Hering József: Illés István és Jeruzsálem-térképének vándorútja


dokumentum, tanulmány, portré


Illés István kartográfus, könyvkötő (s valószínűleg ferences szerzetes is) a szülővárosából, Pozsonyból, vagy talán Bécsből, 1864-ben érkezett meg az akkor még jócskán az Oszmán Török Birodalom hódoltsága alatt senyvedő Jeruzsálembe. A fiatal magyar katolikus első szállása a jeruzsálemi óvárosban éppen abban az esztendőben megnyílt Szent Család Osztrák-Magyar Zarándokház volt. Illés azonban valószínűleg nem sokáig volt a Via Dolorosa (Keresztút) III. stációjánál épült zarándokfogadó vendége, hanem rövid tartózkodás után átköltözött az óváros latin (római katolikus) keresztény negyedében levő San Salvador (Szent Megváltó) nevű ferences kolostorba, ahol a működését 1847-ben ott megkezdő nyomdában beállt könyvkötő inasnak. Mivel Illés nem lehetett tehetős ember, eleinte itt, a ferences nyomdában kétkezi munkából élt. Jeruzsálembe érkezése után nemsokára térképrajzolóvá, térképfestővé vált, majd életműve betetőzéseként több háromdimenziós, úgynevezett domborzati Jeruzsálem-térképet is alkotott, ám az utókorra csak két műve maradt: az 1872-es jeruzsálemi valóságát ábrázoló háromdimenziós, domborzati térkép, és a korabeli Jeruzsálem néhány évvel később készített, papírra nyomtatott színes térképe. Mielőtt Illés István említett két, sokáig raktárakban, könyvtárakban tárolt, s csak a múlt század ’80-as éveinek közepén előkerült művéről, azoknak történetéről szólnánk, röviden bemutatjuk azt a szentföldi keresztény vallási központot, ahová a pozsonyi születésű Illés István 1864-ben megérkezett. Azt az intézményt, ahol évekig tanult, élt és amelynek falai között megalkotta a Jeruzsálem várostörténetét kutatók számára olyan nagy jelentőséggel bíró háromdimenziós, domborzati térképét, illetve a XIX. század ’70-es éveinek végi Szent Városát madártávlatból megörökítő, papírra nyomtatott, színes térképet. Bemutatjuk tehát a Jeruzsálem óvárosának latin (római katolikus) keresztény negyedében álló San Salvador ferences kolostort, annak egyes intézményeit és hozzátartozó Szent Ferenc-templomot.
A Jeruzsálem óvárosában álló San Salvador ferences kolostor is az assisi Szent Ferenc alapította rend egyik, talán legfontosabb feladata a szentföldi szent helyek felügyelete, óvása, védelme és fenntartása. IV. Kelemen pápa már 1342-ben kinevezte a ferenceseket a Szentföld Őrzésével (Custodia Terrae Sanctae). A ferences rend fenntartotta Szentföld Őrségének, s vezetőjének, a Szentföld Őrének (Custos Terrae Sanctae) központja a mai napig Jeruzsálem óvárosának latin keresztény negyedében van. Azért hangsúlyozzuk ki, hogy a latin (azaz, római katolikus) keresztény negyedről beszélünk, mert a fallal körülvett óváros négy negyede között van egy örmény keresztény negyed is (a latin keresztény-, a zsidó- és a muszlim negyed mellett – H. J.) Itt, a latin keresztény negyedben építették föl 1551-ben a ferencesek a San Salvador (Szent Megváltó) kolostort. A kolostornak ekkor még nem volt temploma, s a felszentelést követő évtizedekben, évszázadokban a grúz ortodox egyháztól végleg 1560-ben megvásárolt telken csak fokozatosan építették ki, bővítették magát a kolostort, illetve az általa működtetett kézműves műhelyeket, iskolákat. Kr. u. 1600-ban a szerzetesek a San Salvador kolostorban megépítették a máig működő asztalos- és lakatosműhelyt, majd jó egy évtized múltán itt fiúiskolát is nyitottak. Az első leányiskolát azonban csak 1830-ban nyitották meg, amely tanintézet vezetését és az oktatást a Szent József apácák végezték. A XIX. század közepe táján a ferencesek fiúárvaházat is nyitottak a kolostor területén, míg a leányárvaházat azon kívül, ám még mindig a Nagy Szulejmán szultán építette óvárosi falakon belül. A római katolikus keresztény zarándokok Európából a XIX. század közepétől már szép számban látogatták a San Salvador kolostort, illetve vették igénybe az ottani szűkös szálláslehetőséget. A ferencesek ezért a kolostor közvetlen szomszédságában még a XIX. század ’40-es éveiben külön zarándokfogadót építettek Casa Nova néven. A Casa Nova zarándokszállóban a ferencesek minden nép fiait és minden vallás követőit befogadták, s minden zarándok annyit fizetett, amennyit jónak látott, illetve amennyit megengedhetett magának.


