Szabó Márton, Vasi Szabó János: A Csin birodalom kertjei
irodalom, mesenovella
I.
Pin-csuin miniszter az első kamara
pagodájának parkjában sétált. A gyöngykaviccsal felszórt úton
selyemkaftánjában, háta mögé tett manccsal lépkedett, gondterhelten szívta be a
kétoldalt pompázó virágok illatát. A nyárkék égen fátyolfelhő gomolygott, békésnek
tűnt a Pei-csin-i palotanegyed, mint mindig, ám Pin-csuin tudta, ez csak a
látszat. Az első kamara, ami a császárság gazdaságát és kereskedelmét
felügyelte, más feladatokat is ellátott, a miniszter irányítása alá tartozott a
„külhoni hírek hivatala” is. (Amit későbbi korokban a hírszerzés címmel
tüntetnek ki.) És ezek az adatok egyre baljóslatúbak voltak. Az északi
szomszédságban a Gigász-hegység túloldalán fekvő birodalomban zavargás ütötte
föl a fejét, a fényességes uralkodó Szárcsaszán alatt ingadozott a
gránát-trónus. Délen a hatalmas sztyeppén rohangászó Kutyafejűek közt
kiemelkedett egy törzs, vezére Dengiz legyőzte a vetélytársait – Bőszét és
Bütüt –, egyesítette a Kutyafejű farkasokat.
Akik már a Csin határán is feltünedeztek, rablóportyáikon sok kárt
okoztak. Nemrég küldött cirkalmas üzenetet a Déli Sereg tábornoka Yu-jui-ce,
hogy a fenséges császár újabb erősítést küldjön; ám erre hiába vár a vén
csatafarkas, a déli ármádia a birodalom legnagyobb hada, az északi határőrség
annak csak a fele, és a perszikek lázongó országa miatt onnan nem is tudnak új
egységeket átcsoportosítani. A Keleti Sereg pedig – ami mellesleg a legkisebb
volt mind közül – eltűnt a messzeségben. A távoli Rézhegységen is túl, valami
vad – Lykurgiának nevezett – földön portyázott. Mi célból? Azt csak a pimaszul
fiatal parancsnokuk, Je-joe pöszörcefi tudta, esetleg a második kamara
minisztere, az a lompos Csu-vau-ce. (A második kamara felelt a hadi és
belügyekért.) Ám Pin-csuin még ezeknél a tényeknél is nyugtalanítóbbnak tartotta
azt, ami a fenséges császári palotában történik. A három kamara hatalma, mely időtlen ideje a
császárság mindennapi ügyei fölött őrködött, irányította a hatalmas birodalmat,
eltűnni látszott. III. Paszomány császár – Áldassék a neve! – jóindulatú uralkodó
volt, könnyen behálózta az új
tanácsadója, akit azóta kancellárrá emelt, így fölébe került a három kamara
mandarinjainak. Tu-tui-ce kancellár
furcsán viselkedett, most, amikor az egység mindennél fontosabb volna, inkább a
kamarák bomlasztásában jeleskedett. A harmadik kamara kisebbsége – akik magukat
feketepandának nevezték – mindenben a Pin–csuin vezette első ellen szavazott,
pedig annak a panda-kamarának nevezett testületnek csak a birodalom bölcseleti
ügyeiben volt joga fölszólalni. A
miniszter a háttérben Tu-tui-ce kancellár áskálódását sejtette.
Karcsú híd ívelt át a kertet átszelő,
békalencsével, tavirózsával teli csatorna zöld vizén. Faragott mészkőkorlátjába
kapaszkodott meg a pincsi, furcsa rosszullétek kerülgették már egy ideje,
szédülés, pedig még nem volt öreg, sőt az egyik legfiatalabb volt a
főmandarinok közt. A túloldalon megállt
a magas, gömbkoronájú fa árnyékában. Fénylő, világoszöld levélzete már nem
rejtette a termésfürtöket. A téglavörös
héjú gömböcskéktől tömött lombozatot meglengette a Ghongion folyam felől
feltámadó fuvallat. Pin-csuin felnyúlt az egyik kis terrakotta-tojásért,
feltörte a vékony héjat, ami alól üvegesen fehér hús tűnt elő, élvezettel falta
be a nagy barna magról lefejtett édes-savanyú zamatú licsiszilvát. Vékonydongájú,
oldalt ülő merev nagy szemű, érdes zöldbőrű hüllő tűnt föl a kerítéskapu felől.
