Szabó Márton, Vasi Szabó János: A Csin birodalom kertjei


irodalom, mesenovella


I.

  Pin-csuin miniszter az első kamara pagodájának parkjában sétált. A gyöngykaviccsal felszórt úton selyemkaftánjában, háta mögé tett manccsal lépkedett, gondterhelten szívta be a kétoldalt pompázó virágok illatát. A nyárkék égen fátyolfelhő gomolygott, békésnek tűnt a Pei-csin-i palotanegyed, mint mindig, ám Pin-csuin tudta, ez csak a látszat. Az első kamara, ami a császárság gazdaságát és kereskedelmét felügyelte, más feladatokat is ellátott, a miniszter irányítása alá tartozott a „külhoni hírek hivatala” is. (Amit későbbi korokban a hírszerzés címmel tüntetnek ki.) És ezek az adatok egyre baljóslatúbak voltak. Az északi szomszédságban a Gigász-hegység túloldalán fekvő birodalomban zavargás ütötte föl a fejét, a fényességes uralkodó Szárcsaszán alatt ingadozott a gránát-trónus. Délen a hatalmas sztyeppén rohangászó Kutyafejűek közt kiemelkedett egy törzs, vezére Dengiz legyőzte a vetélytársait – Bőszét és Bütüt –, egyesítette a Kutyafejű farkasokat.  Akik már a Csin határán is feltünedeztek, rablóportyáikon sok kárt okoztak. Nemrég küldött cirkalmas üzenetet a Déli Sereg tábornoka Yu-jui-ce, hogy a fenséges császár újabb erősítést küldjön; ám erre hiába vár a vén csatafarkas, a déli ármádia a birodalom legnagyobb hada, az északi határőrség annak csak a fele, és a perszikek lázongó országa miatt onnan nem is tudnak új egységeket átcsoportosítani. A Keleti Sereg pedig – ami mellesleg a legkisebb volt mind közül – eltűnt a messzeségben. A távoli Rézhegységen is túl, valami vad – Lykurgiának nevezett – földön portyázott. Mi célból? Azt csak a pimaszul fiatal parancsnokuk, Je-joe pöszörcefi tudta, esetleg a második kamara minisztere, az a lompos Csu-vau-ce. (A második kamara felelt a hadi és belügyekért.) Ám Pin-csuin még ezeknél a tényeknél is nyugtalanítóbbnak tartotta azt, ami a fenséges császári palotában történik.  A három kamara hatalma, mely időtlen ideje a császárság mindennapi ügyei fölött őrködött, irányította a hatalmas birodalmat, eltűnni látszott. III. Paszomány császár – Áldassék a neve! – jóindulatú uralkodó volt, könnyen behálózta az  új tanácsadója, akit azóta kancellárrá emelt, így fölébe került a három kamara mandarinjainak.  Tu-tui-ce kancellár furcsán viselkedett, most, amikor az egység mindennél fontosabb volna, inkább a kamarák bomlasztásában jeleskedett. A harmadik kamara kisebbsége – akik magukat feketepandának nevezték – mindenben a Pin–csuin vezette első ellen szavazott, pedig annak a panda-kamarának nevezett testületnek csak a birodalom bölcseleti ügyeiben volt joga fölszólalni.  A miniszter a háttérben Tu-tui-ce kancellár áskálódását sejtette.
  Karcsú híd ívelt át a kertet átszelő, békalencsével, tavirózsával teli csatorna zöld vizén. Faragott mészkőkorlátjába kapaszkodott meg a pincsi, furcsa rosszullétek kerülgették már egy ideje, szédülés, pedig még nem volt öreg, sőt az egyik legfiatalabb volt a főmandarinok közt.  A túloldalon megállt a magas, gömbkoronájú fa árnyékában. Fénylő, világoszöld levélzete már nem rejtette a termésfürtöket.  A téglavörös héjú gömböcskéktől tömött lombozatot meglengette a Ghongion folyam felől feltámadó fuvallat. Pin-csuin felnyúlt az egyik kis terrakotta-tojásért, feltörte a vékony héjat, ami alól üvegesen fehér hús tűnt elő, élvezettel falta be a nagy barna magról lefejtett édes-savanyú zamatú licsiszilvát.     Vékonydongájú, oldalt ülő merev nagy szemű, érdes zöldbőrű hüllő tűnt föl a kerítéskapu felől. Lötyögött rajta a díszes selyem öltözék. Mélyen meghajolt a pincsi előtt. 
- Mit kívánsz, Kao-lin mester?   
Méltóságos miniszter uram, az udvartanács összehívatott, a Fenséges Bölcsesség Csarnokában már várnak.


