Orbán Éva: Beszélgetés v. Krasznay Bélával, a Ludovika egykori tisztjével


interjú, dokumentum



– Hogyan lett a Ludovika tisztje, és hol harcolt a II. világháborúban?
– Civil érettségi után megpályáztam a Ludovika Akadémiát, ahová fölvettek. Felvétel után kihelyeztek egyéves csapatszolgálatra. Utána bekerültem a Ludovikára, ahol 1944-ben tábor-tüzér hadnaggyá avattak. Ezt követően 10 hónapig voltam hadműveleti területen, vagyis a fronton.

– A front melyik részén?
– Én Magyarországon, majd Németországban voltam.

Mikor került ki a német frontra?
– Nem közvetlenül a frontra kerültem, mert az alakulatom ekkorra annyira felmorzsolódott, hogy már nem képezett egységet. Ezért kivonták az alakulatunkat, és Győrbe vittek bennünket, ahol feltöltötték az alakulatunkat az akkor bevonuló újonc állománnyal, és a megmaradt katonákból lett a kiképző keret. Majd így kiszállítottak minket Németországba. Breslauba kerültünk, majd a Zittau nevű helységbe. Ekkor történt a kurlandi áttörés. A németek be akarták vetni ezt az újonc tüzérhadosztályt. A parancsnokunk ezzel nem értett egyet. A németekkel ellentétben nem tartotta még kiképzettnek a katonákat. Végül a kiképző keretből került a társaság bevetésre, az újoncokat pedig kivitték Dániába.

Mikor kerültek hadifogságba és kikhez?
– Az angolokhoz kerültünk hadifogságba, mert a háború utolsó hónapjaiban annyira lecsökkent megint a létszámunk, hogy önálló alakulatot nem képeztünk. Ezért átszállították a társaságot Dániába, a magyar alakulathoz, de az is frontszolgálatnak számított, mivel a nyugati fal védelmi pontja volt. Majd Dániát el kellett hagyni, és lejöttünk Schleswig-Holsteinbe, és ott estünk angol hadifogságba.

Az angolok korrektek voltak?
– Nagyon korrektek voltak. Az első időket, 1945 nyarát, Schleswig-Holsteinben éltük meg. A Vilmos császár csatornát lezárták, és a félsziget teljes Dánia alatti része hadifogolytábor volt. Tanyákon szállásoltak el bennünket. 45 őszén Köln-Dellbrückbe került az osztályunk, ahol egy angol lord volt a tábor parancsnoka. Ez egy félig elbombázott német légelhárító laktanya volt, félig romos, ebben voltunk mi, hadifoglyok, a másik fele ép, ebben volt egy angol, újonc kiképzésű zászlóalj. Ennek volt a parancsnoka ez az angol őrnagy, aki az első eligazításon azzal kezdte: „Uraim, tudom, hogy Önök most a katonai életük legnehezebb időszakát élik, de megígérem maguknak, hogy ha tisztességesen viselkednek, akkor mindent megteszek, hogy ezt elfogadhatóvá tegyem.” Az élelmezés szörnyű volt, de nekik sem volt jobb. Egy hónap után át is adták Köln városának az élelmezést. Attól kezdve már csak csalánlevest kaptunk.

A foglyok élete hogyan telt?
– 1946 áprilisában az eselheidei fogolytáborban meg kellett alakítani a magyar parancsnokságot, és a 30.000 fős tábor működéséhez szükséges törzseket. A magyar alakulatok fogadására is fel kellett készülni. Engem a munkás törzsszázad vezetésével bíztak meg. A század a műhely, a szállítás, a konyha, az élelmezés, a fürdők, raktárak, kisvasút, és nagyobb alkalmi munkák megszervezéséért volt felelős. Ehhez én megfelelő igazolványt is kaptam, amivel a tábort is elhagyhattam.

Hogy kerültek a hadifoglyok vissza, Magyarországra?
– Összeköttetésbe kerültem a táborban egy angol tiszttel, akiről később kiderült, hogy az Intelligence Service embere volt. Ez a tiszt megpróbált beszervezni. Ezt nem vállaltam, mert magyar királyi katonatisztként nem lehetek idegen szervezet tagja. De azt elvállaltam, hogy beszervezés nélkül együttműködöm.

