Roób Gusztáv: A BOLYAIAK ÉLETÉNEK TANULSÁGAI

dokumentum



2002. június 13–16 között a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társasága (MAG) maga választotta küldetésként Erdélybe, Marosvásárhelyre utazott. Két célunk volt:
1. Emlékhelyeiken ünnepi megemlékezés a Bolyaiakról. 2. Az Erdély MAG megalapítása.

Vendégváróink: Bálint István, a Boyai Líceum igazgatója, a Líceum tanárai, és a Bolyaiak képviseletében Weszely Tibor, a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem tanára, nemzetközileg elismert Bolyai kutató.
 Utunk viszonzásaként a 2002. november 30-án megtartott Bolyaiak és kora bicentenáriumi emlékünnepségre Budapestre érkezett a megalakult Erdélyi MAG küldöttsége.
 A mi utazásunkat Dr. László Jenő, a MAG ügyvezető elnöke, az Erdélyi MAG utazását az összekötőnek megválasztott Dr. Borsos Szabolcs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára szervezte.


Az emlékünnepély célja nemcsak egy bensőséges megemlékezés volt, hanem lelkiismereti figyelmeztetés is, hogy kincseink felett sohasem hunyhatjuk le őrző szemeinket, mert ma is számtalan külső és belső veszély leselkedik rájuk.

Tudjuk jól, sok kiemelkedő teljesítményből alakul ki, tevődik össze egy ország szellemi kincse, tudásvagyona, amivel azután gazdálkodni lehet és kell. Ez nem könnyű feladat. Nem elég a szándék, az elhatározás, képesség, adottság, ráérzés és tudás is kell hozzá, meg olyan erő, amely képes féken tartani a mindenkori hatalom köré csoportosuló szellemi rohamosztagot, amely sohasem a tudományos igazságot keresi, helyette kapzsi és önző érdekeknek biztosít előfeltételeket és egzisztenciát. (1)

E téren, bizony, nagyon sok mulasztás terheli a lelkiismeretünket. Mert mi, könnyed nemtörődömséggel, sunyi irigységből fakadó elhallgatásoknak, tudatlan, vagy áltudományos félremagyarázásoknak engedve, történelmi hazugságokkal, szellemiségünktől idegen ideológiákkal megrontott lélekkel, mérhetetlenül sok kincset szórtunk szét, hagytunk szétszóródni és elkallódni, és tesszük ezt ma is.

Mindezekre örök tanulságként szolgál a két Bolyai, de különösen Bolyai János és karcolhatatlan drágakőként ragyogó munkásságának sorsa. Azé a géniuszé, aki természeti ismereteinket egy új világba vezette, annak törvényszerűségeit a szemünk elé tárta, s az attól kezdve az emberiség szellemi gyarapodását, világszemléletét és civilizációjának fejlődését döntően meghatározta. Nélküle nem juthattunk volna oda, ahol vagyunk….. aki megteremtette az anyagi és a bizonyítottan létező gondolati világ közötti harmóniát (2), s akit a világ tíz legnagyobb matematikusa között tartanak számon, de még napjainkban is vannak akik  – álságos hivatkozásokkal  –  szeretnék kitúrni égi helyéről.

Rajta és munkásságán beteljesedett az előbb felsorolt összes rontás. Elszomorítóan bizonyítja ezt, hogy amikor Habsburg János főherceg, Gusztáv Adolf Greisinger kapitányt, a bécsi császári és királyi hadmérnöki Akadémia matematikaprofesszorát felkérte Bolyai János „A Tér Tudománya” című munkája első 33 §-ának német nyelvű változata véleményezésére, Greisinger képtelen volt megérteni és felfogni a mű tartalmát, s ami rosszabb, kijelentette, hogy bizonyos részének nincs valós értéke. Véleményét, meggyőződését számos helytelen, hibás érvvel támasztja alá. Úgy látja „a szerző a maga nagy pontosságával csak az axióma bebizonyíthatóságát állíthatja, helytelenségét már nem”. Hogy magát fedezze, rosszindulatúan Gaussnak még arra a levelére is utal, amelyben – Császár Ákos akadémikus szerint – „a matematika göttingai fejedelme néhány tollvonással szétzúzta ifjúkori barátja fiának minden reményét arra, hogy elnyerje a matematikai zseninek járó elismerést, hogy életét katonai erődítmények építkezésének felügyelete helyett a matematika tanításának s mindenekelőtt a matematikai kutatásnak szentelhesse!”

