az európai kultúrkörben –, meredeken csökken az emberek agressziós szintje. Egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik úgy gondolják, hogy a kommunikációs eszközökön bemutatott rengeteg agresszió növeli az erőszakot, (igaz, ennek az ellenkezőjére sincs adat, ahogyan a pornográfia és a nemi erőszak kapcsolatára sincs). A többi között, a metoo-mozgalom, a női emancipáció növekedésén túl, az agresszió, és a kontrollálatlan hatalom csökkenése felé mutat. A világ kulturális integrációja, a kereskedelem, a tőkekihelyezés, mind hozzájárul a másság tiszteletéhez; a xenofóbiát, és a rasszizmust, tehát a másokkal szembeni agressziót csökkenti. Az európai pedagógiában például egészen forradalmi átalakulást figyelhetünk meg az agresszió csökkenésében, az utóbbi ötven évben. Ez a trend is megváltozhat világháború, vagy olyan globális természeti katasztrófa esetén, amikor újra evolúciós előnyt jelent a magasabb agressziós szint (erőforrások csökkenése: Közel-Kelet), de egyelőre ez nem valószínű. Azonban az elmondható, hogy az agressziós szint csökkenéséről egyelőre még nem áll meg sem a háborúskodás, sem a versengés, belátható időn belül.


Globalizáció (integráció)

Amikor az emberiség kirajzott Afrikából, kisebb, elszigetelt kultúrák jöttek létre. Később egyre nagyobb közösségek, királyságok keletkeztek. Ezek örökösen harcoltak, de kereskedtek is egymással. A termékfelesleget csereberélték (barter). Ha nem ment a csere, megküzdöttek. Még ez idő előtt kezdődött a munkamegosztás is, amit később Arisztotelész (Politika) vett górcső alá, és olyan nevek fémjelzik elemzését, mint Adam Smith, Büchner, Marx, Weber, vagy Niklas Luhman (funkcionális differencializálódás). Annak idején Kant a filozófián kívül tanított csillagászatot, és költészetet is. Ma egy professzor, saját tudományának egy részterületét sem tudja átlátni, annyira felgyorsult a szellemi tőke termelése. Így látható, hogy egyszerre van jelen a társadalmi szintű integráció, és az egyének szintjén a differencializáció. A termelési folyamatokban is jelen van mindkettő.
Fernand Braudel úgy gondolta, a világgazdaság jóval korábban jött létre, mint a XVI. század, mely Marx és Wallerstein szerint a kiinduló pont volt. Azt gondolom, a globalizáció kezdetét a kereskedelem, a földművelés, és a vagyoni egyenlőtlenségek elindulásához kell kötni, ez pedig évezredekkel előbb volt, mint a kapitalizmus létrejötte. Kezdetben olyan egyszerű cserékről volt szó, mint például egy törzs elcserélte só készletét, a másik törzs vadászatból származó húskészletére. A só kibányászása, a bánya helye, a vad fellelhetősége, ügyes elejtése, már feltételezi, hogy szellemi termékek is cserélődtek. Természetesen eleinte titkot képezett a jó vadászterület, és a só lelőhelye, de az információk lassú áramlása itt kezdődhetett (kémkedés, házasság, harc által).
Marx egyenlőtlen cseréről beszél a világpiac és a kapitalizmus kialakulásakor. Amikor a gyarmatosítók Afrikában vérengzéseket hajtottak végre, millió számra hajtottak el rabszolgákat, megkezdődött egy tanulási folyamat is Afrikában: a hatalmas hajókról, az éles kardokról, a lőfegyverekről, használati tárgyakról, a borsról, a fahéjról. Társadalmi szinten nehezen lehetne kibogozni, hogy a csere, (beleértve a szellemi termékeket is), mennyire volt egyenlőtlen, de a rabszolgákat, és az újkori gyárakban dolgozó gyereket, kihasznált rétegeket nézve természetesen egyenlőtlenségről beszélhetünk. A tanulási folyamat ma is tart, a rettenetes pusztítás (fegyverexport, természeti javak elvétele) ellenére, a szellemi tőke beáramlása ma erősödik. Egyetemek, kórházak épülnek, az emberek egyre több autót, buszt, okostelefont használnak. Utóbbi használatának elsajátítása komoly tudásimportot feltételez. A globalizáció csak akkor folyhat tovább, ha a népesség növekedése tényleg megáll, mert különben az erőforrások hiánya miatt, nő az agressziós szint. Ehhez a modernizációnak folytatódnia kell, és nézetem szerint fog is. A világkereskedelem folyamatosan nő, (vele együtt a tudástőke áramlása), és egyre kisebb érdekük fűződik az országoknak, régióknak ahhoz, hogy háborút indítsanak. (Marx nem szentelt elég figyelmet a szellemi-, és társadalmi tőkék áramlásának, bár természetesen tisztában volt jelentőségével, hiszen a Tőke III. kötetében megjegyzi, hogy a szabadság „túl van a tulajdonképpeni anyagi termelés szféráján”. Ez kritika a neomarxizmus felé is, mert örökösen az anyagi javak elosztásával vannak elfoglalva.)


Az egyenlőtlenségek csökkenése
„A tudásalapú társadalom kapcsán véleményünk szerint az egyenlőség kérdését új módon kell megközelíteni.” (Palánkai Tibor)

Egyenlőtlenségek már az emberiség hajnalán is voltak. Különféle fajtái dinamikus, és ellentmondásos viszonyban álltak, minden történelmi korban. Tízezer évvel ez előtt, egy darab hús, egy birka, egy fából készült kapa tulajdonjoga dönthetett életről, vagy halálról. Ma az ilyen, életre-halálra szóló egyenlőtlenségek a világ népességének már csak 1-2 %-át érintik. Az éhezés, az alultápláltság a történelem során csökkent a világ népességéhez viszonyítva.
Más szemszögből nézve, az emberek között már az anyjuk hasában sincs egyenlőség. Nem mindegy, hogy az anya vitaminhiányos, dohányzik, egy ugandai faluban, vagy egy svéd nagyvárosban látja meg a napvilágot. Lehet valaki gazdag, művész, nagyhatalmú politikus, vagy világhírű tudós, ugyanakkor tolószékben, vagy vakon tölti életét, (Roosevelt, Hawking, Andrea Bocelli). Jelenleg a vagyoni/jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése az uralkodó eszme, mintha az összes többi egyenlőtlenséget ez hozná létre, vagy ezzel lehetne megszüntetni, holott esetenként éppen a vagyon okozza milliók pusztulását (zsidó pogromok, aztékok aranya). Inkább a javak (szellemi, anyagi), a kultúra egyenlőtlenségéről kell beszélni, melyet az ember szükségszerűen egyenetlenül termel, fogyaszt, cserél, és oszt el. Ezen kívül itt vannak még a természeti javak, melyeket szintén egyenlőtlenül álnak rendelkezésre, és használjuk el azokat, a tudástőke által szabályozottan. A történelemből az látható, hogy a tudás hozza létre az anyagi különbségeket, és nem fordítva. A tűz előállításának tudása komoly evolúciós előnyt jelentett, ahogyan az időjárás, a földek, az állatok mozgásának az ismerete is. Az emberek egyes csoportjainak uralkodása mások felett, a fegyverek innovációján, a szervezettség/rend tudásán, a belső kommunikáción, és a nemzetségeken, törzseken belüli agresszió csökkenésén/csökkentésén alapul. A vagyoni javaknak természetesen van önmozgásuk is (öröklés), de a döntő, amiből e vagyonok/jövedelmek keletkeztek, az valamiféle innováció, vagy egy olyan szellemi tőke (a nevelés, az oktatás adja), mely alkalmassá tesz arra egyéneket, hogy másokat irányítsanak, és a javakat egyenlőtlenül osszák el. Minden mai nyelvben megvannak azoknak a más törzsektől átvett szellemi tőkék nyomai, melyek csere, vagy agresszió útján terjedtek el. (Például a magyar nyelvben a „kard”, vagy a „búza”, iráni illetve ótörök eredetű, mert tőlük vettük át a fémekkel, a földműveléssel kapcsolatos tudástőkét.) Az Egyesült Államok, és az egész európai kultúrkör, ma nem azért a legerősebbek, mert a legtöbb fegyvert, autót termelik, hanem azért, mert itt van a legnagyobb szellemi tőke. Kína és Japán 20. századi felemelkedésében ugyanúgy benne van az adaptációs képesség, a tudás centrikusság, a fejlődési-, és egyenlőtlenségi viszonyokhoz mért társadalmi szerveződés/rend, melyet a több ezer éves kulturális tőke teremtett meg, és amely tőkét kiirtottak Dél-Amerikában.
Ha, tehát az egyenlőtlenségek trendjét vizsgáljuk, a 21. században, a társadalmi-, tudás-, és szellemi tőke mozgását kell végig gondolni. Ezen kívül még két olyan egyenlőtlenség van, melyeknek evolúciós gyökerük van, de közvetetten kapcsolódnak a tudás termeléséhez. Ez a női emancipáció, és a generációs egyenlőtlenségek. A tudástőkét inkább a felnőtt férfiak birtokolták, birtokolják, (gondoljunk Afrikára, vagy az iszlám országokra). A legmagasabb szintű tudástőke még Európában is, többségében a férfiak kezében van (a hatalommal együtt). Ezekben az egyenlőtlenségekben a nőknél, és a fiataloknál is, szellemi-, és tudástőke erősödése figyelhető meg. Az emberiség további fejlődéséhez egyre nagyobb szükség van a szellemi munka kiterjesztéséhez, és az örökös tanuláshoz. Régen a fiatalok csak minimálisan lettek okosabbak, mint szüleik, és a nőket lefoglalta a gyerekszülés, valamint a családhoz kapcsolódó fizikai munka. A 21. században ez a szellemi, fizikai felszabadulás új lökést ad az emberiségnek. A mai fiataloknak relatíve jobban nő a szellemi tőkéjük, mint apáiknak (a baby boom, és z generáció különbsége). A lelki beállítódás (férfias nők, nőies férfiak), valamint a felettes én (Freud) megváltozása, korunkban átalakítja a tudástőke eloszlását az idősebb és fiatalabb férfiak (startupok), valamint a férfiak és nők között. Az egyenlőtlenségek alakulásának a történelmi trendje tehát az, hogy mivel a szegények, a fiatalok és a nők egyre nagyobb részt kapnak a szellemi és tudástőkéből, hiába nő most jelentősen az anyagi javak egyenlőtlensége, hosszabb távon ez csökkenni fog. Még azokban az államokban is, melyekben látszólag megszűnt a társadalmi mobilitás, lassú kulturális fejlődést tapasztalhatunk a legalsó rétegekben (telefon, facebook, autóvezetés, ismeretek vírusokról, baktériumokról, fogamzásgátlás, számolási képességek). Ez involválja az anyagi felemelkedést is, igaz, esetleg több generáció alatt. Ehhez nem kell világháború szükségképpen, ahogyan ezt Piketty sugallja. A Tobin-adóról, az offshore megtiltásáról, és e félékről érdemes ugyan fantáziálni, de végső soron nem ez lendíti majd tovább az emberiséget. Az anyagi és a szellemi javak termelése, és elosztása általában együtt halad, de sokszor előfordul, hogy egyik a másikkal szemben működik. Az esélyegyenlőségek csökkentése a kulcs (nevelés, oktatás, szociális háló) a háború elkerüléséhez, ahogyan ezt Szelényi Iván, és mások is megjegyzik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy világtrendről van szó, és az információk, a tudás áramlása felgyorsult az internetnek és az okostelefonoknak köszönhetően. Egy norvég szegény, a legalsó centilisből, összehasonlíthatatlanul több tudás-, szociális-, kapcsolati-, kommunikációs tőkével rendelkezik, mint egy szudáni szegény a legalsó tizedből, de ez a különbség csökken. A világgazdaság, és a szellemi tőke együttes növekedése évszázadok óta tart, igaz, sokféle ciklikussággal. Remekül megfigyelhető ez a Meidzsi-kor modernizációs folyamataiban (Japán), vagy a 20. század utolsó harmadában, Indiában és Kínában. Az elmúlt ötven évben számottevően nőtt a világ GDP-je, élhetősége, létbiztonsága, a népesedést meghaladó módon. Ezzel együtt nőtt a kulturális tőke is. Az egyenlőtlenségek csökkenésének hatalmas trendjéről, csak akkor kapunk hiteles képet, ha nemcsak a vagyoni-, jövedelmi-, területi-, nemek közötti-, életkorbeli-, etnikai egyenlőtlenségeket nézzük, hanem a tudásbeli-, kapcsolatbeli-, születési-, és biológiai egyenlőtlenségeket is. Ezek az egyenlőtlenségek mind dinamikus, hálózati, és ellentmondásos viszonyban állnak egymással. Néhány ténnyel megvilágítom, mire gondolok. Hogyan beszélhetünk egyenlőtlenségről Európa és Afrika között, amikor az európai kultúrkört szaporodási -, egészségügyi bajok tömege gyötri? Európa népessége csökken, Afrikáé 30 év alatt duplájára nő. Az európai kultúrkör relatív ereje csökken, az ázsiai, afrikai rasszok mindenféle szempontból előre törnek. Az egyes kontinensek közötti egyenlőtlenségek két oldala csak az anyagi-, és tudástőke, a harmadik oldal a biológiai (genetikai, immunológiai) tőke. Ha két milliárd afrikai negyedannyi GDP-t, tudástőkét termel, mint az ötszáz milliónyi Európai, akkor paritás lép fel. Mondhatnám a magyarországi szegényeket is. Jóval nagyobb a biológiai tőkéjük, mint a felsőbb rétegeknek. És valószínű, ha nőnek anyagi, kulturális javaik, ezzel sokat veszítenek biológiai tőkéjükből. Mert az ember univerzálisan termel: gyermekeit is termeli, azok is a teljes tőke részét képezik. A szegény és közepesen fejlett országok tudástőkéje, biológiai tőkéje tehát gyorsabban nő, mint a fejletteké. Kulcsszerepben vannak a gyerekek és a nők.