Az angolok haragból vagy muszájból adták át a magyar hatóságoknak?
– Nem. Miután megállapodtunk, hogy vállalom az együttműködést, de nem beszervezve, akkor közölte velem a tiszt, hogy meg kell szöknöm, de ebben ő nem tud segíteni. Le kell mennem az amerikai zónába, ahol 1-2 hónapot kell tartózkodnom, hogy az angol nyomok eltűnjenek. Kaptam egy jelszót és egy telefonszámot, amit meg kellett tanuljak. Azzal kellett hazajönnöm. Amikor ezzel bejelentkezem, akkor kapcsolódhat hozzá a magyar ellenállási mozgalom.

– Hogy került haza?
– Úgy, hogy kiszöktem a táborból, de először elkaptak. Majd utána egy teherautó szerszámosládájában sikerült megszöknöm. Harmadmagammal szöktem. Kettőnek elsőre is sikerült, az előre megbeszéltek szerint egy hétig vártak rám egy helyen. Leértünk Bajorországba, ahonnan ősszel egy kórházvonattal jöttünk haza. Jány Gusztáv vezérezredes úrral voltam együtt két hétig a szűrőállomáson, miután ott letartóztattak. Akkor még a Nádor utca 6.-ban volt a Katonapolitikai Osztály. 2-3 hónapig voltam ott, majd kiengedtek.

Hogy kezdődött a szervezkedés?
– Az a szervezkedés itthon már jó ideje folyt, amihez én a hazajövetelem után a megadott telefonszám és a jelszó alapján csatlakoztam. Először egy Vennesz Boldizsár nevű m. kir. őrnaggyal találkoztam, akitől új elérhetőséget és jelszót kaptam. Ez már egy létező, beindított mozgalom volt…

Meddig tudnak zavartalanul tevékenykedni?
– 1946 végén kezdődik a tevékenységem, mert akkor jövök haza, és bejelentkezem. Szinay Béla altábornagy apám jó ismerőse volt. Amikor a nevem előtte ismerté vált, ott tartott maga mellett, mindenesnek. Ezért én jobban bele tudtam látni a dolgokba. A feladatok, amiket kaptam és el kellett látnom: szervezések, futárposta, találkozások. Az ellenállási mozgalom katonai és politikai vonalon létezett. A kettőnek nem volt átfedése, csak a két vezető személyén keresztül. A politikai vonal vezetője Haller István ny. á. kultuszminiszter és v. Somogyváry Gyula (Gyula diák) voltak. A katonai vonal szervezése sokkal kötöttebb formában történt. A katonai vezető vitéz Szinay Béla volt.

Mikor jön erre rá az ÁVO?
– Az ÁVO soha nem jött rá.

Akkor miért tartoztatják le Önöket?
– Miután eldőlt, hogy a szovjet támadás elmarad, mind a politikai, mind a katonai vezetés úgy döntött, hogy a szervezkedés értelmét vesztette, és felszámolják.
Amikor a szerveződés visszaszerveződik, akkor szét lehetett zilálni az egész mozgalmat, csak a parancsnoksággal nem lehetett mit kezdeni. Mert azt nem lehetett hová eldugni. Nekem emellett volt egy olyan nexusom, amiről később kiderült, hogy az ÁVO gerjesztette összeesküvés szálai voltak. Kiderült, hogy beépített ávós B. I. volt közöttünk, de az nem tudott arról, hogy én a valóságban ki is vagyok.

Ez nagyon érdekes! Valójában azt jelenti, hogy az önök szervezkedésével párhuzamosan egy ÁVO agent provocateur szervezés is folyt. Összegezve az eddig elmondottakat: amikor Ön hazaérkezik, már egy meglévő ellenállási szerveződéshez csatlakozik. Ez a mozgalom sejtszerűen működik, az alsóbb egységek nem tudnak a felsőbb egységekről. Csak a parancsnok tudja a felsőbb kapcsolatot. Milyen nagyobb egységekből állt ez a szervezkedés?
– A legnagyobb egység a katonai vonalon, ami szerveződött, az ezred volt. Az ezred alatt 3 zászlóalj, alatta 3 század, az alatt 3 szakasz, alatta a 3 raj. A rajba 8−12 ember tartozott. Ezeket csak a rajparancsnok ismerte, és csak a rajparancsnok és a helyettese ismerte a fölötte lévő kapcsolatot. Az ezred, mint a legnagyobb egység, parancsnokai közvetlenül a főparancsnokhoz kapcsolódtak. Ezen kívül voltak például vezérkarok. A vezérkari tisztekből álló csoportban a tisztek le sem írhatták a kapott feladatokat, mert bármelyik pillanatban letartóztathatta őket a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVO. Fejben kellet kidolgozni olyan adatokat, amelyre később szükség lehet. Az egész tevékenység egy előkészületi ténykedés volt. Bár az egyes sejtek egyéni kezdeményezésekkel is próbálkoztak, különösen azután, miután a központi felszámolás megtörtént.