Lötyögött rajta a díszes selyem öltözék. Mélyen meghajolt a pincsi előtt.
- Mit kívánsz, Kao-lin mester?
- Méltóságos miniszter uram, az udvartanács összehívatott, a Fenséges
Bölcsesség Csarnokában már várnak.
II.
Pin-csuin Kao-lint követve a Licsi Kert déli
kapuján át távozott. Itt simára gyalult földút vezetett alacsony vályogfalú,
bambusztetős házak közt a Kürt toronyig, ami vörös téglából épült, miként a
kétoldalt húzódó fal is. A torony bejárata nyitva állt, a pöszörce őrök unottan
támasztották a falat. Benn mészkővel kirakott szűk út vezetett a Ghongion
folyamig, lampionokkal feldíszített komp várta a minisztert és vitte a nagy víz
közepén elterülő Császári Palota Szigetére. A sziget természetes képződmény
volt, s csak a város alapítása után építették be a pöszörcék, hisz ott védve
voltak mind a délről, mind az északról jött támadásoktól. Később, ahogy
Pei-csin nagyvárossá nőtt, az lett a mandarinok kedvelt lakhelye, míg a
dinasztiaalapító I. Paszomány fölépíttette a Császári Palotát körötte a Csüngő
Arany Kertjével. Díszes egyenruhás
testőrök állták a miniszter útját, aki fölemelte jobb mancsában a
bronzpecsétet, amire sárga selyemszálat kötöttek, a fegyveres farkasok utat
nyitottak. Karcsú márvány kőhidak ívelték át a Ghongion folyam ide vezetett
vizét, a bugyogva habzó Fő csatornát. Mögötte már a kert húzódott, gránitból
rakott fehér utak szelték át a harsogóan zöld fácskákkal teliültetett termékeny
földet. A kert délre néző részén vastag törzsű, szabálytalan koronájú alacsony
fák álltak, tövises ágaikon sűrű sötétzöld levelek, köztük százszámra kicsi,
lapított gömbölyded vöröses-sárga gyümölcsök. Pin-csuin nyála akaratlanul
összeszaladt a császárok mézédes csemegéje, a mandarin láttán. Ám a Palota bejárata
előtt másféle növények álltak, magasabbak, terebélyes gömbkoronájuk pompás,
smaragdzöld levélzettel teli, közülük mancsnál nagyobb vörös-arany golyóbisok
mosolyogtak, hónaljukban már a következő termést ígérő nagy, hófehér szirmú
virágok ontották bódító illatuk. A miniszter áhítattal lépdelt el a Palota Kert
narancsfái előtt.
A Palota nagycsarnokában már a miniszterek és
más mandarinok várták. A hatalmas helyiség tetőzetét száz vaskos, márvánnyal
borított, sárkánydíszes oszlop tartotta. Köztük ácsorogtak a különböző fajtájú
udvaroncok és méltóságuk. Legtöbbjük pöszörce volt, csiricsáré egyenruhájukról
is megkülönböztethetőek, a pandák egyszerű köpenyben – többségük aranysárga
színűben, de néhányan ametiszt-sötétben –, a hüllők a személyzet tagjaiként
vászonruhában, a pincsik pedig – akik a legkisebbek voltak – bíborvörösre és
indigókékre festett selyem köntösben. Ez
a hely volt a császárok fogadóterme, a Fenséges Bölcsesség Csarnoka, közepén a
magas gránitalapzatra emelt, aranylakkal festett ébenfa trónus. Ami üresen
állt, ám lábánál egy kisebb pulpituson különös alak ácsorgott, bőre szabott,
mályva és tárkonyszínű mintákkal díszített csuhát viselt, a fejét is csuklya
fedte, egyik fehér cérnakesztyűs mancsa fémpálcát tartott, ami rézvörös gömbbe
végződött. A másik mancsban kigöngyölt tekercs volt. Amint Pin-csuin is
elfoglalta helyét furcsán sziszegő hangon beszélni kezdett:
- Őcsászári felsége III. Paszomány pátense!
Emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy őcsászári felsége – Áldassék a
neve! – a következő rendeletet bocsátja ki: a birodalom gazdaságának,
kereskedelmének és minden ügyes-bajos dolgának jobbítása érdekében, általános
helyettesünkké emeljük a jeles Tu-tui-ce kancellárt. Pin-csuin első
miniszterünket birodalmi belügyérnek nevezzük ki. A birodalom külügyeiért
ezután a szintén a kancellár felel. Egyúttal megszüntetem az eddig az ügyért
ténykedő hivatalt, vezetőjét, méltóságos Juhar-ce miniszter urat érdemei
elismerése mellett felmentem, ezután áldásos tevékenysége a pandakamara munkájának
előremozdítására irányuljon. A birodalom kormányzásának átláthatósága és
egyszerűsítése okából, a császári tanácsot feloszlatom, ezután jeles Tu-tui-ce
kancellár vezette háromfős testület lássa el feladatát.
A pincsi úgy vélte, hogy Tu-tui-ce reszelő
hangon rövid vihogást nyomott el a csuklya alatt. A pulpitus körül álló
miniszterek és mandarinok megdöbbenve hallgattak, Pin-csuin oldalt pislantott
Juhar-ce zömök alakjára, de a pandán nem látszottak az érzelmek, ám mindkét
mancsát ökölbe szorítva ácsorgott. Közben a kancellár már másról sustorgott: a
birodalom mezőgazdaságának felvirágoztatására hozott intézkedéseit sorolta,
mindenek előtt a Ghongion medence rizstermelésének megtöbbszörözését. Végül
megnevezte azt a három illetőt, akik az uralkodói pátensben megjelölt
kancellária tagjai lesznek. A jelenlévők nem kis meglepetésére három
pandakamara tag volt, élükön a feketepanda Fukur-ce…
III.
Juhar-ce bosszúsan tekerte maga köré a sárga
köpenyt. Tu–tui-ce beszéde kihozta a sodrából. Pin-csuin szapora léptekkel
követte, ki a császári palotából, át a Ghongion folyam északi kompkikötőjén.
Pei-csin pandalakta körzete észak-nyugatra feküdt, ami a nagy víz lapos
medencéjéből az Esős Dombok vidékéig nyúlt. Ez a része a városnak sok egyéb
mellett, abban is kitűnt a többi negyedtől, hogy kevés tégla, kő vagy
vályogfalú épület állt ott. A házak alacsonyak és szinte kivétel nélkül a
vastag Suhi-puf fajta bambuszból készültek.
A székek, kerti padok, asztalok, kerítések anyaga viszont mind más és
más bambusz, a sárgástól a fűzöldön át a csíkosig bizonyította a pandák népének
hagyománytiszteletét, ami a nem is túl távoli hazájukból, a Susogó Bambuszok
Ligetéből eredt. Az sem volt meglepő,
hogy a második kamara palotája is jórészt ebből az anyagból készült. Egy alacsony
domb tetejére épült, aminek hajlatán inkább dzsungel, mint kertszerű liget
nőtt. A magas fák laza koronáját lándzsaformájú, mutatós fénylő-sötétzöld
levelek alkották. A nagy bőrszerű levelek közt csüngtek az almanagyságú,
gömbölyded, sima fényes-sárga bogyók. Ez
volt a Pompás Bölcselet Datolyaszilva kertje. Bár Pin-csuin ismerte ezt az
éretten lágy aranyszín húsú, mézédes gyümölcsöt, nem tartozott a kedvencei
közé. (Aminek oka még kölyökkorából eredeztethető, amikor is huncut pandabocsok
a fáról leszedett, látszatra teljesen beérett datolyaszilvával kínálták,
mohóságára rá is fizetett: a még nem utóérett csemege keserű, csersavas íze egy
életre elvette kedvét ettől a gyümölcstől.)
