A kiforgatott katolicizmus - Beszélgetések Malachi Martinnal - 3. befejező rész


interjú, riport, dokumentum, vallás



III. rész

A Vatikán belülről

Fordította: Tóth Károly Antal


Bernard: Ez a beszélgetés a Malachi Martin atyával az Egyház válságának témájában tartott sorozat utolsó része. Ezúttal a Rómában uralkodó viszonyokról szólunk. Úgy tudom, maga sok évig dolgozott ott.

Martin atya: Így igaz, Bernard. Róma feldolgozhatatlan nyomot hagy az ember lelkében. Az olaszok azt mondják: „Non si parte da Roma”, vagyis „Soha nem hagyod el Rómát”. Ez igaz, mert ha testileg távol kerülsz is, lélekben sose. Van valami Rómában, ami igéző és szent, és van valami, ami profán. Talán erről a világi elemről akarunk mi most beszélni. A kívülállók számára ez mindig rejtély volt. Ők csak az emberek egy csoportját látják, akik szoknyában és színes felsőruhában járnak, és szertartásokon vesznek részt. Foglalkoztatja őket, hogy hogyan működik ez az egész, és mi az, ami mozgásban tartja. Az Egyház mai helyzetében, amikor mindenfelé csak a pusztulás látszik, az emberek főleg azt kérdezik: „Merre tart ez az egész?” és „Mi történik itt valójában?” Sok katolikus nem fogja fel a következő tényt: Hitünk szerves része az a meggyőződés, hogy a pápa mindig Róma püspöke lesz. Róma püspöke Szent Péternek az örököse. Ezért, amíg csak él, ő Jézus Krisztus személyes képviselője a földön.
     A Factum Romanum, a római tényállás szintén hitünk része. Még ha a pápa egy Tasmániai erdei tisztáson élne is, Róma továbbra is az Egyház központja lenne. Ez sok modernistának a begyében van, azoknak, akik nem akarnak Róma-központú vallást. Éppúgy, ahogy a Kálvária Krisztus megfeszítésének valódi helyszíne, és ezen senki nem változtathat, Jézus földi helytartójának székhelye is hitünktől elválaszthatatlan tény. Ez történelmen túli területekre vezet bennünket. Az Egyház hivatalos felépítésében a pápaság az egyetlen választott tisztség. Minden más tisztség elnyerése – legalábbis elméletben – kinevezéssel történik. A pápának az őt választó bíborosok nem adnak pápai hatalmat. Nem adhatnak ilyen hatalmat, mert ilyen nincs nekik, és így nem is adhatják másnak. Amikor a pápa elfogadja a tisztséget, a hatalom reá száll. Ettől kezdve a pápa teljesen elkülönül a bíborosoktól. A pápát egy olyan hivatali szervezet veszi körül, amelynek egyes részei különböző korokra vezethetők vissza. A kancellária Nagy Károly idejében már létezett, és ma is működik. Ez a ma létező leghozzáértőbb kancellária. Panama lerohanásakor a Vatikán diplomatáinak tevékenysége messze a legjobb diplomáciai hozzáértésről tanúskodott. Azt a nehéz helyzetet ők kezelték a legügyesebben.

Bernard: Hírszerzési hálózatuk talán a legnagyobb a világon.

Martin atya: Persze. Ezért történt, hogy a javaslat protestáns ellenzéke dacára az amerikai szenátus megszavazta, hogy diplomáciai kapcsolatot létesítsenek a Vatikánnal. A Vatikán információi pontosak, és átfogják az egész világot. A nap mind a 24 órájában a Föld minden sarkából áradnak az értesülések. Ez olyan területekre is vonatkozik, amelyek mások számára nem könnyen hozzáférhetőek. Róma magatartása geopolitikai, de nem birodalmi. Ők a fekete Afrika közepén levő Ruanda és Burundi problémáit az azokkal összekapcsolódó más kérdések fényében nézik. Mindenről ilyen átfogó képük van. Geopolitikusok, mert egy minden mástól igen eltérő geopolitikai szerkezetben mozognak. Mihail Gorbacsov, Oroszország jelenlegi főembere, az egyetlen nem közülük való ember, aki tökéletesen érti őket. Ő vezeti a világ egyedüli másik geopolitikai szervezetét, a leninizmusét. A közte és II. János Pál között létrejött kapcsolat ezért jelenti két intelligencia találkozását. Értik egymást. Nem értenek egyet, de értik egymást.

Bernard: A geopolitikaiakról térjünk most vissza a helyi vonatkozásokra. Az Egyházban történt oly sok túlkapást látva sok világi ember azt kérdezi, hogyan lehet az, hogy Róma nem tesz valamit azon jelenségek megfékezésére, amelyek minden jel szerint a katolicizmus pusztulását okozzák.

Martin atya: A kérdésfelvetésük nagyon pontos. Az intézményi szervezetnek, a látható struktúrának az elpusztításáról van szó. Ez nagyon alattomos rombolás, mert a szerkezet még áll. Vannak bíborosok, püspökök és papok, egyházmegyék és egyházközségek, egyetemek és iskolák, küldöttek, összejövetelek, kongresszusok és zsinatok. A szerkezet még csorbítatlan. De a nagyon elfogult embereken kívül senkinek még csak eszébe sem juthat, hogy azt mondja: ez a szerkezet katolikus abban az értelemben, ahogy 30 vagy 40 évvel ezelőtt az volt. Sem XII. Pius, sem XI. Pius, sem pedig valamely korábbi pápa nem tűrt volna meg ilyen szerkezetet. De hát mi történik? És ami történik, miért történik? Miért nem tesz Róma valamit? Nincs Rómának hatalma ehhez? A válasz ezekre a kérdésekre így szól: Róma maga korrumpálódott. Romlottak a hivatalnokai.
     A Vatikán hivatalnoki karába befészkelte magát egy korlátlan hatalmú egyházellenes bomlasztó csapat, amely arra törekszik, hogy megváltoztassa a katolicizmus arculatát. Ezek célja teljesen más, mint az az egyház, amely Róma püspökének az uralma köré összpontosul. Ez nem Róma hatalma alatt központosított egyház. Hanem olyan, amely régi hagyományok és érzések által összefűzött autonóm közösségek gyűjteménye. Ennek az egyháznak a feje egy igen tisztelt ember, mivel ő Szent Péternek az örököse. De Péter Egyházát, XIV. Gergely Egyházát, V. Pius Egyházát, XII. Pius Egyházát, azt nem akarják. Nekik egy teljesen más egyházelméletük van. Ennek a teológiai alátámasztása egy olyan eszme, melynek nincs köze a megváltáshoz. Látja, a katolikus vallás arra az elvre épül, hogy „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”[1]. Az üdvösség valószínűleg nem egy kisebbség osztályrésze, de biztos, hogy nem mindenkié. Manapság az a jelszó, hogy mindenki üdvözül. „Minden hit egyenértékű. Ha katolikus vagy, légy jó katolikus. Ha presbiteriánus vagy, légy jó presbiteriánus. Ha muzulmán vagy, légy jó muzulmán, és üdvözülsz.”

Bernard: Vagyis a megtérés többé nem is fontos.