Minek az előkészületi ténykedése volt mindez?
– Ez arra készült, ha kitörne a valóságos „melegháború”.

A III. világháború?
– Nem világháború, mert eszkalálódott volna. Ha az oroszok lerohannák Európát.

– Milyen nemzetközi politikai erők álltak ennek hátterében?
A II. világháború befejezését követően Anglia attól tartott, hogy Amerika magára hagyja Európát, és a Szovjetunió terjeszkedését nem tudják megakadályozni. Európa helyzete válságos volt, mivel az olasz, francia, görög tömegek a kommunizmusban a jövő lehetőségét látták, Lengyelország és más közép-európai országok pedig szovjet megszállás alatt voltak. Ezért igyekeztek az Észak-Németországban, Dániában és Norvégiában fogságba esett katonák tömegét lefegyverzés mellett zárt hadrendben megtartani a tisztjeik parancsnoksága alatt, a fegyelem szigorú megtartásával. A fiatal hivatásos tiszteket kiemelték és az Eselheide közelében lévő fogolytáborba vitték, ahol nem hadifogolyként kezelték őket. A magyarok részéről rangidősként Gunda gyalogos alezredes tartotta az angolokkal a kapcsolatot. Ez a helyzet március elején megváltozott, és közölték, hogy hadifogolyként kezelnek bennünket. Feltételezhetően ekkor dőlt el, hogy Amerika nem vonul ki.
Felismerték, hogy a szovjetek nem szerelnek le, sőt korábbi egyezményeiket sem tartják be, valamint seregeiket rendezik, felhasználják azokat a hatalmas nyugati készleteket is, melyeket korábban szállítottak részükre. Elemzőik a várható szovjet támadás időpontját 1948 végére várták.
Két lehetőség megoldására kellett felkészülni.
1) Megindul a szovjet támadás, és 2 hét alatt elérik a csatornát, és az egész kontinenst birtokukba veszik.
Két pontot, az Ibériai-félszigetet és a Kaukázust dél felől kézben akarták tartani. Mindkét terület magas hegyei, a Kaukázus és Dardanellák miatt lehetővé tette a kis katonai erőkkel történő eredményes védekezést. Ezzel elejét vették volna egy ismételt partra szállásnak, és így védték volna meg az arab olajat, valamint a Szuezi-csatornát. Felmerült az atombomba bevetésének kérdése is.
Ezért, e lehetőséggel számolva, a már megszállt és a megszállandó országokban elkezdték kiépíteni az ellenállási mozgalmak kemény magjait. Ezek köré kellett volna kiépülni a nemzeti ellenállási mozgalmaknak az érintett országokban
2) A másik lehetőség, hogy a Szovjetunió, félve az atomcsapástól, nem meri vállalni a támadást. Bekövetkezik a „hidegháború” kora.

’56-ban olyan hírek is voltak, hogy a szovjetek támadása esetén a magyarokkal akarják Olaszországot lerohanni. Az elmondottak szerint ennek komoly alapja volt?
– 1991-ben a HM-mel karöltve voltam Bonnban, egy nemzetközi tanácskozáson. A nyugati hadrend tartalékos állományának képzéséről, létéről stb. volt szó. Itt az orosz delegációt egy orosz vezérezredes vezette, aki azelőtt a lengyelországi páncélos hadsereg parancsnoka volt. A tanácskozás szüneteiben felrajzolta, hogy neki akkor mi volt, mi lett volna a feladata. Neki Berlin felé kellett volna támadnia, de a magyar hadseregnek Olaszország felé. Ekkor még a magyar hadseregnek csak a töredékei voltak meg.

Visszatérve a mozgalomhoz, mi volt a pontos neve ennek a szervezetnek?
– Ellenállási Mozgalom.

