A BIBLIA HÁTSÓ OLDALAIRÓL (1921)
irodalom, dokumentum
Vadasmezőben
írom amit írok, s amit igen, azt is balkézzel. Met a balkéz nem csak azért van
a vállon, hogy a gyeplőt tartsa, s az ostor a jobb kézben. Mindennek megvan a
maga oka s rendje. Ha rendnek lehet mondani azt, hogy a rendes falu férfijait
mind elvivék háborúba, tova Szerbiába s Doberdóra, Isonzóra. Isten bűnömül fel
ne rója, hogy a Sors dolgait kifogásolom. De az nem igaz, hogy a Háború is
Istentől vala. Ha már minden. A háború a Sátán ügyködése. Az, hogy én itt
Vadasmezőn balkézvel írok az Úr 1921-dik esztendejében, az attól van, hogy
Doberdón ellőtték a jobb karomot. Métt mentünk oda? Kérdezheti aki lőtt. Met
münk is lőttünk. Onokám, aki most tizenkét esztendős, írta egy darabig, amit
diktáltam neki, de diktálás közben erősen el-elsirtam magam, s amit örökklé
resteltem is eléggé, hát nem ment kettőnknek, így tanultam meg kénytelenségből
balkézvel írni, s olvasatra alkalmason. Mert azt meg kell írni, ami vélünk
történt Vadasmezőn. Hogy veszhetett oda 24 férfiú a háborúban ebből a csepp
faluból? Mert jött a sorozás 1914-ben, s jött nótával is, hogy azt
mondja:
Szerbiában megfújják a trombitát, minden legény csókolja meg az anyját.
Met
fújni könnyű, amilyen könnyen elfújta egy golyó az én jobbik karomot. S hogy
azt mondja a másik nóta, ahogy itt írva van emitt:
Megállj,
megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd Hercegóvina. Akkor írtam én magam s
küldtem az írást a Megyei Főjegyzőnek, hogy továbbítaná felfelé. Abban írva
vagyon, ahogy ide másolom: – Nem láthatjuk helyesnek, hogy a falu elejét mind
elviszik a frontra, nem lészen itthon aki megművelje a szántókot, aki erdőlne,
marhákat gondozna, így lészen szegénység a faluban s abból a császárnak semmi
haszna nem lészen, ha nem tudjuk fizetni az adót sem osztán, mert münk
elhullunk, az úgy lészen.
A papunkot kértem meg, továbbítaná az én
levelem, amit alája írt a Bíró is, a bésorozottak is. Hogy írtam azt is: mi,
bésorozott családapák, legények, minden féle munkát s adót bévállalunk a Haza
javára, csak ne maradjanak árván az itthon valók. Akkor plébános úr nem adá
tovább, mert tudta, még nagyobb bajunk lehetne a jelentésemből, hanem Ő maga
jelentkezett a csíksomlyói barátoknál, oda fel nem vevék, de igen az
esztelnekiek, hogy igen, mehet. Akkor még egyszer jelentkeztem nála.
– Tisztelt Plébános Úr, Maga jettibe kifut a
faluból s münk el a frontra, hát ki marad a mi csepp falunkban akkor? Ha
Plébános Úr megfut, az sem lészen azonban, aki temetne itthon, mert hogy
férfiak nélkül marad a falu, hát nem lesz keresztelés. Ki vigasztalja a mink
halálunkban az özvegyeket itthon?
A plébános maradt. Én hazajövék s még heten,
24 emberünk maradt a frontokon. Azért írom ezt a levelet, hogy tudja meg az
onoka, s annak az onokája, hogy mi székelyekül elmenénk a Haza hívására, ami
nem is volt a Haza hívása, csak a boldogtalan Császáré tova Bécsországban, mert
hogy meglövék a fiát. Bosszu, az vala, nem a haza. Hogy a Haza is odaleve a sok
halállal, 24 derék férfi a mi kicsi Falunkból s odamaradt a jobb karom es, az
igaz. De a papunk itthon maradt volt, ma is itt él közöttünk, nem leve belőle
barátpap. Illesse tisztelet érte.
Írom
ezeket, raktuk a Hősi halottak kőoszlopát a templom elé
közpénzen:
24 halott, utánuk 17 árva maradt. Gyászoló szeretők, menyasszonyok,
unokátlanul. Ki a megmondhatója annak a sok könnynek? Ami volt? S a Haza
megmaradt, a föld, az es igaz, hogy román kézre kerültünk, de a föld, a
temetőnk, az megvan. Azon járunk, Isten segedelmbéből s akaratából, akik még
vagyunk. Két láb, a Dénes Ignáczé az egyik, a másik a Kovácsnitt Való Jóskáé, s
az én karom, ezek maradtak el ott, de mi csak hazakerültünk, vonatokba
béhányva, s erőst sok vérben, de haza, a falunkba. Melyet Isten megtartana
Örökre az Utódoknak is. Hogy Istennek megköszönhetnénk száz esztendő múltán is
Odafenn, vagy odalenn, ahova kerülünk.
Írtam, amit írtam, s igazat a Szent Biblia
fehéren hagyott oldalára. Vadasmezőn,
nagy s megfárasztó keserűségemben, az Úr 1921-ik esztendejében, itthon, balkézt
írtam s olvashatón, hogy megmaradna tán az Írás, ahogy én es megmaradtam még
kicsinyég.
Fenyős Kovács Béla, idősb.