(Illés István térképe – középütt az Osztrák-Magyar Zarándokszálló)

Illés István Jeruzsálembe érkezésekor, 1864-ben, először a Szent Család Osztrák-Magyar Zarándokszállóban lakott, ám miután fenntartása érdekében a San Salvador kolostorban levő nyomdában beállt könyvkötő inasnak, valószínűleg ott szállást is kapott. A San Salvador kolostor területén ugyanis más kézműves műhelyek mellett 1846 óta nyomda, kiadó, s azon belül könyvkötészet is működött. A ferencesek voltak a legjobb „idegenvezetők” a Szentföldön, s a Jeruzsálemben, 1846-ban fölállított nyomdájukkal még inkább hozzájárultak a Szentföld szent helyeinek, történelmének megismertetéséhez. Számos helytörténeti kiadvány látott itt napvilágot. A nyomda felállításához I. Ferenc József császár anyagi, míg Vincenzo Edoardo Milde érsek, a Commissarius Terrae Sanctae (a Szentföld biztosa) erkölcsi támogatást nyújtott. A nyomdászatot és a könyvkötészetet is kitanult P. Frötscher Sebestyén ferences szerzetesről mi, magyarok nagyon keveset tudunk, ami nem is csoda, hiszen még a Magyar Katolikus Lexikon sem ejt róla szót. Azon meg végképp nem kell csodálkoznunk, hogy a kommunista lexikonírók és utódaik nem említik P. Frötscher nevét és munkásságát. A mártírsorsú Zadravecz István püspök szerkesztette Szentföld I-II című, 1931-ben napvilágot látott könyvben P. Takács Ince, ferences teológiai tanár, a Szent Ferenc Rendje és más kiváló egyháztörténeti művek írója (persze, róla sincs említés a Magyar Katolikus Lexikonban – H. J.) említést tesz P. Frötscher Sebestyénről: Az Egerben, 1807, június 22-én született, közel negyven esztendős szerzetes 1846-ban Bécsből a szükséges nyomdatechnikai felszereléssel, papírral a poggyászában elutazott Jeruzsálembe, ahol Stamperia Francescana néven létrehozta, fölállította a Custodia nyomdáját a San Salvador ferences kolostor területén. P. Frötscher Sebestyén a kezdetben igen egyszerű nyomda működtetéséhez szükséges gépeket, eszközöket, papírt, illetve latin és arab betűket vitt magával Jeruzsálembe, ahol néhány hónap alatt sikerült beállítani a nyomdagépet, betanítani egy nyomdászt és három segítő fiút. P. Frötscher Sebestyén a nyomda beindulása után még évekig Jeruzsálemben maradt, és felügyelte a munkálatokat. Ebben a ferences nyomdában látott napvilágot, 1847. január 28-án az első arab nyelvű könyv Palesztinában - S. Roberto Bellarmino A keresztény tanítás című műve. A következő évtizedekben a jeruzsálemi ferences nyomda ellátta tankönyvekkel a katolikus iskolákat, imakönyveket, teológiai műveket adtak ki, s természetesen az Ó- és Újszövetséget latin, arab és görög, majd később orosz, spanyol, örmény, olasz és német nyelven is megjelentette. Illés István már nem tartózkodott Jeruzsálemben (tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy hová tért haza Jeruzsálemből – H. J.), amikor Raffaele Cingolani ferences építész atya tervei alapján, illetve I. Ferenc József császár és király 60 ezer frankos adományának jóvoltából 1885-ben fölszentelték a kolostorhoz tartozó Szent Ferenc-templomot. A jeruzsálemi óvárosból kiemelkedő Szent Ferenc-templom harangtornyát azonban csak több mint fél évszázaddal később, 1932-ben szentelték föl.