A szakvéleményből annyira kirítt a tehetség, a hozzáértés hiánya, a felszínes, felületes hozzáállás, hogy azt még János főherceg is észrevette. Ezért azután egy újabb matematikus szaktekintélyt, a kombinatorikával (és nem geometriával) foglalkozó bécsi Tudományegyetem professzorát, A. Ettingshausent kérték fel a bírálatra. Ő is képtelen volt a már kész Appendix értékét, becsét fölismerni, arról hasonlóan használhatatlan, elfogult és elvakult véleményt adott. Ezek után nemigen tudott János főherceg Bolyai János ügyében és elismertetése érdekében érdemlegesen lépni, cselekedni. A Bécsből érkező negatív kritika gátat vetett Bolyai János hazai elismerésének, boldogulásának is. Jellemző mellőzöttségére, háttérbe szorítására, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Gausst 1847-ben, Ettingshausent 1868-ban (külföldi) tagjai közé választotta, de Jánost nem, sőt munkájáról tudomást sem vett.

Mi is lesütött szemmel olvashatjuk azt a levelet, amelyet Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke Bolyai János halála után kilenc évvel írt a később világhírű fizikussá lett fiának, Eötvös Lorándnak, melyben tudatja:
„A napokban levelet kaptam a Római Akadémia matematikus osztálya elnökétől, melyen örültem és elszomorodtam egyszerre, és melynek tartalmából most sem tudom, büszkék legyünk-e, avagy piruljunk. Az elnök tudósít, hogy ugyanazon postával Bolyai Jánosnak és Farkasnak Rómában kijött biográphiáját küldi…melyhez Bolyai Jánosnak a paralellák teóriájáról kisebb munkája olasz és francia nyelven csatoltatott. Ez a munka állítólag a római tudósok nézete szerint a legnagyobb, ami a matematika történetében a század alatt történt. Bolyai munkáját csak Gauss ismerte….csak Gauss korreszpondenciájából, mely 1859-ben kiadatott, lettek figyelmesek a tudósok Bolyaira. Buoncompagny csak azért fordult hozzám, mert biztos tudomást szerezvén, hogy a két Bolyai irományai Marosvásárhelyen vannak, három év óta mind ő, mind a bordeaux-i és párizsi Akadémiák tízszer írtak a marosvásárhelyi kollégiumhoz, de még választ sem kaptak, s most – meg lévén győződve, hogy ilyen lángész irományai közt sok becses jegyzet lesz – azért fordultak hozzám, hogy az irományokra kezemet tegyem, s azoknak érdemes  részét vagy az Akadémiánál  adjam ki, vagy nekik engedjem át kiadás végett. – És ez az ember soha nem volt akadémikus, Erdélyben félbolondnak tartatott,… s ha örülünk, hogy nagy matematikust adtunk a világnak: lehet-e ez rosszabb bizonysága barbarizmusunknak?” (1)

Bizony, bizony szégyenkezhetünk, hogy a sok murva között mások lelték meg a drágakövet. Hálánkat kell kifejeznünk a német matematikus Baltzernek, hogy elsők között ismerte fel és adta hírül a világnak az Appendix jelentőségét, a bordeaux-i egyetem professzorának, Hoüelnek, hogy az Appendixet franciára, a római matematikus Battaglininek, amiért azt olaszra fordította. Elismerés és köszönet jár az austini egyetem matematika professzorának, Halstednek, amiért az Appendixet angolra fordította, és rövid három év alatt négyszer jelentette meg, egyszer Tokióban. Halsted Bolyai János iránti mély tiszteletét és megbecsülését azzal is  kinyilvánította, hogy 43 éves korában, 1896 nyarán Amerikából elzarándokolt a Bolyaiak sírjához.(2)

Nem feledkezhetünk meg a német matematikus professzor, Stöckel munkásságáról sem, aki nem riadt meg a nyelvi nehézségektől, és példás odaadással fogott a Bolyai hagyaték alapos feldolgozásához. Ennek révén a két Bolyai matematikai munkáinak, értekezéseinek egész sorát tárta fel és tette közzé. Ezt folytatta König Gyula, Réthy Mór, Kürschák József, Vályi Gyula, Dávid Lajos, Kárteszi Ferenc, Szénássy Barna, Weszely Tibor, Kiss Elemér és sokan mások. Megbecsülés és tisztelet jár azoknak is, akik értelmező, magyarázó, feltáró, ismeretterjesztő, életrajzi munkával segítették a Bolyaiak teljesítményének széles körű megismertetését. Nevüket szinte felsorolni sem lehet, olyan hosszú a névsor, Sarlóska Ernőtől és Benkő Samutól Vekerdi Lászlóig.(2)