Juhar-ce szuszogva szedte a palota domboldalba
faragott lépcsőit. A pincsi látta öreg barátja kerek, feketefoltos, jóindulatú
ábrázatán, hogy majd szétveti a méreg. A pandák formára joviális, köpcös
tarkaszőrmók, kedvelni való fajnak tűntek, pedig Pin-csuin tudta: akad köztük
nem egy sunyi, irigy és rosszindulatú mackó. (És ezt a következtetést nemcsak a
kölyök korában történt datolyaszilva etetés után vonta le.) Ám Juhar-ce valóban
az volt, aminek látszott, sőt még több is, mert a Susogó Bambuszok Ligetének
bölcsei közé tartozott. A bejárat mellett kétoldalt hatalmas vízzel teli
rézüstök álltak, a csarnok oszlopai – nem bambuszból – vaskos tölgyfából
voltak, ami minden bizonnyal a Gigász-hegység déli lábának sötét erdeiből
származott. Az oszlopok közt díszesre faragott rácsozat választotta el a
tanácstermet a többitől. A félhomályos helyiséget függő lampionok világították
meg, a nyugati fal előtt fából faragott, karmazsinszínűre festett szobor állt,
a pandák legendás bölcsének a Láthatatlan Vörös Pandának a tiszteletére. Juhar-ce sietve odatámasztotta sétabotját a
helység fala mellett lógó gonghoz. Majd morogva egy bambuszból készült székre
tottyant, a pincsi elfoglalta a mellette lévőt. Ekkor szabadult fel belőle a
dühös horkantás:
- Pin-csuin uram, ez már több a soknál! Amit
ez a ravasz kancellár művelt, kihasználva császárunk – Áldassék a neve! –
végtelen jóindulatát, már több a soknál! Egyetlen pátenssel felszámoltatni ősi
hagyományait a birodalom irányításának, csak súlyos bajok forrása lehet! Azt a
rizsmániáját se értem, mindig volt bőven belőle Csinben, hisz alapvető
táplálék, de minden talpalatnyi földet bevetni a Ghongion termékeny partján,
bocsáss meg a szóért, ostobaság! Ráadásul kit nevezett ki tanácsnoknak? Azt a
bajkeverő szektavezért, Fukur-cét. A feketepandák ma már a Láthatatlannak se
adják meg a kellő tiszteletet, ilyen gyalázatot még soha nem látott a Susogó
Bambuszok Ligete!
- Igen ez nagy baj, a
feketepandákkal mindig meggyült az első kamara baja, belekötöttek minden
jobbító határozatunkba, ám amíg III. Paszománynak – Áldassék a neve! – élvezte a
bizalmát a miniszterek tanácsadó testülete, ki lehetett húzni a szekta
méregfogát. Most mi lesz? Én sem tudom, igyekszem legjobb tudásom szerint
ellátni az új feladatomat, de nyitva tartom a szemem, néked pedig Juhar-ce
barátom azt javaslom, várd ki türelemmel, míg császárunknál kitelik ennek a
törekvő Tu-tui-cének a sora…
- Csak addig ne okozzon
végzetes károkat a birodalomnak, Pin-csuin uram! De már hozzák is a vacsorát,
licsi és narancsgerezdekkel ízesített bambuszrügy levest. Jó étvágyat kívánok!
IV.
Másnap egy kengyelfutó gyalog-hüllő hozta az
újabb üzenetet: Tu-tui-ce kancellár ismét összehívja a három kamara tagjait,
újabb császári pátens lesz kihirdetve. A pincsi megütközve olvasta a
legyezőszerű selyemre festett értesítést. Korábban egy év is eltelt III.
Paszomány császár – Áldassék a neve! – két rendelete között.
Csillogó Aprópénz Terme a Fenséges Bölcsesség
Csarnokának oldalszárnya volt, kevésbé pompás, ám épp olyan méltóságteljes.
Mohazöld falait bíbor és arany-mintás drapériák fedték. A közepén álló egyszerű
kőszék az első miniszter helye volt, előtte kényelmes zsámolyok a
mandarinoknak, most a széken a csuhás alak ült.
Pin-csuin sejtette, az ő bosszantására hívta össze ide a minisztereket
Tu-tui-ce: korábban az első kamara tartotta ott az összejöveteleit.
A kancellár reszelős hangon olvasta föl az
újabb tekercset:
- Emlékezetül adjuk, hogy a
méltóságos kancellárral és kancelláriatanáccsal folytatott tanácskozás után
rendeletünk a következőképp módosult. A dicső birodalmi hadsereg vezetését
ideiglenesen, személyes felügyeletünk alá soroljuk. Ugyanakkor megbízzuk a
kancellári hivatalt egy hadügyi minisztérium létrehozásával, melynek
vezetőjének az első kamara jeles tagját Pin-csi-la mandarint nevezzük ki.
Tu-tui-ce összetekerte a tekercset, majd az
ölébe ejtve bejelentette Yu-jui-ce tábornoknak, a Déli Sereg vezérének
lemondását, amit őcsászári felsége nehéz szívvel, de elfogadott.