Illés István életének a Jeruzsálembe érkezése előtti korszakából semmit nem tudunk, még azt sem, hogy pontosan mikor született. Élete meghatározó művét, a múlt század ’80-as éveiben Svájcban előkerült háromdimenziós domborzati térképet valószínűleg 1872-ben már elkészítette, mert egy esztendővel később bemutatták a bécsi világkiállításon. Amint fentebb már említettük, az ifjú Illés  1864-ben érkezett Jeruzsálembe, ahol beállt könyvkötőinasnak a ferencesek San Salvador kolostorában működtetett nyomdában. Később, amikor már kitanulta a mesterséget, önálló könyvkötő műhelyt nyitott Jeruzsálemben. Szakmai hírnévre az 1872-ben befejezett domborzati térképével tett szert, s valószínűleg ebben az időben függetleníthette magát a ferencesek nyomdájától. Mindenesetre Illés 1880-ig, tehát megszakítással 16 évig élt Jeruzsálemben. A megszakítások alatt azokat az éveket értjük, amikor a bécsi világkiállításon nagy sikerrel bemutatott domborzati térképével a mester járta az korabeli művelt Európa, elsősorban Németország és Svájc városait. Illés az egyik fennmaradt írásában megemlíti, hogy összesen 12 esztendeig tartózkodott Jeruzsálemben, amit az életművét kutató és tanulmányaiban jól dokumentáló Reháv Rubin, a Jeruzsálemi Héber Egyetem földrajz tanszékének professzora úgy magyaráz, hogy a magyar kartográfus Jeruzsálembe 1864-ben érkezett, s onnan végleg 1880-ban tért vissza az Osztrák-Magyar Monarchia területére, ám közben évekig járta a nyugati nagyvárosokat a térképével.
Illés István hívő katolikusként – talán ferences szerzetes is volt, de ezt nem tudjuk – a Szent Városba érkezése után azonnal elkezdte bejárni, megismerni Jeruzsálemet. A domborzati térképét jobban szemügyre véve láthatjuk, szinte minden utcáját, épületét, növényzetét, de még a korbeli telegráfoszlopokat is pontosan ismerte. A magyar mester szoros, mondhatni baráti viszonyban volt az akkoriban szintén Jeruzsálemben tevékenykedő Conrad Schick württembergi építésszel, régésszel, térképésszel és egyben protestáns misszionáriussal, vagy a svájci német Titus Tobler orvossal, híres Palesztina-kutatóval. Illés Istvánt igen meghatározó barátság fűzte rajtuk kívül Sir Charles William Wilson angol vezérőrnagyhoz, hadmérnökhöz, régészhez és térképészhez, aki hozzá hasonlóan 1864-ben érkezett Jeruzsálembe. Az 1872-ben elkészült első domborzati térképnek Illés saját ismeretei, szaktudása és művészi tehetsége mellett voltak előképei, forrásai, így például Jeruzsálem topográfiája terén Charles William Wilson, míg a város épületeinek pontos ábrázolásában Conrad Schick munkái, makettjei voltak a segítségére. Illés szentföldi barátai és segítői között meg kell említeni még a híres bécsi Hermann Zschokke nyelvészt, egyetemi docenst, aki szintén 1864-ben ment Jeruzsálembe, ahol két esztendőn keresztül a Szent Család Osztrák-Magyar Zarándokház rektoraként, úgynevezett bibliai nyelveket, tehát hébert, arameust, görögöt és latint tanított. Reháv Rubin professzor Illés István munkásságát kutatva arra a megállapításra jutott, hogy a magyar térképész az első, az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott Jeruzsálem domborzati térképe után később még legalább kettő hasonlót, ám valamivel kisebb méretűt is készített. Az 1873-as bécsi világkiállítás Oszmán Török pavilonjában egyébként Illés István domborzati térképe mellett bemutatták még Conrad Schicknek a jeruzsálemi Templom-hegyen álló Szikladómról, más néven Omár-mecsetről készült makettjét is, s mindkettőnek óriási sikere volt a császárvárosban.
