v. Ország György: Anyós a pácban
irodalom
A fertőtlenítő szagú kórterem kopottas vaságyán feküdt Péter, szájában lázmérő. A csont sovány férfi
felsőkarja tövénél, az orvos szerint, nem lehet
a lázát mérni, mert csontok közt ez lehetetlen. Hitvese az ágy mellett a
fehérre festett kórházi széken ül, melyről lelóg, szinte lefolyik párnás
tompora. Ölében törülköző, rajta egy gyűrött zsírpapír, melyen pirosra sült
grillcsirke terpeszkedik. Falatkákat tép a szárnyasból, és sorba rakja őket.
Valószínű, hogy a férjének készíti a csibekatonákat, de azok valahogy mindig az
ő szájában kötnek ki.
– Látod Péter? – milyen rendes a mama
– szólal meg Julcsi a feleség, miközben
kézfejével letörli szája sarkából a csirke fűszeres szaftját. Nem sajnálta a
pénzt az elemózsiára.
Közben az ápolónő a távoli ágynál
serénykedik, majd elindul, szinte ellibben előttük az ajtó felé, kezében
egy kórházi kacsával.
–
Erről jut eszembe, bők a
grillcsirke combjával a nővér felé: a mamának nagy tervei vannak. Megrendelt ötszáz
napos kacsát felnevelésre. Mondta is, hogy jó lenne, ha minél hamarabb
felépülnél, mert drága a napszám. Ezért is küldött egy egész csirkét –
tekintett a fogyatkozó szárnyasra.
A mama nagy tervei hallatán a beteg
szájában reszketni kezdett a lázmérő, mint késő ősszel a fákon felejtett
falevelek. Ezek a „nagy tervek” mind-mind plusz munkát jelentettek számára.
Sárkány Sára az anyós leánykori neve,
és minő véletlen, hogy természete hasonlít, már- már megegyezik a mesebeli
hétfejűével, bár sokak szerint e fejből egy is sok. Szegény férje idő előtt
elhalálozott, hisz ő szenvedte meg leginkább hitvese természetét, aki űzte,
hajtotta a szerencsétlen férfit. Az állandóan zárt éléskamra kulcsa éjjel
nappal a nyakába lógott, és ő porciózta az ételt és italt a család számára. Itt
tartotta, gyűjtögette a pénzt is.
A napi munka végén a férj kapott az
asszonytól egy pohár bort, aminek elfogyasztása után a felesége látványától, és
a szája elől, menekülve kiballagott a hegyoldalon megbúvó szőlőjükbe.
– Még világosban teszek-veszek a szőlőben,
mormogta asszonyának. Kiérve, a tevékenysége leginkább abból állt, hogy az ott
kotyvasztott pálinkából rátöltött az otthoni pohár borra. A falubeliek onnan
tudták meg, hogy hazafele bandukol, hogy rekedt hangon azt dalolta „Nem tudom
az életemet hol rontottam én el”. A költői kérdésére a választ otthon kapta meg
midőn hitvesét az elfogyasztott nedűtől nem egy, hanem több példányban látta.
Ettől még jobban elkeseredett, néha még el is pityeredett. Sára asszonyt az
úrhatnámság, a felfelé törekvés, a kivagyiság és mások lenézése jellemezte,. de
ez szorgalommal nem párosult. Legszívesebben a közeli hozzátartozókat
ugráltatta. Zsóka a két lánya közül a fiatalabb épphogy elérte a felnőtt kort
hozzáment az első kérőjéhez, és olyan messze költöztek a falujuktól, amilyen
távolságot az országhatár megengedett. Férje halála, és Zsóka eltávozása után
ketten maradtak a kissé bugyuta lányával, akire csak kevés dolgot lehetett
rábízni. Ha két tételért szalajtotta a boltba azt már egy fecnire
kellett felírni.
Napszámosokat kelet fogadni, ami még úgy
is nehezen ment, hogy nagy volt a munkanélküliség. Napközben figyelte, leste a
munkásokat, nehogy lazsáljanak, akik, ha észrevették megjegyzéseket tettek a
közutálatot szerzett asszonynak.
A közelben lakó Balogh családhoz
költözött a távoli rokonuk Péter, az árva fiú a városból, aki munkanélkülivé
vált. Munkát keresve Sára asszonyéknál találta magát. A nagy munkabírású,
szerény fiú feltűnt az asszonynak, és töprengeni kezdett. Gondolatait tett
követte. Addig-addig serénykedett, míg
sikerült összeboronálni Pétert és a lányát. Egy hibát talált Sára a vejévé vált
Péterben, hogy szeretett dalolni, és hetente többször eljárt a kultúrház
dalárdájába. Azután jöttek a nagy, majd mind nagyobb tervek, amelyeknek Péter
lett a kárvallottja. Dolgozott pirkadattól napnyugtáig, de most már ingyen. Az
anyós hitegette a fiatalokat, hogy a nagy tervek utáni haszonból egyszer saját
házuk lesz. A sok munka fáradságától az ifjú férj örült, ha esténként beesett
az ágyba, nemhogy dalárdába menjen. Aztán, ahogy jöttek és jöttek az újabb
tervek úgy kezdett fogyni az életerős férfi, míg csont soványan kórházba nem
került.