Martin atya: Ó, nem. A katolikus tanítás ez: Egyetlen presbiteriánus sem üdvözült csak azért, mert jó presbiteriánus volt. Egyetlen muzulmán sem üdvözült, mert jó muzulmán volt. Ha hindu vagyok, mégpedig jó hindu, és üdvözülök, nem azért üdvözülök, mert jó hindu vagyok, hanem a Katolikus Egyházban létező kegyelemből, amely Isten könyörületessége folytán eljutott hozzám. Ugyanígy a jó protestánsok és a jó zsidók nem azért üdvözülnek, mivel ők jó protestánsok vagy jó zsidók, hanem mert valamiképpen, talán éppen protestantizmusuk és júdaizmusuk ellenére részeseivé lettek a Katolikus Egyház kegyelmének. Ez így igaz, mivel az Egyházon kívül nincs megváltás. De napjainkban az az elv uralkodik, hogy valamennyien egyenlőek vagyunk. „Legyünk ökumenikusak!” Jusson eszünkbe, hogy az ökumenikus szónak eredetileg keresztény jelentése van. Manapság a szót ettől eltérő értelemben használják. Mindenki, aki valamely vallást gyakorol, legyen az hindu vagy animista vagy bármi más, része az ökumenikus gyülekezetnek. Valamennyien részesei a megváltásnak! Valamennyien üdvözülnek, mert jó buddhisták, jó hinduk és így tovább. Mindennek ez a teológiai alapja. A kevés és a sok egyháztudománya és a kiválasztottak Egyháza a modern teológus számára a látóhatáron kívül esik.  Az új egyháztudomány átitatta Rómát. Ez nagyon fontos fejlemény, mert kihatással van a szentmisére. Az új gondolkodásmód következtében változtatták meg a szentmise szavait. A bor megszentelésekor az „értetek és sokakért kiontatik” helyett a pap ezt mondja: „értetek és mindenkiért”. A megváltoztatott jelentés érvényteleníti a mise ezen szavait, semmissé és üressé teszi őket. A bor színeváltozása nem történik meg. A mise, amelyben ezeket a szavakat használják, érvénytelen. Az új mise egy új teológiát képvisel. Ez a tény magyarázza a rémületet, amelyet a latin miséhez való visszatérés bármely javaslata kelt. Ezek nem akarják, hogy a régi tantételekhez valami közük legyen. Ezek azt akarják, hogy képesek legyenek számolni a világgal, és azt mondják: „Ugyanabban a hajóban utazunk. Valamennyien ugyanoda tartozunk. Te is üdvözülsz! Mindnyájan üdvözülünk! Csak legyél jó. Légy belátó, együtt érző, légy kedves.

Bernard: Vagyis az új ideológia ökumenikus ideológia, és ezért változtatták meg a szentmisét is.

Martin atya: Nem mondhatták többé a régi misét. Nem hirdethették többé az Egyház tanai közé tartozónak azt, hogy az Egyházon kívül nincs megváltás. Ehelyett azt mondják: „Igen, mi elfogadjuk ezt a tant, de az Egyház fogalmát most széles értelemben használjuk. Az Egyházhoz tartozik mindenki, aki a maga módján szereti Istent.” Ha mi ezt hisszük, akkor természetesen nem vagyunk többé katolikusok.

Bernard: Ezzel röviden jellemeztük az új vallás ideológiáját. Nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban. Hogyan dolgozik a római hivatalnoki kar? Kinek van hatalma? Hogyan történnek ott a döntések?

Martin atya: Nos, a döntések bürokratikus úton történnek. Négy ember személyében felvázolhatjuk a római kormányzó hatalmat. Egyikük a Szentatya. Utána következik a miniszterelnök, majd a miniszterelnök helyettese, végül a külügyminiszter. Ezeket a tisztségeket jelenleg a következő személyek töltik be: II. János Pál a pápa, Casaroli bíboros a miniszterelnök, Edward Cassidy főtisztelendő a miniszterelnök-helyettes, Sodano érsek pedig a külügyminiszter. Ők hozzák a gyakorlati döntéseket.
     Alattuk mintegy 15 minisztérium dolgozik, amelyek az Egyház különböző ügyeivel foglalkoznak: a vallási rendekkel, a szentségekkel, a házassággal, a missziókkal, a hit tantételeivel, és így tovább. A határozatokat itt az illető területtel foglalkozó emberek hozzák; azok jóváhagyás végett a csúcson levő négy ember elé kerülnek. A minisztériumokban számtalan titkár, tanácsadó, szakértő és minutanti[2] munkálkodik, akik abban reménykednek, hogy szolgálataik jutalmaként majd az apparátus magasabb szintjeire emelkedhetnek. A személyzet összlétszáma 4000 körül van, és főleg egyházi személyekből áll. Ez az a gépezet, amellyel a pápa dolgozik. A fontosabb minisztériumokat bíborosok, érsekek és püspökök vezetik. Vannak hivatalnokok, akik félig-meddig visszavonultak, közülük némelyek a Vatikánban, mások a Vatikánon kívül élnek, de tapasztalataik, barátaik és kapcsolataik révén szavuk van.
     Ebbe a hivatali szervezetbe már a 60-as évek elején befészkelte magát egy tényező, amelyet a római szóhasználat az ellenegyház szupererejének nevez. Ez az erő eltökélte magát, hogy megváltoztatja az Egyház szerkezetét. Róma ne uralkodjék többé az Egyházon. Róma váljék egy információs központtá, a pápa pedig egyfajta tiszteletbeli elnöke legyen egy teljeséggel különböző közösségekből álló hatalmas szervezetnek, mely közösségek mindegyikének saját gondolkodás- és látásmódja, valamint saját hite és imádságai lesznek.

Bernard: Úgy tűnik, hogy a szupererő igen hatalmas, mivel láthatólag képes meghiúsítani azoknak az embereknek a munkáját, akik legalább valami hagyományhoz hasonlót igyekeznek visszaállítani. Mayer bíborosnak a hagyományos mise visszaállítására irányuló kísérletei például kudarcba fulladtak.

Martin atya: Igen, be kellett látnia, hogy az lehetetlen. Nincs módjában megvalósítani! Egy bizonyos ponton magasba emelt kezekkel megadta magát. Semmit sem tehetett, mert az Egyház hatalma kánoni. Törvény határozza meg, valamint az, akinek hatalmában áll az illető törvényt kivitelezni. A kánoni törvény kivitelezése olyan emberek kezében van, akik ellenségesek azzal szemben, amit Mayer támogat, és azzal szemben, amit a pápa támogat. És ők ez ellen semmit nem tehetnek. Nem lehet hirtelen mindenkit leváltani. Az egyházat ez teljesen megtizedelné, és nem működne tovább. Nem lenne többé sem ellenőrzés, sem kormányzat. Egy alapvető változás végrehajtásához lassanként kellene kigyomlálni, és mással helyettesíteni őket. De valakit helyettesíteni – például a missziós kongregációban - nem könnyű dolog. Az illetőt a kongregáció többi tagja nevezte ki vagy választotta meg. Vagyis ha tisztaságot akarsz, akkor azoktól is meg kell szabadulni. De hogyan lehetne eltakarítani az egészet, és alkalmas emberekkel helyettesíteni valamennyit? Itt életpályákról van szó, olyan emberekről, akik 25 éves korukban kerültek oda, és 60 évesen még mindig ott vannak. Barátaik és beépített hatalmi pozícióik vannak. Megakaszthatnak javaslatokat, úgy berakhatják őket egy papírcsomó aljára, hogy soha nem kerülnek megvitatásra. A hivatalnoki hatalom nem ebből a világból való. Diocletianus császár elhatározta, hogy megváltoztatja korának római bürokráciáját. Az semmi volt a maihoz képest. Tizenhét esztendőn át nyesegette a csúcsait, és végül nem sikerült célt érnie.
     Az úgynevezett vandál megoldáson kívül nincs más lehetőség a hivatalnoki kar megtisztítására. A vandál megoldás az lenne, hogy egyetlen íróasztalt kiteszünk egy szoba közepére, és újra kezdünk mindent. Amikor a vandálok az ókorban törtek[3], mindenkit elpusztítottak. Semmi nem maradt utánuk. Ez a vandál megoldás. Eltörölni, és újra kezdeni mindent, mert a bürokráciát nem lehet kigyomlálni.
     Ugyanez a helyzet a lengyelországi nem-kommunista kormány megválasztásánál is. Az ottani hivatalnoki karban tízezrével vannak a kommunisták. Minden lépésnél beléjük ütközöl. Gorbacsovnak is nagyon elege van Oroszországban ebből a kiterjedt bürokráciából. A Vatikánnak van a világon a legrégibb hivatalnoki kara. Ez a pápát minden tekintetben akadályozza. Ő hagyományos katolikus, és erősen hisz minden hagyományosban. De neki ennek a piramisnak a csúcsán kell ülnie. Látta, hogy az a döntése, mely szerint áldozáskor a szentostyát nem kell az emberek kezébe adni, elment a semmibe. Az alapelv az volt, hogy meg kell szegni a törvényt, utána pedig már lehetett arra hivatkozni, hogy ez a helyi szokás. Pontosan ez történt. Ezt a taktikát más területeken is alkalmazták. Vannak női papok. Tudjuk, hogy az Egyesült Államokban nem nyilvánosan 32 nőt szenteltek fel.

