v. Ország György: Anyós a pácban

irodalom

A fertőtlenítő szagú kórterem  kopottas vaságyán feküdt  Péter, szájában lázmérő. A csont sovány férfi felsőkarja tövénél, az orvos szerint, nem lehet  a lázát mérni, mert csontok közt ez lehetetlen. Hitvese az ágy mellett a fehérre festett kórházi széken ül, melyről lelóg, szinte lefolyik párnás tompora. Ölében törülköző, rajta egy gyűrött zsírpapír, melyen pirosra sült grillcsirke terpeszkedik. Falatkákat tép a szárnyasból, és sorba rakja őket. Valószínű, hogy a férjének készíti a csibekatonákat, de azok valahogy mindig az ő szájában kötnek ki.

– Látod Péter? – milyen rendes a mama – szólal meg Julcsi a feleség,  miközben kézfejével letörli szája sarkából a csirke fűszeres szaftját. Nem sajnálta a pénzt az elemózsiára.

Közben az ápolónő a távoli ágynál serénykedik, majd elindul, szinte ellibben előttük az ajtó felé, kezében egy  kórházi kacsával. 

–  Erről jut eszembe,  bők a grillcsirke combjával a nővér felé: a mamának nagy tervei vannak. Megrendelt ötszáz napos kacsát felnevelésre. Mondta is, hogy jó lenne, ha minél hamarabb felépülnél, mert drága a napszám. Ezért is küldött egy egész csirkét – tekintett a fogyatkozó szárnyasra.

A mama nagy tervei hallatán a beteg szájában reszketni kezdett a lázmérő, mint késő ősszel a fákon felejtett falevelek. Ezek a „nagy tervek” mind-mind plusz munkát jelentettek számára.

Sárkány Sára az anyós leánykori neve, és minő véletlen, hogy természete hasonlít, már- már megegyezik a mesebeli hétfejűével, bár sokak szerint e fejből egy is sok. Szegény férje idő előtt elhalálozott, hisz ő szenvedte meg leginkább hitvese természetét, aki űzte, hajtotta a szerencsétlen férfit. Az állandóan zárt éléskamra kulcsa éjjel nappal a nyakába lógott, és ő porciózta az ételt és italt a család számára. Itt tartotta, gyűjtögette a pénzt is.

A napi munka végén a férj kapott az asszonytól egy pohár bort, aminek elfogyasztása után a felesége látványától, és a szája elől, menekülve kiballagott a hegyoldalon megbúvó szőlőjükbe.

 – Még világosban teszek-veszek a szőlőben, mormogta asszonyának. Kiérve, a tevékenysége leginkább abból állt, hogy az ott kotyvasztott pálinkából rátöltött az otthoni pohár borra. A falubeliek onnan tudták meg, hogy hazafele bandukol, hogy rekedt hangon azt dalolta „Nem tudom az életemet hol rontottam én el”. A költői kérdésére a választ otthon kapta meg midőn hitvesét az elfogyasztott nedűtől nem egy, hanem több példányban látta. Ettől még jobban elkeseredett, néha még el is pityeredett. Sára asszonyt az úrhatnámság, a felfelé törekvés, a kivagyiság és mások lenézése jellemezte,. de ez szorgalommal nem párosult. Legszívesebben a közeli hozzátartozókat ugráltatta. Zsóka a két lánya közül a fiatalabb épphogy elérte a felnőtt kort hozzáment az első kérőjéhez, és olyan messze költöztek a falujuktól, amilyen távolságot az országhatár megengedett. Férje halála, és Zsóka eltávozása után ketten maradtak a kissé bugyuta lányával, akire csak kevés dolgot  lehetett  rábízni. Ha két tételért szalajtotta a boltba azt már egy fecnire kellett felírni. 

       Napszámosokat kelet fogadni, ami még úgy is nehezen ment, hogy nagy volt a munkanélküliség. Napközben figyelte, leste a munkásokat, nehogy lazsáljanak, akik, ha észrevették megjegyzéseket tettek a közutálatot szerzett asszonynak.

        A közelben lakó Balogh családhoz költözött a távoli rokonuk Péter, az árva fiú a városból, aki munkanélkülivé vált. Munkát keresve Sára asszonyéknál találta magát. A nagy munkabírású, szerény fiú feltűnt az asszonynak, és töprengeni kezdett. Gondolatait tett követte. Addig-addig  serénykedett, míg sikerült összeboronálni Pétert és a lányát. Egy hibát talált Sára a vejévé vált Péterben, hogy szeretett dalolni, és hetente többször eljárt a kultúrház dalárdájába. Azután jöttek a nagy, majd mind nagyobb tervek, amelyeknek Péter lett a kárvallottja. Dolgozott pirkadattól napnyugtáig, de most már ingyen. Az anyós hitegette a fiatalokat, hogy a nagy tervek utáni haszonból egyszer saját házuk lesz. A sok munka fáradságától az ifjú férj örült, ha esténként beesett az ágyba, nemhogy dalárdába menjen. Aztán, ahogy jöttek és jöttek az újabb tervek úgy kezdett fogyni az életerős férfi, míg csont soványan kórházba nem került.