’56-osoktól tudom, hogy többen részt vettek a forradalom előtt egy nemzeti ellenállási mozgalomban a szovjetek és az ávósok ellen. Ezt NEM-nek rövidítették, elé téve a nemzeti kifejezést. Ez a két név nem ugyanazt a szervezkedést fedi?
– Valószínűleg ugyanarról van szó, csak hozzátették a Nemzeti előtagot. Mi csupán Ellenállási Mozgalomként beszéltünk róla. Például a Hódmezővásárhelyi Fehér Keresztesek is egy későbbi „folyomány”. Ez amúgy pontosan nyomon követhető, mivel tudják, hogy a Pesttel való kapcsolatuk létezett.
A későbbi börtönévek alatt nagyon sok olyan rabbal találkoztam, akik szintén ellenállási mozgalomban vettek részt, de fogalmuk sem volt az „egész”-ről. Voltak, akik nem is szakították meg a tevékenységüket, hanem tovább dolgoztak.

Mikor kezdődnek a bebörtönzések?
– A bebörtönzések 1948. szeptember 6-án kezdődtek el, de csak a provokatőr tevékenység kapcsán. Tudniillik, amikor minden szálat el tudtak vágni a szervezeti felépítésben, a katonai vezetést nem lehetett hová tenni. Olyan döntés született, hogy az egészet lassan rá kell erre a sejtre építeni. Nekem ezt a feladatot adták, mivel tudtak az ávós gerjesztésű sejttagomról. Ez nagyon tudatos elhatározása volt a katonai vezetésnek, és ezért éltük túl.

Önnel mi történt?
– Szabályosan letartóztatott az ÁVO. Másfél hónapig voltunk kihallgatáson. Valószínűleg az volt az eredeti tervük, hogy egy nagy monstre pert csinálnak. Az én kihallgatóm nekem azt mondta: „Maga talán megússza egy életfogytiglannal.” A végén legnagyobb megdöbbenésemre, másfél hónap után, a fogdából levittek egy irodába, ahol dr. Váradi György, aki később valami filmesztéta lett, mint ávós őrnagy fölolvasta előttem az internálási véghatározatot. Majd rabomobilba kerültünk, hogy a buda-déli internálótáborba szállítsanak bennünket. Mindnyájan ott voltunk, akiket letartoztattak. Kivéve Szinayt. 18-an voltunk, közülük egyedül én élek.

A 18 főnek volt közös perirata?
Semmilyen perirat nem volt. Nem állítottak bíróság elé minket, hanem internáltak, amit nem értettünk. Később rájöttünk a Mindszenty-, majd a Rajk-per idején, hogy az nekik akkor már fontosabb volt, mint ez az általunk csinált összeesküvés. Ezért nem tudtak bíróság elé állítani. Akkor még koalíciós idő volt, és a bíróságok bizonyítékot kértek. Márpedig az, hogy ők gerjesztették, nem bizonyíték. Azért vittek bennünket az internálótáborba, mert az a kommunista rendőrség kezében volt, mivel a belügyi tárca az övék volt. Ők már egyértelműen tudták, hogy felállítják Recsket, ahonnan senki ki nem jön többé.

Menyi ideig voltak Buda-Délen és Kistarcsán?
– Két évet töltöttünk Kistarcsán. 1952 táján Haller István és Somogyváry Gyula meghaltak, mert elvették az orvosságaikat. Módly István és Vennesz Boldizsár pedig Recsken haltak meg. Kb. 100 főt rabomobilokkal átvittek Recskre. Engem az elsők közt vittek át.

A recski táborban mi történt?
– Először egy őserdőt kellett kiirtani. Mikor mi leérkeztünk a táborba, akkor már egy 100 fős szociáldemokrata társaság volt ott, akikkel megépíttették a külső nagy kerítést, beleértve a Zerge hegyet is, ami tulajdonképpen a bánya lett. Ez akkor még egy érintetlen sziklahegy volt. A kerítésen belül és kívül is erdő volt, amit nekünk kellet kiirtani. A letarolt fákból barakkokat kellett építeni. Ahogy épültek a barakkok, úgy jöttek Kistarcsáról az internáltak.

Meg kellett építeniük saját börtöneiket?
– Igen. Amikor a barakkok már álltak, és töltődött fel a létszám, akkor elkezdődött a bányamegnyitási munka. Ami azt jelenti, hogy a sziklahegyet, ami tele van uszadékos kőzettel meg földdel, le kellett hántani, hogy eljussunk a sziklákig. Amikor a sziklákat elértük, megkezdődött a kőbányászat.