Bernard: Ez igaz?

Martin atya: Igen, tudjuk, hogy ezek misét is tartanak. Tegyük fel, hogy ezek megjelentek, és azt mondták, hogy ők papok, mert ez és ez a püspök – aki már halott – felszentelte őket. És megvan a maguk gyülekezete. A gyülekezetük esetleg azt mondja, hogy „Tudja, Szentatya, ők már megvannak, és jó papok.”

Bernard: Úgy látszik, a liberálisok, hogy elérjék a céljukat, először megszegik a törvényt, ebből precedenst csinálnak, majd a precedenst körülbástyázzák.

Martin atya: Így van. Vegyük például a gyermekek áldozás előtti gyónását. A pápa újra és újra elmondta, hogy a gyónásnak az áldozás előtt kell megtörténnie. Nos általános gyakorlat, hogy szentáldozás előtt nincs gyónás. Hasonló a szentostya kézbe adásának az esete, hiszen eredetileg ez tilos volt. Ugyanezt mondhatjuk a szentostyának világi emberek általi kiszolgáltatásáról. Eredetileg ezt csakis szükséghelyzetben lehetett megtenni. Abban a dublini plébániatemplomban, ahova tíztől tizennyolc éves koromig jártam, most négy pap van, és nekik huszonkét eukarisztikus kisegítőjük. Ennyire nincs szükségük, de most ez a szokás. Az általános gyónás egy másik példa. Ezt csak szükséghelyzetben lehetne alkalmazni. Most ez általános szokássá lett. Ez is azon elv alapján történik, hogy ha valamit hosszú időn keresztül csináltunk, az precedens értékűvé és elfogadott gyakorlattá válik. Aztán azt mondják Rómának: „Így cselekedtük ezt már évek óta. Hogyan lehetne most eltörölni? Az emberek már hozzászoktak.” Ez így működik. És Róma nem gördít elébük akadályt. Ha valamilyen törvényt XI. vagy XII. Pius idejében megszegtek, a törvényszegő embereket azonnali hatállyal kiközösítették volna. Ez a törvényszegés végét is jelentette volna. Manapság Róma nem tesz ilyet. Miért nem? Mert Róma emberei egy húron pendülnek velük. Vajon hány vatikáni miniszter támogatná II. János Pált? Legfeljebb kettő.

Bernard: Ki ez a kettő?

Martin atya: Valószínűleg a Hittani Kongregáció, amelyet Ratzinger bíboros vezet, és a Rota Romana Apostoli Bírósága. A többiek? Szembeszállnának vele. Elleneznék a pápa döntését, hacsak az nem szólna az ő szájuk íze szerint.

Bernard: Vessünk egy pillantást Ratzinger bíborosra, mert ő figyelmet érdemel.

Martin atya: Igen, ő szintén kulcsember.

Bernard: Mik a gyengéi és mik az erősségei az ő pozíciójának?

Martin atya: A legnagyobb gyengesége az, hogy elszigetelt helyzetben van egy nagyon modernista gondolkodású papsággal körülvéve. Világszerte, beleértve saját német hazáját is, igen modernista  felfogású püspökökkel van dolga. A másik gyengesége, hogy vannak dolgok, amikkel nincsen tisztában. A tavaly New York-ba jött, és tartott egy előadást. Valaki megkérdezte tőle, mit gondol Raymond Brown atyáról. Ratzinger, anélkül, hogy gondolkodott volna, vagy tudta volna, mit mond, azt válaszolta, hogy kívánatosnak tartaná, ha az Egyházban minél több Raymond Brown atya lenne. Nos, az én könyvemben Raymond Brown atya egy eretnek. Több teljességgel elfogadhatatlan könyvet írt az Újszövetségről. Vajon miért mondta ezt Ratzinger? Hogy kívánhatja azt, hogy az Egyházban több Raymond Brown legyen? Pedig ezt mondta. Vagyis tudatlan ebben a kérdésben, és egyben meggondolatlan is. Ez nagy kár, mert hiszen ő lenne a hit tisztaságát őrző kongregáció vezetője. Aztán tehetetlen, mivel akkor sem tudja a nézeteit érvényesíteni, ha azok helyesek. Például hogy van az, hogy Charles Curran még mindig megtarthatja a rochesteri egyházmegyében a funkcióit? Továbbra is gyóntathat és prédikálhat.[4] Ratzinger az egyedüli, aki utasítást küldhetne a rochesteri püspöknek, hogy szabaduljon meg tőle. De ő nem teszi ezt. Nem teheti. Azért nem, mert van egy tisztségében rejlő gyengeség, amely az egész szervezet gyengeségéből származik. Elméletei és tanai tekintetében több száz püspök nem tartozik az Egyházhoz. Aztán ott van még a püspökök viselkedése is. Vannak homoszexuális püspökök az Egyesült Államokban, akiknek közismert homoszexuális partnere egy fedél alatt lakik velük. Miért nem távolítja el őket? Mert nem teheti.
     Aztán Ratzingerrel kapcsolatban van még valami, ami mindig gondolkodóba ejti az embert. Éspedig az, hogy ő minden jel szerint nincs tudatában az emberek szenvedéseinek. Nem fogja fel, hogy az emberek mennyire szenvednek, amikor olyan papjaik vannak, akik érvénytelen misét mondanak. A helyi egyháztartományok modernista papjai és püspökei hibájából nem részesülhetnek a megszentelő kegyelemben. A bíboros el van zárva annak a fájdalomnak a valóságától, amelyben nekünk, embereknek, részünk van. Számos egyházmegyében olyan püspökök vannak, akik az Egyházzal ellenséges szellemben működnek. Ha egy pap alapvető katolikus hittudományt prédikál, elküldik. Ennek a papnak lehetősége kellene legyen arra, hogy elmenjen Ratzingerhez, aki visszahelyezhetné őt, és a püspököt a fülénél fogva kihajíthatná. Azt a püspököt kellene elküldeni, mert eretnek. De Ratzinger nem teszi ezt. Megakadályozzák benne. A Püspöki Kongregáció saját szempontokkal bír, és számos vonatkozásban II. János Pál-ellenes. És II. János Pál nem támogathatja Ratzingert, mert nem akarja az akaratát ráerőszakolni a Püspöki Kongregációra. 

Bernard: A püspökök nemzeti konferenciái is akadályozzák a római hatalom érvényesülését?