II.

 Pin-csuin Kao-lint követve a Licsi Kert déli kapuján át távozott. Itt simára gyalult földút vezetett alacsony vályogfalú, bambusztetős házak közt a Kürt toronyig, ami vörös téglából épült, miként a kétoldalt húzódó fal is. A torony bejárata nyitva állt, a pöszörce őrök unottan támasztották a falat. Benn mészkővel kirakott szűk út vezetett a Ghongion folyamig, lampionokkal feldíszített komp várta a minisztert és vitte a nagy víz közepén elterülő Császári Palota Szigetére. A sziget természetes képződmény volt, s csak a város alapítása után építették be a pöszörcék, hisz ott védve voltak mind a délről, mind az északról jött támadásoktól. Később, ahogy Pei-csin nagyvárossá nőtt, az lett a mandarinok kedvelt lakhelye, míg a dinasztiaalapító I. Paszomány fölépíttette a Császári Palotát körötte a Csüngő Arany Kertjével.  Díszes egyenruhás testőrök állták a miniszter útját, aki fölemelte jobb mancsában a bronzpecsétet, amire sárga selyemszálat kötöttek, a fegyveres farkasok utat nyitottak. Karcsú márvány kőhidak ívelték át a Ghongion folyam ide vezetett vizét, a bugyogva habzó Fő csatornát. Mögötte már a kert húzódott, gránitból rakott fehér utak szelték át a harsogóan zöld fácskákkal teliültetett termékeny földet. A kert délre néző részén vastag törzsű, szabálytalan koronájú alacsony fák álltak, tövises ágaikon sűrű sötétzöld levelek, köztük százszámra kicsi, lapított gömbölyded vöröses-sárga gyümölcsök. Pin-csuin nyála akaratlanul összeszaladt a császárok mézédes csemegéje, a mandarin láttán. Ám a Palota bejárata előtt másféle növények álltak, magasabbak, terebélyes gömbkoronájuk pompás, smaragdzöld levélzettel teli, közülük mancsnál nagyobb vörös-arany golyóbisok mosolyogtak, hónaljukban már a következő termést ígérő nagy, hófehér szirmú virágok ontották bódító illatuk. A miniszter áhítattal lépdelt el a Palota Kert narancsfái előtt.
 A Palota nagycsarnokában már a miniszterek és más mandarinok várták. A hatalmas helyiség tetőzetét száz vaskos, márvánnyal borított, sárkánydíszes oszlop tartotta. Köztük ácsorogtak a különböző fajtájú udvaroncok és méltóságuk. Legtöbbjük pöszörce volt, csiricsáré egyenruhájukról is megkülönböztethetőek, a pandák egyszerű köpenyben – többségük aranysárga színűben, de néhányan ametiszt-sötétben –, a hüllők a személyzet tagjaiként vászonruhában, a pincsik pedig – akik a legkisebbek voltak – bíborvörösre és indigókékre festett selyem köntösben.  Ez a hely volt a császárok fogadóterme, a Fenséges Bölcsesség Csarnoka, közepén a magas gránitalapzatra emelt, aranylakkal festett ébenfa trónus. Ami üresen állt, ám lábánál egy kisebb pulpituson különös alak ácsorgott, bőre szabott, mályva és tárkonyszínű mintákkal díszített csuhát viselt, a fejét is csuklya fedte, egyik fehér cérnakesztyűs mancsa fémpálcát tartott, ami rézvörös gömbbe végződött. A másik mancsban kigöngyölt tekercs volt. Amint Pin-csuin is elfoglalta helyét furcsán sziszegő hangon beszélni kezdett:
   - Őcsászári felsége III. Paszomány pátense! Emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy őcsászári felsége – Áldassék a neve! – a következő rendeletet bocsátja ki: a birodalom gazdaságának, kereskedelmének és minden ügyes-bajos dolgának jobbítása érdekében, általános helyettesünkké emeljük a jeles Tu-tui-ce kancellárt. Pin-csuin első miniszterünket birodalmi belügyérnek nevezzük ki. A birodalom külügyeiért ezután a szintén a kancellár felel. Egyúttal megszüntetem az eddig az ügyért ténykedő hivatalt, vezetőjét, méltóságos Juhar-ce miniszter urat érdemei elismerése mellett felmentem, ezután áldásos tevékenysége a pandakamara munkájának előremozdítására irányuljon. A birodalom kormányzásának átláthatósága és egyszerűsítése okából, a császári tanácsot feloszlatom, ezután jeles Tu-tui-ce kancellár vezette háromfős testület lássa el feladatát.
  A pincsi úgy vélte, hogy Tu-tui-ce reszelő hangon rövid vihogást nyomott el a csuklya alatt. A pulpitus körül álló miniszterek és mandarinok megdöbbenve hallgattak, Pin-csuin oldalt pislantott Juhar-ce zömök alakjára, de a pandán nem látszottak az érzelmek, ám mindkét mancsát ökölbe szorítva ácsorgott. Közben a kancellár már másról sustorgott: a birodalom mezőgazdaságának felvirágoztatására hozott intézkedéseit sorolta, mindenek előtt a Ghongion medence rizstermelésének megtöbbszörözését. Végül megnevezte azt a három illetőt, akik az uralkodói pátensben megjelölt kancellária tagjai lesznek. A jelenlévők nem kis meglepetésére három pandakamara tag volt, élükön a feketepanda Fukur-ce…


III.

 Juhar-ce bosszúsan tekerte maga köré a sárga köpenyt. Tu–tui-ce beszéde kihozta a sodrából. Pin-csuin szapora léptekkel követte, ki a császári palotából, át a Ghongion folyam északi kompkikötőjén. Pei-csin pandalakta körzete észak-nyugatra feküdt, ami a nagy víz lapos medencéjéből az Esős Dombok vidékéig nyúlt. Ez a része a városnak sok egyéb mellett, abban is kitűnt a többi negyedtől, hogy kevés tégla, kő vagy vályogfalú épület állt ott. A házak alacsonyak és szinte kivétel nélkül a vastag Suhi-puf fajta bambuszból készültek.  A székek, kerti padok, asztalok, kerítések anyaga viszont mind más és más bambusz, a sárgástól a fűzöldön át a csíkosig bizonyította a pandák népének hagyománytiszteletét, ami a nem is túl távoli hazájukból, a Susogó Bambuszok Ligetéből eredt.  Az sem volt meglepő, hogy a második kamara palotája is jórészt ebből az anyagból készült. Egy alacsony domb tetejére épült, aminek hajlatán inkább dzsungel, mint kertszerű liget nőtt. A magas fák laza koronáját lándzsaformájú, mutatós fénylő-sötétzöld levelek alkották. A nagy bőrszerű levelek közt csüngtek az almanagyságú, gömbölyded, sima fényes-sárga bogyók.  Ez volt a Pompás Bölcselet Datolyaszilva kertje. Bár Pin-csuin ismerte ezt az éretten lágy aranyszín húsú, mézédes gyümölcsöt, nem tartozott a kedvencei közé. (Aminek oka még kölyökkorából eredeztethető, amikor is huncut pandabocsok a fáról leszedett, látszatra teljesen beérett datolyaszilvával kínálták, mohóságára rá is fizetett: a még nem utóérett csemege keserű, csersavas íze egy életre elvette kedvét ettől a gyümölcstől.)
 Juhar-ce szuszogva szedte a palota domboldalba faragott lépcsőit. A pincsi látta öreg barátja kerek, feketefoltos, jóindulatú ábrázatán, hogy majd szétveti a méreg. A pandák formára joviális, köpcös tarkaszőrmók, kedvelni való fajnak tűntek, pedig Pin-csuin tudta: akad köztük nem egy sunyi, irigy és rosszindulatú mackó. (És ezt a következtetést nemcsak a kölyök korában történt datolyaszilva etetés után vonta le.) Ám Juhar-ce valóban az volt, aminek látszott, sőt még több is, mert a Susogó Bambuszok Ligetének bölcsei közé tartozott. A bejárat mellett kétoldalt hatalmas vízzel teli rézüstök álltak, a csarnok oszlopai – nem bambuszból – vaskos tölgyfából voltak, ami minden bizonnyal a Gigász-hegység déli lábának sötét erdeiből származott. Az oszlopok közt díszesre faragott rácsozat választotta el a tanácstermet a többitől. A félhomályos helyiséget függő lampionok világították meg, a nyugati fal előtt fából faragott, karmazsinszínűre festett szobor állt, a pandák legendás bölcsének a Láthatatlan Vörös Pandának a tiszteletére.  Juhar-ce sietve odatámasztotta sétabotját a helység fala mellett lógó gonghoz. Majd morogva egy bambuszból készült székre tottyant, a pincsi elfoglalta a mellette lévőt. Ekkor szabadult fel belőle a dühös horkantás:  
   - Pin-csuin uram, ez már több a soknál! Amit ez a ravasz kancellár művelt, kihasználva császárunk – Áldassék a neve! – végtelen jóindulatát, már több a soknál! Egyetlen pátenssel felszámoltatni ősi hagyományait a birodalom irányításának, csak súlyos bajok forrása lehet! Azt a rizsmániáját se értem, mindig volt bőven belőle Csinben, hisz alapvető táplálék, de minden talpalatnyi földet bevetni a Ghongion termékeny partján, bocsáss meg a szóért, ostobaság! Ráadásul kit nevezett ki tanácsnoknak? Azt a bajkeverő szektavezért, Fukur-cét. A feketepandák ma már a Láthatatlannak se adják meg a kellő tiszteletet, ilyen gyalázatot még soha nem látott a Susogó Bambuszok Ligete!
- Igen ez nagy baj, a feketepandákkal mindig meggyült az első kamara baja, belekötöttek minden jobbító határozatunkba, ám amíg III. Paszománynak – Áldassék a neve! – élvezte a bizalmát a miniszterek tanácsadó testülete, ki lehetett húzni a szekta méregfogát. Most mi lesz? Én sem tudom, igyekszem legjobb tudásom szerint ellátni az új feladatomat, de nyitva tartom a szemem, néked pedig Juhar-ce barátom azt javaslom, várd ki türelemmel, míg császárunknál kitelik ennek a törekvő Tu-tui-cének a sora…
- Csak addig ne okozzon végzetes károkat a birodalomnak, Pin-csuin uram! De már hozzák is a vacsorát, licsi és narancsgerezdekkel ízesített bambuszrügy levest. Jó étvágyat kívánok!


IV.

  Másnap egy kengyelfutó gyalog-hüllő hozta az újabb üzenetet: Tu-tui-ce kancellár ismét összehívja a három kamara tagjait, újabb császári pátens lesz kihirdetve. A pincsi megütközve olvasta a legyezőszerű selyemre festett értesítést. Korábban egy év is eltelt III. Paszomány császár – Áldassék a neve! – két rendelete között.
 Csillogó Aprópénz Terme a Fenséges Bölcsesség Csarnokának oldalszárnya volt, kevésbé pompás, ám épp olyan méltóságteljes. Mohazöld falait bíbor és arany-mintás drapériák fedték. A közepén álló egyszerű kőszék az első miniszter helye volt, előtte kényelmes zsámolyok a mandarinoknak, most a széken a csuhás alak ült.  Pin-csuin sejtette, az ő bosszantására hívta össze ide a minisztereket Tu-tui-ce: korábban az első kamara tartotta ott az összejöveteleit.
  A kancellár reszelős hangon olvasta föl az újabb tekercset:
- Emlékezetül adjuk, hogy a méltóságos kancellárral és kancelláriatanáccsal folytatott tanácskozás után rendeletünk a következőképp módosult. A dicső birodalmi hadsereg vezetését ideiglenesen, személyes felügyeletünk alá soroljuk. Ugyanakkor megbízzuk a kancellári hivatalt egy hadügyi minisztérium létrehozásával, melynek vezetőjének az első kamara jeles tagját Pin-csi-la mandarint nevezzük ki.
 Tu-tui-ce összetekerte a tekercset, majd az ölébe ejtve bejelentette Yu-jui-ce tábornoknak, a Déli Sereg vezérének lemondását, amit őcsászári felsége nehéz szívvel, de elfogadott.
  A jelen lévő pöszörce urak dühös vakkantással és morgással fogadták a hírt. A második kamara minisztere, Csu-vau-ce haragosan vicsorgott, a kitüntetések hangosan csilingeltek az egyenruháján. Fölszólalásában erőteljes hangnemben kritizálta a tábornok távozását, pontosabban azt, hogy kívánságát – újabb csapatoknak a déli határra vezénylését – elutasítva ilyen megalázó helyzetbe hozták. Ám a kancellár jogarával a mennyezet felé intetve berekesztette az ülést. Csu-vau-ce megragadta Pin-csuin kaftánjának a szélét és maga után húzva elsietett.
  A harmadik kamara palotája egy kis mesterséges tó mellett épült, amit földalatti csatornákon a Ghongion folyamból tápláltak. Épp ezért a nyugodt vízfelület is inkább sűrű spenótszínű volt, mint kék. A partján közepesen magas, fűzfához hasonló lecsüngő koronájú, hosszúkás páfrányzöld levélzetű fák bókoltak. Csak a közelből látszottak a levélsátorban megbúvó arasznyi tojásforma sárgás alapszínen rozsdafoltos, még éretlen gyümölcsök. Pin-csuin tudta, hogy ez a bohém-módra telepítettnek tűnő ültetvény a pöszörcék híresen szívós növényének, a Szomorúság Űző Jujubának kertje.
  A palota mellett egy négyszögletes alapú épület emelkedett. Fölfelé haladva az emeletek alapterülete csökkent, így alakult ki a lassan kúpformára hajazó torony, amit a pöszörcék hadi jelvényein viselt Méltóságteljesen Harcoló Sárkány névvel illettek. Megszentelt hely volt, ám Pin-csuin sejtette: a régmúlt időkben kevésbé magasztos célt szolgált, a Ghongiontól délre elterülő síkságot kémlelték magasából a pöszörcék elődei. 
  A palota külcsínben eltért az összestől, amit a városban látni, rokokósan burjánzó díszítésű volt már a homlokzata is, ám a nagy kerek bejáraton átlépve mellbevágón cifra belső tér várta az érkezőt, az erezett-márvány padlat, amire rózsa és gránátalma mintás vastag perszik szőnyegeket terítettek, az alabástrom oszlopok csúcsán aranyozott sárkánydíszek, de a falak is festett majolikával fedettek, rajtuk a Csin birodalomban oly kedvelt színes természet-ábrázolások. Az oszlopok közt jádeszobrok örökítették meg a pöszörcék híres hadvezéreit, harciasra faragott kőfarkasokat.
  Csu-vau-ce összeszorított manccsal rótta le fel alá a métereket a helyiségben. A pincsi közben leült a sarokban egy támlátlan kárpitozott székre. A pöszörce megállt előtte és dühösen fölmordult: - Felfoghatatlan az egész, Pin-csuin uram! Egyetlen császári tanácsadó se kavart ilyen fals szelet még, mióta fennáll a Csin birodalom, mint ez a jöttment Tu-tui-ce. Egy kézlegyintés elintézni a Déli Sereg vezérének kérését, aztán elfogadni az egyik legtapasztaltabb hadfi lemondását… Skandalum! És ki ez a Pin-csi-la? Valami tejfölösszájú kölök, remélem, nem a te mancsod van a dologban első miniszter uram?!
  Pin-csuin ölébe ejtette mancsát és lehorgasztotta fejét, füle mozgásán látszott, épp elnyom egy haragos választ, majd gombszemével a kitüntetéseit babráló farkasra nézett.                             
- Mióta ismersz, Csu-vau-ce uram? Mikor ártotta bele magát valaha is az első kamara a hadsereg ügyeibe? Az említett ifjú mandarin maga sem tudta, hogy ily jelentős posztra emelik, igazából, nincs is meg a szükséges gyakorlata, se a tudatása… Itt valami sötét ármány készül kibontakozni, aminek közepén a kancellár szövi a hálót, tegnap beszéltem a méltóságos Juhar-cével, aki szintén hasonló keserűséggel nyilatkozott… Néked is csak azt javallom, egyelőre, mint néki: türelemmel figyeljük a történéseket.                     
- Nem úgy van az, Pin-csuin uram! Te is tudod, hogy a második kamara esetében az ilyen horderejű császári döntésnek messzemenő hatása van. Ősi szokás szerint a Déli Sereg, mint a birodalom első hadereje, vezetője és a pöszörce kamara elnöke személyében is összekapcsolódik, bármelyiknek kell távoznia hivatalából, a másik is követi, ez a Tiszteletreméltó Hagyomány Hierarchiája. Holnap a kancellár jelenlétében bejelentem a visszavonulásom a hadügyek éléről!
  A pincsi felugrott a székről, orra idegesen szimatolt, a megdöbbenéstől elakadó hangon vakkantotta:                                                                                                                         
 - Ezt nem teheted, Csu-vau-ce! Most nem! Még senkinek se mondtam, te hallod először a hírt: a Kutyafejű falka betört régi szövetségesünk, a holdmedvék országába, a legfrissebb jelentés szerint Xanupusztán vereséget mért Örvös Narug vezér seregére, feltartóztathatatlanul nyomul a fővárosuk felé. Ez tudod mit jelent, Csu-vau-ce miniszter? Háborút a Kutyafejűekkel!


 Jegyzet:

A Csin birodalom a Nyugati-tengertől a Keleti-síkságig terjed, északon a Perszik birodalommal osztozik a Gigász hegység lábainál, délen a Nagy Füves-sztyeppe határolja. Népei közt a legnépesebb a farkasfélék közé tartozó pö-ször-ce (medvedzenül: pöszörce), de a határaikon mindig éltek mások is, délen Kutyafejű farkasok, keleten holdmedvének is hívott örvösök, északkeleten a Nagy Bambuszligetben pandák, a fővárosban Pei-csinben a Ghongion folyam partjain, pedig hüllők és az egykori bo-hun-cer vidékről bevándorolt kutyafélék, a pin-csik. Az északi birodalommal nem volt népesség keveredés, mert a hatalmas határhegyek ezt mindkét oldalról lehetetlenné tették. (A Perszik birodalmat szintén farkasfélék alapították, ám ezek inkább a zordabb vidékeken élő hófarkasokkal álltak rokonságban, országukat pedig megosztották a masztodonok ott élő népével – kiket a medvedzenek legendái polifásnak hívtak –, amúgy a pöszörcék sem tartották számon rokonként egyik rivális farkasfalkát sem, a perszikek és a Kutyafejűek helyett a távoli keleten, a Rézhegységen túl élő waucsik-népet inkább. ) Ám az is tény, hogy a felsoroltakkal ellentétben a pöszörcék – szövetségben a többi ott élő fajjal – egy stabil, virágzó és jelentős birodalmat hoztak létre, amit csak külső erőszak volt képes, ideig, óráig maga alá gyűrni. A Csin birodalom Írisz után a legrégebbi államalakulat volt, fejlett gazdasággal és növénytermesztéssel, fővárosuk az országot kettészelő Ghongion folyam partján épült Pei-csin távoli vidékeken is híres volt sárkánytetős arany pagodáiról, gyönyörű kertjeiről, a város közepén fekvő szigeten épült pavilonjairól, miniatűr tavacskái felett átívelő karcsú, díszesen faragott hídjairól, sziklakertjeinek pompás növényeiről. Jól karbantartott kövezett utak szelték keresztül kasul az országot, a legtávolabbi helyekig. Pei-csin-t hívták a Keleti Szél Városának, a Ghongion Folyam Ékének, az Ezer Kert Városának és még igen sok néven nevezték. Az ősi selyemtekercs-könyvek szerint régi település volt, már a birodalom kialakulása előtt jelentős város volt, mint a Ghongionon hajózó dzsunkák kikötője és vámszedője… (Bár a legrégibb bambuszcsíkokra írt feliratok szerint sem lehetett ősibb a medvedzenek legendás városánál, Írisznél.) Ehhez képest a császárság intézménye újabb kori fejlemény, válaszul a környező világ kihívására: északon egy perszikfarkas hadúr, Szárcsaszán magához ragadta a hatalmat és kikiáltotta a Perszik birodalmat. Délen a Nagy Füves-sztyeppén korábban céltalanul száguldozó Kutyafejűek szervezett bandákban kezdték Csin határvidékét fosztogatni. Történetünk idején Paszomány császár – ezen a néven a harmadik – uralkodott.