Mikor szabadult?
– Amikor a recski tábort feloszlatták, én nem szabadultam. 1953. szeptember végén zárják be a tábor kapuját, de augusztus végén megjelenik 10 rabomobil éjszaka. Körülbelül 90-ünket beraktak a rabomobilba, és visszavittek Kistarcsára. Ide szálltak ki a bíróságok. Az Andó-tanács, katonai vonalon, az Olti-tanács és még egy, a nevére nem emlékszem. Itt tudjuk meg, hogy bíróság elé állítanak. Engem összeesküvés címszó alatt egyedül állítottak bíróság elé. Elítéltek 7 évre, a vád: kémkedés és szervezkedés. A kémkedés vádja alól fölmentettek, az összeesküvés vádját megerősítették, és 7 évre elítéltek, amiből az eddig letöltött 5 évet beszámították. Innen a váci börtön magánzárka-osztályára kerültem. Ez arra az időszakra esett, amikor az ÁVH a börtönöket a büntetés-végrehajtásnak kezdte visszaadni. Amikor a váci fegyházat át kellett adniuk, harmincunkat magukkal vittek a Kozma utcai Gyűjtőfogházba, ahol magánzárkába kerültünk. Úgy másfél hónap múlva ezt is át kellett adni. Föloldották a magánzárkát, és a mosodába kerültem dolgozni. A 7 év letelte után 1955. szeptember 7-én szabadultam.

El tud helyezkedni?
– Igen. Ha 24 órán belül nincs munkám, visszavittek volna munkakerülésért.

Hol helyezkedik el?
– Nagy nehezen, protekcióval bekerültem a Kőbányai Fésűsfonó festőüzemébe. Recsk után én azt hittem, hogy nincs olyan munka, amit nem lehet elvégezni, de ez olyan volt.

Miért?
– 40-45 fokos hőség volt a csarnokban, ahol hatalmas gyapotbálákat festenek, festőgépekben. Majd kiszedik, és kézzel belerakják centrifugákba ezt a forró, nedves gyapotot, és kicentrifugálják. Majd a 40-45 fokos hőmérsékletből, ahol félmeztelenül dolgoztunk, ősszel-télen ki kellett tolni az egészet a fészerbe, úgy, ahogy voltunk. Felöltözésre nem volt lehetőség.

1956 hol éri?
’56 engem Budapesten ér, mert tőlünk mindent elvettek Szentendrén, ahol éltünk, így följöttünk Pestre, és a nagyszüleinknél tudtunk lakni.
23-án délután 2 órakor volt egy bajtársunk temetése, aki öngyilkos lett. Több százan voltunk a temetésen, mert akkor sokan éltünk még, recskiek. Még folyt a temetés, amikor már azok a bajtársaink, akiknek volt motorbiciklijük, azzal jöttek ki: „Gyerekek, siessetek, mert már dönteni akarják a Sztálin-szobrot.”
Ahogy vége lett a temetésnek, testületileg mentünk a Sztálin-szoborhoz. Este a rádiónál vagyunk, ahol 10 óra körül már egyik társunk ott fekszik holtan.
Itt van a csatlakozás ’56 előtti és utáni része. Mert az ötvenhatosok akkor kezdenek ötvenhatosok lenni, de mi már, mint recskiek, vettünk részt ’56-ban.

A harcokban részt vesznek?
– Igen, két recski csoport van, amely harccsoport. Az egyik a Dudás-csoport volt. Én is csak azért maradtam életben, mert nem vallottak rám. A másik a Vizy Sándor-csoport, amelyik a Móricz Zsigmond körtéren tevékenykedett, az első éjszakán, majd utána, a sziklaközpontnál, a Déli pályaudvar és a körtéri terület között voltak „találkozószerű” összecsapások.

Pontosabban hol van ez a sziklaközpont?
– Az Alkotás utcánál, ahol a vasúti híd van. Már a háború előtt és alatt is egy sziklában lévő távközlési központ volt.