Martin atya: Valamennyi püspöki nemzeti konferencia ma arra törekszik, hogy egy Rómától független autonóm közösségé váljék. Minden hitbeli vagy gyakorlati kérdésben saját határozatokat akarnak hozni. A kollegialitás[5] új eszméje jegyében az amerikai püspökök olyan döntést akarnak hozni, mely szerint jó, ha vannak női papok is. Hogy helyes a kondom használata. Úgy szándékoznak dönteni, hogy bizonyos körülmények között megengedhető az abortusz. Róma akarata ellenére meghozzák majd ezeket a döntéseket, és kötelezővé teszik őket. Más püspöki konferenciák ugyanezt akarják: hogy függetlenek legyenek. Ez egy régi eretnekség új formája, amelyet gallikanizmusnak[6] hívnak. Most ebben a formában tört ki. Mindaddig, amíg II. János Pál a pápa, ezt a mozgalmat sikerülni fog féken tartani. Amint II. János Pál meghal, a pápaválasztási joggal rendelkezők jegyzékét végignézve, lehetséges, hogy a következő konklávé egy modernista pápát fog választani. 

Bernard: A modernisták napirendjén ott szerepel egy saját pápa megválasztása is?

Martin atya: Természetesen. Ez a végét jelentené annak, amit úgy neveznek, hogy pápai egyház, patriarkális egyház, ősi egyház, amely már nem felel meg a modern világ elvárásainak. De a most és a majd között még sok víz folyik el a híd alatt. II. János Pálnak minden lépése nagyon óvatos. Nem akar egy másik gyilkossági kísérletet. Ő valami teljesen mással van elfoglalva, egy másik küldetéssel, amely nagyon távol van ettől a problémától. Eltűri az Egyház jelenlegi állapotát, megpróbálja fenntartani az egységet, vagy legalábbis az egység látszatát. Azt reméli, hogy hamarosan meg fog történni az, amiben reménykedik.

Bernard: Tudatában van-e hogy milyen problémák vannak világszerte? Jók-e az információi?

Martin atya: A szemei szinte belevakultak az erről szóló videók nézésébe, a füle tele van az erről szóló beszámolókkal. Ismeri a helyzetet. Mindent tud, és semmit nem tehet ellene. Tudja, hogy semmit nem tud tenni ellene. Szónokolhatna és dühönghetne. Kiközösíthetne sokakat, és ezzel egy minden eddiginél rosszabb helyzetet hozhatna létre. Nincs kiút. Ezzel nem újítaná meg a hitet. Még egy papnevelő intézetet sem újítana meg.

Bernard: Vagyis az a helyzet, hogy az Egyház feje korlátok közé szorított volta miatt valójában nem is feje az Egyháznak. 

Martin atya: Isten szemében ő az Egyház feje. A hívő emberek szemében is. De az Egyház hatalom nélküli feje. Ellenfelei azt remélik, hogy felhagy a péteri hivatásának gyakorlására irányuló minden kísérletével, és így teljesen idejét múlttá válik. Akkor azt mondhatják majd a pápának: „Nos, ezt nem tettük az előző pápa idején. Az soha nem tett ilyet, akkor miért tennénk most?”

Bernard: Vagyis precedenst teremtenek!

Martin atya: Így van. Azt akarják, hogy a péteri tisztség gyakorlása egyike legyen azon relikviáknak, amelyek valamikor használatban voltak, de már nem használják, hanem a Vatikán pincéibe rakják őket. Mi már igen közel jutottunk ehhez a ponthoz, és a pápa szava nem sokat nyom a latban az Egyesült Államok és más országok számos egyházmegyéjében. Nem az számít, hogy mit akar a pápa, hanem az, hogy hogyan döntött a helyi püspök.

Bernard: A helyi püspök valójában mindkét világból hasznot húz, mert mögötte van Róma hatalma, és ezzel a pápa jóváhagyása, ugyanakkor pedig azt tesz, ami neki tetszik.

Martin atya: Így van! Igen, szélsőséges esetektől eltekintve, senkinek nincs hatalma a püspök fölött. Kevés olyan püspökünk van, akit, mint Gerety püspököt New Jerseyben[7], a nyugdíjkorhatár elérése előtt felmentettek. Vele ez azért történt meg, mert valóban egy csomó dolgot elkövetett. Mások szerencsésen megúszták, vagy ma is megússzák, és érinthetetlenek. Ez azért van, mert Rómának nincs többé hatalma. Úgy tűnik, a püspök mind a saját világából, mind pedig a római világból hasznot húz. Vagyis ilyen értelemben mindkettőből. De nem hiszem, hogy a túlvilágon is ilyen jól jár. Mit mond majd Krisztusnak, amikor szemben áll majd Vele megítéltetésekor? Mit fog majd mondani, amikor Krisztus megkérdezi: „Miért foszlattad szét Péter hatalmát, Péterét, aki engem képvisel? Miért nem engedelmeskedtél neki? Miért hallgattál a szabadkőművesekre? Miért volt homoszexuális szeretőd? Miért nem kergetted el a homoszexuális papokat? Miért hagytad, hogy teológusok eretnekségeket tanítsanak az én papnevelő intézeteimben? Miért engedted meg érvénytelen misék tartását? Számot vetsz azzal, hogy milyen sok lélek veszett el mindezért?” Mit fog ez a szegény ember válaszolni? „Őrült voltam, Uram! Én nem hittem!” Ó, fiaim!

Bernard: Most vegyük számba azokat a vatikáni kulcsfigurákat, akik valószínűleg liberálisak lévén, részesei voltak a szupererőnek. Az egyik ilyen nagy játékos, aki most eszembe jut, Casaroli bíboros.

Martin atya: Nos, Casaroli szerepe nem is annyira a liberalizmusából származik, mint inkább a dolgok iránti magatartásából. Senki nem sorolná őt a buzgó katolikusok vagy a lelkipásztori beállítottságú emberek közé. Casaroli egyházi politikus, aki a pápa Gorbacsovval való találkozását szeretné a saját áttöréseként beállítani. Valójában nem az volt. Ez II. János Pál teljesítménye volt, egyedül csak az övé.
     Agostino Casaroli értékelése igen nehéz egy közönséges ember számára. Casaroli olyan világban mozog, amelyben nem laknak hétköznapi emberek. Casaroli már régóta arról álmodott, hogy bejárást nyer Kelet-Európába, a Szovjetunió Európájába, és összebékíti Keletet és Nyugatot. Egy teljesen új korszakról álmodik. Semmilyen értelemben nem támogatja a kapitalizmust. Ő egyáltalán nem abból a fajtából való. Sokkal inkább hajlamos hinni egy új világrendben, amely az összhang, a baráti kapcsolatok és az egyetemes béke erővonalai mentén szerveződik. Ezek egyike sem igazán katolikus eszmény. Végül is a katolikus eszmény csak a lélekben valósul meg, amely a halálkor az égbe jut. Casaroli politikája a marxista világ ápolását és a vele való megbékélést részesítette előnyben. Nem nagyon illett össze János Pál geopolitikájával.
     Casaroli bíboros életének és kormányzati szerepének részletesebb tárgyalása túlságosan érintené a Vatikán és II. János Pál biztonságát, ezért jobb, ha nem beszélünk róla. De én inkább negatívan ítélem meg őt, mert kétségtelen, hogy az a mód, ahogyan ő az Egyház ügyeit kezelte, nem abból az eszméből származott, hogy Krisztus az egész világ királya.

Bernard: Van-e még olyan római kulcsfigura, akiről beszélhetnénk?