Közben a látogatási idő, és a
grillcsirke is elfogyott. Az ápolónő kivette Péter szájából a lázmérőt, és a
lázlap alját megemelve beírta a testhőmérsékletét. A zsírpapír alján lévő
húsdarabokat Julcsi az ujjával összeterelte, és a férje nyitott szájába
tömködte.
Egyél, kell az erő a felépülésedhez,
majd körülnézett és a zsíros ujjait a paplanhuzat sarkába törölte. Tisztálkodásában
a belépő orvos zavarta meg. Gyorsan kirázta az ölében lévő törölközőt a
szemetesvödörbe, és az orvos mellé lépett.
– Főorvos úr! – szólalt meg kihúzva
magát: a mama kérdezteti, hogy mikor lesz munkaképes a férjem?
-Munkaképes? Hisz
hálni jár belé a lélek. Az sem biztos, hogy túléli a legyengült szervezete.
Mindenesetre beszélek a háziorvosukkal az otthoni utókezelésről. Sokat kell
imádkozniuk, hogy egyszer felgyógyuljon.
Az osztályos orvost
meglátogatja a kórházba a település háziorvosa, és a szakmai megbeszélés után,
turpisságot eszelnek ki, majd vidám kézfogással búcsúznak egymástól.
Péter rövidesen hazakerült. Otthon a szobában
fekszik, amikor meglátogatja az orvos. A zárójelentést olvasva csóválja a
fejét, és Sára asszonyt kihívja a konyhába. Leül az asztal mellé, és megvárja,
míg az anyós rákérdez.
–
Drága Doktor úr! – mi a teendő? Az orvos megvakarja a fejét
– Kevés az esély, súlyos a baj, emeli
fel a tekintetét. A vejének súlyos a vérsárgasága, na és a tüdeje is erősen
renyhűlt.
– Egyszerre két korság? Jaj Istenem,
mi bűnt követtünk el, csapja össze a kezeit.
– Sok türelemmel gyógyítható
mindkettő. Először is sok-sok pihenésre, és napi ötszöri bőséges táplálkozásra
lesz szüksége. A vérsárgaság egyedüli gyógyszere legalább fél liter jó minőségű
vörösbor, étkezések előtt adagolva.
– Na és a tüdőrenyhülés?
– Az már bonyolultabb. Vissza kell
térnie a dalárdába, aztán vagy sikerül leküzdeni a kórságot, vagy nem.
Mindenesetre majd figyelek rá, mert mint maga is tudja én vagyok az énekkar
vezetője. Már át is gondoltam, ha másképp nem megy ott van a rendelő garázsában
a kivénhedt mentőautó. Rendbehozatóm az egérrágta hordágyat, és majd azzal
szállítjuk az énekkari próbákra a betegünket.
Nem tudott mit tenni Sára és a lánya,
mint szigorúan betartani az orvos utasításait. Minden gondolatuk a z
elhangzottakra összpontosul, annyira, hogy Sára egyre gyakrabban még az
éléskamrát is elfelejtette bezárni.
A falu már úgyis szájára vette őket, sajnálva
az árva fiút. Az anyós naponta elbiciklizett a MÁMOR nevű italboltba, és
félliteres üvegét teletöltette vörösborral. Nagyobb mennyiséget nem vásárolt
egyszerre, mert akármi is történhet a vejével. A kocsmába oda-oda szóltak neki.
„Mama miért nem itt issza meg a bort? A körzeti rendőr úgysem szondáztatja meg”
A dadogós Tibi sem akart lemaradni: Sá-sá-sára néé-ni legkö-kö-közelebb sööprün
jöjjön. A re-re-rendőr neem tud re-e-epülni. Máskor a nagyhangú Gyula bácsi
kérdezett rá:
– Sára vendégeket vársz? Aztán az éléskamra
zárva legyen ám. Ilyenkor bevörösödött az orra, és hazáig szitkozódott.
A körzeti orvos gyógymódjai kezdtek
beválni. A vörösbor, a sok pihenés, és a dalárda látványos gyógyulást
eredményezett. Sára asszonynak feltűnt,
hogy a kultúrházba lányok, asszonyok is járnak. Figyelmeztette is lányát, hogy kísérje csak el a férjét nehogy
összeszűrje a levet valamely fehérnéppel. A lányáról kiderült, hogy ha sok
ésszel nem is , de jó énekhanggal áldott meg a Teremtő. Be is került a
dalárdába.
Sára asszony vizslatva kerülgetni
kezdte Julcsi lányát. Úgy vette észre mintha a tompora mellett a hasa is
gömbölyödni kezdene. Nem is állta meg szó nélkül.
–
Tán gyereked lesz? – kérdezte szúrósan lányára nézve.
– Nem, nem, dehogy dadogta Julcsi.
Aztán egy nap bevallotta, hogy valószínű új jövevény érkezik a családjukba. Az
anyós kérésére, a megszületett kislányt is Sárinak nevezték el.
Idővel híre kélt, hogy Julcsi és Péter jó hangú tagjai a dalárdának,
oly annyira, hogy a dalárda vezetője, a
doktor, benevezte őket a fővárosi Nóta és Dalfesztiválra. Mindketten a körzeti
orvos által írt, és komponált dallal készültek a fellépésre. A dalszöveg
megtanulása nehéz feladat volt Julcsinak, és ezért éjjel nappal azt tanulta. : Elszállt
egy álom, messze repült, ki tudja, hogy merre jár. Talán egy tónál lepihent
már, hallgatja a hullámcsobogást, a madár dalát. Csicseregj és csacsogj világ.
Nyíljon már a fákon sok virág, szépüljön az álom valósággá váljon szerelmes
holdas éjszakán. Elmúlt az álom valós talán, múlik az éj, pirkad már. Pacsirta
jelzi igaz a vágy, fütyüli a víg melódiát, a saját dalát. Tovaszállt az
álomvilág, elfújta egy szöszke szellőlány, kitisztult az égbolt, harmatdísz az
ágon, öleli a Nap sugarát.
Nagyot változott a világ Sárika születése, és
a fesztiválra készülés óta. Most már Sára asszony hajtotta végre a nagy majd
egyre kisebb terveit, hisz Péter és Julcsi is igen elfoglalt lett. Volt, hogy
úgy darálta a takarmányt a jószágok számára, hogy közben a gyerekkocsiban
ringatta az unokát. Nem leste a napszámosokat többé, még az örökös zsörtölődése
is elmaradt. Most már ő örült, hogy végre esténként beeshett az ágyba.
Aztán eljött a nagy nap. Kiürültek Mezőalpár
utcái, udvarai. A falu apraja, nagyja a televízió előtt ült. A nyitott
ablakokon szálltak az ég felé a dalok és a nóták. A nap mosolygósan hallgatta a
fesztivált, és szomorúan vette tudomásul, hogy lemaradt az eredményhirdetésről.
A díjazottakat már szürkületkór szólították a színpadra. Julcsi megkapta a
közönség fődíját: egy kéthetes kétszemélyes álomutazást, melynek hallatán
kiverte a víz Sára asszonyt. Mi lesz a terveiből? – gondolta. Az
eredményhirdetés végén üdvrivalgás közben nevezték meg a verseny győztesét,
Pétert. A színház nézői és Mezőalpár népe könnyes szemmel állva tapsolta végig
a nyertes dalt. Öreg kutyám, hű barátom, sárga levél száraz ágon. Vedd elő
az emlékedet, tovaszálló rég időket! Gyere ide, gyere hozzám, hallgasd az én
kedves nótám. Feküdj nyugton szusszanj halkan érzés van ebben a dalban.
Feledtem a régi nótát, segítsél na!, hogy is volt hát, mintha nefelejcsről
szólna, nagyapám is ezt dalolta. Kiben ez a nóta járta, más világon dalol már
ma. Égből szólhat a panasza, aki érzi, csak az hallja. Sírján pompáz a
nefelejcs aprón kéken úgy szerényen. Naptól tudják: róluk dalolt, míg a múlás
belé karolt. Más a világ már azóta, nem kedvelt a magyar nóta. Siratja egy vén
hegedű szívem ezért oly keserű.
A vastaps elhalkulása után a zsűri
elnöke közölte, hogy a fődíj Mezőalpár művelődési házának teljes felújítása.
Este a falu népe, kicsitől öregekig, ott topogott a vasútállomáson. Előkerült
egy szekér is melyet feldíszítettek virággal. Mikor begördült a szerelvény a
falu lakói a vállukon vitték a házaspárt a szekérig. A kézzel vontatott jármű
előtt haladt döcögve az öreg mentőautó. Bekapcsolt szirénával és villogóval
utalt a nemrég még beteg Péterre. Mikor a polgármesteri épület elé értek
eldördültek a tűzijátékok. A hivatal vezetői bekísérték a győzteseket a
díszterembe, és megkezdődőt a ceremónia. Julcsi és Péter is a település díszpolgára lett. Az ünnepség
végén özvegy Kovácsnét, született
Sárkány Sárát is szólították.. Az oszlop mellett babakocsival álldogáló asszony
elhűlve hallotta a nevét, majd a mellette állok noszogatására elindult a
polgármester felé. A település vezetője kijelentette, hogy Mezőalpár
dicsőségének ő is részese, hisz ő állt helyt a fiatalok helyett is a családi
munkákban. Egy díszdobozt is kapott. Az asszony remegve nyitotta ki a ládikát,
mely egy fényes láncon csillogó kulcstartót tartalmazott.