Hogy alakul az élete?
– Csak segédmunkás lehettem, abból is csak az alja munkát kaptam. ’56-ot követően, miután nem tudtak rólam, továbbra is ott dolgozhattam. Nekem az volt a szerencsém, hogy az ’56-os összecsapásokban az első fordulóban vettem részt. Amikor a kettő közötti szünet volt, akkor mi, recskiek, már a politikával kezdtünk foglalkozni, de még nem dőlt el, merre. Mivel volt egy Padányi nevű kisgazda képviselőtársunk, meg a B. Rácz, és a Kisgazdapárt megkapta a Semmelweis utcában lévő (most a Magyarok Világszövetsége) épületet, ott szervezkedtünk mi, recskiek is.

A rendszerváltást hogy éli meg?
– 1984-ben nyugdíjba mentem egy tervezővállalattól, mert az utolsó 15 évben már mérnökként dolgozhattam. Volt az a lehetőség, hogy gmk.-nál dolgozhattam, ahol megalapozhattam az elkövetkező 10-12 évben a gazdasági függetlenségemet.
Ami akkor is és most is érthetetlen előttünk, hogy a „rendszerváltás” idején nem csak a recski, de az egész rabtársadalomban még nagyon sok ereje teljében lévő ember volt, akit mellőztek. Különösen az ’56 előtti elítéltek között, akik közt nagyon sok magasan képzett személy volt. ’56 után ez már vegyesebb volt. Tény, hogy nagyon sok olyan képzett ember akadt köztük, akik még érdemben sokat tehettek volna. Mi nagyon szemérmesek voltunk, és ez baj. Nem mentünk oda a „kerekasztalhoz”, hogy mi kezdtük el az egész kommunistaellenes ellenállást, és tovább is akarjuk csinálni. Vártunk, hogy szólnak: „Gyertek, csináljuk együtt.”

– Véleménye szerint ez miért nem történt meg?
Mert úgy féltek tőlünk, mint a tűztől.

Miért?
Nehogy megcsináljuk a rendszerváltást.

Miért beszélnek kevesebbet az ’56 előtti ellenállásról?
– Az ’56 előtti ellenállásról azért nem beszélnek jóformán semmit, mert nem tudnak róla, másrészt, aki tud róla, az nagyon jól tudja, hogy ehhez semmiféle szocialista vagy kommunista vonal nem köthető. Míg ’56-hoz vannak bizonyos „reformkommunista” szálak, amiről lehet beszélni. De az ’56 előttinél erről szó sem lehet! Ezért választották megoldásként az elhallgatást.

Hogyan lett a Recski Szövetség elnöke?
– Én 1998 óta egyre több társadalmi munkát vállaltam és végeztem. A Recski Szövetségben kezdetektől vezetőségi tag voltam, de bizonyos okok miatt nem voltam aktív. A POFOSZ-nak először az V. kerületi, majd budapesti elnöke, később a POFOSZ alelnöke lettem, honvédelmi és külügyekkel foglalkoztam. Ezért választottak meg 1998-ban a Nemzetközi Kommunizmus Rabjai Szövetség elnökének. De másfél év után lemondtam, mert itthon teljesen körülfalaztak. Én nem címért mentem oda, hanem hogy tegyek valamit. Miután láttam, hogy nem lehet, inkább lemondtam.

Mikortól elnöke a Recski Szövetségnek?
– A Recski Szövetséghez akkor kerültem vissza, amikor egy súlyos betegségen túl voltam, és minden tisztségemről lemondtam. Összetalálkoztam Zimányi Tiborral, az akkori elnökkel. Ő korábban a német ellenállási mozgalom vonalán volt. Az én álláspontom az volt, hogy a kommunizmus ellen az ördöggel is szövetségbe kell lépni az utolsó pillanatig. Ez volt az a pont, amiben nem értettünk egyet. A visszamenetelemhez az a feltételem volt, hogy ez a téma kettőnk között nem merül fel. Ezt becsülettel be is tartottuk. Visszajöttem, dolgozni kezdtem, tisztségem nem volt. Fél év múlva a közgyűlésen megválasztottak főtitkárnak. Amikor Zimányi Tibor meghalt, elnökké választottak 5 évvel ezelőtt.

Ön számtalan kitüntetés birtokosa. Köztiszteletnek örvend. 88 évesen mit üzenne az ifjúságnak?
Azt üzenem, ha másként is látják a világot, a nemzetet, mint mi, a modern világban is lehet szeretni a hazát. Örüljenek, hogy csak dolgozniuk kell a nemzetért, nem úgy, mint a mi generációnknak. Nekünk kétszer is fel kellett vállalni a fegyveres harcot.

(2011)