Zámbó Zoltán: Szükséges és lehetséges: a generációk közötti hídépítés


gondolkodó


Nemrég két 20-30 év közötti hölgy haladt előttem a járdán, amikor az egyik –számomra váratlanul- hirtelen társnője felé fordult, és roppant indulatosan ezt mondta: „Gyűlölöm az öregeket!” Az egész jelenet arculcsapásként ért, mint minden olyan emberi megnyilvánulás, amikor sistergő lávaként a gyűlölet tör felszínre. A társadalmi jelenség, amely ebben az esetben ilyen durván testet öltött, persze több ezer éve ismert: generációs ellentétként emlegetik.

Hogy miért érzek elhivatottságot arra, hogy erről a témáról írjak? Fiatal már voltam, jelenleg pedig, a 65. életévemhez közeledve, egyre inkább az idős nemzedékhez sorolnak, így mind a két korosztály szemszögéből láthattam már ezt a problematikát. A másik ok, hogy 39 éves gimnáziumi tanári tevékenységem alatt több ezer fiatalt tanítottam, így volt alkalmam közelről megfigyelni számtalan olyan konfliktust, amelynek hátterében a nemzedéki ellentétek álltak. Harmadszor, szeretném szerény eszközeimmel elérni, hogy a dolgok pozitív irányba mozduljanak el ezen a téren.
Hogy mi a baja az időseknek a fiatalokkal? Legtöbbször ezeket halljuk: „Nem tisztelik az időseket. Neveletlenek. Erkölcstelen módon élnek. Lusták, nem szeretnek dolgozni. Csak a könnyelmű szórakozás, a buli érdekli őket. Nem kíváncsiak az idősek véleményére, tanácsaikat nem fogadják meg. Az öltözködésük, a hajviseletük kirívó, ízléstelen. Nincs bennük kellő felelősségérzet. Harsányak, hangoskodók.”
S vajon a másik fél hogyan vélekedik a korban jóval előttük járókról? A teljesség igénye nélkül: „Lenézik a fiatalokat. Nem hagyják őket érvényesülni. Rugalmatlanok, megkövesedett szokásaik rabjai. Mindig panaszkodnak. Nem értenek a modern technikához, nem értik a mai világot. Irigyek a fiatalokra. Nem adják át időben a helyüket a náluk tehetségesebb ifjaknak. Nevetséges a görcsös igyekezetük, ahogyan fiatalnak szeretnék láttatni magukat.”

Ha valaki utánanéz, akkor láthatja, hogy az ókori Hellászban, a Római Birodalomban vagy a középkori Európában nagyjából ugyanúgy vélekedtek az öregek a fiatalokról, mint manapság, s valószínűsíthető, hogyha az idősek hallótávolságon kívülre kerültek, akkor a korabeli ifjak irányukban megfogalmazott kritikája sem tért el lényegesen a maitól. (Az irodalom és a művészetek számára ez mindig hálás témát jelentett.)
Tehát: Mindig így volt, mindig így lesz, nincs mit tenni? Nem egészen így van!: szeretetből mindig lehet hidat építeni ember és ember, generáció és generáció között, ha mindkét fél törekszik erre.
A két táborhoz tartozók részéről szükség van a másik helyzetébe való beleérző képességre, türelemre, megértésre, s legfőképpen az ezeket megalapozó és célba segítő szeretetre.
Hogy milyen hozzáállás szükséges a kedvező irányú változáshoz? Mindkét nemzedéknek rá kell jönnie, hogy a másik milyen értékeket képvisel, hogy milyen sokat tanulhat a másiktól.

A fiatalok a mában élnek, hajlamosak azt hinni, hogy életük keretei hosszú távon is stabilak lesznek, hogy lényegében a jövőben is minden úgy marad, ahogy jelenleg van. Ritkán érzik időben a veszélyt, nem látják még az élet buktatóit. Számukra tehát hatalmas kincs lehet a háborút, forradalmat, rendszerváltozásokat megélt idősek tapasztalata, akik számtalanszor látták, hogy gondtalan, boldog életek hogyan fordultak máról holnapra a nyomorba, a kétségbeesésbe, akik nemegyszer tanúi, átélői voltak annak, hogy kilátástalannak tűnő helyzetekben miként lehet talpra állni, újrakezdeni. –Természetesen nem csak kiélezett élethelyzetekben lehet a sokat megélt korosztály tudására támaszkodni, hanem a mindennapos életvitel terén, a hétköznapok apró-cseprő dolgaiban is.
Az ősz halántékúak ne irigyeljék az ifjak erejét, szépségét, s kor-szerűtlenül viselkedve ne próbáljanak közéjük tartozónak látszani, hanem tanuljanak a fiatalok világra való nyitottságából, rugalmasságából, szinte kiapadhatatlan jókedvéből, életigenléséből. Ne szégyelljék megtanulni tőlük a technikai eszközök használatát, mert ők abban nagyon otthon vannak.
Igaz, hogy a mai világ hatalmasai, a nemzetek fölötti óriásvállalatok és a nagy pénzintézetek, egy ellentétektől szabdalt, széteső társadalom létében érdekeltek, mert azt jobban ki tudják zsákmányolni, jobban maguk alá tudják gyűrni, mindenki másnak azonban a generációk összefogása, a közöttük való hídépítés az érdeke: s kell, hogy ez legyen a célja.