Sipos Tamás: Atomerőmű és lokalitás


tanulmány


A Paksi Atomerőmű tervezett kapacitásbővítése szempontjából nagy jelentősége van a lokalitás kérdésének, sarkítva, hogy Paks és a kisebb befogadó térség milyen szerepet játszott a döntések meghozatalában.

Első kérdés lehet, hogy egyáltalán menyiben fontos a lokalitás kérdése a téma kapcsán. Alapesetben azt mondhatnánk, hogy feltétlenül: korszakunk sok tekintetben inkább a lokalitás diadalának tekinthető, nem kis részben a globális trendek elleni küzdelem okán. Niedermüller szerint "... a modern társadalmi renden belül a lokalitás, a lokális közösség vált a társadalmi élet elsődleges színterévé...".[1] A lokalitás felemelkedése összefügg az emberi jogok kiteljesedésével, az önkormányzatiság, mint szubszidiaritás pedig az Európai Unió egyik alapelve.[2] „Az önkormányzatiság lényege az autonómiában ragadható meg, azaz a meghatározott társadalmi közösségek, alakzatok saját ügyeinek önálló eldöntésében, és az ezért viselt önálló felelősségben”[3] – a polgári fejlődés tehát együtt jár és egyenesen arányos a helyi önkormányzatoknak adott autonómiával, melyeknek természetesen meg kell tartaniuk a demokratikus játékszabályokat. [4]
Az önkormányzatok alapvető szerepet játszanak-játszhatnak a nemzeti és nemzetközi trendek szükséges ellensúlyozásában is. A lokalitásnak ugyanis van egy olyan sajátos értelmezése is, amely szerint az internacionalista globalizációs folyamatok ellenében kell, hogy szerveződjön: „...a globalizáció olyan, alapvetően hatalmi-gazdasági természetű folyamat, amelynek során a világgazdaság legerősebbé váló szereplői a legjelentősebb nemzetközi intézményeken keresztül, az adott és általuk formált jogi keretek között, saját érdekeik alapján egységesítik és általános érvényűvé teszik a gazdasági és politikai szabályokat.”[5] A nemzetállami szint sok tekintetben tehetetlen ezen folyamatok ellenében, de a helyi aktivitás könnyebben léphetne fel bizonyos kedvezőtlen globális folyamatok ellen.
A lokalitás alkalmas a helyi értékek pozitív diszkriminációjára, növelni képes a helyi gazdaság erejét, egyben nagyon jól alkalmas a magyar társadalomban a fentiek alapján erősen hiányzó jelenségek pótlására, mint a bizalom, a szolidaritás, a gondoskodás.[6] A helyi demokrácia praktikus okokból sokszor működésképesebb, mivel itt nem jelent akkora problémát a tömegesedés, az atomizálódás, az anómia, mint a nemzetállami szinten. A decentralizációnak számos előnye van: bővül a fékek és ellensúlyok rendszere, új szereplők mozgósítására kerülhet sor, sőt, még az ellenzék is részt vehet helyi szinten a döntési folyamatokban, mindez jelentős versenyelőnyökhöz vezethet és sor kerül a helyi társadalom kohéziójának erősödésére is.[7] Képes arra, hogy összegyűjtse és kanalizálja a helyi értékeket, lévén „… a helyi demokrácia minősége nagymértékben függ a helyi kormányzatokban és a holdudvarukban lévő elit minőségétől” [8]
Mindeközben a lokalitás a mai kommunikációs és infrastrukturális lehetőségek világában nem jelent zártságot és ezzel járó elmaradottságot, inkább egyfajta önrendelkezési lehetőséget, amely megjelenhet a helyi gazdaság, a helyi – akár energetikai – önellátás kérdéseiben is. Ez pedig egy sajátos, a multiplikátor-hatáson alapuló eredménnyel járhat, amennyiben a helyi gazdasági és társadalmi fejlődés folyamatai egymást erősítik. A lokalitás emellett alkalmas lehet a nemzetállami szint ellensúlyozására is, lévén, ha „… az állam jut túlsúlyra, akkor a társadalmi működés túlbürokratizálttá válik és túlbonyolított lesz a (jog) szabályozás (is). Az ilyen állam túlságosan sokat von el a szorgalmasoktól és tehetségesektől. … Az ilyen állam, rendszeresen beleesik a túlzott mértékű elosztás hibájába. … Az állami túlsúly nehézkes és lemaradó műszaki, technikai, technológiai színvonalat eredményez, … felettébb kedvére van a hozzá közel álló cégek „tenyérből való etetése”.[9]
Ennek megfelelően nem lehet kérdés, hogy a lokalitás szélesedése szinte minden szempontból pozitív elem. Tény azonban, hogy a globális trendek sok tekintetben nem kedveznek a demokratikus fejlődésnek: az anomikus folyamatok eredményeképpen a helyi politikában is megjelenik a demokrácia deficitje – az egyén számára elvész a döntések jelentősége. [10]