A jelen lévő pöszörce urak dühös vakkantással
és morgással fogadták a hírt. A második kamara minisztere, Csu-vau-ce haragosan
vicsorgott, a kitüntetések hangosan csilingeltek az egyenruháján. Fölszólalásában
erőteljes hangnemben kritizálta a tábornok távozását, pontosabban azt, hogy
kívánságát – újabb csapatoknak a déli határra vezénylését – elutasítva ilyen
megalázó helyzetbe hozták. Ám a kancellár jogarával a mennyezet felé intetve
berekesztette az ülést. Csu-vau-ce megragadta Pin-csuin kaftánjának a szélét és
maga után húzva elsietett.
A harmadik kamara palotája egy kis
mesterséges tó mellett épült, amit földalatti csatornákon a Ghongion folyamból
tápláltak. Épp ezért a nyugodt vízfelület is inkább sűrű spenótszínű volt, mint
kék. A partján közepesen magas, fűzfához hasonló lecsüngő koronájú, hosszúkás
páfrányzöld levélzetű fák bókoltak. Csak a közelből látszottak a levélsátorban
megbúvó arasznyi tojásforma sárgás alapszínen rozsdafoltos, még éretlen
gyümölcsök. Pin-csuin tudta, hogy ez a bohém-módra telepítettnek tűnő ültetvény
a pöszörcék híresen szívós növényének, a Szomorúság Űző Jujubának kertje.
A palota mellett egy négyszögletes alapú
épület emelkedett. Fölfelé haladva az emeletek alapterülete csökkent, így
alakult ki a lassan kúpformára hajazó torony, amit a pöszörcék hadi jelvényein
viselt Méltóságteljesen Harcoló Sárkány névvel illettek. Megszentelt hely volt,
ám Pin-csuin sejtette: a régmúlt időkben kevésbé magasztos célt szolgált, a
Ghongiontól délre elterülő síkságot kémlelték magasából a pöszörcék
elődei.
A palota külcsínben eltért az összestől, amit
a városban látni, rokokósan burjánzó díszítésű volt már a homlokzata is, ám a
nagy kerek bejáraton átlépve mellbevágón cifra belső tér várta az érkezőt, az
erezett-márvány padlat, amire rózsa és gránátalma mintás vastag perszik
szőnyegeket terítettek, az alabástrom oszlopok csúcsán aranyozott sárkánydíszek,
de a falak is festett majolikával fedettek, rajtuk a Csin birodalomban oly
kedvelt színes természet-ábrázolások. Az oszlopok közt jádeszobrok örökítették
meg a pöszörcék híres hadvezéreit, harciasra faragott kőfarkasokat.
Csu-vau-ce összeszorított manccsal rótta le
fel alá a métereket a helyiségben. A pincsi közben leült a sarokban egy
támlátlan kárpitozott székre. A pöszörce megállt előtte és dühösen fölmordult:
- Felfoghatatlan az egész, Pin-csuin uram! Egyetlen császári tanácsadó se
kavart ilyen fals szelet még, mióta fennáll a Csin birodalom, mint ez a
jöttment Tu-tui-ce. Egy kézlegyintés elintézni a Déli Sereg vezérének kérését,
aztán elfogadni az egyik legtapasztaltabb hadfi lemondását… Skandalum! És ki ez
a Pin-csi-la? Valami tejfölösszájú kölök, remélem, nem a te mancsod van a
dologban első miniszter uram?!
Pin-csuin ölébe ejtette mancsát és
lehorgasztotta fejét, füle mozgásán látszott, épp elnyom egy haragos választ,
majd gombszemével a kitüntetéseit babráló farkasra nézett.
- Mióta ismersz,
Csu-vau-ce uram? Mikor ártotta bele magát valaha is az első kamara a hadsereg
ügyeibe? Az említett ifjú mandarin maga sem tudta, hogy ily jelentős posztra
emelik, igazából, nincs is meg a szükséges gyakorlata, se a tudatása… Itt
valami sötét ármány készül kibontakozni, aminek közepén a kancellár szövi a
hálót, tegnap beszéltem a méltóságos Juhar-cével, aki szintén hasonló
keserűséggel nyilatkozott… Néked is csak azt javallom, egyelőre, mint néki: türelemmel
figyeljük a történéseket.
-
Nem úgy van az, Pin-csuin uram! Te is tudod, hogy a második kamara esetében az
ilyen horderejű császári döntésnek messzemenő hatása van. Ősi szokás szerint a
Déli Sereg, mint a birodalom első hadereje, vezetője és a pöszörce kamara
elnöke személyében is összekapcsolódik, bármelyiknek kell távoznia hivatalából,
a másik is követi, ez a Tiszteletreméltó Hagyomány Hierarchiája. Holnap a
kancellár jelenlétében bejelentem a visszavonulásom a hadügyek éléről!
A pincsi felugrott a székről, orra idegesen
szimatolt, a megdöbbenéstől elakadó hangon vakkantotta:
- Ezt nem
teheted, Csu-vau-ce! Most nem! Még senkinek se mondtam, te hallod először a
hírt: a Kutyafejű falka betört régi szövetségesünk, a holdmedvék országába, a
legfrissebb jelentés szerint Xanupusztán vereséget mért Örvös Narug vezér
seregére, feltartóztathatatlanul nyomul a fővárosuk felé. Ez tudod mit jelent,
Csu-vau-ce miniszter? Háborút a Kutyafejűekkel!
Jegyzet:
A Csin birodalom a
Nyugati-tengertől a Keleti-síkságig terjed, északon a Perszik birodalommal
osztozik a Gigász hegység lábainál, délen a Nagy Füves-sztyeppe határolja.
Népei közt a legnépesebb a farkasfélék közé tartozó pö-ször-ce (medvedzenül:
pöszörce), de a határaikon mindig éltek mások is, délen Kutyafejű farkasok,
keleten holdmedvének is hívott örvösök, északkeleten a Nagy Bambuszligetben
pandák, a fővárosban Pei-csinben a Ghongion folyam partjain, pedig hüllők és az
egykori bo-hun-cer vidékről bevándorolt kutyafélék, a pin-csik. Az északi
birodalommal nem volt népesség keveredés, mert a hatalmas határhegyek ezt
mindkét oldalról lehetetlenné tették. (A Perszik birodalmat szintén farkasfélék
alapították, ám ezek inkább a zordabb vidékeken élő hófarkasokkal álltak
rokonságban, országukat pedig megosztották a masztodonok ott élő népével –
kiket a medvedzenek legendái polifásnak hívtak –, amúgy a pöszörcék sem
tartották számon rokonként egyik rivális farkasfalkát sem, a perszikek és a
Kutyafejűek helyett a távoli keleten, a Rézhegységen túl élő waucsik-népet
inkább. ) Ám az is tény, hogy a felsoroltakkal ellentétben a pöszörcék –
szövetségben a többi ott élő fajjal – egy stabil, virágzó és jelentős
birodalmat hoztak létre, amit csak külső erőszak volt képes, ideig, óráig maga
alá gyűrni. A Csin birodalom Írisz után a legrégebbi államalakulat volt,
fejlett gazdasággal és növénytermesztéssel, fővárosuk az országot kettészelő
Ghongion folyam partján épült Pei-csin távoli vidékeken is híres volt
sárkánytetős arany pagodáiról, gyönyörű kertjeiről, a város közepén fekvő
szigeten épült pavilonjairól, miniatűr tavacskái felett átívelő karcsú,
díszesen faragott hídjairól, sziklakertjeinek pompás növényeiről. Jól
karbantartott kövezett utak szelték keresztül kasul az országot, a legtávolabbi
helyekig. Pei-csin-t hívták a Keleti Szél Városának, a Ghongion Folyam Ékének,
az Ezer Kert Városának és még igen sok néven nevezték. Az ősi
selyemtekercs-könyvek szerint régi település volt, már a birodalom kialakulása
előtt jelentős város volt, mint a Ghongionon hajózó dzsunkák kikötője és
vámszedője… (Bár a legrégibb bambuszcsíkokra írt feliratok szerint sem lehetett
ősibb a medvedzenek legendás városánál, Írisznél.) Ehhez képest a császárság
intézménye újabb kori fejlemény, válaszul a környező világ kihívására: északon
egy perszikfarkas hadúr, Szárcsaszán magához ragadta a hatalmat és kikiáltotta a
Perszik birodalmat. Délen a Nagy Füves-sztyeppén korábban céltalanul száguldozó
Kutyafejűek szervezett bandákban kezdték Csin határvidékét fosztogatni. Történetünk
idején Paszomány császár – ezen a néven a harmadik – uralkodott.