A bécsi világkiállítás bezárása után Illés Jeruzsálem-térképe, s vele együtt a mester nyugat-európai vándorútra indult: 1874-ben a németországi Köln városába érkezett a szétszedhető, hatalmas faládákba csomagolt makettel, majd ezután a többi között Münchenben, a svájci Neuchatelben, Bázelben, Lausanne-ban és végül, 1878-ban, Genfben csodálhatta meg a közönség a magyar mester alkotását. A térkép minden egyes állomásán a korszak két híres, fentebb már említett tudósa, Illés barátjai, Hermann Zschokke és Titus Tobler írtak dicsérő ajánlást a domborzati térkép megtekintéséhez. A térkép vándorútjának utolsó állomásán maga Illés István írt francia nyelven ismertetőt, földrajzi és történelmi magyarázatot a művéhez (S. Illes: Description du Reliefe de Jérusalem). A genfieknek annyira megtetszett az alkotás, hogy a város előkelőségei gyűjtést rendeztek a térkép megvételére, s arra kérték az alkotót, ne vigye tovább, hanem hagyja ott náluk örökre. A Jeruzsálem domborzati térképet végül az akkor is summás összegnek számító 9500 svájci frankért megvásárolták Illéstől, aki a genfi adásvétel után másfél, két esztendőre visszatért Jeruzsálembe, ahol még legalább két domborzati térképet készített a korabeli, illetve a bibliai Szent Városról. Az eladott domborzati térképet Genfben, 1879 januárjában a Kálvin Könyvtár Reformáció Termében helyezték el, állították ki, s az első években nagy volt az érdeklődés iránta. Ám, amiképpen a könyveknek, a térképeknek is megvan a sorsuk. Végül a genfi Kálvin Könyvtárban valakik, valamiért megelégelték Illés alkotásának a jelenlétét, s az első világháború lezárulása utáni időkben az alkotóira szétszedve fölvitték a könyvtárépület padlására porosodni. Később a domborzati térkép a genfi Wilson-palota padlására került, s végül is itt lelt rá az 1980-as évek közepén egy David Littmann nevű svájci zsidó. Azt nem tudjuk, hogy miként került a Kálvin Könyvár padlásáról a Wilson-palota padlására Illés műve, ám az ismert, hogy ez utóbbi épület 1920 előtt Hotel National néven jó nevű szálloda volt, s 1920 és 1933 között azonban a Népszövetség Tanácsának adott otthont. Amikor a térkép ebbe az épületbe került, akkor még szállodaként működött, s az is elképzelhető, hogy az alkotásra ráunt Kálvin Könyvtár vezetősége az első világháború befejezése körüli időkben a Hotel National rendelkezésére bocsátotta a térképet azzal a céllal, hogy ott állítsák ki a szállodavendégek szórakoztatására. De az is lehet, hogy egyszerűen csak szerettek volna megszabadulni tőle, s ezért került az egyik padlásról a másikra.