Példának tekinthetjük Schmidt Ferenc mérnököt is, aki mindent megtett két mellőzött tudósunk elismertetéséért. Neki köszönhetjük, hogy 33 évvel János halála után – a hű szolgáló Szőts Júlia segítségével – megtalálta a jeltelenül eltemetett Bolyai János sírját. Schmidt Ferenc kezdeményezte azt is, hogy Farkas jeltelen hantjára a marosvásárhelyi kollégium elöljárósága 1884-ben síremléket állítson. (2)

A marosvásárhelyi temetőben a „Két Bolyai” sírjánál tartott ünnepségen ezek forogtak a gondolatainkban, ezeket hallottuk Dobó Andortól, de többet is akartunk. Mert az ember tetteinek és sorsának csak egy része magyarázható rációval. Ennél sokkal sokrétűbbek, mélyebbek azok a magyarázhatatlan dolgok, amelyek az ember lényét fogantatása pillanatától kezdve, eleve meghatározzák, s melyek hordozója, ápolója, féltője és védelmezője az anya. Ezért látogattunk Domáldra, Bolyai János édesanyja, Benkő Zsuzsanna kopjafával jelölt sírjához – a környéket belátó dombtetőre. Gondolatainkban, érzéseinkben Hídvégi Éva mindnyájunk nevében elmondott megemlékezése után vált teljessé Bolyai János alakja. Áhítatosan emlékezve ezt idézzük (3)

„Azért jöttünk el Domáldra, Benkő Zsuzsanna sírjához, hogy megemlékezzünk, emlékezzünk, és születésnapot köszöntsünk. Nem mondható általános szokásnak, hogy édesanyánkat köszöntsük a magunk születésnapján, vagy hogy minket köszöntenének gyermekeink az ő születésnapjukon. Ez bizony eléggé helytelen így, és nagyon is helyén való, ha most fordítunk ezen. 

Én úgy hiszem, hogy Istennek az életünket irányító bölcs akarta ott nyilvánul meg legelőször, amikor kiválasztja, hogy hová szülessünk, ki legyen az édesanyánk, akinek a gondjaira bíz bennünket.  Mint Erzsébet és Mária esetében is, az angyal az anyáknak előre elmondja az Üdvözletet. Az édesanyák, ha figyelnek az angyalra, mindig tudhatják, hogy gyermekükkel milyen feladatot kapnak. Rendszerint nehéz és kemény feladatot, de azt az angyal már nem kérdezi, hogy „vállalod-e”?

A feladat nehezebb, ha nem mindennapi értéket bíz az Isten egy édesanyára. Mert az anyák nem prófétát, megváltót vagy géniuszt akarnak szülni és felnevelni, hanem boldog embert. Ismereteim és tapasztalataim szerint pedig ezek nem járnak együtt, sőt inkább kizárják egymást. Kiválasztottnak lenni minden bizonnyal kegyelmi állapot, de semmi esetre sem könnyű.

Hányszor halljuk, sőt mondjuk is, hogy „rossz helyre születtem, bezzeg ha máshová születtem volna”.  Mennyi keserű, „Istenem miért?” kérdés fakad abból, hogy magyar anya hozott minket a világra. Hányszor törhetett elő ez a sóhajtás Bolyai János szívéből is?

Valóban rossz lenne magyarnak születni? Lehetséges lenne, hogy csupán egy isteni tévedésből szülte Bolyai Jánost magyar anya? Nem hiszem, és hitemben sokan vannak, akik mellettem állnak. Példának Sütő András gondolatába megkapaszkodva tudhatjuk, hogy a teremtő szándék, no meg a képesség is azonos itt és a világ bármely más, szerencsésebbnek gondolt vidékén. Legfeljebb mifelénk több káprázat szükségeltetik a teljesítmény megítéléséhez. Vagy több idő az elismeréshez. Ennek terhét viselni bizony értéknövelő ajándéka Istennek.

Hiszem, hogy Benkő Zsuzsanna tudta, hogy nem könnyű sors, küzdelem, meg nem értés, magányosság vár a gyermekére. Elképzelhetjük a szeretettel és aggodalommal eltelt Benkő Zsuzsannát, akinek minden kétséget kizáróan a zsenit szülő anyák kiváltságos terheit kellett viselnie. Fia növekedésével, képességeinek kibontakozásával egyre jobban érezhette feladatának súlyát. De hiszem azt is, hogy élt szívében a meggyőződés, hogy győzelmet arat.

Biztosan nagyon boldog és büszke volt, amikor látta gyermeke fejlődését, okosságát. És biztosan nagyon szenvedett, amikor éppen ezért az okosságért hamar el kellett engednie maga mellől. Hány álmatlan éjszakája és ezekre az éjszakákra jellemző gyötrő kétsége lehetett, amíg eljutott ahhoz a döntéshez, hogy „itthon ne maradjon, de ha elmegy, meg fogok őrülni”.  Van-e ennél nagyobb bizonyságtétel arra, ha az anya számára nem önmagában, hanem gyermekében van a beteljesülés?

Az anyáknak mindig nagyon sok mondanivalójuk van a gyerekük számára. Szeretnének átadni mindent, amit ők már tudnak az életről, és amiről úgy gondolják, hogy segítségül hívható ismeret az élet nehézségeinek kikerülésénél, vagy elviselésénél.  Benkő Zsuzsanna fiának írt, és Weszely Tibor közvetítésével hozzánk elért levelében (4) is ez a szándék nyilvánul meg. Újra és újra elolvasva – amint azt a János gyerek is biztosan megtette – a rövid levél egyre tartalmasabbá válik, egyre több gondolatot ismerünk fel benne. Észrevehetjük, hogy milyen sokat elmond benne, mondhatni mindent, ami valóban fontos, amit egy anya valaha is elmondhat a gyermekének. A már nem gyermek Bolyai János gondolataiban, az ÜDVTAN soraiban gyakran igazolódnak vissza ezek a tanítások.


Sorra veszem, hogy mit kíván, és kívánságaival mit tanít Benkő Zsuzsanna távol lévő 15 éves fiának. A tanítás nekünk is szól.

 Áldást a mindenek atyjától. Ebben a kívánságban ott van a figyelmeztetés, hogy édes fiam, tudd, hogy Isten áldása nélkül hiábavaló minden okosság, minden ismeret és törekvés. Ne feledd el kérni magad is ezt az áldást minden gondolatodhoz és cselekedetedhez.

Növekedést a jóban. Mert bizony, bizony édes fiam, ne múljon el nap anélkül, hogy tudásban és emberségben önmagadhoz ne tettél volna valamit, nem gyarapodtál volna, a magad és embertársaid hasznára. A "jó és hű szolga" feladta az, hogy a kapott talentumot gyarapítsa.

Erősödést a virtusban.  Furcsán hangzik a „virtus”-ra bíztatás egy anyától. Mivel ez félreérthető is lehet, kívánságai közül egyedül ehhez magyarázatot is fűz Benkő Zsuzsanna, miszerint „Hozzá kell szoknunk jó idején azt tennünk, amihez teljességgel nincs kedvünk, így gyakoroljuk a mi virtusunk”.  Tehát tegyük, amit tenni hozott, tenni adott a sorsunk, ha nehezen is, de csak azért is. Ez a magyar virtus, ami építő, sőt nemzetmegtartó. Jutalmunk – mondja Benkő Zsuzsanna – hogy „ a kötelesség akármilyen keserű, édességet hoz a szívbe, s nyugodalmat a lélekbe, hogy azt tette az ember, amit kellett.”

Azután Isten és emberek előtt való kedvességet kíván.  Tudd meg fiam, mondja ezzel Benkő Zsuzsanna azt, ami később az ÜDVTAN alapgondolata lesz, hogy „semmiféle egyéni üdv nem létesíthető közüdv nélkül”. Az ember önmagában gyenge, szüksége van Istenre, társakra, közösségre. De ezt nem adják ingyen. Parancsolatokat, törvényeket kell követni, alkalmazkodni is kell, figyelmesnek kell lenni mások iránt ahhoz, hogy kedvessé lehessünk.  Az Élet közös perselyéből csak az vehet ki, aki tesz is bele. Ne bántson, fiam, hogy vannak, sőt sokan vannak a csalók. Viselik azok is a maguk csalásának terhét. Te maradj meg tisztának.

Ehhez szorosan hozzátartozó kívánság, hogy

Remélj, édes fiam.  Tudnod kell, amit én, az anyád már tudok. Nem lesz könnyű az életed. Nem arra születtél.  Hiába törekszel és teszel meg mindent azért, hogy kedves legyél az emberek előtt, az emberek irigyelni fognak, mert más vagy, mint a többiek. Mert az emberek irigyek, és ha másban nem is, ebben egymásra találnak. Néha azt fogod érezni, hogy igazságtalan veled a Sorsod, és Isten szintén igazságtalan. Ilyenkor, és ha közönnyel találkozol, ne csüggedj. A léleknek ebből az állapotából is van kiút, ami a remény. Sok év múlva ezt így összegzi a felnőtt gyermek: „Ha a való ellen megelégedetlenül rugódzunk, csak belátásunk hiányából ered.”  Tehát ismerjük fel, és fogadjuk el a valót,  és belátásunk gyümölcse lesz az éltető és tovább segítő remény.

Ami ezután következik nem kívánság, több annál, mert figyelmeztetés:

Legyél derék hazafi.  Nem azt kívánja, tanácsolja, hogy menekülj a rád váró meg nem értés, az ebből eredő kudarcok, a szegénység és csalódások elől, nem mondja, hogy menj, és keress új hazát, hogy boldog életed legyen. Nem.  Legyél derék hazafi.  Vállald, szeresd, sőt szolgáld ezt a cudar magyar hazádat.  Milyen nagyon sok minden benne van ebben az anyai magatartásban. Megrendítő, felemelő és nemzetmegtartó.

Végül azzal búcsúzik, hogy

Az én Istenem legyen veled.  Mert az anyáknak – és a magyaroknak is – saját Istene van, azaz hordozói a mindenhol jelenlévő Istennek. Lehet, sőt biztos, hogy ez másokkal is így van, csak még nem tudnak róla. Mit mond ezzel Benkő Zsuzsanna? Nem kevesebbet, mint azt, hogy az én Istenem, és ezáltal én magam is, veled leszünk akkor is, ha földi valóságomban már nem lehetek veled. Veled lesz a keresztyén élet öröme is. Ha nem találsz is emberi társra, mégis mindig lesz, aki megfogja, és erősen tartja a kezedet.

Tudjuk, hogy anya és fia többet nem találkoztak. A halott „sok szép érzéseket vitt el az örökkévalóságba”, írja Bolyai Farkas a fiának. Befejezetlen volt az élete? Tudta volna segíteni, jobbítani fia életét? Kérdések, mert az ember olyan, hogy mindenre választ keres, mindent meg akar érteni. A választ Benkő Zsuzsanna megadta: „Domboldalra temessetek, mert én nem hágtam ki az élet meredekét egészen”. Kegyes volt hozzá a Sors.

Meghagyása szerint Benkő Zsuzsanna koporsóját férje Domáldra hozatta, és oda temette, ahová ő előre megmutatta, vagyis ide, ahol most állunk, és ahová Weszely Tibor felállította az emlékeztető kopjafát. Itt, Domáldon élte rövid életének boldog szakaszát.

Eljöttünk, Zsuzsanna, hogy Téged és Veled ünnepeljünk. Ünnepeljünk azzal a 200 évvel ezelőtti örömmel, amit fiad megszületésekor éreztél. Az anya életet adó, teremtő örömével. Örömmel, mert a teremtő akarat és a tehetség elismerésének ideje eljött, ideért. A világ tiszteleg Bolyai János géniusza és eredményei előtt. Az utókor törleszteni igyekszik. Győztél! Azt írtad, hogy "Tavasz jött, ha Rólad jót hallok".  Jelentem, hogy tavasz van. Bizony mondom, boldog asszony vagy te Zsuzsanna.



Források:

1.    Dobó Andor: Hol tartunk ma
2.    Dobó Andor: Mélyen tisztelt Bolyai Farkas! A Bolyaiak sírja felett elmondott beszéd
3.    Hídvégi Éva: Bolyai János édesanyjának kopjafájánál elmondott beszéd
Weszely Tibor: Benkő Zsuzsanna fiának írt levele