A lokalitás megítélése Magyarországon

A rendszerváltás előtt nem beszélhettünk semmiféle önállóságról, amit a rendszerváltáskor egy nagyon határozottan autonómiapárti megközelítés követett. 1990-ben az önkormányzatok igen széles lehetőségeket kaptak, mind politikai, mind gazdasági értelemben. Ugyanakkor a későbbiekben ezt a széles autonómiát lényegében minden kormányzat nyirbálta, több okból, melyek között feltétlen említést érdemel a hatékonyságnövelés igénye, a helyben gyakran hiányzó szakmai felkészültség, illetve a bevételek központosításának igénye. Azonban utalni kell rá: a 2010 óta regnáló kormányzat hozzáállása az önkormányzatokhoz sokkal határozottabban korlátozó, mint a megelőző időszakban. „Az új alkotmányban és önkormányzati törvényben merőben új filozófiát tükröző területi kormányzás alapjait fektették le 2011–2012-ben. A megelőző két évtizedet jellemző először radikális, majd féloldalas decentralizációt erős centralizáció váltotta fel, rendkívül rövid idő alatt és szinte ellenállás nélkül. …  A neoliberális, horizontális módszerekkel operáló, helyzetbe hozó kisállam „jó kormányzás” filozófiájával szemben a neoweberi hagyományos képviseleti és bürokratikus elemeket pozíciójába visszahelyező erős, gondoskodó „jó állam” ideáljára épül.”[11] A változást a kormányzat a hatékonyság és az államérdek elvével igazolja, ezzel szemben a megoldás „… nyilvánvalóan rugalmatlan, nélkülözi a helyi tudást, információt, rontja a legitimációt és az átláthatóságot és ezzel összességében a kormányzati teljesítményt is.”[12]
Magyarországon jelenleg egyértelmű cél a központosítás. Ez a központosítás nem nevezhető eleve hibás döntésnek, „… sem a jó kormányzás, sem a decentralizáció kritériumai nincsenek kőbe vésve, [de] … a szélsőséges centralizáció, a térbeli vakság nemcsak demokráciadeficittel, hanem teljesítményromlással is jár, a felszínes, féloldalas decentralizáció viszont nem képes az előnyeit nyújtani.  … A jó kormányzási értékrend szerint az állam nem attól jó, ha omnipotens, hanem ha helyzetbe hozza, alkalmassá teszi a helyi szereplőket és a civil autonómiákat.”[13]
Jelen írás nem kívánja értékelni a kormányzati törekvéseket, de abban meglehetős összhangot találhatunk a szakirodalomban, hogy a hazai központosító törekvések nem vezetnek jó eredményekre. Kákai szerint „…nem átlátható és nem konzisztens az állami finanszírozási rendszer, a civil szervezetekkel szemben hierarchikus felállást tükröző patriarchális támogatási mentalitás, nem pedig a partneri szemléletet tükröző szerződéses mentalitás a jellemző”, illetve nem megoldott a „… intézményesített érdekegyeztetési fórumok és a lobbizás…” sem: egyfajta „ gyámkodó demokratikus despotizmus” érvényesül.[14] A centralizáció ráadásul annyiban is felemás, hogy ki nem mondott értékek mentén cselekszik és úgy teszi lehetetlenné az érdemi helyi működést, hogy közben tagadja ezt és inkább csak suba alatt cselekszik: „az állam centralizáló hajlama erősödik, költségvetési források elosztásánál saját állami szerveit részesíti előnyben, másrészt viszont felismerte azt is, hogy az önkormányzatok bevonása bizonyos feladatok ellátásába kiválóan alkalmas a felelősség áthárítására.”[15] Nem csak az önkormányzatok, de minden helyi szerv nehéz helyzetben van, lévén a civil szervezetekkel szemben a centrum lényegében ugyanúgy bánik, mint az önkormányzatokkal. Csefkó szerint egyenesen nincs civil társadalom, a helyi politika az országos politika leképeződése, nincs párbeszéd, nincsenek sem funkcionális, sem szervezett kapcsolatok a helyi hatalom és a civilek között.[16] Kákai kutatási eredményei alapján a civil szervezetek inkább összefonódtak a pártokkal, a „civil szervezeteknek az önkormányzati döntéshozatalba való bekacsolódása esetleges maradt”;[17] az önkormányzat, mint hivatal bizalmatlan a civilekkel szemben, elsősorban a támogatásukat várja (el), és a kritikus hangokat, vagy a nem támogató hozzáállást felháborodva fogadja. Általános, hogy az önkormányzatok paternalista hozzáállással állnak minden kérdéshez, a választópolgárokat pedig az országos politikának megfelelő módon, csak a választások alkalmával kívánják megszólítani.