Martin atya: Silvestrini bíboros egy másik szürke eminenciás, aki a miniszterelnökségen dolgozik. Valószínűleg szeretne Casaroli örökségébe lépni, aki rövidesen szolgálati idejének végére ér. Casaroli 75 éves, és fel kell ajánlania a lemondását. Lehetséges, hogy továbbra is betöltheti funkcióját, mivel II. János Pál számára talán lehetetlennek bizonyul majd, hogy elmozdítsa őt. Silvestrini ugyancsak olyan ösvényeken vezette az Egyház külpolitikáját, amelyek nem egyeztethetők össze lelkipásztori és természetfeletti küldetésével.
     Látja, ezek az emberek mind papok. A klérusnak a tagjai. Valamennyien Jézus királyságának elkötelezettjei lennének. Azt hinnénk, hogy ezen emberek álmatlan óráit, sőt alvásra szánt idejük egy részét is ez tölti ki. De az adminisztratív döntések, amelyeket hoznak, az emberek, akiket kineveznek, a foganatosított politikájuk vagy alkalmazott stratégiáik nem olyan emberekre utalnak, mint akik Isten országáért munkálkodnak. E helyett politikusokat látunk, akik azt keresik, hogyan tudnák megnövelni a világi hatalmat. Hogy van-e köztük olyan, akit megvásároltak? Igen, azt gondoljuk, hogy megvásároltak közülük néhányat. Hogy van-e olyan köztük, akiket csupán a hatalom korrumpált? Igen, azt gondoljuk, hogy a hatalom némelyeket korrumpált. És vajon van-e olyan, aki eladta magát az ellenségnek? Kétségtelen, hogy vannak emberek, akik eladták magukat az ellenségnek. Bizonyos részleteket csak így tudunk megmagyarázni. Például az a konklávé, amelyik II. János Pál pápát megválasztotta, 1978. október 14-én, szombaton gyűlt össze. Október 16-án már be is fejeződött a választás. Vasárnap a konklávé két nagy frakciója között nem jött létre megegyezés. Ezért akkor éjszaka úgy feküdtek le, hogy nem volt pápa, és még csak kilátás sem volt arra, hogy legyen. Aztán a következő reggelen konklávészerte Karol Vojtyla nevét lehetett hallani minden ajakról. Mind nyilvánvalóbb volt, hogy ő lesz a pápa. Még akadtak elintézni- és megbeszélnivalók, de ennyi volt. Az első emberek, akik megtudták az eredményt, a Lengyel Kommunista Párt politbürójának tagjai voltak Varsóban. De várjunk egy pillanatra! A konklávé be van zárva. Elektronikus felügyelet van. Senki nem léphet kapcsolatba senkivel. Hogyan tudta meg a lengyel politbüró, hogy Karol Vojtyla lesz a pápa? Mert megtudták. Vagyis voltak megvásárolt emberek. Magas rangúak. Ez elkerülhetetlen, és ez mindig is így volt. De a mi világunkban, ahol nagyon közelről folyik a harc, és ahol az ellenség engesztelhetetlen, ez igen komoly ügy. Bár II. János Pál pápa hozott lengyeleket Rómába, még sincs otthon a saját házában. Egy olyan hivatalnoki apparátussal áll szemben, amelynek körülbástyázott szokásai és barátságai vannak, és nagyon keveset tud tenni, hogy változtasson rajta. 

Bernard: Nagy a korrupció Rómában?

Martin atya: Ott nincs az a szexuális korrupció, mint az Egyesült Államokban. Nincs olyan püspök, akinek homoszexuális partnere lenne. Ezt nem tűrik el. Akadnak monsignorék, akiknek szeretője van vidéken. Tudjuk, hogy van ilyen. Anyagi korrupció? Igen, sok ilyen eset van, mert sok pénz úszkál körülöttük. Aztán ott van a Vatikán Bank, amely nagy jövedelmi forrás sok ember számára. De az igazi korrupció a hatalom könyörtelen gyakorlása: a bürokratikus hatalom felhasználása holttesteken át való felemelkedésre, a segítő kéz megmarása és általában azok pozíciójának a megszerzése, akik elindítottak pályádon. Rengeteg van az ilyenből.

Bernard: A szomorú az, hogy a hatalomnak ezek a kíméletlen és tisztességtelen felhasználói figyelmen kívül hagyják a laikus emberek érzéseit, akik igen nehéz körülmények között igyekeznek a hitüket gyakorolni.

Martin atya: Nem, ezzel egyáltalán nem törődnek. A római ranglétra felső fokain semmilyen érzés nincs ilyesmivel kapcsolatban. Ezek el vannak vágva a külső körülményektől. Ezek nem közönséges emberek. Ilyen természetű problémáik nincsenek.

Bernard: Vagyis a maguk világában élnek.

Martin atya: Így van. Washingtonban is vannak emberek, akik a maguk világában élnek, és nem tudják, mi történik az Illinois államban levő Peoriában. Távol élnek egymástól. A dolog ellensúlyozása érdekében el kell mondanunk, hogy több száz szent férfi és szent nő él Rómában. Ők nem foglalnak el magas állásokat. Az életszentség nem fér össze azzal a fajta hivatali élettel. Azt nem tudod elviselni. A hazugságokat képtelen vagy elfogadni. A becsapásokat nem tűrheted. A nagyravágyást nem szenvedheted. Ezek egyikének sincs semmi köze az ember megváltásához. Mindez egész egyszerűen az emberi becsvágy, a hiúság, a gőg megnyilvánulása, akár a frakciózás és az áskálódás, a nyereségre és az előnyökre törekvés; jól enni, jól élni és utazni a Szentszék költségén. Mindennek semmi köze az üdvösséghez. 

Bernard: Térjünk át a világiakra, akik megpróbálnak munkálkodni az üdvösségükön. Közülük sokan látják a plébániájukon vagy egyházmegyéjükben történő visszaéléseket. Ezért leülnek, és levelet írnak egy bíborosnak, igen gyakran éppen Ratzinger bíborosnak. Levelükhöz különböző dokumentumokat csatolnak a történt szabálytalanságokról. Aztán választ nem kapnak, és semmi nem történik az ügyben.

Martin atya: Így van. És Róma ezt így szereti. Lázadást nem tűrnek el, de a levelekkel, a paperasse-szal[8], ahogy a franciák mondják, nem törődnek. Róma dugig van papírral. Ezzel semmi probléma. No de hogy figyelmet fordítsanak az észak-karolinai kis özvegy levelére, aki arról írt, hogy a plébános mit tesz vagy nem tesz? Ó, nem, ez olyan mintha bemásznánk egy ruhásszekrény alá, hogy agyoncsapjunk egy legyet. Ez nem az ő gondjuk. Ez nem érinti őket. Az észak-karolinai kis özvegy, aki a levelet írta, nem tehet egyebet, mint hogy imádkozik. Ebbe bele kell törődnie, mert az Egyháznak ilyen a felépítése. Amíg Isten nem változtat rajta, addig nem marad más, mint hogy belenyugszunk. Ez a mi keresztünk. Imádkoznunk kell. Semmi változás nem mutatkozik a láthatáron.
     Mind férfi-, mind női szervezeteket ismerek ebben az országban. Egész csoportjaik saját költségükön Rómába utaztak. Egy aranyozott dombornyomásos könyvben leírták kifogásaikat, panaszaikat és bajaikat, megvárták a bíborost, a kezébe tették a könyvet, az megáldotta őket, majd úgy egy hét múlva kaptak egy levelet: „Őeminenciája elolvasta a könyvet, és úgy érzi, áldás az Egyház számára, hogy ilyen buzgó keresztény hívei vannak.” Pont. Ennyi. És Róma el van ragadtatva. Ezek az emberek hűségesek, őhozzájuk hűségesek. Eljönnek hozzájuk a panaszaikkal. Semmi nem történik azokkal kapcsolatban. Róma sohasem félt a papírtól. A papír nem ijeszti meg. Rómát csak az olyan emberek ijesztik meg, mint Lefebvre érsek, aki azt mondja, hogy négy püspököt fog felszentelni.