       Közben a látogatási idő, és a grillcsirke is elfogyott. Az ápolónő kivette Péter szájából a lázmérőt, és a lázlap alját megemelve beírta a testhőmérsékletét. A zsírpapír alján lévő húsdarabokat Julcsi az ujjával összeterelte, és a férje nyitott szájába tömködte.

Egyél, kell az erő a felépülésedhez, majd körülnézett és a zsíros ujjait a paplanhuzat sarkába törölte. Tisztálkodásában a belépő orvos zavarta meg. Gyorsan kirázta az ölében lévő törölközőt a szemetesvödörbe, és az orvos mellé lépett.

– Főorvos úr! – szólalt meg kihúzva magát: a mama kérdezteti, hogy mikor lesz munkaképes a férjem?

-Munkaképes? Hisz hálni jár belé a lélek. Az sem biztos, hogy túléli a legyengült szervezete. Mindenesetre beszélek a háziorvosukkal az otthoni utókezelésről. Sokat kell imádkozniuk, hogy egyszer felgyógyuljon.

Az osztályos orvost meglátogatja a kórházba a település háziorvosa, és a szakmai megbeszélés után, turpisságot eszelnek ki, majd vidám kézfogással búcsúznak egymástól.

 Péter rövidesen hazakerült. Otthon a szobában fekszik, amikor meglátogatja az orvos. A zárójelentést olvasva csóválja a fejét, és Sára asszonyt kihívja a konyhába. Leül az asztal mellé, és megvárja, míg az anyós rákérdez.

–  Drága Doktor úr! – mi a teendő? Az orvos megvakarja a fejét

– Kevés az esély, súlyos a baj, emeli fel a tekintetét. A vejének súlyos a vérsárgasága, na és a tüdeje is erősen renyhűlt.

– Egyszerre két korság? Jaj Istenem, mi bűnt követtünk el, csapja össze a kezeit.

– Sok türelemmel gyógyítható mindkettő. Először is sok-sok pihenésre, és napi ötszöri bőséges táplálkozásra lesz szüksége. A vérsárgaság egyedüli gyógyszere legalább fél liter jó minőségű vörösbor, étkezések előtt adagolva.

– Na és a tüdőrenyhülés?

– Az már bonyolultabb. Vissza kell térnie a dalárdába, aztán vagy sikerül leküzdeni a kórságot, vagy nem. Mindenesetre majd figyelek rá, mert mint maga is tudja én vagyok az énekkar vezetője. Már át is gondoltam, ha másképp nem megy ott van a rendelő garázsában a kivénhedt mentőautó. Rendbehozatóm az egérrágta hordágyat, és majd azzal szállítjuk az énekkari próbákra a betegünket.

Nem tudott mit tenni Sára és a lánya, mint szigorúan betartani az orvos utasításait. Minden gondolatuk a z elhangzottakra összpontosul, annyira, hogy Sára egyre gyakrabban még az éléskamrát is elfelejtette bezárni.

 A falu már úgyis szájára vette őket, sajnálva az árva fiút. Az anyós naponta elbiciklizett a MÁMOR nevű italboltba, és félliteres üvegét teletöltette vörösborral. Nagyobb mennyiséget nem vásárolt egyszerre, mert akármi is történhet a vejével. A kocsmába oda-oda szóltak neki. „Mama miért nem itt issza meg a bort? A körzeti rendőr úgysem szondáztatja meg” A dadogós Tibi sem akart lemaradni: Sá-sá-sára néé-ni legkö-kö-közelebb sööprün jöjjön. A re-re-rendőr neem tud re-e-epülni. Máskor a nagyhangú Gyula bácsi kérdezett rá:

 – Sára vendégeket vársz? Aztán az éléskamra zárva legyen ám. Ilyenkor bevörösödött az orra, és hazáig szitkozódott.

A körzeti orvos gyógymódjai kezdtek beválni. A vörösbor, a sok pihenés, és a dalárda látványos gyógyulást eredményezett.  Sára asszonynak feltűnt, hogy a kultúrházba lányok, asszonyok is járnak. Figyelmeztette is  lányát, hogy kísérje csak el a férjét nehogy összeszűrje a levet valamely fehérnéppel. A lányáról kiderült, hogy ha sok ésszel nem is , de jó énekhanggal áldott meg a Teremtő. Be is került a dalárdába.

Sára asszony vizslatva kerülgetni kezdte Julcsi lányát. Úgy vette észre mintha a tompora mellett a hasa is gömbölyödni kezdene. Nem is állta meg szó nélkül.