JÖVŐKÉP

Az alább felsorolt folyamatok lesznek döntőek az emberiség fejlődésében, a 21. század következő ötven évében:
1.    Az információs és kommunikációs forradalom folytatódik. A fejlett világban az összes munka 70-80 %-át fogja kitenni a kommunikáció és a szellemi munka, a század második harmadában (Giddens). A fejletleneknél is meghaladja a 40-50 %-ot. Az iparban és a mezőgazdaságban, a széles körű robotizáció miatt, és a mesterséges rész-intelligenciáknak hála, a világ népességének kevesebb, hozzávetőleg harmada fog alacsony hozzáadott értékű fizikai munkát végezni, a század második felében.
2.    A szénhidrogén alapú gazdaság marginalizálódik.
3.    Nem lesz energia szűkösség. A világ nagy része „smart” hálózatokban osztja el az energiát, melyeket főként szél-, fotovoltaikus-, árapály-, és atomerőművek termelnek.
4.    Nem lesz élelmiszer szűkösség. Széles körben terjednek a mesterséges élelmiszerek, a plankton-, és rovar alapú élelmek.
5.    A helyi vízhiányokat nem számítva, nem lesz végzetes természeti erőforrás hiány. Folyamatosan erősödnek az újrahasznosítási technológiák. A tengerek élővilágát megmentik, a világ óceánjainak ökoszisztémáját javítják. Megállítják, visszafordítják a sivatagosodást.
6.    A népesség a 70-es években stabilizálódik, egyben öregszik.
7.    Javul az egyenlőtlenségi helyzet, de egyáltalán nem szűnik meg, ami továbbra is komoly feszültségforrást jelent egyes térségek, és a fejlettek között.
8.    A demokráciák terjednek, tartalmuk mélyül. A diktatúrák és kaotikus rendszerű országok átalakulnak autoriter gazdaságokká. A társadalmi liberalizmus erősödik, (a gazdasági liberalizmus csökken).
9.     A közigazgatásban terjednek az intelligens algoritmusok. Egyre több adat halmozódik az egyénekről, egyre alaposabbá válik a személyek életének ellenőrzése. Egyre nehezebben tolerálja a társadalom a devianciát, viszont egy sor deviancia bekerül a „tűrt” kategóriába (ellenőrzött másság). Az államigazgatásban, a politikában teret hódítanak a közvélemény kutatások. A szavazások teljesen elektronikussá válnak. Haladunk a közvetlen demokrácia felé.
10. A bankrendszer fokozatosan megszűnik, helyét magasan fejlett algoritmusok veszik át. Csökken a valuták száma. A pénz funkcióit egyre inkább algoritmusok által irányított virtuális pénz veszi át.
11. A 21. században a beszélt nyelvek kétharmada kihal. Meredeken nő a 2-3 nyelvet kiválóan beszélő emberek száma, nő az emberek intelligenciahányadosa. A nyelvi integráció csökkenti a xenofóbiát, (de nem szünteti meg).
12. A globális felmelegedés az egész századon végighúzódó feszültségforrás lesz. Oka a vízhiány, és a tengerek szintjének emelkedése. Átmenetileg több millió négyzetkilométerrel nőhet a kevésbé lakható területek nagysága. A század folyamán természeti tőkét veszítünk.
13. Egy esetleges világháború után is folytatódni fog az emberiség integrációja, a megmaradt emberek tudásától, eloszlásától függően.
Természetesen ezek a kijelentések magyarázatot igényelnek. Ezek egy részét előző tanulmányaimban már ismertettem. Most a politikai, és a szélesen értelmezett gazdasági trendekről adok elemzést, és egyes országok, ország csoportok egymáshoz való viszonyait vizsgálom a fenti pontok függvényében.


Kapitalizmus és demokrácia

A kapitalizmus, a demokrácia, és az egyenlőtlenség kapcsolatait vizsgálva azt láthatjuk, hogy a modernizálódó kapitalizmus, (mely szintén az emberiség közös tőkéje), eddig alkalmas volt az emberi lét erősítésére. Rengeteg különféle tőke sugárzódott szét a világban, mely ugyan népeket ölt, de át is mentett, (az indiánok, aboriginek, maorik túléltek). Most új kapitalista nemzetek léptek színre, (Kína liberális államkapitalizmusa, India, Brazília, Indonézia), de a lényeg maradt: magántulajdon, verseny, teljes spektrumú tőke export-import. Utóbbi elméletileg a teljes kiegyenlítődésig folyhat, mely bizonyára nem ebben a században fog bekövetkezni.
Sajnos a különféle tőkék cseréjének következményeként megszületett az ökológiai egyenlőtlenségek új fajtája, a globális felmelegedés. (Alrendszeri baj: vízelosztás.) Ezzel versenyt kell futnia a fejlettek tőke exportjának. Még nem egyértelmű, hogy a kapitalizmus képes lesz-e erre viszonylag békés körülmények között. A kapitalizmus politikai kivetülése, a jelenleg uralkodó liberális demokrácia, erre nem látszik alkalmasnak. Régen, a „szocialista” országok, és most Kína és más autokratikus rendszerek is azzal érvelnek, hogy a mai demokrácia felfogás kívánnivalókat hagy maga után, hiszen a politikai szabadságjogok csak részei a teljes szabadságnak, és a gazdasági fejlődésnek (GDP) van kiemelt szerepe a szabadság kiteljesedésében. A „fejlett” demokráciák pedig úgy érvelnek, hogy demokrácia nélkül nincs gazdasági fejlődés. Egyiküknek sincs igaza. Nemcsak a demokratikus-, és gazdasági-, hanem teljes kulturális fejlődésre van szükség ahhoz, hogy az emberek egyre szabadabbnak érezhessék magukat, és csökkenjen az elidegenedés. A „fejlett” demokráciákban a népesség nagy részének nincs akkora kulturális tőkéje, hogy relevánsan dönteni tudjon a saját jövőjével kapcsolatban. Ezen kívül természeti, biológiai tőkéjüket is át kellene gondolniuk. Amelyik demokrácia nem biztosítja az egyénnek legalább az élethossz feléig tartó, lényegi tervezhetőséget (teleologikus gondolkodás), az nem igazi demokrácia. Mindazon demokratikus országok, melyekben csökken a kulturális tőke, (GDP, tudás, biológia valamelyike), könnyen elveszíthetik a demokratikus jogok egy részét. Az egyes tőkerészek hálózatként kapcsolódnak egymáshoz. Ha valahol meggyengül egy hálózati csomópont, az ország (térség, kultúrkör), lezuhanhat egy alsóbb szintre. Jelenleg egy sor országnál megvan ez a harmónia, vagy „homeosztázis”, másoknál láthatóan kezd bomlani. A kevéssé fejlett országokban nem annyira fontos a demokrácia, hiszen, ha az alapvető szabadságjogokért küzd valaki, („ehess, ihass, ölelhess, alhass”), más szabadságformák háttérbe szorulnak. Egy sokféle tőkében szegény embernek nem ugyanazt jelenti a szabadság, mint egy anyagi javakkal bőségesen megáldott egyetemi tanárnak. Egyes országokban azért terjed a populizmus, és az autokrácia, mert a kultúra termelésének részei torzultak: a liberális demokrácia ereje nőtt, de az országokon belüli elosztás (anyagi és szellemi egyaránt), ezzel nem állt arányban. Minden bizonnyal meg fog változni a demokrácia folyamata és fogalma, a kapitalizmus, az egész kultúra, és szabadság változásainak függvényében.  A demokratikus jogoknak a termelés más fajtái gátat fognak szabni a következő 30-50 évben is. Hirtelen nem lesz svéd demokrácia sem Kínában, sem Indiában, sem Oroszországban. A populizmus és az autokrácia lassan fognak kihalni. A kultúrkörök határozott, és elkülönülő kialakulása a globalizáció folyamatán belül, gyorsíthatja a folyamatot, de amíg nemzetállamok vannak, mindig lehet számolni visszaesésekkel. A diktatúra, a populizmus, és az autokrácia legjobb ellenszere az integráció. Tulajdonképpen egy történelmi előrelépés, hogy az autokráciák egyáltalán felbukkantak a diktatúrák után. Inkább azt lehet mondani, a demokrácia volt korai, rosszul működő, egy sor országban. A különféle javak termelésének diszharmóniái valamikor a következő században elmosódnak. Ki tudhatja, hogy akkor biológiai lény lesz-e egyáltalán az ember? Azonban lehetséges, hogy az emberiség igazi története csak akkor kezdődik.
Nincs olyan komoly irányzat, amely azt mondaná, hogy a kapitalizmus ebben a században megszüntethető, de változás nélkül nem marad, hiszen eddig is változott. Alapja a verseny, a verseny alapja pedig az egyenlőtlenség. Ha visszatekintünk a történelemre, sem a versenyt, sem az egyenlőtlenségeket nem a kapitalizmus hozta létre, hanem inkább csillapította. A versenynek és az egyenlőtlenségeknek evolúciós hátterük van. Az emberiség összességében erősödött: nőtt a népesség, és az élettartam. Néhány millió már csak a rabszolga, alig vannak járványok, éhezők, a 6-7 milliárd emberből. (Persze, velünk van a tuberkulózis, a vitaminhiány, a gyermekmunka.) Marxnak is igaza volt, amikor a kapitalizmust, a legfejlettebb termelési módnak titulálta, és Churchillnek is, amikor azt mondta, borzalmas, de nincs jobb. A „szocializmusok” kísérletei számos ponton javították a működését, részben ezért is változik, racionalizálódik az összes tőkemozgás. Most a felszínen láthatjuk az anyagi-, ökológiai egyenlőtlenségek torzító hatását, ugyanakkor a társadalmi-, szellemi javak vándorlása búvópatakként segíti az emberiség erősödését. Biztosat nem lehet állítani, de valószínűbb a túlélés.


A gazdaság

A neoliberalizmus folytatja az átváltozást, illetve lassú kivonulását a történelemből. Egyre több helyen, változó mélységben szólnak bele a „láthatatlan kéz” munkájába, különféle redisztributív szabályozásokkal. A fejlődő országoknak nyújtott sokféle segítség is ilyen. Óriási tudásvándorlás indult meg a tőkekihelyezésekkel együtt. Rájöttek, hogy a szegényeknél érdemes beleszólni az oktatási-, és egészségügyi rendszerbe, mert így több profitot termelnek a kihelyezett pénztőkék, beruházások; a szolidaritás mögött gazdasági racionalitás búvik meg. A neoliberalizmus jelenleg olyan országokban erős, mint Kína („szocialista változat”), India, Oroszország, USA, de az eszme felpuhulása folyik, a trend látható. Olyan visszalépések természetesen, bármikor lehetnek, mint a Trump-féle fegyverkező, rövidtávra gondolkodó, önérdekű politika. Ez a kultúra termelésének anomáliája. Ezen belül anyagi-, szellemi-, társadalmi javak elosztási problémáiról van szó (regionális, oktatási, jövedelmi egyenlőtlenségek okoznak anómiát).
A liberalizmus/neoliberalizmus átváltozása egyes korok uralkodó eszméinek reprezentánsainál érhetőek nyomon. Ha végig nézzük a nagy liberális közgazdasági gondolkodókat, az látszik, hogy idővel egyre több okot találnak arra, hogy beleszólást javasoljanak a „láthatatlan kéz” munkájába. A fejlődő világoknak nyújtott sokféle szellemi segítség is ilyen. Adam Smith, Hayek, Friedmann után, Stiglitzet szinte szociáldemokratának látjuk. Már a neoliberális közgazdászok jelentős része is azon töri a fejét, hogyan lehetne az egyenlőtlenségeket beavatkozásokkal csillapítani. Másfelől érdemes áttekinteni Putyin, Kína, vagy Katzinsky populista politikáját, hiszen alapvetően liberális, nacionalista gazdaságpolitikájuk tele van baloldali elemekkel. A liberális, a szociáldemokrata és neomarxista áramlatok lassan konvergálódnak, természetesen erős hullámzásokkal. A termelés különféle részeit (a háló egyes csomópontjait) lehetetlen tökéletesen harmonizálni. Olyasmi ez, mint a Max Weber által használt kategória, az ideáltípus. Le lehet írni a termelés ideáltípusát egy adott országban: milyen arányban költsünk oktatásra, művészetekre, utakra, mennyi legyen az anyagi tőkefelhalmozás, ehhez milyen adózás a legjobb, így mégsem működik a dolog, mert a háló egyes csomópontjait folyamatosan külső hatások érik. Még a skandinávoknál is így van ez. Jelenleg ott is növekszenek a jövedelmi különbségek, azonban a tudástőke jobban eloszlik, nő a felsőfokú végzettségűek száma, a sarkkörön túl is ugyanolyan nevelési, oktatási minőséget kapnak a gyerekek. Nagyon fontos megemlítenünk itt a szellemi javak áramlását az egész világon. Az egyes részterületek összehangolásán, optimalizálásán sokat fognak lendíteni a magasan fejlett programok, algoritmusok. Ezért a következő évtizedekben a közgazdaságtan matematizálódása erősödni fog. Világosabbá fog válni, hogy a szegénység, a tanulatlanság, nemcsak morálisan okoz fejtörést, de visszahúzza a kapitalizmus fejlődését, a termelést. Ezért azt mondanám, a különféle javak termelésének anomáliái hozzák létre a morális problémákat. A következő 30-50 évre tehát azt valószínűsítem, hogy a konvergenciában a baloldali, elosztóbb politikák növekszenek. Másrészt ebből a folyamatból komoly konfliktusok nőhetnek ki, elsősorban az USA túlságosan is liberális-, valamint Oroszország, és Kína alulfejlett demokráciái miatt, abban az esetben, ha komolyabban visszaesik a termelés egésze. Ahogyan a Csillagok háborújában mondanák: „baj van az erővel”. A közgazdasági irányzatok, szervezési módok konvergenciája nem azonos a múlt század hatvanas éveiben divatos konvergencia elmélettel, melyet Tinbergen, Galbraith, és mások hirdettek, hiszen az akkor létező kapitalizmus és „szocializmus”, nem konvergálódott. Utóbbi egyszerűen megszűnt, mert a teljes közösségi tulajdon, az anyagi javak termelésének a tervezése, akkor, nem vált be.
Egyes közgazdászok, statisztikusok, és demagóg politikusok, az egyenlőtlenségek kapcsán rendszeresen azzal ijesztgetik az embereket, hogy a leggazdagabbak, mennyivel gazdagabbak az emberek többségénél. Az Oxfam jótékonysági szervezet kiszámolta, hogy a világ 62 leggazdagabb emberének vagyona 1.76 ezer milliárd $ (2017). A svájci Credit Suisse statisztikusai közzétették azt az adatot, mely szerint az emberiség 1 %-a (75 millió ember) birtokolja az összes vagyon 50 %-át. Arról nem szól a fáma, hogy egyrészt a vagyon nem egyenlő a tőkével, másrészt, a beszámított vagyonelemek nem számolnak a szellemi vagyonnal, (és tőkével). Ugyancsak a Credit Suisse adta közre azt az elemzést, miszerint az emberiség összes vagyona nemsokára eléri a 334 ezer milliárd $-t. Ebből a háztartások vagyona 241 ezer milliárd $. Ez utolsó adatokhoz képest eltörpül a gazdagok vagyona, még ha ők is vezetnek háztartást. Összehasonlításként kínálkozik a Norvégok nyugdíjalapja, mely éppen néhány hónapja érte el az 1000 milliárd $-t, ami közösségi tulajdon, ráadásul tőke. Nem magánrepülő, jacht, versenyautó, palota, ami csak amortizálódik, de nem kamatozik. Természetesen a gazdagoknak rengeteg tőkéjük is van (valószínűleg a norvég nyugdíjalapban is), de ez nem ér fel azzal a tőkével, amit az átlagos emberek a fejükben hordoznak. Az egyetemek, kutató intézetek, a cégeknél dolgozó mérnökök, iskolai értelmiségiek akkora tőkét képviselnek, melynek a gazdagok nyomába sem jöhetnek. A pénzvagyonra vonatkoztatva sem hiszem, hogy őrületes baj lenne. Emlékezzünk a királyok, császárok, főnemesek, iparbárók tulajdonaira. Ehhez képest most egymilliárd ember is birtokolhatja az emberiség pénzvagyonának 60-80 %-át, nyugdíj-, és egyéb befektetési alapok, részvények, állampapírok formájában. A Willis Towers Watson kockázatkezelő és biztosító szerint, a nyugdíjalapok kezelt vagyona 15.7 ezer milliárd $, és nő. A trend inkább az, hogy nőnek a beruházások (Rostow), ezért javul a tőke eloszlása is, mert a növekvő beruházások, növekvő emberi tőkét igényelnek. A szellemi tőke a legszegényebbeknél is növekszik (internet, iskola-, tudás export), ezért az anyagi javak is nőni fognak a következő 50 évben.


Bankrendszer, pénzügyi rendszer, a tőkék áramlása

A kapitalista termelés modernizálódásában, az elosztás változásán kívül a csere drasztikus változáson fog átmenni. Rövidtávon (1-5 év) még nem fog semmi különös történni. A világ GDP-je a következő néhány évben 2,5-3 %-kal nő. Ez elfedi az óriási különbségeket. Az összes, nagyobb kultúrkör, vagy gazdaságilag, vagy az emberi tőkét tekintve általában fejlődik. (A legsúlyosabb trendek, a természeti javaknál mutatkoznak, ez kihat a többi területre.) A radikális átváltozás a bank-, és pénzügyi rendszereknél egy válság kapcsán gyorsulhatnak fel, amely eredhet Kínából, az USA-ból, vagy a Közel-Keletről egyaránt. Már sokak számára világos, hogy a bankrendszer gátolja az elosztás racionalizálását, de még nem látszik teljesen, hogy a kulturális fejlődés, a termelés egésze bajba került. Elavult, drága, ezért anakronisztikus, hogy a bankok és pénzügyi rendszerek uralják az egész termelést, miközben fő feladatuk a tőkék mozgásának megszervezése lenne. Evolúcióbiológiai hasonlattal élve, a bankrendszer megszaladt, azaz, egy olyan zsákutcába került, mely hosszabb távon életképtelenné teszi a rendszert. Ami 50 év múlva megmarad az egészből, azt már nem bankrendszernek fogják hívni.
A következő 30 évben előre törnek a Fintech cégek, a blochain technológia, és a P2P hitelezés, melyek mögött már komoly javak fognak állni. A bankok sorra összeolvadnak, a megmaradtak átváltanak elektronikus üzemmódra; fiókok tömege fog megszűnni. 50 év múlva az e-bankokra sem lesz már szükség. Minden pénztőke kihelyezés, kölcsön, és betét forgalmát mesterséges részintelligencia fogja kezelni. 30 éven belül a pénzfajták túlnyomó többsége megszűnik, a $ elveszíti uralkodó szerepét, mivel a különböző tőkék termelésének folyamatában konvergálódnak a különböző kultúrkörök. Az €, a Jüan (Renminbi), és talán az indiai Rúpia is, egyenrangúakká válnak a $-ral szemben, mint tartalék valuták. Megszületik majd egy új pénz, mely értékéért a kultúrkörök jegybankjai közösen fognak garanciát vállalni. A derivatívák, határidős ügyletek megszűnnek, a váltók, értékpapírok, részvények piaca jelentősége megszűnik, hiszen a kockázatok is csökkenni fognak. Az off shore ügyletek eltűnnek. Az egységesülő, modernizálódó pénzügyi rendszer nem tud működni szélsőségesen kiszámíthatatlan pénzmozgásokkal. 2050-re, 4-5 tőzsde marad a világon. Ilyen helyzetben nagyon kevés helye marad a spekulációnak.
Mindenki részére olyan egyéni azonosító készül (írisz, arc, érhálózat, ujjlenyomat, beültetett chip, mobiltelefon), mellyel majd minden helyen vásárolhat, bármilyen pénzügyi műveletet hajthat végre, akár az Amazonas medence mélyén, akár Dél-Szudánban tartózkodik. A legszegényebb országok, legszegényebb rétegeit is ellátják azonosítóval a bankok, a karitatív szervezetek összefogásával. (Más kérdés, hogy mennyi pénz fog rendelkezésükre állni.)

A század közepe után a megszülető kultúrkörök átveszik a banki, pénzügyi funkciók döntő részét. A jegybankok piacot szabályozó szerepe még egy ideig megmarad, de kevesebb lesz belőlük, jobban figyelnek egymásra. Később ezek szerepét is átveszik a mesterséges részintelligenciák, melyek egymással kooperálnak, de versenyeznek is. Az idő előrehaladtával összehangolódnak az adózási rendszerek, a költségvetések, a kamatok, minden fiskális és monetáris rendszer, egy-egy kultúrkörön belül. Az emberi beavatkozásoktól szinte teljesen függetlenített pénzügyi rendszerek csak háború esetén állhatnak le, de akkor teljesen megbénítanak egész kontinenseket.   


Az állam

A 19. században kialakuló modern államoknak, trendszerűen, folyamatosan erősödik a hatalmuk, de ennek megszülettek az ellenszererei is: a választások, és amit úgy nevezünk, hogy fékek és ellensúlyok rendszere. A 20. században megszületett totális államok azt bizonyítják, hogy a történelem soha sem lineáris. A 21. század során az állam ugyan ismét egyre totálisabbá válik, de az ellenőrzés is folyamatosan erősödni fog. Egyre több jogot vesznek el a nemzetállamoktól a kultúrkörök központi intézményei, így az állam egy ideig tulajdonképpen megkettőződik. Ezek egyre több jogot fognak gyakorolni az állampolgárok fölött, de egyre erősebb lesz az ellenőrzés is. A folyamatot Svájcban, és a Skandináv országokban figyelhetjük meg a legjobban. Az állam rediszributív ereje nő, (az adózás is), ezzel párhuzamosan mindenbe beleszól. Hatalmas pénzeket költ utakra, de megadóztatja, és kamerákkal ellenőrzi; ugyancsak rengeteg pénzt költ oktatásra, de beleszól a gyermeknevelésbe; drága egészségügyi rendszert tart fenn, de bele kíván szólni, hogy egészségesebb életet éljünk; fejleszti a tömegközlekedést, de a buszokra kamerát szerel; minden jövedelmet ellenőriz, de ellenőrzötten visszaadja a szociális rendszeren keresztül; gondoskodik a totális kommunikáció megszervezéséről, de ellenőrzi a beszélgetéseket. Biztosítani fogja az alapjövedelmeket, de cserébe élethosszig tartó tanulásra, munkára kényszerít. Várható, hogy a fejlett országokban a lakásokba is bekémlel a század közepe táján: hogyan bánnak egymással az emberek, milyen tudatmódosító szereket használnak, milyenek a szexuális szokásaik, mennyit sportolnak, mit esznek? A személyi igazolvány funkcióját ellátó „ügyfélkapu”, minden adatunkat egy helyen fogja elérhetővé tenni: egészségi állapotunkról, munkahelyünkről, jövedelmünkről, megtakarításainkról, alapvető útvonalainkról, cella információinkról, kapcsolatainkról, tanulmányi teljesítményünkről. A ma születő gyerekek másként fogják értékelni ezeket az ellenőrzéseket, mert a korlátokkal együtt nő a szabadságuk is. Ötven éve mi sem gondoltuk volna, hogy mára már nem lehet úgy sétálni egy modern nagyvárosban, hogy ne lehessen beazonosítani az útvonalunkat, de kaptunk cserébe biztonságot, és mobilt. Átmenetileg nőni fog a civil szféra hatékonysága, (melyeket növekvő mértékben, szintén ellenőriznek majd). Rendszeressé válnak az állam működésével kapcsolatos közvélemény kutatások, internetes népszavazások, (közvetlen demokrácia). Az állammal kapcsolatban legfontosabb változás az elszemélytelenedés lesz, de nem olyan formában, ahogyan Franz Kaffka leírja (A per). Az államokat mesterséges rész-intelligenciák fogják irányítani, de a végső döntések megmaradnak az ember kezében. Az emberek által megadott alapszabályok sokkal toleránsabbak lesznek a mássággal, devianciával szemben azokban a dolgokban, melyek nem, vagy csak kis mértékben zavarják a kultúra bővített újratermelését. A különféle irányító algoritmusok ugyan kiszűrik majd az államból a szubjektív elemeket, de a politikusoknak és programozóknak még sok évtizedig adnak munkát, hogy az a bizonyos algoritmus tényleg jól működjön. A leírtak természetesen nem azt jelentik, hogy minden országban ugyanígy zajlik majd az állam szerepének változása. Az egyenlőtlen fejlődés ellenkező utakra is ráállíthat egy-egy országot, kultúrkört, akár 1-2 évtizedig is. Manapság is láthatjuk, hogyan eshetnek szét, hogyan dezorganizálódhatnak egész térségek. Különösképpen veszélyeztetettek a periférián lévő, ökológiai katasztrófáktól sújtott országok.


Fegyverkezés

A fegyverekben megtestesülő szellemi tőke az egész történelem során előnyt biztosított más törzsekkel, népekkel, országokkal szemben. Így volt ez a 20. században is. Most érkeztünk el a trendfordulóhoz, mely folyamat az következő ötven éven végig fog húzódni. Az atomfegyver az emberiség közös „kincsévé” vált, ezért totális felhasználása értelmetlen. Ugyanakkor az a baj, hogy az innováció, a tudástőke jelentős része még mindig a különféle fegyverek fejlesztésének a területén koncentrálódik. Ez vonatkozik az USA-ra, Kínára, Oroszországra, de olyan kis országokra is, mint Izrael. Nemcsak fegyvergyárak, hanem egyetemek, kutatóintézetek sokasága vesz részt a munkában, melyeknek szellemi produktuma átmegy a békés termelésbe. Az USA-ban nehezen elválasztható a hadiipari és a békés termelés. Addig nem lesz megállás, míg a kultúrkörök egymáshoz viszonyított hatalmában hozzávetőleges egyenlőség nem áll fenn; amíg a nemzetállamok fölött nem lesz sokkal erősebb a kultúrkörök ellenőrzése, és a kultúrkörök között nem lesz a mostaninál nagyobb a kooperáció, függés. Nehéz elképzelni manapság, hogy az USA, Kína és Oroszország, India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia megegyeznek a fegyverek csökkentéséről. Ehhez az egész világ termelésének kell megváltoznia, de meg is fog.
A hadiparban több millió ember dolgozik, de csak három olyan nagyobb ország van, melyeknél ez a tőke szervesen, nehezen leválasztható módon beépült más ágazatokba. Az USA, mely a világ összes fegyverexportjának 30 %-át adja, és a GDP-jének 4.5 %-át teszi ki a hadi költségvetés; Oroszország a második 27%-kal, és a GDP-jének 5.3 %-át teszi ki a hadügy. A harmadik Kína, melynek exportja ugyan a töredéke az előző kettőnek, de GDP-jének 5 %-át, szellemi tőkéjének jelentős részét költi fegyverkezésre. A NATO-ban azért megy a huzavona, mert az európai országok nem akarnak fegyverekre költeni, főleg más területeken zajlik a szellemi tőke bővített újratermelése. A Britek GDP 1.9, a franciák 2.3, a németek 1.2 %-át költik csak hadügyekre, és fejlesztésekre, annak ellenére, hogy mindhárman jelentős középhatalmi exportőrök. Várható, hogy a következő 10 évben Európában nőni fognak a hadi kiadások. Egyelőre más országok fegyverimportra fordított pénze nő, de ez egy kicsit csalóka. Ugyanis a fegyverekben lévő hozzáadott érték sokkal nagyobb, mint akár húsz éve. Nem mindegy, hogy valaki modern vadászgépet, rakéta elfogó rakétát importál, vagy leselejtezett harckocsit. A nagy importőrök (Szaúd-Arábia, India), leginkább a tudástőkét veszik meg. Azt, amivel legyártható egy romboló, egy védelmi rakéta, modern vadászgép, vagy tengeralattjáró.
Várható, hogy az USA, és Oroszország gazdasága előbb-utóbb nem fogja bírni a fegyverek fejlesztését, mert elveszítik a fegyverek uralmából származó szellemi és fizikai előnyöket. Kisebb lesz a haszon, mint a befektetés. Kína és a számítástechnika belépésével a világ multipólusúvá válik. A tudástőke immár szétoszlik, és olyan iparágak felé irányul, mint az űrhajózás, a robotika, az orvostudomány, vagy a kommunikáció. Az igazi hatalom továbbra is szellemi marad, de egyre kevésbé tárgyiasul fegyverekben.
A nagyhatalmak igen óvatossá váltak az atomfegyverekkel kapcsolatban. Jól tudják, hogy akár egy korlátozott atomháború esetén is, gazdasági válság alakulhat ki, a saját országukat sem kímélve. Mindössze 100 közepes robbanófej bevetése esetén az északi félteke egy évre szürkévé válik, a termések elpusztulnak, évi 1 fokkal eshet a hőmérséklet, sivatagosodás léphet fel, és az ózonréteg negyede elpusztul. Az 1990-es évek óta a robbanófejek száma 60-65 ezerről, 15 ezerre csökkent (SIPRI Yearbook, 2015), és további csökkenés várható. Bár jelentkezni fognak új atomhatalmak, ezek már nem fenyegetésre, hanem védekezésre használják a robbanófejeket, ahogyan Észak-Korea. Valószínű, hogy amerikai gazdasági válságnak kell eljönni ahhoz, hogy a tőkéket erőteljesen elkezdjék kivonni a fegyverek fejlesztéséből. Sajnos, így is van – nem túl kicsi – valószínűsége annak, hogy a következő 50 évben atombomba fog robbanni a földön. Ehhez nem kell más, mint kommunikációs hiba, terroristák kezére kerülő robbanófej, hacker támadás. Azonban igazából nem is ezek, vagy a nagyhatalmak rejtenek nagy kockázatot, hanem olyan országok, mint India versus Pakisztán, vagy Izrael versus Irán. Tehát azokban a térségekben, ahol a különböző tőkék termelésének súlyos anomáliái vannak.
Egyelőre a fegyvereket nézve, jelentős innováció lesz a következő években, a befektetett szellemi tőke struktúrája azonban gyökeresen megváltozik. 10-30 év alatt, olyan elektronikai, informatikai változásokon megy át a hadiipar, melynek tőke mozgási iránya már erősen kettős: a békés területekről is sok minden áramlik a fegyvergyártás felé. A 20. század után egyre „humánusabb” lesz a háborúzás. Az ISIS-től eltekintve, az erősebb hatalmak háborúit szemlélve, a két világháború embertelenségeit össze sem lehet hasonlítani az Iraki, vagy Szír háborúval. A nagyhatalmak tanultak a Holokausztból, Kambodzsából, Vietnamból, Afganisztánból, (igaz, nem eleget: Krím). Az USA, Oroszország, Kína következő háborúiban egyre kevesebb ember fog meghalni, mert egyre több drónt, automata hajót, repülőgépet fognak használni. A katonák jobban fognak érteni a programozáshoz, logisztikához, pénzügyi műveletekhez, számítógépes játékokhoz, mint a kézifegyverek kezeléséhez. Kevés, de nagy hatékonyságú, és rendkívül drága fegyvereket fognak gyártani. Az öldöklést ráhagyják a kis-, középhatalmakra. Mivel 20-30 éven belül multipólusú lesz a világhatalom, a lassan kialakuló kultúrkörök vezető országai, intézményei meg fogják regulázni, a renitens országokat.
A biológiai, és vegyi fegyverekről is kell néhány szót ejteni. A hagyományos vegyi fegyverek meglehetősen szűk körben pusztíthatnak csak. Ez vonatkozik az úgynevezett piszkos bombákra is, melyek ugyan megbetegíthetnek néhány ezer embert, de használatuk inkább terroristákra lehet jellemző. A veszély abban jelentkezik, hogy eddig ismeretlen molekulák tűnnek fel, genetikai mutációt, vagy egyéb károsodást okoznak. Egy ilyen, nehezen felderíthető molekulát előállítani, csak a legfejlettebb vegyiparral rendelkező országok tudnának. Ők pedig nagyjából tisztában vannak vele, hogy egy eddig ismeretlen vírus, vagy valamilyen prionfehérje rászabadítása az „ellenségre”, nagyon könnyen visszaüthet.   
Tehát szó sincs arról, hogy nagyon nagy valószínűséggel megúszhatjuk egy, vagy néhány atomfegyver bevetését, vagy a hagyományos háborúzást, (a globális felmelegedéstől hajtva), de minden bizonnyal túléli majd az emberiség, kisebb-nagyobb lejtmenetekkel.


Migráció

A migráció (elvándorlás) mindig létezett, mióta az emberi faj kialakult, hiszen így terjedt el az emberiség a Földön. A következő néhány évtizedben nem valószínű, hogy gyökeres változások történnének. Ma hozzávetőlegesen az emberiség 3 %-a vándorol, a legtöbben saját nemzetállamukon belül. Melegszik a föld, csökken a biodiverzitás, növekszik a népesség, sok helyen az anyagi egyenlőtlenségek is nőnek, azonban tovább folyik a szellemi javak szétterülése. Folyamatosan nő a világkereskedelem, az emberiség GDP-je, de az egyenlőtlen termelés okozta káosz is, köszöni, jól van. Valamivel kevesebb ember fog éhen halni a következő harminc évben, és a világ legszegényebb részeiben egyre többet hallanak Európáról, Amerikáról, Kínáról; azokról a helyekről, ahonnan a segélyek, a telefonok, a víztisztítók, az útépítő gépek, a napelemtáblák, és pénztőkék érkeznek. Egyre többen vágynak rá, hogy megtapasztalják, milyen az, ha a csapból folyik a víz, nem kell éhezni, nem kell félteni a családot a Boko Haramtól, vagy más helyi ál muszlim rablóbandától.
Kezdetben, amikor csak néhány millió volt az emberiség létszáma, nem sokat jelentett a migráció. Később sok nép letelepedett (földművelés). Azután jött a Népvándorlás, az európai kirajzás Dél-, és Észak-Amerikába, Ausztráliába. Ezek alapja a relatív túlnépesedés volt, azaz a termelés nem állt arányban a fogyasztással. Most, hogy újra előkerült a túlnépesedés már minden talpalatnyi hely foglalt, Szibérián, és a Déli Sarkon kívül, problematikus a helyváltoztatás. Csak abban az esetben lehetséges, ha igény mutatkozik fiatal, erős, tanulni képes egyénekre, ahogyan ez Európában van, és Oroszországban, Kínában, Japánban be fog következni. Ma részben az országokon belül, részben országok, ország csoportok között vannak a konfliktusok a költözés miatt, szerte az egész világon: az USA és Dél-Amerika között, Kanada, és Kelet-Európa, Európa, a Közel-Kelet és Afrika, Ausztrália, Indonézia, és Banglades között, sorolhatnám tovább. A következő 5-10 évben a húzd meg, ereszd meg folyik tovább. A népesség növekedésével nehezen tart lépést a termelés Afrikában és a Közel-Keleten. A mai migráció elsődleges oka az, hogy a kapitalista termelési szerkezet nem bánik elég jól a természeti, ökológiai javakkal sem, ezért van relatív túlnépesség, és ezért váltak rendszeressé a migrációs válságok, melyek egyetlen népnek sem jók. Akár két milliárd embert is el tudna látni Afrika, ha a fejlett világ többet segítene. Már nem igaz Marxnak az a mondása, hogy a társadalomtörténetet az ember, a természettörténetet nem az ember csinálja, mert utóbbit készen kapjuk. Annyira belemelegedtünk a „történelem csinálásába”, hogy a globális felmelegedésnek, a termőföldek kizsigerelésének, erős befolyása lett a társadalomtörténetre, (vice versa). A természeti javak újraelosztásának szükségességére éppen a migráció ébresztette rá az emberiséget. Versenyt futunk az idővel, mert ha még élhetetlenebbé válik Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia egy része, ez mindenképpen háborúhoz vezet. A szegények megbocsátják a gazdagok jachtjait, repülőit, de csak akkor, ha nem halnak közben szomjan, és jut ennivaló a gyerekeiknek. Az említett világrészek diktatúrái, gyenge demokráciái, ezt nem tudják megoldani a gazdag országok nélkül. Lassan bontakozik ki a szervezett, egész térségekre kiterjedő segítségnyújtás, de a donor országok szemlátomást felismerték, hogy az élelmiszer segélyeken kívül, a tudástőke, és a pénztőke oda vitele az egyetlen járható út. Kína termelési kultúrát, anyagi javakat exportál Afrikába és az őt körülvevő ázsiai országokba, ásványkincsekért, nagyon olcsó munkaerőért cserébe. Európa, Afrikába, és a Közel-Keletre szállít számos iskolai-, orvosi-, mezőgazdasági technológiát. Az USA ebben a szerepben a túlsúlyából folyamatosan veszít, még Trump nélkül is. Bármikor lehet polgárháború, előbújhat egy Al Kaida, azokban az országokban, ahol a népesség többségének romlanak az életkörülményei. Európában, köszönhetően az Unió stabilizáló hatásának, kicsi a valószínűsége a Jugoszlávia szétbomlásához hasonló eseményeknek. Afrikában, Ázsiában bármikor előfordulhat. Jelenleg négy nagy országban veszélyes a helyzet: Pakisztán, Egyiptom, Törökország, Irán.
A következő harminc évben a kulturális integráció, a modernizáció fogja csillapítani a migrációs feszültségeket. Egyben lassítja a népesség növekedését, és a rasszizmust is, mely utóbbi az agresszió, a biológiai evolúció egyik formája, és átvitten a globális felmelegedés, és az egyenlőtlenségek táplálják. A 21. század második harmadára már nem kis csoportok, népek eshetnek egymásnak, hanem kultúrkörök, ahogyan Huntington írja. Azonban inkább Fukuyamának adok igazat, aki azt mondja, hogy a radikális iszlám utóvédharcait vívja, (történelmi szemszögből). Mindenféle beruházással, exporttal csillapodik majd a szembenállás. Lesznek ellenérzések az „újgyarmatosítással” szemben, de bele kell gondolnunk, hogy Afrika, Ázsia, milliók pusztulása árán, (a 17-19. században) végül is elindult a modernizáció útján. Már az 1987-ben megjelent Bruntland-jelentés, (a fenntartható fejlődésről), megszabta a jó irányokat. Mozdult ugyan a világ, de az emberöltőhöz képest, nagyon lassan. Legalább harminc év kell, míg a migrációs nyomás kicsit alábbhagy, mert a fejlett országok is érdekeltek fennmaradásban. Európának, Kínának és az USA-nak is szüksége van alacsonyan képzett, olcsó munkaerőre, és gyermekpótlásra, miközben milliók utálkoznak a szegényeknél és gazdagoknál egyaránt. Ez olyan paradoxon, melyet Európa jól szervezett iskoláin, és szociális rendszerein keresztül a technikai fejlődés (robotizáció) fog megoldani, a kapitalizmus keretein belül. A migráció kezelésébe, mint fejlett ország, Kína is be fog csatlakozni, részben felszívva a környező területek felesleges gyermekáldását, részben tőkéket exportálva olyan helyekre, mint Vietnam, Banglades, Mianmar (Afrika). A migráció nem csillapodik egészen addig, míg a fejlett világ nem teszi újra élhetővé Afrikát, Ázsia egy részét, és a Közel-Keletet, valamint a világ népessége nem közelít a stagnáláshoz. Ehhez politikai, és ökológiai rendezés is kell. Utóbbi 50 évnél tovább fog tartani. A politika és a bővített újratermelés igénye ki fogja kényszeríteni a tudományokból a megoldást.
A következő 10-20 évben még hatékony lehet a xenofób-, rasszista-, és (az egyenlőtlenségek által szított) vallási háborús uszítás. Kivédéséhez a társadalomtudományokba, és a közgondolkodásba be kell ágyazni az ökológia, a biológia és az orvostudomány eredményeit: az evolúcióbiológiát, a humán etológiát, az evolúciós pszichológiát, az agykutatást, a genetikát, és a szegény régiókba exportálni kell. Ugyanis a genetika és az evolúcióbiológia sorra tárja fel azokat az emberi ösztönöket, biológiai hajlamokat, melyek individuális, és szociológiai gátjai a népek közötti integrációnak. A tudatalattikban felhalmozódó ösztönös félelmek és dühök fokozatosan átkerülnek a neocortex irányítása alá. A nagy erejű modernizáció a termelésben (robotok), a fogyasztásban (online vásárlás, hipermarketek, energia racionalizálás, közlekedési eszközök), és a cserében (bankok, termékek, szolgáltatások szerepének átértékelődése) már elindult, mint említettem, a közgazdaság tudománya egyre többet foglakozik az egyenlőtlenségek megállításával.
Elsősorban Afrikát, és a közel-keleti iszlám országokat szokták megjelölni, mint a fejlődésre és a békére veszélyes régiókat, de komoly veszélye van egy ázsiai háborúnak a víz miatt, Kína, India, Pakisztán, és a Szovjet utódállamok között. E feltételezett háborúban érintett lehet Oroszország is. A Közel-Kelet, és Afrika nem tudja ellátni az embereket táplálékkal és vízzel. Lassú volt a modernizáció, sem tudástőke, sem pénztőke nem áramlott megfelelő mennyiségben a térségbe. Ennek következtében tovább torzult a politikai és gazdasági rendszerük (ISIS, al-Kaida, Boko Haram). Lassan helyreálnak a pozitív diktatúrák, autoriter központi hatalmak (vagy gyenge demokráciák), és megteremtik a modernizációhoz minimálisan szükséges rendet a különféle javak olyan elosztását, melyek a fejlődéshez szükségesek. Erre Dél-Amerikából láthatunk több példát is.
Feszültségforrás az olajjövedelmek csökkenése is. Az olajban gazdag országok egy része, a felső rétegek luxus fogyasztásával, és a fejlett országok részére biztosított pénztőkével (befektetések), eltékozolják természeti forrásaikat. Kevés szellemi tőkét kapnak az olajért cserébe, és ráadásul tönkre megy természeti környezetük a fejlettek pazarló fogyasztása miatt (globális felmelegedés). A természeti tőke fogyatkozása (olaj, víz, termőhely), és a torz politikai szerkezet (oligarchák), a síiták és szunniták ellenségeskedésében nyilvánul meg. Nagy a helyi háborúk veszélye. Sajnos, a fejlett országoknak – rövidtávon (1-5 év) – nem érdekük odavinni több szellemi tőkét. Helyette inkább elárasztják a térséget nyugati tudástőkéből fejlesztett fegyverekkel, így visszaszerezve az olajért (gázért) adott pénzt. Nagy jelentősége van a terror elleni harcnak, mert a fejlett országok vezetői, ezáltal kezdenek rájönni, hogy az ő bőrükre is megy a dolog. Egyelőre nehézkes az áttörés, mert a politikai modernizációnak, szembe kell néznie a konzervatív kezelést kívánó nyugati lakosság egy részével (populizmus, xenofóbia). Az alábbiakat elemzem egy-egy kis fejezetben azokat a gazdasági anomáliákat, melyek megnehezítik a kultúrák közötti integrációt, ezzel csökkentve a világ agressziós szintjét, és növelve a modernizációt az elmaradott területeken. Másrészről lassan ugyan, de kibontakozik a megoldás.


A kultúrkörök kapcsolatainak jövője

A 20. században Kína és India, (a világ népességének harmadát adják), folyamatosan léptek előre a szellemi javak termelésében is. A diktatúrák, mint a Szovjetunió, később a posztszovjet térség, Kelet-Európa is fejlődtek, a termelés minden aspektusát tekintve (néhány országtól eltekintve). Olyan kvázi diktatúrák, mint Japán 1945-től, egészen a 90-es évekig, Oroszország az utóbbi 20 évben, és egyes ázsiai államok szintén komoly fejlődést mutatnak, annak ellenére, hogy a modernizáció sokszor nem közelíti meg a nyugati demokráciákat. Ez azt jelzi, hogy nem a politikai rendszerek fajtája, hanem azoknak a termeléshez való viszonyuk a döntő. Kiváló példa erre Szingapúr, ahol erős, konzervatív-liberális gazdaságpolitikai alapokon, egypárti diktatúra van, de a szellemi, társadalmi tőke termelését komolyan veszik, nincs korrupció, így a rengeteg korlátozás ellenére is élhetőbbnek látszik, mint jó néhány „slampos” demokrácia. Mint már utaltam rá, a demokrácia modern formája kamaszkorát éli a fejletteknél, csecsemőkorát a periférián. Különösen így van ez Afrikában, a Közel-Keleten, és a posztszovjet térségben.  Tehát a demokrácia még nem alkalmas mindenhol a magasabb sebességre, bár a 21. században ez a felállás biztosíthatja az emberiség békés integrációját. Sokan elfelejtik, hogy a demokrácia nem cél, hanem eszköz az emberi szabadság kivívásának folyamatában; térbeli, időbeli folyamat, és mielőtt ideáltípusát elérnénk, a trend meg fog szakadni. A demokrácia és a kapitalizmus tulajdonképpen egy rossz házasság, mert a felek örökösen küzdenek egymással. Ahol a szellemi tőke termelését komolyan veszik, ott megnyílnak a tartós fejlődés távlatai (Kína, Szingapúr, Japán, Svájc, és persze, a Skandinávok), ahol nem annyira (Oroszország, posztszovjet államok), ott lassú a fejlődés, és ahol elhanyagolják, ott szűkül a termelés (Görögország, Portugália, egyes iszlám-, vagy közép-amerikai országok). Némely országban a diktatúra féloldalas tudástőke termelést valósít meg. Ennek tipikus példája a hitleri Németország, Észak-Korea, és a Szovjetunió. Bármily féloldalas lett is azonban Németország, lábra állásában nem a Marsall-segély volt döntő, hanem az a tudástőke, termelési kultúra, ami megmaradt a nagy pusztulás után is. A lelki, erkölcsi tőkét negyven év alatt sikerült pótolni, és igazából az országegyesítés után lett ismét az egész termelési vertikum erős része. Azt is a győztesek humán tőkéje, erkölcse (és egyben érdeke) adta, hogy országot nem rombolták le a háború befejeztével, nem ölték meg a túlélő németeket, nem lettek rabszolgák, és nem hintették fel a földjét sóval, mint Karthágóét. Ez előrelépés az emberiség történetében. A következő 50 évben nemcsak a világ néhány megatrendjében lesz forduló (világválságok, kommunikáció, globalizáció, ökológia, a népesség növekedés megállása). Minden kultúrkörnek meglesz a maga jelentős trendfordulója. Európában több kisebb válság után, a teljes integráció. Az USA-ban a fegyver lobbi csődje, gazdasági válság, és hegemónia elveszítése (ahogyan a Briteknél). Afrikában a népesség növekedésének a megállása előtt, embertelen háborúk jöhetnek, és csak ez után lesz tartósabb béke. Kínában gazdasági válság, és a demokrácia felnövése. Indiában, és a Közel-Keleten, a családi kulturális rendszer sorvadása, a női jogok ugrásszerű fejlődése. Csak reménykedhetünk benne, hogy ezek a válságok, trendváltások nem egyszerre zúdulnak a világra, mert ez xenofóbiához, kiterjedtebb atomháborúhoz vezethet.


Európa

Természetesen elsősorban az integráció jövőjéről van szó. 28 ország esetében az összeköltözés már megvalósult Schengennel, (a britekről külön kell szólni). Most a lakás berendezése, a jövedelmek összeadása, és a listakészítés folyik arról, mire költsenek az ifjú élettársak ebben a zűrzavaros poliamóriában. Meg kell beszélni az árvák befogadását (Balkán), és a közeli rokonsággal való viszonyt (USA). A házasság további mélyülését nem mindenki szeretné. Meg kell vizsgálni, mik azok a tényezők, melyek összetarthatják a kapcsolatot, és melyek akarják szétfeszíteni? Európa felhalmozott tudására, ebből következő hatalmára, jólétére nagyon sok ország irigy. Hosszú távon a rokonságnak (USA) sem tetszik, hogy a főnökségből eredő plusz jövedelmekről le kell mondani. Mert Amerika nemcsak az olcsó mexikói munkaerőtől, hanem hatalmas értelmiségi importtól lett naggyá. Az egész világot, de Európát különösen, folyamatosan csapolta a 19. és 20. században. Az európai integráció azt is jelenti, hogy a belső migráció nő (az olcsó és a nagyon képzett munkaerő is).
Az európai kapcsolatoknak dinamikájuk van, nem fognak leállni. Az a valószínűbb, hogy az integráció a következő 30 évben nőni fog, mert azok a nemzetek, emberek többen vannak, melyek ezt kívánják, és a kapitalista modernizáció is ezt kívánja. Jelenleg ellenkező tendenciák tanúi vagyunk, nő az euroszkeptikusok száma. Ez részben azért van, mert a zóna perifériális országai túlságosan lassan zárkóznak fel, sok a hátráltató termelési zavar. A széleken kevésnek mutatkozik a szellemi, a társadalmi tőke termelése, és ehhez nem kapnak elég segítséget. Másrészt, a gazdag nyugaton bajba került az alacsonyan képzett, szegényebb réteg, mert a keleti konkurencia megnehezíti az életüket. A dél-európai országok is azért küszködnek, mert a szellemi javak termelése nagyon egyenetlen a régiók (déli területek), és a szegény-gazdag viszonylatban. Hogy az ebből eredő politikai, gazdasági nehézségeket elkerüljék, inkább irracionálissá tették az elosztást (eladósodás). Figyelmen kívül hagyták a kapitalizmusnak azt a jellemzőjét, hogy azé a hatalom, akié a tudás: aki nagyobb hozzáadott értéket termel. Ez a bankrendszeren keresztül érvényesül. Lehet ellene apellálni, de amíg kapitalizmus van, ez így működik. Különféle javak fogyasztásának átalakításával lehet kikerülni a csávából: több szellemi jó (iskola, egyetem), kevesebb, racionálisabban felhasznált anyagi jó.  
Ehhez kapcsolódóan azért tiltakoznak a külső migráció miatt a kevéssé fejlettek, mert saját, alacsony képzettségű munkaerejükkel sem boldogulnak. Súlyos liberális hiba, hogy a belső tudásexport nem hatékony a nevelési és iskolarendszerben. Az uniós pénzforrások felhasználása a nevelésben, az oktatásban, az elmaradott földrajzi régiókban kritikán aluliak. Várható, hogy az európai periférián szétosztott pénzek sokkal jobban fognak hasznosulni a következő 20 évben, és érezhetően javul a tudástőke elosztása a mag-, és a periféria országai között. Nehéz lesz belátásra bírni az erős egyetemekkel, iskolarendszerrel bíró országokat a szellemi tőke nagyobb exportjára, mert az anyagi javak termelése kapcsán ellenérdekeltek. De ez az érdekellentét folyamatosan csökken egyrészt a külső konkurencia (Kína, USA), másrészt az anyagi termelés megváltozása miatt. A robotizáció, a szolgáltató ipar fejlődése érdekében, olyan magas szintű szakemberekre lesz szükség, kik értenek a programozáshoz, az internet használatában „vér profik”, és alkalmasak a K+F iparban a munkavégzésre. Ehhez képest az EU-n kívülről érkező migránsok többnyire egy másik szintet képviselnek. A karbantartásban, az alapszintű szolgáltatásokban kiválóan beilleszkedhetnek, de általában legalább két generációra vannak a magas fokú szellemi munkától. A migráció legdöntőbb haszna azonban a nők szülési rátájában van. Ezt lehet jól és rosszul is hasznosítani, de általában minden földrajzi terület hasznot húz belőle 30-50 éves távlatban. Európában a gazdasági liberalizmus létrehozta a társadalmi liberalizmust, de nincsenek szinkronban, és túlszaladási tünetek látszanak az előbbiben. Amíg nem lesz nagyobb rend, rendszer, az anyagi termelésben, a nevelésben, és a fejlesztési pénzek elosztásában, addig a periféria lázadni fog, és a mag országokban rettegni kell a terrorizmustól, amely nagyrészt integrációs betegség. 10-20 évre teszem, míg az autoriter, és euroszkeptikus politika visszaszorul. A populizmusnak az elitizmus a hajtóereje: lázadnak a szegényebbek, mert leszűkült az alsóbb rétegek számára a feltörekvés lehetősége; gazdasági, szellemi tőkéjük visszaesett. Meg fog változni, mert így az európai kapitalizmus gyengébben teljesít, és ezt a legtöbb politikai oldal be fogja látni. (A kultúrkörök között nemcsak integrálódási kapcsolat lesz, hanem versengés is.) A szegényeket a migránsok váltják fel, feszültségekkel, mert a javak elosztása – különösen a szellemi tőkéké –, nem lesz még megfelelő. 50 év múlva Európa lakosságának kétharmada-háromnegyede lesz csak europid, de a termelési-, viselkedési-, műveltségi kultúra alapvetően megmarad, abban az esetben, ha sikerül nemcsak integrálni, hanem asszimilálni is a betelepülők többségét. Ehhez hosszú távon meglesz az akarat. A multikulturalizmus megmarad, de csak a felszínen. Az iszlám néhány táplálkozási-, családi-, vasárnapi mecsetjárási szokássá szelídül. (Nem lehet komoly munkát végezni napi öt imádsággal, ramadánnal. A sarkkör fölött, – mivel 24 órát fenn van a nap –, a hithű muszlimok éhen halnának.) A vezető erkölcsi és termelési szokások, a következetesebben alkalmazott jog, és nevelés, beindítja a női emancipációt, mely kulcskérdés az asszimilációban. A nők folyamatos munkába állása le fogja szorítani a magas gyerekszámot.
Uralkodó trend az egész világon a rasszok keveredése. Európa a következő 30-50 évben évi 3-400 ezer migránst (menekültet) fog befogadni Afrikából, Ázsiából, és a Közel-Keletről. Ha a szülési hajlandóságot is figyelembe vesszük, nem lesznek többen, mint 50 millióan. Amennyiben Törökország taggá válik (minimum 20-25 év), ez a szám felemelkedhet 130 millióra, ami már közelíti az EU lakosságának harmadát. Azonban Törökországot csak akkor fogja befogadni az EU, ha döntően átveszi az európai kultúrát. Ehhez mindenképpen csökkennie kell a Törökországon belüli egyenlőtlenségeknek, mert ezáltal gyengülhet az iszlám. Törökország és a többi bevándorló elegendőnek látszik arra, hogy az öregedést, és gyenge termékenységet kompenzálja. A társadalmi evolúció, (most a kapitalizmus), arra ösztönzi a társadalmakat, hogy az olcsóbb megoldást válasszák, hiszen egy gyereket felnevelni európai módon, sokkal drágább, mint egy már máshol felnevelt gyereket újraszocializálni.   
Sokakban felmerül Európa szétesése a brexit után. Nem nagy a valószínűsége. Csak óriási külső termelési behatások miatt képzelhető el. Ilyen ereje sem Kínának, sem az USA-nak nem lesz a következő évtizedekben. Európának olyan mélyen van integrálódva a termelési kultúrája, hogy tulajdonképpen csak névlegesen történik meg a brexit. Igazából Norvégia és Svájc is integránsabb része az Uniónak, mint Bulgária, vagy Románia. Az angol nyelv óriási előny a Brit gazdaságnak, ugyanakkor súlyos hátrányt is jelent, hiszen nemcsak Európában, hanem az egész világon egyre többen beszélik az angolt, ezáltal nyomás alatt tartva a munkaerő piacot, és a társadalmat. Európában a munkaerő csere növekedni fog. Jelenleg 1 millió brit a kontinensen, 3 millió kontinentális munkaerő a Brit-szigeteken gondoskodik a szellemi és anyagi termelés konvergenciájáról. Ezen kívül az integrált tudományos, szellemi termelés óriási erővel folyik az interneten. A bankok tranzakciói, az interperszonális kommunikáció, a gyárak alkatrész termelése, mind azt mutatja, hogy a Brexit az egyik utolsó téves sóhajtása a nacionalizmusnak. A külön utasság legfeljebb 1-2 évtizedig tarthat, az európai kapitalizmus sem tűri a lényeges elhajlásokat, és az egyszerű emberek sem fogják tűrni, hogy Shakespeare-től, Newtontól, Einsteintől, Hegeltől útlevelet kérjen a határőr.
10-15 év múlva már sokkal szigorúbbak lesznek a pénztranszferek az EU-ban; a mag országok össze fogják hangolni monetáris és fiskális politikájukat. 20 év múlva a periféria döntő része is integrálódik a különféle tőkék mozgásának köszönhetően. Megszületik a közös hadsereg magva, néhány hadosztállyal, és összehangolt határvédelemmel. Minden EU tag számára kötelező lesz az €. Befejeződik a Balkán integrációja, de Ukrajna akkor még feszültségforrást fog jelenteni. Utóbbi belépése az EU-ba 40 év múlva várható, és 50 év múlva megszületik az Európai Egyesült Államok. Sokféle tőke termelése integrálódik, de a kultúrának az a része, mely hagyományosan egyes nemzetekhez kötődik, ettől nem fog megszűnni (megszűntetve megőrzés). Ez a kor már masszívan a mesterséges részintelligenciák, és a génszerkesztett emberek kora lesz, mely új, és egészen más konfliktusokat fog szülni a lelkekben, az országok, és kultúrkörök között.


USA

Az USA hegemóniájának ideje lassan lejár. Ezt valószínűleg egy 10-20 év múlva bekövetkező világválság fogja nyilvánvalóvá tenni, ahol az eddigiektől eltérően, az Egyesült Államok gazdasága nem tudja csak kis részben áthárítani belső termelési feszültségeit a világra. A tudástőkéjének ereje visszaesik, mert több olyan centrum jön létre a világon, melyek jobban tudják termelni, megfizetni, használni a legmagasabban képzett embereket. Ebben nemcsak Európa, hanem India, Kína, Dél-Amerika is konkurensként fog fellépni. Az erőltetett fegyverkezés már nem fog elegendő hatalmat adni a gazdasági fölény érvényesítésére, mert a fegyverek terén is kiegyenlítődési folyamatok zajlanak. Százmilliók pazarló életmódját nem fogja finanszírozni az egész világ. A belső egyenlőtlenségi feszültségek növekedni fognak. A világ legjobb egyetemei, és az USA belső részén élő, elszegényedő, szinte analfabéta rétegek között egy ideig a populizmus fogja áthidalni a felgyűlő feszültségeket. Az USA hatalmas államadósságát (jelenleg 107 %), egyszer csak lassuló ütemben fogja finanszírozni Kína, Japán, Írország, Brazília és Svájc. A válság után az USA erősen liberális gazdaságpolitikája el fog mozdulni skandináv irányba, de a régi hatalom nem tér vissza. A gazdagok adói jelentősen nőni fognak, az egyes államok adóparadicsomai megszűnnek (Delaware, Oregon), összhangban a világ többi adóparadicsomával (Panama, Szingapúr, Honkong, Svájc). Nem tartható, hogy a világ eladósodása csökken (GDP arányosan), miközben a legerősebbé nő. Az Egyesült Államok könnyen recesszióba kerülhet az említettek miatt, így a $ jelentősen veszíthet értékéből. Jelenleg a fehér rassz még mindig tartja vezető szerepét a gazdaságban és a tudományban, miközben lakossági arányuk a születések alakulása miatt csökken, és 2050-re megszűnik. Ez könnyen vezethet, egy rasszista alapú, véres polgárháborúhoz. A társadalmi mobilitás, és a tudástőke jobb elosztása segíthet a dolgon, de egyáltalán nem biztos, hogy a jobboldali populizmus már kijátszott minden kártyát a politikában. Ugyanakkor a termelés egész spektrumában pozitív tényező a nők emancipációs folyamata. Akár békés (evolúciós), akár öldöklő (revolúciós) lesz az USA jövője, hozzávetőlegesen 50 év múlva teljesen elveszíti vezető szerepét a világban, és egyike lesz a nagy kultúrköröknek, mely ugyan (társadalmi evolúciós) rokonságot mutat Európával, de ugyanakkor a békésen versengő kapcsolat lesz a döntő. Attól, hogy elveszíti hegemón szerepét az ország, még nem fog marginalizálódni a következő 50 évben. Ezt a válságot is túl fogja élni, ahogyan Vietnamot, a Watergate-botrányt, Afganisztánt is túlélte. A populista kurzuson is túl fog lépni, és elfoglalja majd helyét a multipoláris világban.


Afrika

A 16. században a gazdaságilag, nyelvileg, fejlettségben rendkívül széttagolt hatalmas területről (jelenleg 56 ország), a rabszolga-kereskedés, a progresszív erejét veszítő iszlám, és a klasszikus gyarmatosítás kiszipolyozta az anyagi javakat, itt is tönkretette a természetet, és ehhez képest viszonylag kevés kulturális tőkét adott.  Jelenleg a túlnépesedéssel és a klímaváltozással együtt járó bajok destabilizálják: elsivatagosodás, túllegeltetés, vízhiány, egymásnak eső, korrupt hadurak. Sok országnak egyáltalán nincs hitelképessége, a korrupció az élet természetes része. A nőkkel sok országban, állat módjára bánnak, a gyerekeknek nincs értékük, több országban 2 éves korukig nyilvántartásba sem veszik őket. Afrikában az összes terület mindössze 6 %-át művelik, de a népesség 60 %-a mezőgazdasági dolgozó. (A fejlett világban 2-3 %.) Néhány helyen él még a rabszolgatartás, az emberkereskedelem, a munkanélküliség 40-60 %-os. A demográfusok szerint 2040-ig a mai egymilliárdról, kétmilliárdra nő a népesség. Jelenleg nagyon kicsi az export és az import, hiányzik az infrastruktúra, és Afrika gazdasága mintegy százezer család kezében van. A leggazdagabbak fegyvervásárlásai és luxusfogyasztása miatt a termelés (többlettermék) jelentős része visszaáramlik a fejlett országokba. Néhány ország nagyon instabil (pl.: Nigéria, Dél-Szudán, Csád, Zimbabwe, Kongó, Szomália), bármikor lehet polgárháború, melyben milliók halhatnak meg.
Reményt keltő jelek
A migráció miatt azonban számos tévhit is kering Európában a hatalmas kontinensről. Az nagyon valószínű, hogy 2040-ben 2 milliárd lakosa lesz Afrikának, de a termelés nagyobb ütemben bővül, mint a népesség. Az egy főre jutó GDP növekszik a kontinens átlagában, ez azt jelzi, hogy van fejlődési potenciál. A népesség növekedésének üteme csökken. Várhatóan 2050-ben éri el a maximumot. Vannak sikeresen modernizálódó országok is, mint Botswana, Benin, Ghána, Etiópia, bár modernizációjuk folyamata nem stabil. Az alábbiakban öt olyan folyamatot mutatok be, melyek segítik a kontinens fejlődését.
-          Erősödik a létbiztonság, mert növekszik a higiénia, javul az orvosi-, iskolai ellátás. Igaz, hogy még évente milliók halnak meg maláriában, tuberkulózisban, hepatitiszben, AIDS-ben; százezrek vakulnak meg vitaminhiány következtében, és terrorbandák járják a vidékeket, de mégis, javulás mutatható ki. Általában csökkent az éhezés, és valamelyest javult a vízhez való hozzáférés. (Néhány országban romlott, ezért van a migráció.)
-          A széttagoltság elleni folyamatos küzdelem: törzsek, országok próbálják normalizálni kapcsolataikat. Rendkívül fontos a nyelvi integráció. A francia, a portugál, a joruba, a szuahéli, a hausa, az arab, az afrikaans, de különösen az angol, kezdi felszámolni a nyelvi tagoltságból is eredeztethető ellenséges érzületeket, az elkülönülést. Jelenleg a kontinensen található a világ nyelveinek 31 %-a, közel kétezer nyelv. Ugyanakkor a Föld lakosságának 14 %-a él ezen a területen. A gyerekek már egészen fiatalon találkoznak a nagy világnyelvekkel, ami pozitív ugyan, de közben segíti a migrációt. A különböző országok próbálkoznak mindenféle integratív szervezetekkel: FTA, PTA, COMOSA, ECOWAS, ECOMOG. Egyelőre kevés a siker, de a szándékok közös irányba visznek.
-          A fejlettebb anyagi termelési kultúra lassan gyökeret ver bizonyos neokolonialista jelenségek által. Eleinte túlnyomóan élelmiszertermelése miatt volt szüksége a fejlett világnak afrikára (kávé, kakaó, fűszerek), de ez már nem meghatározó. Most csak az Észak-Afrikai régióban növekszik a gyümölcs export Európa felé. A 20. század második felében előtérbe került a nyersanyagok exportja: olaj, gyémánt, fa, más ásványkincsek. Ez mindenképpen növekedni fog. Erősödik a nehézipar is, de nagyon alacsony szintről indul. Japán bejelentette, hogy 2018 végéig 30 milliárd $-t fektet be, ebből 10 milliárd infrastrukturális fejlesztés. Kína, és az ázsiai térség évi 44-60 milliárd dollárt ruház be olajfinomítókba, és a bányászatba, és évi 180-200 milliárd $ értékben kereskedik Afrikával. Igaz, az emberek jelenleg félig rabszolgaként dolgoznak, de ez Európában is lejátszódott 200 éve, Kínában is az utóbbi 50 évben. Itt is majd egyre nagyobb szükség lesz a szakképzett munkaerőre, ami emeli a béreket, és csökkenti a születendő gyerekek számát. Afrika nagyjából ott fog tartani húsz év múlva, mint jelenleg Dél-Amerika, vagy Vietnam. Nigéria, Algéria, Líbia, Tunézia, a kőolaj kitermelésétől a finomítás irányába fog haladni. Mindezek ellenére, egyes országok dezintegrálódása megtörténhet, ahogyan ezt Líbia, Szudán (Dél-Szudán), vagy Nigéria esetében tapasztalhatjuk. A migrációnak alapvetően három motorja van: az éhezés, a szomjazás, és a rasszista rablóbandák garázdálkodása. Csak ezért vállalható a halálos veszéllyel járó, sokszor több ezer kilométeres út Európáig.
-          A negyedik folyamat az, hogy a fejlett országok egyre ügyesebben segítik Afrikát. Főként Európának fűződik komoly érdeke, hogy élhetőbbé tegye a kontinenst. Az Európai Parlament 40 milliárd €-s befektetést szeretne megvalósítani, 2026-ig. Egyelőre Európa és az USA sajnos fordítva ül a lovon. Először valamiféle szilárd demokratikus berendezkedést szeretnének az egyes országokban, és utána adnák a pénzeket. Az anyagi és szellemi termelés javítása előtt ez nem megy. Kína pragmatikusabb, így jobb eredményeket ér el. Komplett infrastruktúrákat épít ki bányászati jogokért cserébe, nem törődve azzal, hogy közben az ország diktátora más vidékeken, hogyan pusztítja az alattvalókat. Minden esetre a hadurak meggyőzhetőek akkor, ha arra apellálnak a beruházók, hogy a képzettebb, egészségesebb nép, több pénzt rakhat a zsebükbe. Európa erőfeszítése egyelőre csekélyke. Várható, hogy 2020 után indul be igazán a tőkék növelése az afrikai kontinensen, és ezzel egy folyamatban tesznek rendet a menekültek, (migránsok) ellátásában, a határok ellenőrzésében.  
-          Az ötödik folyamat talán a legfontosabb: a kommunikációs technikák elterjedése. Ezek hordják, viszik a kulturális tőkét. A könyvek (Fekete-Afrikában) nem tudtak széles körben gyökeret verni a nyelvi sajátosságok miatt, (Észak-Afrikában pedig már nem), de jött a mobiltelefon, az internet, és vele együtt az angol nyelv. Mint az ókorban a latin és a kínai (jajan, tungjü, kuanhua, most a mandarin), úgy integrálja Afrikát az angol, valamint kisebb részben a francia, és az afrikai nagy nyelvek. A mobiltelefonok használatához megtanulnak írni, olvasni, még akkor is, ha az általános iskola nagyon kezdetleges. Erős a motiváció: telefon segítségével számolni is jóval egyszerűbb megtanulni, mint a sok esetben veréssel, alacsony tudással tanító „pedagógustól”. Afrikában jelenleg mintegy 350 millió mobil van, számuk meredeken emelkedik, leginkább az okostelefonoké. Az internethez elvileg 400 millió ember fér hozzá (főként az arab országokban, és Dél-Afrikában). A kínaiak elárasztották a kontinenst olcsó mobilokkal, melyekkel azért kiválóan lehet internetezni, fényképezni, és bankolni (utóbbi szintén meredeken emelkedik).


A következő ötven év

Elterjednek a modern fogamzásgátló technikák, a női emancipációs folyamatok erősebbé válnak. A nők gazdasági szerepe felértékelődik. Az élelmiszeriparban, a szolgáltatásokban, az egészségügyben, és az oktatásban nagyobb szerepet kapnak. Családban elfoglalt helyük megerősödik, és elkezdődik a családtervezés. Több lesz a válás, kialakulnak valamilyen termelésre szakosodott nőközösségek, csökken a nőkkel szembeni erőszak; egyre több helyen járhatnak iskolába, és egyre több nőnek lesz internet hozzáférése, melyen keresztül bepillantást nyernek majd a világ párkapcsolati kultúrájába. A migráción belül emelkedni fog a nők és gyerekek aránya.


Nyelv és iskola

Tovább növekszik az angolul, a franciául és arabul beszélők aránya. Az iskolákban általánossá válik ezek valamelyikének a tanítása, és ötven év alatt az afrikaiak több mint kétharmada fog ezek valamelyikén kielégítően beszélni, olvasni. Most 27 % az analfabéták száma, és csökken. (A funkcionális analfabetizmust beleszámítva, inkább 50 %). Európa, és Kína is sok iskolát épít, ahová egyre több gyerek, egyre hosszabb ideig jár. A színvonal javul.


Energia, villamos áram, telefon, internet

Gőzerővel folyik a villamosítás. Napelem táblákat szerelnek fel a falvakban, LED izzókat használnak, telefon töltő helyeket alakítanak ki. Az altruizmusba csomagolt kapitalizmusnak erőteljes, és pozitív a hatása. Mark Zuckerberg saját pénzéből kívánja a világ száz legszegényebb országban kialakítani a mobilnet hálózatot, Bill Gates az afrikai országokban segít atomerőművek építésében. Már tesztelik a polgári internet szolgáltató műholdat (Musk), 10-20 év alatt úgy fogja befedni az egész világot, mint most a GPS-rendszer. Olyan új technológiákat akarnak bevezetni az áramtermelésben, és a mobilhálózatok kialakításánál, mint a héliumléggömbös szélgenerátor (2-300 m magasan), cellakiépítéssel. A napelemek árainak esése segíti Afrikát. 30 év alatt teljesen ki fog épülni a telefon és internet hálózat. A fogadók részéről is nagy a motiváció. Nemsokára már néhány $-ért lehet strapabíró telefont kapni.


Víz

Az Afrikában létrehozott energia várhatóan nem lesz elegendő ahhoz, hogy az ipar mellett, sótalanító, víztisztító berendezéseket is ellásson árammal nagy tömegben. Nemrég azonban felfedezték, hogy a sivatagi területek alatt, mintegy 600 ezer km3 iható víz van 2-300 m mélyen. Kitermelni nem egyszerű, de a következő 30 évet ezzel ki lehet húzni.  Utána szűkösen, de elegendő energia fog rendelkezésre állni a víztisztításhoz, sőt a sivatagosodás visszafordításához. Egyelőre Kína az otthoni területek rehabilitálásával van elfoglalva. Tudósok terveznek a Szahara mentén, egy hétezer km hosszú, 20 millió fából álló zöld falat. Hasonlókat tervez Kína is a sivatagosodás megállításáért Pekingtől északra és nyugatra.


Kétségek

Az optimista jövő beteljesülésének vannak problematikus tényezői. Amennyiben a világ, különféle okoknál fogva, túlságosan kevés beruházást fog véghez vinni a 30 millió km2-es kontinensen, vagy túlságosan szelektál az országok között, állandósulnak a háborúk, polgárháborúk, és Európára nézve nő a migrációs nyomás. Az ökológiai válság bajainak felszámolása várhatóan túlságosan lassú lesz a békéhez. Erre elsősorban Európa, és nem Kína, vagy az USA fizethet rá. Ha győz a fegyver-, és olaj lobbi szűk érdeke, könnyen előfordulhat, hogy még a mostaninál is kaotikusabb folyamatok vezetik a térséget a nagyobb háborúk felé. Komoly felelőssége nemcsak a legfejlettebb kultúrköröknek van, hanem Izraelnek, Szaúd-Arábiának, és Dél-Afrikának is. (Megjegyzendő, egyáltalán nem biztos, hogy Dél-Afrika vezető ország marad 30 év múlva. A belső feszültségek lepusztíthatják a gazdaságot, a tudás elmenekülhet). A megerősödni látszó afrikai felsőoktatást sok fejlett ország arra használja, hogy a tudástőkét kiszivattyúzza a térségből. Ez nagyon lassan fog megszűnni, mert ösztöndíjrendszert kellene alkalmazni, és olyan beruházásokat kellene a térségbe vinni, ami otthonmaradásra készteti a kiművelt emberfőket.          


Ázsia, Óceánia

2050-re Ázsia adja az összes anyagi termelés 50 %-át. Nemcsak Kínában, hanem Indiában, Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteken is, a népesedésnél jóval nagyobb mértékben nő a GDP, és a szellemi tőke termelése. Az említett országok, (és más fejlettebbek is), helyi neokolonialista módszerekkel fogják felhozni Ázsia legelmaradottabb országait (Mianmar, Pakisztán, Afganisztán, Banglades, és mások), miután az USA és Oroszország a belső problémák miatt átadja a területet. Indiáról és Kínáról nagyságuk, erejük okán külön kell beszélnünk. Az egész kultúrkör szellemiek tekintetében közeledik az USA-hoz, és Európához. Táplálkozási-, öltözködési szokásaik, lakáshasználatuk, közlekedésük, oktatásuk, egészségügyük, a nyugdíjrendszereik sok esetben másolják, főként az amerikai szokásokat. Az olcsó munkaerőre és a pragmatizmusra alapozva 50 év alatt jelentősen közeledik a kétféle kultúra, hiszen az Európaiak is sok mindent átvesznek. Ugyanakkor Dél-Ázsia lakosainak nagyjából a fele írástudatlan, szegényes az egészségügy, a népesség várhatóan 2050-ben fog 5 milliárdnál tetőzni. 2070-re nemcsak Japánban, hanem egész Ázsiában megindul az öregedés.


Kína

A konfuciánus hagyományok már fellazultak a társadalmi szerkezet megváltozása miatt. A jelenleg 1.4 milliárdos lakosság 2030-ban fog tetőzni, és 2070-re már csak 1.2 milliárdan lesznek, (a bevándorlókkal együtt). Egyre több az 1 gyerekes család, nő a válások száma, és a házasulandók korhatára is emelkedik. Az újszülöttek között jóval több a fiú, mert a szülő nők nagyon sok lánymagzatot abortáltatnak. Ennek következtében nő a vegyes házasságok száma. Evolúciós szempontból ez kifizetődő a kínaiak számára, de a későbbiekben feszültségek forrása lehet, hiszen a környező szegényebb országokban élő férfiaknak nem jut elegendő nő, (Mianmar, Banglades, Malajzia, Vietnam). Másrészről egész Ázsia túlnépesedését visszafogja a következő évtizedekben. (Japánban más a helyzet. Történelmi okokból elutasítják a migrációt, ezért vészesen elöregedő társadalmuk marginalizálódni fog. Ötven év múlva robotok [androidok] segítségével fognak tengődni. Talán az első ország lesz, ahol az emberi génszerkesztést kényszerűségből bevezetik.)
2022-re Kína légiközlekedése lehagyja az USA-t. Gépkocsigyártása már lehagyta. A gyártási kultúra diverzifikálódó tendenciát mutat. Kína gazdasága jelenleg lassul, viszont a szellemi tőke termelése óriási mértékben nő. Egyre többet szánnak nevelésre, oktatásra, egyetemeik betörtek a világ élvonalába. Ennek megfelelően meredeken emelkedik mindenféle termékük hozzáadott értéke. Az éhezők száma jelentősen csökkent, már a falvak 98 %-a közelíthető meg szilárd útburkolaton. Mivel nőnek a bérek, csökken a munkaidő, és komoly redisztribúciós folyamatok indultak el (oktatás, egészségügy, bizonyos helyeken egészségbiztosítás, nyugdíj), hosszú távon csökken a GDP növekedési üteme. A beruházásokat visszafogják a korrupció, az ingatlan-, és hitelezési lufi miatt is. A lassulástól függetlenül a mai tendenciákat előre vetítve nominális GDP-ben hozzávetőlegesen 2030-ra éri utol Kína az USA-t, és 2070 táján hozza be egy főre számolva (vásárlóerő paritáson). Ennek a feltevésnek több kritikus pontja is van. Egyrészt a fegyverkezési ütemet vissza kellene fogni 2030 után, másrészt társadalmi, és szellemi tőketermelésben utol kell érni az USA-t, és Európát, harmadrészt a jövedelmek-, és a szociális rendszerek növekedésének átmenetileg gátat kellene szabni. Tehát többet kellene megőrizni a liberális gazdaságpolitikából, mint az európai kultúrkörben. Kérdés, hogy a konfucianizmustól, és az államkapitalizmustól 20-30 év múlva megszabaduló országban mennyire lehet ezt megvalósítani? Az évezredes kulturális hagyományok miatt azt gondolom, hogy a globalizáció még nem fog elérni odáig a 2070-es években, hogy ez gátja lenne az Európánál magasabb fejlődési ütemnek. Ellenben a politikai szerkezetváltás hozhat válságot, belső feszültségeket, melyek néhány évre megállíthatják Kína fejlődését. Lassulást hozhat nacionalizmusuk is, mert a térségben súlyos feszültségeket okozhat, (ivóvíz, halászat, ásványkincsek kiaknázása). Lehetséges, hogy az USA-ban zajló válságok kiegyenlítik a kínai politikai szerkezetváltásból adódó visszaesést. Minden esetre azt valószínűsítem, ha nem is éri utol Kína Európát, és az USA-t ötven év múlva, nagyon közel fog hozzá járni. Ebben segítheti, hogy pragmatizmusa miatt, a tudomány újabb eredményeit minden morális gátlás nélkül tudja felhasználni. Ez vonatkozik a genetikára, az orvostudományra, az energetikára, a mezőgazdaságra is. A dél-Amerikai gazdaságokban lassan kiszorítja az USA-t, Afrikában pedig Európát.
2070-re már mindenki fogja beszélni a mandarin nyelvet (most 70 %), és legalább minden második ember az angolt, de nehézkesen használható írásuktól éppen hazafiságuk miatt nem fognak megszabadulni, inkább az akkor már igen fejlett fordító algoritmusokat fogják használni, és támaszkodhatnak arra a sok millió emberre a különböző kultúrkörökből, akik megtanulták a mandarint, és a pinjin írást.


India

Indiát tekinthetjük külön kultúrkörnek, hiszen néhány év múlva népességben leelőzi Kínát, és várhatóan csak 2070 körül kezd el csökkenni lakossága, 1.7 milliárdnál. A kínai politikai szerkezet hatására ott sikerült a népesedés megállítása, de Indiában a 70-es években elbuktak ezek a próbálkozások, (Sanjay Gandhi-t meggyilkolták). A hitélet, a család, sokkal erősebben befolyásolja az indiai kultúrát, a szélsőségesen liberális gazdaságszerkezet hatásaként. A gyenge demokráciában a győztes akár 25-30 %-os szavazati aránnyal kormányt alakíthat. A politikában, államapparátusban nagyon kevés a nő (10-12 %). Az emberek, a szélsőséges egyenlőtlenségek hatására 8 évvel korábban halnak meg, mint Kínában, vagy Kelet-Európában. Kínánál lassabban folyik a modernizáció, de mivel jól tudják alkalmazni a veritas duplex elvét a hitélettel kapcsolatban, a mérnöki, matematikai tudományokban, és a szolgáltatásokban komoly fejlődés mutatkozik. Lassan, de fejlődik az iskolarendszer, az egészségügy. A korrupció mértéke nagyon magas, a politikai szerkezet az autokráciára hajaz. A következő 50 évben, a gazdaság, és a tudástőke növekedésének hatására jelentős vallási elemek fognak visszaszorulni, de a társadalomszerkezet egésze szinte érintetlenül megmarad. A nők munkába állásával, önállósodásukkal, és számuk csökkenésével javulni fognak a női jogok, és egyben gyengül a család kiterjedése, hatalma a társadalom felett. A válás ma szinte lehetetlen, ha a férfi nem akarja. A következő 30 évben a nemi arányok, a lány magzatok abortálása miatt, nagyon felborul. Csak 2050 után fog felébredni a társadalom, miután azok a férfiak, kiknek nem jut nő, összefognak, és tömeges nőrablásokat fognak végrehajtani. Nagyon terjedni fog az internetes pornográfia, és a prostitúció. A szegénység miatt itt csak részben lesz járható az az út, melyet Kínában követnek majd, a vegyes házasságok.
A társadalmi egyenlőtlenségek csökkenése lassan fog végbemenni, ami további feszültségekhez vezet, így ez is lassítja a modernizációt. Bár az indiai GDP jelenleg, és várhatóan a következő évtizedekben jobban fog nőni, mint a népesség, az évszázad vége felé világ legelmaradottabb kultúrköre lesz. Mahatma Gandhi győzelme után erősebben konzerválódtak a hagyományos társadalmi viszonyok, mint Afrikában. A kiépült politikai rend nehezebben adja meg magát a modernizációnak, mint a kaotikus szub-szaharai régió, vagy a diktátoroktól és globális felmelegedéstől szabdalt iszlám kultúrkör. Az indiai népesedés egyenlőtlensége nyomás alá helyezi majd az összes többi kultúrkört. Amennyiben a népesség növekedését az országban nem követi az élelmiszertermelés emelkedése, hatalmas területeken lehetnek éhséglázadások, felkelések, melyeket a központi hatalom véres módszerekkel fog leverni. Egy pár évig tartó gazdasági lejtmenet idején, felütheti fejét a fasizmus. Más kultúrkörök segítsége (Dél-Amerika, USA, Kína) valószínűleg nem hagyja majd teljesen elfajulni a helyzetet, hiszen az indiai gazdaság 20-30 éven belül, komoly szerepet fog vállalni az elektronika és számítástechnika területén. A robotika terjedése is súlyos gondokat okozhat az alsó-középosztálynál.
Háború törhet ki a víz miatt Pakisztánnal. Mivel mindkettő atomhatalom, a helyi atomháborúnak is elég nagy valószínűsége van. Jelenleg Közép-Indiában súlyos aszály van, Pakisztánban is egyre kevesebb a víz, melyet mindkét ország öntözésre használ. A népesség növekedése, és a klímaváltozás szinte megoldhatatlanná teszi a vízmegosztást. A mezőgazdasági technikák fejlődése, a mesterséges élelmiszerek, és az élelmiszer import kínál lehetőséget a háború elkerülésére. A vízhelyzet az egész térséget lángra lobbanthatja, hiszen egyes posztszovjet országokban is egyre nagyobb a vízhiány. India és Kína között is nagy lesz a feszültség a víz miatt (Tibet). Kína, gazdasági erejénél fogva eltérítheti a himalájai folyók egy részét, azonban inkább Vietnam, Kambodzsa, Laosz, és Thaiföld fog szenvedni a hatalmas szomszéd miatt.


Oroszország

Ha megvizsgáljuk Oroszország politikai szerkezetét az elmúlt kétszáz évben, arra a megállapításra juthatunk, hogy a Gorbacsov-féle glasznoszty (és peresztrojka), és Jelcin politikája volt idegen Oroszországnak. Nem véletlen, hogy a szétzilálódó társadalmat egy másik, 21. századi diktátor tudta fellendíteni (a „humanista Sztálin”). Mióta Putyint 2000-ben megválasztották az ország vezetőjének, a 2008-as válságtól, az olajárak zuhanásától, (mely egybeesett a Krím elfoglalásával) eltekintve, nőtt az egy főre jutó GDP. A krími háború súlyos hibának bizonyult, és ettől a döntésétől a politikai szerkezet nem védte meg, sőt inkább belekényszerítette. A háború igazából az orosz, és az ukrán oligarchák között zajlott az ott található természeti kincsekért (gáz, Vas, Molibdén). Mind Ukrajna, mind Oroszország nagy árat fizetett, de még Fehéroroszország is megsínylette. Jelenleg az ország egészét tekintve a K+F, és az egészségügy, és a társadalomtudományi tevékenység nem éri el a magyar szintet. Az átmeneti gazdasági visszaesés után ismét nő a GDP. A jövőre nézve a gazdaság szerkezete, a gyengén növekvő társadalmi-, és szellemi tőke, valamint az oligarchák szerepvállalása lesz lesújtó. A milliárdosok nagyon sok pénztőkét visznek főként az európai kultúrkörbe, luxusfogyasztásuk, befektetéseik, banki ügyleteik által. A túlpörgetett fegyverkezés, a hatalmas export ellenére nem hozza be a társadalmi árat, mert lassú és féloldalas az ott megjelenő tudástőke, nem multiplikálódik. Putyin halála után, (2018-ban 66 éves), a hatalmas országot a tehetetlenség fogja tovább vinni akár egy évtizedes interregnumon át, miközben a fegyver-, az olaj lobbi, és az egyéb természeti kincsek kitermelésében érdekelt oligarchák marakodnak a hatalmon. Egy óriási gazdasági visszaesés (olajárak), és belső háborúk után – akárcsak Ukrajna –, Oroszország, Fehéroroszország, Grúzia, és Örményország erősen közeledik majd az EU-hoz. A mélyben lappangó társadalmi tőkemozgások, a fejlettebb keresztény/szociális piacgazdaság felé irányítják az országot.  A politikai szerkezet is ennek megfelelően változik, ahogyan ezt a Balkánon látjuk. Gazdasága, iskolái egyre jobban fognak kötődni nyugatra. Oroszország kulturális rokonságot mutat Európával, és a közeledésben komoly szerepet fognak játszani a közép-európai országok. Az integráció sok feszültséggel, ellentmondással fog járni, nő a migráció, erősödik a neoliberális gazdasági szellemiség, és Ukrajna, Fehéroroszország, de még Azerbajdzsán is átmenetileg bajba kerülhet, a felhorgadó nacionalizmus (atomfegyverek) miatt.  2060-70-re zárulhat le az integrációs folyamat, miután a tudástőke, és a természeti kincsek, és a politikai szerkezetváltás együttes hatására a GDP növekedése megerősödik. Az elöregedés ugyancsak jellemző lesz Oroszországra a következő évtizedekben. Mivel földrajzi egyenlőtlenségek vannak a gazdaságban és születéseknél is, meg fog nőni a rasszok keveredésének az üteme, de ez feszültségforrás is lesz egyben (rasszizmus). Az ázsiai posztszovjet országok valószínűleg a kínai, vagy a muszlim kultúrkörhöz fognak kapcsolódni (Azerbajdzsán is). Oroszország belépése az EU-ba 2050-60-ban várható. Addigra már tag lesz Ukrajna is.      

  
Közel-Kelet, és az iszlám világ

Jelenleg ebben a kultúrkörben van a világon a legnagyobb feszültség, és még hosszú ideig így marad, mert az okok nem szűnnek meg, sőt a globális felmelegedéssel nőnek a gondok. Számos bizonytalansági faktor egyszerre van jelen. Oroszország és az USA várható válságáról már szóltam, de nem mindegy melyik következik be előbb. Minden esetre várhatóan mindkét nagyhatalom 10-20 éves távlatban csökkenteni fogja jelenlétét a térségben, helyet adva Kínának, és Európának. Ez utóbbi két országnak pragmatikus lesz a hozzáállása: üzleti befektetés, és a migráció csendesítése.
Jelenleg Egyiptomban diktatúra van, de stabilizálódni látszik a helyzet, a népességnövekedést kompenzálni tudja a GDP növekedése. Ha helyrejön a turizmus, és Európa segítségével megfelelő befektetések érkeznek, valószínűleg megállítható a sivatagosodás, az éhezés, és 20 éves távlatban megáll az egyenlőtlenségek növekedése. A megfelelő egészségügyi kultúra hatására 2070-re, stabilizálódhat a népesség. Amennyiben a diktatúra nem bír a szárazsággal, vérfürdőre és óriási menekülthullámra számíthatunk. Valószínűnek tartom, hogy ezt meg lehet állítani megfelelő technológiák segítségével.
Izrael nagyon fontos tényező Egyiptom stabilizálásában, ahogyan az egész Közel-Keleten is. Sajátos szociálpszichológiai változás várható. A holokauszt túlélők elhalálozása, és azok gyerekeinek kisebbségbe szorulása csökkenti az állami, politikai szintre emelt szorongást, agressziót, és nacionalizmust. Az örökös harckészültség lelkeket felőrlő hatása, és a fegyverkezésre fordított pénzek, lassan átvándorolnak az amúgy is a nemzet igazi erejét adó szellemi termelésbe. Várható, hogy ez, az egész térségre nyugtató hatással lesz. A környékbeli muszlim országokba mindenképpen több szellemi tőke fog jutni, és hosszú távon csökkenni fog az a nihil, amely sok térséget jellemez. (Gázában 70-80 %-os a munkanélküliség.) Az európai integráció hathatós segítséget fog nyújtani a térségnek (mindig késésben), mert a kezelhetetlen menekültáradatot, migrációt csak így tudja megállítani, és ezért komolyabbak lesznek a beruházások, a látszólag önzetlen segítségek. Az Izraelben, és a környékén lévő országokban várhatóan 2030-40-re csökken annyira a háborútól való félelem, hogy egy normális fejlődési út eleje láthatóvá válik, ezzel jelenleg lassú növekedése fel fog gyorsulni. Az országban hagyományosan magasra becsülik a szellemi tőke termelését, így tudástöke exportálóként fog fellépni, mihelyt Irán békésebb vizekre evez.
Irán a térség békéjére nagy veszélyt fog jelenteni a következő 10 évben. A belső válság miatt (korrupció, vízhiány, egyenlőtlenségek), beleugorhat egy háborúba (ahogyan 25 éve Irak), mely az egész Közel-Keletet lángba boríthatja, megtámadva Izraelt, vagy Szaúd-Arábiát. Mivel a nyugati kultúra átvétele a diktatúra ellenére is erős, inkább a polgárháborút tartom valószínűbbnek, melyből egy intenzív modernizáció, és ökologikus gondolkodás indulhat el európai és Kínai segítséggel (persze, nem önzetlenül), valamikor 15-20 év múlva.
A következő instabil tényező Törökország. Gazdaságára súlyos csapást mért a diktatúra felé mozgás. Valószínű, hogy összeomlás következik a következő években, melyben vagy megerősödik a diktatúra, és népirtás következhet be, vagy amerikai, európai (NATO) segítséggel sikerül visszaállítani a demokráciát. A hatalmi, politikai folyamatokat nézve, azt tartom valószínűbbnek, hogy a Kurdok ismét részesei lesznek egy kegyetlen háborúnak, melyet tömeggyilkosságok, embargók, menekülések fognak tarkítani. Végül a Kurdok magas fokú autonómiát, vagy akár országot is szereznek, Törökország pedig visszatér arra a modernizációs útra, melyről 5-10 éve tért le. Az iszlám ereje, a béke, az európai, amerikai szellemi-, gazdasági tőkeexport-import hatására lecsökken. Az ország megindul Európa felé, és ahogyan írtam, 30-35 év múlva az EU tagja lesz, és hidat fog képezni a Közel-Kelet, és az EU kultúrköre között.
Az olaj-országok valószínűleg a fentieknél jóval békésebb utat fognak járni, feltéve, hogy Irán, a diktatúra utolsó rúgásaként meg nem támadja azokat. Jelentős az átállás az olajról, a turizmusra, és számos tőkebefektetésük egyre inkább a fejlett világhoz kapcsolja a térséget. Szaúd-Arábiában is megindult a modernizáció, és ahogyan Iránban, úgy itt is, a nők kiemelt szerepet kapnak ebben a folyamatban. Kérdés, hogy gazdaságukat, iskolarendszerüket, nevelési módszereiket mennyi idő alatt fogják átalakítani a modern termeléshez: számítástechnika, robotok, szolgáltatások, korszerű kereskedelem, és gyorsan változó pénzügyi rendszer. Várhatóan 2040 után már annyira visszaszorul a szunnita iszlám (vahabiták, szalafiták), hogy szaúdi milliomosok nem fogják titokban finanszírozni a terrorizmust. Az európai kultúra eddig szinte csak a gazdaságba tört be. Várható, hogy a nevelési-oktatási rendszerbe is behatol, ahol most leginkább csak a mérnöki, orvosi tudományokban van jelen. Hosszú távon a medreszék visszaszorulnak, és helyüket átveszik a modern egyetemek, főiskolák.
Pakisztán az iszlám kultúrkör legbetegebb, legkisebb fejlődési potenciállal rendelkező országa, pedig nő a GDP. Az egy főre jutó GDP az indiai felét sem éri el, és kaotikusabb a politikai berendezkedés. A szellemi tőke termelése siralmas állapotban van, annak ellenére, hogy atomhatalom, tehát egyes mérnöki tudományokat magas szinten művelnek. Az a muszlim modernizáció, amely Törökországban, Iránban, vagy Egyiptomban kibontakozott a 20. században, Pakisztánt elkerülte. A brit gyarmatosítás pozitív oldalai sem mutatkoztak. Az iszlám túlságosan nagy szerepet játszott az államalakításkor (1947), bár az alapító atya, Jinnah, eredetileg egy török típusú szekularizált államot szeretett volna. A hatalmas szomszéd (India), és a nyelvileg széttagolt, elmaradott társadalom összetartó erejévé az iszlám fundamentalizmus vált, amely megnehezít minden modern eszmei beáramlást, mert maga alá gyűri az egész politikai szerkezetet. Üldözik a civil szervezeteket, a mintegy 4 % nem muszlim állampolgárt, és állandó a feszültség Indiával Dzsammu, és Kasmír miatt. A hadseregnek nagy hatalma van, az egész társadalom természetes módon korrupt. Jelenleg ingatag, diktatúrába hajló demokrácia van, iszlám törvénykezéssel. Mivel óriásiak az egyenlőtlenségek, és az iskolarendszerben inkább a Korán tanítását preferálják (42 % analfabéta), az értelmiség folyamatosan emigrál. Míg az egész Közel-Keletet sújtó vízhiány a kisebb országok esetében kezelhetőnek látszik, a Pakisztáni társadalomszerkezetben és népességben ez szinte lehetetlen. Ha nem is lesz bevetve atombomba, egy Indiával, vagy Afganisztánnal vívott hagyományos fegyveres háborúnak nagyobb a valószínűsége. Mivel az ország több népből, nemzetiségből, áll, az egyenlőtlenségek, a vízhiány, és a politikai instabilitás miatt legnagyobb valószínűsége a polgárháborúnak van. Ez felveti egy a holokausztnál is nagyobb, embertelenebb rasszista tömegmészárlás eljövetelét, pandzsábiak (44 %), pástuk, szindik, szaraikik, vagy urduk között. Háború lehetséges síiták (90%), és szunniták között is. A női emancipáció alacsony színvonalon van, lánygyerekek sokaságát abortáltatják. Ez Kínában, Indiában is így van, de azoknál stabilabb a politikai szerkezet-, valamivel jobb természeti adottságok-, és modernizáció mellett történik. Várhatóan csak a század harmadik harmadában lesz béke a térségben. Ekkor stabilizálódik, vagy csökken a népesség, és lesz elegendő víz, élelmiszer a kultúrkörök globalizációja, és a tudományok fejlődése révén. Pakisztánból már ma is sokan emigrálnak, (menekülnek), főleg az angol nyelvű területek felé, ez a későbbiekben nőni fog, kivált, ha háborús események lesznek.


Latin-Amerika

Ez a kultúrkör lesz igazán nyertese a következő évtizedeknek. Jelenleg még nagy a korrupció, és óriásiak a gazdasági-, társadalmi mobilitási-, egyenlőtlenségi különbségek egy-egy országon belül, és az országok között is. A politikai szerkezet azonban sok helyen kezd megszilárdulni. A földrész történetére az USA invazív politikája nyomta rá a bélyegét, de a következő évtizedekben egyre inkább szabadul a perifériális kötődéstől. Majd minden nagyobb országban jó ütemben nő a GDP. A nagyrészt közös nyelv, (spanyol, portugál), segíti az integrációt, számos kisebb nyelv fog kihalni a következő 50 évben. Az országok között erősödik az integráció. Több gazdasági, kulturális szerződés jött létre (APEC, MERCOSUR). Erősödik a kínai, ázsiai, és európai jelenlét a gazdaságban. Nő a szellemi tőke termelése, ezáltal a felszín alatt megindult a kiegyenlítő, emancipációs folyamat. A modern gazdaság ugyanúgy gyengíti a hagyományos családot, mint a legfejlettebb régiókban.
Latin-Amerikának a túlnépesedéssel, elöregedéssel, és a globális felmelegedéssel sem lesznek olyan mértékű gondjai, mint Ázsiának, Afrikának, vagy a Közel-Keletnek. Általában nem gond az ivóvíz, az energia, csak helyenként a sivatagosodás jelent problémát, de ez modern K+F tevékenységekkel megoldhatónak látszik. A térség két fő gondjára, a kábítószerre, és az elszabadult urbanizációra is lesz jó válasz: az iskolák száma, színvonala általában emelkedik. A térség két nagy (Kolumbia, Venezuela), és számos kis országa, (pl.: Guayana, Nicaragua, Haiti), súlyos beteg. Ezeknél embertelen belső harcok, lassú fejlődés prognosztizálható, a következő húsz évben. Ugyancsak az átlagosnál kisebb fejlődés prognosztizálható Mexikónál, a kábítószer, és az USA gazdasági, szellemi erőfölénye miatt. Itt látható teljes egészében az egész Amerikára jellemző liberális gazdaságpolitika. (Kivéve Chile, Costa Rica, Kanada, és a haldokló Venezuela.)  Egyben azért ennek a liberális gazdaságpolitikának is van haszna, igaz, a favellákban élő milliók számára ez nem annyira látható. Összességében azonban az a jövőkép adható a következő 50 évre, hogy a térség fel fog zárkózni a legfejlettebb kultúrkörök mögé.


Záró gondolatok

A modernizáció hullámokban éri el az egyes kultúrköröket. Lehet egy-egy helyen visszalépés, vagy előretörés. Akkor lesz baj, ha egyszerre több kultúrkörben lesz válság. Haladunk egyfajta világállam felé, de számos dolog közben gyökeresen megváltoztathatja az emberiséget. Ilyen a számítástechnika, a család-, a gyermeknevelés-, a szexuális viszonyok-, a táplálkozás megváltozása, az interplanetáris utazás, vagy az emberi faj egészének öregedése. Minthogy hosszú küzdelmek után, 2070-re az oroszok, és a törökök integrálódnak az európai kultúrkörbe, valószínűbb hogy Európa nem elbukni, hanem megerősödni fog. A világban az egy főre jutó GDP-különbségek csökkenni fognak, de nem tűnnek el.  Kiegyenlítettebb fejlődés lesz a kultúrkörök között: Európa és az USA a termelésben sokkal közelebb kerül Kínához, Dél-Amerikához, de India, valamint a Közel-Kelet is lefarag hátrányából. A század vége felé fog nagy tömegben megérkezni, az igazán új, az internethez hasonló forradalom: a génszerkesztett ember, és a majdnem teljesen emberi mesterséges intelligencia.


IRODALOM

Szelényi Iván: Az egyenlőtlenségek és a szegénység növekedése. 2017. 12. 03. Társadalom.
Lóránt Károly: Az Európai Unió jövője és Magyarország mozgástere. Kairosz Kiadó, 2015.
Hoós János: Európai jövőkép és Magyarország kilátásai. Közgazdaság, 2013/3.
Palánkai Tibor: Gondolatok a 21. századi kapitalizmusról. Magyar Tudomány, 2017/1.
Henry Kissinger: Világrend. Antall József Tudásközpont, 2015.
Móczár József: A közgazdaságtan válsága. Magyar Tudomány, 2010/3.
Immanuel Wallerstein: Bevezetés a világrendszer-elméletbe. L’Hartmattan, Budapest, 2010.
Gerőcs Tamás: A polaritással kapcsolatos vita neostrukturalista interpretációja. Külügyi Szemle,2016/1.
Eszterhai Viktor: Kína 2050-ben. Geopolitikai Kutatóintézet, 2017/06.09.
Farkas Péter: Az állam szerepével kapcsolatos gazdaságelméletek módosulása a gazdasági válságok nyomán. Köz-Gazdaság, 2017/12.
Artner Annamária: Tőke, munka és válság a globalizáció korában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.
Soros György: A globális kapitalizmus válsága. Scolar Kiadó, Budapest, 1999.
George Soros: This Is Europe’s Last Chance to Fix Its Refugee Policy. Foreign Policy, 2016/7/19.
Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2009.
Erik Olin Wright: Az antikapitalizmus stratégiáiról. Eszmélet, 2017/nyár.
Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Kossuth Kiadó, Budapest, 2015.
Kornai János: Milyen is hát a tőke a 21. században? Közgazdasági Szemle, 2015/9.
Joseph Stiglitz: Price of inequality. W.W. Norton & Company, USA, 2012.
John Rawls: Az igazságosság elmélete. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.
Brandl Gábor: Hogyan lehetséges egyáltalán a jövőképalkotás? Valóság, 1993/5.
Francis Fukuyama: Poszthumán jövendőnk. Európa Kiadó, 2003.
Polányi Károly: A nagy átalakulás – Korunk gazdasági és politikai gyökerei. Napvilág Kiadó, 2004.
Anthony Giddens: Elszabadult világ – Hogyan alakítja át életünket a globalizáció. Napvilág Kiadó, 2005.
Report of the World Comission on Enviroment and Development: Our Common Future, 1987. (Bruntland report). UN-dokuments.net.
Sociological Theory and Modern Society by Talcott Parsons. 1967 Hardcover.
Frederico Bonaglia- Lucia Wagner: Africa. Il Mulino, Bologna, 2014.
Kazimierz Novák: Kerékpáron és gyalog a fekete földrészen át. 2015.
Erdősi Ferenc: Afrika közeledése. 2011.
Garth Myers: Afrikai városok. 2013.
Chris Alden: Kína az afrikai kontinensen. 2010.
Új népvándorlás – Migráció a 21. században Afrika és Európa között. Publikon, 2012.