Bernard: Vessünk egy pillantást a Lefebvre ügyre. Úgy tűnik, hogy Róma egyik kezével védelmezi a gonosz embereket. Ott vannak a legkülönbözőbb eretnek teológusok, és semmi nem történik velük. De vannak hagyománypártiak, mint Lefebvre érsek vagy Nicholas Gruner atya, és mindent megtesznek, hogy elhallgattassák őket.

Martin atya: Nos, vegyük Lefebvre érseket és hasonlítsuk össze őt napjaink kiemelkedő eretnekeivel, mint amilyen Charles Curran vagy Walter Kasper. Róma csak egyetlen dolog miatt nem tekinti Charles Currant vagy Walter Kaspert veszélyesnek. Ezek nem veszélyeztetik az ő hatalmukat. Ezek csak hittudományról beszélnek. Kit törődik vele? Lefebvre érsek érvényesen felszentelt négy püspököt. Erre az volt a válaszuk, hogy elővették a nagyágyút, és teljesen kiiktatták őt a tényezők közül. Hogy miért? Mert a kánoni hatalmuknak szegült ellent. De már azon egyszerű ok miatt sem szállnak szembe Walter Kasperrel vagy Charles Currannal, mert azok részéről semmi sem fenyegeti őket.

Bernard: Vagyis Róma nem érzi többé, hogy bármiféle eretnekség fenyegetné őt. A dolgokat nem vizsgálja teológiai vagy ideológiai szempontból.

Martin atya: Nem, a történéseket csak hatalmi szempontból vizsgálja. Már csak azért sem történik semmi az eretnekekkel kapcsolatban, mert Rómában sokan osztják azon eretnekek véleményét. Az ilyenek nem katolikusok többé. A másik probléma az, hogy azoknak, akik katolikusok, és szeretnének tenni valamit ebben az ügyben, nincs elég hatalmuk hozzá. Nem tudják összeszedni a szükséges aláírásokat ahhoz, hogy Charles Currant elítéljék vagy Walter Kaspert elmozdítsák püspöki székéből. Egyedül a hatalmuk és a hatáskörük értékelik. Ezt pedig a püspökök birtokolják, akiknek joga van papokat fölszentelni. Végül ezért támadtak Lefebvre érsekre, és ezért mondták ki rá az egyházi átkot.

Bernard: És – valljuk be – ezért nem mondanak egyházi átkot Charles Curranra.

Martin atya: Így van. Curran őket nem zavarja. Csak a körülötte élő embereket. Engem is. Mindenkit zavar, aki hallotta őt beszélni, olvasta a könyveit vagy tanulmányozta az életét. De ez Rómát nem nagyon zavarja. Vagy ha zavarja is, mulandó valaminek tekintik, és olyannak, amely nem jelent kihívást hatalmi pozíciójuk számára. De hát nem éppen az ő hatáskörükbe tartozik ez az ügy? Jaj, igen, de ilyen már a lelkületük. Sajnos ilyen.

Ellenben mire nézve jelent kihívást hatalmuknak a hatásköre? Ó, hát e lelkükre. A saját lelkükre.

Bernard: A Rómában folyó belharcokról beszéltünk. Ezek a belharcok csupán a hatalomért folynak, vagy pedig ez két ideológiai tábor összecsapása?

Martin atya: A hatalomért folynak. Két tábor harcol a hatalomért. A két tábor hitében különbözik. Az egyik a hagyományos értelemben katolikus. A másik neokatolikus, és a hagyományos értelemben többé nem katolikus. Ez azt akarja, hogy a világ minden részén magukat katolikusnak vallók közösségei laza halmazt alkossanak, amelynek a pápa lenne a tiszteletbeli elnöke. A föderalizált Egyház és a péteri hatalom már nem az ő eszményképük. Szerintük ódon és elavult ily módon tekinteni az Egyház kormányára. Ez igen sajnálatos, mert azt jelenti, hogy a pápa csalhatatlanságát és elsőségét vonják kétségbe. Mindkettő a hit dogmája. Ezek az emberek azt mondják, hogy ezeket a dogmákat át kell értékelni. „Bizonyos körülmények között természetesen tévedhetetlen. Bizonyos körülmények között természetesen elsőbbsége van, de mi mindkettőt újra akarjuk fogalmazni az új realitások fényében.”

Bernard: De szavaikat oly módon fűzik össze, hogy végül az legyen belőle, amit valóban mondani akarnak. 

Martin atya: Ó igen, ezek állandóan arra törekednek, hogy mindennek valami új jelentést adjanak. „Ez nem pont úgy van, ahogy ti, kartársak, ezt mondjátok. Természetesen van egy bizonyos tévedhetetlensége és van egy bizonyos elsőbbsége, de egyik sem az, aminek hívjátok, és nem az, amit mondtok róla.”

Bernard: Ó, ezek nagyon eszesek.

Martin atya: Rendkívül eszesek, Bernard. És nézeteiket az egész Egyházban elterjesztik. Ha körbejárná az Egyesült Államok plébániáit, szerintem ritkán hallana valakit a pápa tévedhetetlenségéről vagy elsőbbségéről prédikálni. A legtöbb ember ebben nem hisz többé, mint ahogy nem tudják hinni, hogy Krisztus valóban jelen van az Oltáriszentségben. Azt mondják, hogy az Eucharisztia csak szimbólum. „Ne túlozzunk már annyira. Ez nem kannibalizmus! Mi nem esszük meg Krisztust. Az Eucharisztiát sokkal emberibbé, tudományosabbá és ésszerűbbé kell tenni a modern ember számára. Hogyan mondhatjuk azt, hogy Krisztust esszük az Oltáriszentségben? Hogy mondhatjuk, hogy a pápa elrendelheti a Texasban élő emberek számára, hogy azt tegyék, amit ő mond? A világ túlságosan nagy! Nem hozhat döntéseket minden nemzet, minden etnikum és minden kultúra számára.” Addig fortélyoskodnak mindennel, amíg a régi dogmák cafatokká nem szakadnak.

Bernard: A régi dogmák egyike a péteri hatalom. Vessünk egy pillantást a mostani pápára, erősségeire és gyengeségeire.