–  Tán gyereked lesz? – kérdezte szúrósan lányára nézve.

– Nem, nem, dehogy dadogta Julcsi. Aztán egy nap bevallotta, hogy valószínű új jövevény érkezik a családjukba. Az anyós kérésére, a megszületett kislányt is Sárinak nevezték el.

Idővel híre kélt, hogy  Julcsi és Péter jó hangú tagjai a dalárdának, oly annyira, hogy  a dalárda vezetője, a doktor, benevezte őket a fővárosi Nóta és Dalfesztiválra. Mindketten a körzeti orvos által írt, és komponált dallal készültek a fellépésre. A dalszöveg megtanulása nehéz feladat volt Julcsinak, és ezért éjjel nappal azt tanulta. : Elszállt egy álom, messze repült, ki tudja, hogy merre jár. Talán egy tónál lepihent már, hallgatja a hullámcsobogást, a madár dalát. Csicseregj és csacsogj világ. Nyíljon már a fákon sok virág, szépüljön az álom valósággá váljon szerelmes holdas éjszakán. Elmúlt az álom valós talán, múlik az éj, pirkad már. Pacsirta jelzi igaz a vágy, fütyüli a víg melódiát, a saját dalát. Tovaszállt az álomvilág, elfújta egy szöszke szellőlány, kitisztult az égbolt, harmatdísz az ágon, öleli a Nap sugarát.

      Nagyot változott a világ Sárika születése, és a fesztiválra készülés óta. Most már Sára asszony hajtotta végre a nagy majd egyre kisebb terveit, hisz Péter és Julcsi is igen elfoglalt lett. Volt, hogy úgy darálta a takarmányt a jószágok számára, hogy közben a gyerekkocsiban ringatta az unokát. Nem leste a napszámosokat többé, még az örökös zsörtölődése is elmaradt. Most már ő örült, hogy végre esténként beeshett az ágyba. 

 Aztán eljött a nagy nap. Kiürültek Mezőalpár utcái, udvarai. A falu apraja, nagyja a televízió előtt ült. A nyitott ablakokon szálltak az ég felé a dalok és a nóták. A nap mosolygósan hallgatta a fesztivált, és szomorúan vette tudomásul, hogy lemaradt az eredményhirdetésről. A díjazottakat már szürkületkór szólították a színpadra. Julcsi megkapta a közönség fődíját: egy kéthetes kétszemélyes álomutazást, melynek hallatán kiverte a víz Sára asszonyt. Mi lesz a terveiből? – gondolta. Az eredményhirdetés végén üdvrivalgás közben nevezték meg a verseny győztesét, Pétert. A színház nézői és Mezőalpár népe könnyes szemmel állva tapsolta végig a nyertes dalt. Öreg kutyám, hű barátom, sárga levél száraz ágon. Vedd elő az emlékedet, tovaszálló rég időket! Gyere ide, gyere hozzám, hallgasd az én kedves nótám. Feküdj nyugton szusszanj halkan érzés van ebben a dalban. Feledtem a régi nótát, segítsél na!, hogy is volt hát, mintha nefelejcsről szólna, nagyapám is ezt dalolta. Kiben ez a nóta járta, más világon dalol már ma. Égből szólhat a panasza, aki érzi, csak az hallja. Sírján pompáz a nefelejcs aprón kéken úgy szerényen. Naptól tudják: róluk dalolt, míg a múlás belé karolt. Más a világ már azóta, nem kedvelt a magyar nóta. Siratja egy vén hegedű szívem ezért oly keserű.

            A vastaps elhalkulása után a zsűri elnöke közölte, hogy a fődíj Mezőalpár művelődési házának teljes felújítása. Este a falu népe, kicsitől öregekig, ott topogott a vasútállomáson. Előkerült egy szekér is melyet feldíszítettek virággal. Mikor begördült a szerelvény a falu lakói a vállukon vitték a házaspárt a szekérig. A kézzel vontatott jármű előtt haladt döcögve az öreg mentőautó. Bekapcsolt szirénával és villogóval utalt a nemrég még beteg Péterre. Mikor a polgármesteri épület elé értek eldördültek a tűzijátékok. A hivatal vezetői bekísérték a győzteseket a díszterembe, és megkezdődőt a ceremónia. Julcsi és Péter is  a település díszpolgára lett. Az ünnepség végén  özvegy Kovácsnét, született Sárkány Sárát is szólították.. Az oszlop mellett babakocsival álldogáló asszony elhűlve hallotta a nevét, majd a mellette állok noszogatására elindult a polgármester felé. A település vezetője kijelentette, hogy Mezőalpár dicsőségének ő is részese, hisz ő állt helyt a fiatalok helyett is a családi munkákban. Egy díszdobozt is kapott. Az asszony remegve nyitotta ki a ládikát, mely egy fényes láncon csillogó kulcstartót tartalmazott.

(Bornemisza Attila költő barátomnak)