Az 1980-as évek elején a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, a már említett Reháv Rubin a Nemzeti Könyvtár felhalmozott, ám többségében feldolgozatlan térképgyűjteményében ráakadt Illés István Jeruzsálem madártávlatból (Jerusalem aus der Vogelschau) címet viselő, papírra nyomtatott, színes térképére. Ez a 45 cm x 33 cm nagyságú térkép a rajta ábrázolt új épületekről ítélve egyértelműen a Bécsben, 1873-ban bemutatott domborzati térkép után, tehát 1872 és 1875 között készült, mégpedig a bécsi Guberner und Hierhammel nyomdában. Ezt a színes, papírra nyomtatott térképet Hermann Guthe illusztrációként 1927-ben felhasználta a Palästina című könyvéhez. Reháv Rubin professzor közben azt is kiderítette, hogy Illés István a Bécsben bemutatott, majd Genfben eladott háromdimenziós térkép után – még mielőtt végleg hazatért volna a Monarchia területére - 1880-ban elkészítette a 4 m x 1,54 m alapterületű, 1:625 léptékű Jelenkori Jeruzsálem című domborzati, háromdimenziós térképét, majd utána nemsokára a 3,10 m x 2 m alapterületű, 1:1250 léptékű Bibliai Jeruzsálem című térképet. Illés a Bibliai Jeruzsálem című alkotását úgy magyarázta, hogy az a Heródes király, Jézus és Titus korabeli Jeruzsálemet jeleníti meg. Ezen utóbbi háromdimenziós térképeknek nyoma veszett, s hogy 1880-ban léteztek, arról csak az Illés István által írt ismertető brosúrákból van tudomásunk. A két domborzati térképet bemutató füzetes kiadványokban Illés köszönetet mond Konrad Schicknek, amiért rendelkezésére bocsátotta az egyes jeruzsálemi épületekről készült rajzait, makettjeit. Titus Tobler ezen utóbbi két térképet is meleg szavakkal ajánlotta az érdeklődő közönségnek.
Reháv Rubin professzor a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tartott előadásai folyamán közben lelkesen szólt az általa felfedezett, addig Izraelben és a nagyvilágban nem ismert, pontosabban elfeledett Illés Istvánról és alkotásairól. Csak megjegyezzük, hogy Illés Istvánt Magyarországon még ma, több mint három évtizeddel a felfedezése után sem ismerik. Mondanunk sem kell, hogy az ő nevét is hiába keressük a Magyar Katolikus Lexikonban, nem beszélve más „magyar” lexikonokról. Rubin professzor egyik hallgatója, a Blechner Béla néven a felvidéki Tornalján született Moti Jáír elhatározta, hogy fölkutatja Illés István Genfben levő térképét. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen a múlt század ’80-as éveinek a közepén – már a Scopus hegyi részlegben – tanult egy Ariane Littmann nevű svájci zsidó lány, akinek az édesapja, David Littmann Moti Jáírral közösen végül is rábukkant Illés művére a genfi Wilson-palota padlásán. Az alkotórészeire szedve padláson porosodó háromdimenziós térképet a hűtlen tulajdonos, a genfi Kálvin Könyvtár, ingyen Izraelnek, pontosabban a jeruzsálemi városházának ajándékozta. A makettet Jeruzsálemben gondosan restaurálták, majd 1985 végén ünnepélyes keretek között elhelyezték a Jaffai kapu melletti Dávid Torony Várostörténeti Múzeum egyik különtermében.
Illés István Jeruzsálembe 112 év után visszakerült háromdimenziós, ragasztással és forrasztással cinkből készült várostérképe 4,50 m x 4 m alapterületű, 55-85 cm magasságú és 1:550 léptékű. A korabeli Jeruzsálem (a mai óváros) és közvetlen környékén állt házakról maga Illés készített rajzokat a térkép elkészítése előtt. Pontos, hiteles térképről van szó, amely még a vízgyűjtőmedencéket, a növényzetet és a különböző felekezetek temetőit is föltünteti. A korabeli európai nagyhatalmak, így az Osztrák-Magyar Monarchia konzulátusain Illés elhelyezte a megfelelő zászlót, míg a keresztény templomokra keresztet rakott. A térképen jól látható az akkor már megvolt Szent Család Osztrák-Magyar Zarándokház is. Illés István annyira ismerte Jeruzsálemet, hogy még az egyes óvárosi üzletek cégtábláit is ábrázolja a térképén. A pozsonyi születésű Illés István műve 1985 óta méltán a jeruzsálemi múzeum egyik legvonzóbb látványossága, kiállítási tárgya, amelyet évente a világ minden részéről több tízezer ember tekint meg. S mi meg csak remélhetjük azt, hogy az egyik föllelt alkotása révén az elmúlt évtizedekben világhírűvé vált magyar térképészt egyszer majd a hazájában, Magyarországon is megismerik.