Martin atya: Az erősségei nyilvánvalóak. És a gyengéi is nyilvánvalóak. II. János Pál erőssége az, hogy még egyszer sem sértett meg egyetlen hitszabályt sem. Sohasem mondott vagy tanított olyasmit, ami ellentétes a hittel. Ez sokat mond egy egyházi személyről napjainkban. Ezzel bebizonyította, hogy teljes mértékben katolikus. A gyengesége abban áll, hogy amennyire csak lehet, kompromisszumokra törekszik, hogy ezáltal minden bajt eltérítsen a feje felől, mert van neki anélkül is éppen elég belőle. Azt hiszem, óvatosságból követett el hibákat. Például, amikor megtudta, hogy ezek 1986-ban imanapot szerveztek Assissibe, azt kellett volna mondania, hogy nem megy el. De nem mondta. Maga is részt vett rajta. Nem ő szervezte. Azok szervezték, és neki vissza kellett volna utasítania, hogy ott legyen. Amikor megtudta, hogy ezek Lefebvre ellen törnek, úgy tervezte, hogy elmegy Écőne-ba. Ezt kellett volna tennie. Ki kellett volna békülnie Lefebvre-rel. Nagyon könnyen ment volna. Vagy legalább elhalasztotta volna azt a végzetes napot.[9] Nem tette.
     Nem tudta kezelni a bajt. Túlságosan is sok baja volt. Egy hosszú listát lehetne összeállítani azokról a területekről, amelyekkel kapcsolatban nem tette fel a szükséges kérdéseket. Például a vallásszabadság egész kérdése. Döntenie kellett volna benne. Ez egy égető kérdés az Egyházban, és különböző emberek mondtak véleményt róla. Manapság az általános eszme a neokatolikusok között az, hogy szabadon teszel azt, ami neked tetszik. „Szabad tévesen élned. Ez egy emberi jog.” Az Egyház mindig elutasította ezt a gondolatot. Egyetlen embernek sem szabad a tévedést választania. Nem mondhatjuk azt, hogy az emberek tetszésük szerint szabadon lehetnek bármilyenek. Ez nem így van! Krisztushoz az út a Katolikus Egyházon át vezet. Ez egy katolikus doktrína, mert az Egyházon kívül nincs üdvözülés. II. János Pál nem tisztázta ezt az ügyet.[10] Nem vette elő a II. Vatikáni Zsinat égető kérdéseit, és nem tette világossá a kétértelműségeket: a kollegialitás kétértelműségét; a vallási szabadság kétértelműségét; a szentmisével kapcsolatos kétértelműséget. Végül is mikor érvényes egy mise? Az Isten szerelmére, végül is mi egy érvényes mise? A pápa nem tisztázta mindezt. A gyengesége mutatkozik meg abban, hogy nem tisztázta számunkra ezeket az ügyeket. Nyilvánvalóan úgy ítélte meg, hogy jobb, ha nem érinti őket. Hiszen ez egy darázsfészek! Túl sok baj járhat vele. Túlságosan veszélyes! Veszedelmet hozhat számára. A péteri hatalom kérdésében sem teremtett rendet. Végül is valóban ő-e az Egyház vezetője? Megkapta-e ténylegesen a legfelső méltóságot? Mert hiszen nem gyakorolta. Mit mond erről a II. Vatikáni Zsinat? Egyáltalán nem egyértelmű. Ellenfelei péterellenes módon értelmezték. II. János Pál nem tisztázta ezt sem.
     Aztán van egy nagyon nagy baj, amely elevenbe vágó lehet. Biztos vagyok benne, hogy ő nem egyszer riadt fel éjjel kettőkor, és verejtékben fürdött emiatt. Az ok a következő. Tételezzük fel, hogy én vagyok ennek a háznak feje. Tudom, hogy lakik ebben a házban három ember, aki éjjelenként kijár rabolni és gyilkolni. Én ezt tudom. Ha nem teszek ellene semmit, magam is bűnös vagyok. Bűnös vagyok abban, amit ők tesznek. II. János Pál pápa tudja, hogy egyházközségekben istengyalázást követnek el. Tudja, hogy némely püspök nyíltan megéli homoszexualitását. Tudja, hogy vannak érvénytelen papszentelések. Ha nem tudná, tudnia kellene. Semmit nem tesz ellene. Nahát! A szabályok szerint ő közvetett módon vétkes ugyanabban a bűnben. Nem tesz semmit, mert úgy ítéli meg, hogy vihart idézne a fejére, és az megsemmisítené őt.

Bernard: Vagyis jelenleg megpróbálja tapétával elfödni az Egyházban meglévő egyenetlenségeket, hogy békesség legyen.

Martin atya: Igen. Vajon ez a legbölcsebb eljárás? Valóban keresztényi-e? Valóban Krisztus-szerű? Nem tudom. Nem szeretném, ha magam kellene egy ilyen döntést hozzak. A jezsuiták tíz éven át tolerálták Drinan atyát, aki az Egyesült Államok Kongresszusában szorgalmazta az abortusz anyagi támogatását. Tíz évig egy lépés sem történt emiatt. A jezsuita elöljárók mind ugyanazokban a bűnökben voltak vétkesek. Végül II. János Pál utasította Drinan atyát, hogy lépjen ki a politikából. II. János Pál nem azért távolította el Drinan atyát a politikai életből, mert az szorgalmazta az abortusz anyagi támogatását. Ezt meg sem említette. Azt mondta, hogy a papok ne vegyenek részt a politikában. Ugyanazt az eredményt érte el. De azért a tíz esztendőért a jezsuita elöljárók ugyanabban a bűnben vétkesek, mint Drinan atya. Azok az elöljárók, akik megtűrték a marxista jezsuitákat Nicaraguában, ugyanazokban a bűnökben vétkesek, mint az illető papok. Ugyanaz az erkölcsiség és ugyanaz a törvény érvényes valamennyiükre. II. János Pál engedékenységével azt kockáztatta, hogy maga is vétkessé válik az elkövetett bűnökben. Ez nagyon súlyos dolog, mert Krisztus azt fogja neki mondani: „Te tudtad, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Miért nem próbáltál meg gátat vetni nekik? És ha ezek megölnek, akkor mi van? Engem is megöltek. Mi köze van ehhez a megölésnek?”
     János Pál megítélése szerint neki ki kell tartania. Úgy gondolja, hogy az alternatíva rosszabb. Neki ki kell tartania, amíg Miasszonyunk eljön, és ezzel már egész szemléletmódja kitárul előttünk. Világossá válik, hogy miről is van szó. Amikor pápai utazásait megkezdte, az emberek csodálkoztak, hogy miért nem marad inkább otthon és vezeti az Egyházat: eltakarítja a szemetet; kisöpri Augiász istállóját; figyel a részletekre; uralja a kongregációkat; érvényesíti elképzeléseit a Vatikán politikájában; fejeket vág le; reformot és megújulást hoz. Ő a cselekvésnek nem ezt az útját választotta. Kitart a külföldre utazás mellett. Több tucat utazást tett, és számtalan nyelvet beszél. Nem tudom, hány országban járt. És újra és újra utazik, egy fehér Alitalia DC-10 fedélzetén. Miért? Több alkalommal is elmondta, hogy miért. Azt mondta: a Szent Szűz azt kívánja, hogy mire Ő eljön, a lehető legtöbb ember lássa és hallja őt, a pápát. Másodszor: úgy sejthető, hogy Miasszonyunk az egyik ilyen út alkalmával jön majd el. Tehát ő az esemény bekövetkeztekor nem lesz Rómában. Harmadrészt az ő magatartása ez: A világ egy új világrend felé rohan. A világnak szerkezete lesz. A pápa azt akarja, hogy ő legyen a legkiemelkedőbb élő személyiség. És tényleg az. Gondoljuk meg, hogy az egész hatezer évnyi ismert történelem folyamán nem volt még egy olyan ember, akit oly sok milliárd ember látott és hallott, mint őt. Egyedül II. János Pál érte el ezt az ismertségi szintet. Erőteljes képet sikerült magáról világszerte kialakítania. Az egyedüli ember, akire bárki ráismer, legyen az fehér vagy fekete, keleti vagy nyugati, északi vagy déli, Kína vagy a Nyugat polgára, vagy pedig Oroszországé. Mindenki ismeri II. János Pált. Ő az első pápa és az első ember a történelemben, aki ezt elérte. Felismerik őt az őserdők törzsei, a Wall Street üzletemberei, a hongkongi dzsunkák kereskedői; valójában mindenki. Elhatározta, hogy eléri ezt. Azt mondta, ezt azért teszi, hogy amint eljön a szuperszerkezet ideje, mint Krisztus helyettesének, neki is legyen szava.

Bernard: Vagyis számít az új világrend eljövetelére.

Martin atya: Igen.

Bernard: Vizsgáljuk meg egy kicsit a Máriával szembeni odaadását.