Lokalitás és atomerőmű

A Paksi Atomerőmű létesítése esetén nem igazán merült fel érdemi kérdés a beruházás kapcsán: miközben a szocialista államrendben, elvben a demokratikus centralizmus elve érvényesült, a gyakorlatban az alulról való kezdeményezés elve sosem érvényesült, annál inkább érvényesült a centralizmus, a hierarchia. A szocialista államrend keretei között egyértelmű volt a lineáris-hierarchikus működés: a tanácsok között nyílt alá-fölérendeltség érvényesült, és az ország minden szerve nyílt vagy magától értetődő pártirányítás alatt állt. Tény, hogy a helyi erős emberek ebben az időszakban is képesek voltak érdekérvényesítésre. Nem volt ez másképp az atomerőmű építése idején sem. Pónya József a Paksi Atomerőmű Vállalat egykori vezérigazgatója (1979-1991 között) a vele készített interjú során így jellemezte a helyzetet: „Olyan, hogy valaki ellenzi az erőművet, olyan nem volt. Ha kell az országnak, akkor kell, nem volt beleszólás. Mindenki a pártvilágtól függött, mindenki tudomásul vette a fentről jövő döntést és csinálta a dolgát. A kis embernek nem volt beleszólása, de volt munkája, ennivalója.”    
Jelenleg azonban nem ez a helyzet: az önkormányzatiság elismert, a helyi közügy pedig védett érték, azaz feltehető, hogy Paksnak is ki kell (ene) venni a részét a döntésekből.

Az atomerőmű Paksra telepítésére egyértelműen természetföldrajzi-gazdasági-politikai megfontolások alapján került sor – a Duna közelsége a hűtővizet garantálta, az elhelyezés pedig a „geopolitikai” védettséget, lévén Jugoszlávia az időszakban nem kellő mértékben elkötelezett, de mégis baráti országnak számított. Nem atomerőmű, de egy szemétlerakó vagy szociális otthon kapcsán is láthatóan igen erős viták indulnak és komoly gondot jelent az elhelyezés, annak ellenére, hogy ezek a nagyberuházások sok jót is hoznak egy-egy településnek – azonban az atomerőmű építésének kezdetekor még messze nem volt olyan szinten a helyi önállóság, hogy a helyi szervezetek, akár a helyi tanács érdemben dönthetett volna a felsőbb hatóságok ellenében. Jelenleg pedig a bővítés kapcsán fel sem merült kérdésként a helyszín áthelyezése és a környező lakosság csak jóval a döntés után kapott bármilyen tájékoztatást, a helyi szervezetek a döntésben semmilyen szerepet nem kaptak.
Önálló kérdés lehet, hogy mennyiben van egy településnek beleszólása olyan országos szintű döntésekbe, melyek messze túlérnek az adott település kompetenciáján, viszont alapvető hatást gyakorolnak az adott településre. A rendelkezésre álló példák alapján elmondható, hogy egy-egy nagyberuházás mellett számtalan hatóság bábáskodik, és a döntéshozatalból nem lehet kihagyni az érintett önkormányzatokat sem, az egyeztetések pedig hosszú éveken át folynak, adott esetben bírósági eljárásokkal fűszerezve. Tény, hogy Paks már rendelkezik atomerőművel (egészen más lenne a helyzet, ha még nem állna az építmény), illetve a város számára az atomerőmű rengeteg előnyt, munkahelyet, olcsó áramot kínál, azaz a helyi lakosság és az önkormányzat sok tekintetben kapcsolódik az atomerőműhöz (sőt, függ tőle). Ugyanakkor annak sem lenne akadálya, hogy Paks úgy játszana központi szerepet a bővítésben, hogy mellszélességgel kiáll a döntés mellett, de valódi nyoma ennek sincs.
Megállapítható, hogy a kérdés a helyi politikában sem jelenik meg. Ez vélhetően összefügg azzal, hogy a helyi pártok Magyarországon inkább tekinthetőek az országos pártstruktúrába illeszkedő, annak irányvonalát követő sejteknek, mint helyi érdekek szószólóinak, a polgármesterek, mint helyi „erős emberek” is erősen illeszkednek a pártstruktúrába. A helyi viszonyokban így erős a pártosodás, és az egypólusú hatalmi rend, a politikailag ambiciózus helyi emberek a pártok keretei között keresnek lehetőségeket, a helyi polgárok gyakran apatikusak, ami a közvetlen demokrácia lehetőségeit illeti, illetve a helyi igazgatásban sem a szakszerűség az elsődleges szempont: „a közigazgatás hatékonyságával, szakszerűségével szembeni elvárások sokkal kevésbé érvényesülnek, mint például a politikai lojalitás és eredményesség”. [18]
Mindez jelenleg nem gerjeszt feszültséget Pakson, hiszen a helyi lakosság egyértelműen támogatja az új atomerőművi blokkok építését, de nyílván más lenne a helyzet, ha az atomerőművel évtizedek óta szimbiózisban élő paksiaknak olyan kérdésben kellene elfogadniuk egy fejük felett meghozott döntést, ami nem járulna hozzá társadalmi, gazdasági környezetük innovációjához.





[1]Niedermüller Péter (2006): A lokalitás metamorfózisai. Replika: szociológiai viták és kritikák : társadalomtudományi folyóirat, 2006. 56-57. sz. 33-44., 35.
[2] Farkas B. – Lengyel I. (2001): Regionális versenyképesség és kohézió az Európai Unióban – Tér és Társadalom, 3-4. 238-260.
[3] Petrétei József (1992): A helyi önkormányzatok érdekviszonyairól in: Csefkó Ferenc (szerk.) Helyi társadalom, gazdaság, politika. Tanulmányok az önkormányzatokról, Pécs, 21.
[4] Pálné Kovács Ilona (1992): A helyi hatalom határai, in: Csefkó Ferenc (szerk.) Helyi társadalom, gazdaság, politika. Tanulmányok az önkormányzatokról, Pécs, 60.
[5] Veress József (1991): A gazdasági és pénzügyi világválság gazdaságpolitikai következményei. Statisztikai Szemle, 1991/4, 346.
[6] Colin Hines Localization. A Global Manifesto (2000).
[7] Pálné Kovács Ilona (2003): Helyi kormányzás Magyarországon. Budapest – Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2008.)  26.
[8] Pálné Kovács Ilona (2003): Helyi kormányzás Magyarországon. Budapest – Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2008.)  262.
[9] Gergely Sándor (2015): A vidéki foglalkoztatás és a helyi jövedelemszerzés lehetőségei, https://agrarium7.hu/cikkek/467-allam-globalizacio-lokalizacio-helyi-gazdasag-es-videkfejlesztes
[10] Pálné Kovács Ilona (1992): A helyi hatalom határai, in: Csefkó Ferenc (szerk) Helyi társadalom, gazdaság, politika. Tanulmányok az önkormányzatokról, Pécs,63
[11] Pálné Kovács Ilona: Jó kormányzás és decentralizáció, 50, 52, http://www.regscience.hu:8080/xmlui/bitstream/handle/11155/535/palne_szekfoglalo.pdf?sequence=1
[12] Uo.
[13] Pálné Kovács Ilona: Jó kormányzás és decentralizáció, 52 http://www.regscience.hu:8080/xmlui/bitstream/handle/11155/535/palne_szekfoglalo.pdf?sequence=1
[14] Kákai László: Kik is vagyunk mi. Civil szervezetek Magyarországon. Publikon Kiadó, Pécs, 2009, 183-184
[15] Pálné Kovács Ilona: A lokális autonómia anatómiája. In: Tények és vélemények a helyi önkormányzatokról. Szerk.: Csefkó F., Pálné Kovács I. Pécs: MTA RKK, 1993. 8, 14.
[16] Csefkó Ferenc (1997): A helyi önkormányzati rendszer Pécs, Dialóg-Campus, 37,39
[17] Kákai László, (2004): Önkormányzunk értetek, de nélkületek, Századvég, Budapest, 267
[18] Pálné Kovács Ilona (2003): Helyi kormányzás Magyarországon. Budapest – Pécs: Dialóg Campus Kiadó, 2008. 241-257.