Martin atya: A mottója „Totus Tuas”, ami azt jelenti: „Teljesen a Te rabszolgád”. A pápa a Szűzanyáról beszél. Meg van győződve arról, hogy Fatima ígérete még az ő életében, az ő pápasága alatt teljesülni fog. Nem kételkedik abban, ami Fatima átka néven ismeretes. Ez az átok a harmadik titok. A Szent Szűz megjövendölte, hogy súlyos csapások fognak érni bennünket. Kontinensek nagy területeit mossa el majd a víz örökre. Egész nemzetek fognak elpusztulni. Egész nemzetek válnak hitetlenné. Természeti katasztrófák lesznek, amelyek letarolják az emberiséget. A pápa azt mondja, hogy ezt a szenvedést nem lehet mérsékelni. Ez mindenképpen meg fog történni. A pápa azt reméli, hogy ezek a katasztrófák a megváltás jelei lesznek. Az emberek visszaemlékeznek az Ő arcára és hangjára. Isten megadja nekik a kegyelmet, hogy tekintetüket az égre emeljék, és azt mondják: „Könyörülj rajtunk!” És akkor megtérnek. Ezzel a szemlélettel néz mindent a pápa. Ez a motor, amely őt a cselekedeteiben hajtja. Ez a forrása az állhatatosságának.
     Minden más embert összetört volna az, amin ő keresztülment. Meglőtték, és érezte a forró ólmot a testében. Őt olyan emberek terítették le, akiket ismert. Azt hiszem, hogy ezek után más vissza akart volna vonulni, hogy nyugalmas életet éljen valahol egy egyházközség élén. II. János Pál nem adta fel. Ő még mindig erősödik. Napról napra erősebb lesz. A befolyása növekvőben van. A Föld világi vezetői elfogadják őt, mert a diplomáciában oly tevékeny, annyira ügyes és olyan jól értesült, hogy nem tudnak meglenni nélküle. Több mint száz országnak van most nagykövetsége Rómában a Szentszéknél. Információszerzés, befolyás, a pápa tanácsai és egyetemes hatalma miatt ragaszkodnak ahhoz, hogy legyen nagykövetségük. És ennek az embernek nincs hadserege! Tehát ebben az értelemben kifizetődött a stratégiája.
     Az az elgondolása, hogy ő a Fatimai Szűzanya egyik eszköze. Segíti az oroszországi megtéréseket, de a jelenlegi orosz mozgalmat egyáltalán nem nevezi megtérésnek. Ez az ő válasza a Szűzanya felszólítására. Nagyon gyöngéden ragaszkodik a Szent Szűzhöz. Mindig nagy tisztelettel viseltetett iránta. Neki szentelte magát. 1960-ban Wyszynszki bíborossal együtt a Szűzanyának szentelték Lengyelországot. Majd az egész világot Miasszonyunknak szentelte. Aztán várja azt az időt, amikor megengedtetik neki, hogy Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének szentelje. Azt mondja, hogy jelen pillanatban nem megengedett számára, hogy Oroszországot felajánlja. Tehát teljesen Miasszonyunknak áldozza magát. Ebből kifolyólag sok ellenséget szerzett magának. Például amikor 1982-ben levelet írt a püspököknek, mondván, hogy Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének akarja szentelni, némelyek nem is válaszoltak neki. Mások azt mondták, hogy ilyet nem is lehet javasolni. Fel voltak háborodva rajta. El tudja képzelni, hogy egy püspök ezt írhatja a pápának? Mégis megtették. Ezek egy lengyel püspöknek tekintik őt, aki eltévedt, és végül az Egyház pápája lett belőle, noha ott kellene legyen Lengyelországban, eldugva a krakkói egyházmegyében. Nem kellene olyan ügyekbe avatkoznia, amelyek nem reá tartoznak, vagy ráerőszakolni konzervatív nézeteit az Egyházra, amely kétségbeesetten haladni szeretne, hogy az emberiséghez csatlakozzon, és része legyen az emberi fajnak.
     Ezért ellenségei vannak, szörnyű ellenségei, akik halva szeretnék őt látni, vagy legalább hivatalán kívül. Azt akarják, hogy vonuljon nyugdíjba. Végül is hetven esztendős. A kánoni törvény szerint négy év múlva minden indoklás nélkül lemondhat. Azt akarják, hogy 75 éves korában idős kora, rossz egészsége miatt visszavonuljon, mivel már túl koros ahhoz, hogy hasznos legyen, az Egyházat pedig más módokon is segíteni tudja. Majd saját emberüket akarják a helyébe tenni. De elfelejtenek egy fontos körülményt: II. János Pál Jézus személyes képviselője. És higgye el nekem, senki nem bosszúállóbb, mint Jézus, ha valaki ahhoz nyúl, ami Hozzá tartozik. És Ő semmit nem értékel többre, mint az Egyházat. Az Egyházban pedig semmit nem értékel többre, mint Pétert, akire Egyházát építette. És azok, akik most a pápaságot igyekeznek megbolygatni, és azt tervezik, hogy megszabadulnak az utolsó embertől, aki őrködik fölötte, a haragvó Krisztussal találják majd szemben magukat. Egy olyan Krisztussal, aki haraggal lesz telve, nem megbocsátással vagy könyörülettel. Azok ahhoz nyúltak hozzá, amiért Ő közénk jött a Földre. Ezért iszonyatos büntetésre számíthatnak. Mindnyájan megszenvedjük ennek a büntetésnek a hatásait, mivel véletlenül a történelemnek ugyanahhoz a karavánjához tartozunk. Ez a karaván egy keresztút felé tart, ahol, azt hiszem, a sátán ideje véget ér, és mi egy kis ideig a béke korszakát éljük meg az Egyházban, egészen amíg az utolsó nagy harc be nem következik. Ez a nagy harc az Antikrisztus eljövetelét jelenti, és ezzel mindennek a végét ezen a földön.

Bernard: Köszönöm, Atya, hogy megosztotta velünk a gondolatait. Biztos vagyok benne, hogy hallgatóink számára hasznosak lesznek.

Martin atya: Nagyon köszönöm, Bernard. Örömöt szerzett nekem ez a beszélgetés. Valóban örömöt.



[1] Máté 22,14
[2] Ezek végzik a fogalmazványok aprólékos kidolgozását.
[3] A vandálok 455-ben két hónapon át fosztogatták Rómát.
[4] Charles Curran szembeszállt a Humanae Vitae pápai dokumentummal és az Egyház több tanításával szexuális kérdésekben (pl. fogamzásgátlás, abortusz, válás, homoszexualitás, eutanázia). Az „amerikai Hans Küng”-ként emlegetik. 1986-ban vatikáni döntéssel elmozdították katedrájától az Amerikai Katolikus Egyetemen. Azóta a protestáns Sothern Methodist Universityn tanít. A média keresett és sokat idézett „katolikus” szakértője – érthetően.
[5] A II. Vatikáni Zsinaton elfogadott Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúció értelmében a római katolikus Egyház vezetésében a püspökök a pápával együttműködésben vesznek részt. Ezt a szerepet és viszonyt a kollegialitás szóval nevezik meg.  
[6] A gallikanizmus a francia királyság és a pápaság több évszázados hatalmi összeütközéseiből ered. Célja egy olyan egyházjogi rendszer létrehozása, amely a zsinatot a pápa fölé helyezi, és a püspökök önállóságát hangsúlyozza. Lásd: http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKGGGG/04GALLE.HTML
[7] A Newark egyházmegye érseke (1974–1986). Szélsőségesen liberális, a Vatikánnal szembeni független amerikai Katolikus Egyházat szorgalmazta. A pápai tanítás és hatalom ellenzője. Katedrálisát átengedte egy protestáns püspökszentelésre, amelyen ő is ott volt; pápai tiltás ellenére négy alkalommal közös gyónást tartott általános feloldozással; az egyházmegye lapjában szembeszállt a pápával a női papság és papi nőtlenség kérdésében stb.
[8] Magyarul: irkafirka
[9] 1988. június 30., amikor pápai jóváhagyás nélkül szentelt föl négy püspököt.
[10] Azóta, 2000. augusztus 6-án megjelent a Hittani Kongregáció Dominus Iesus című nyilatkozata Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltáról.