Rőczey J. János: Töprengés a szabadságról

tanulmány


Hegel nem volt buta ember, csak beképzelt. Azt hitte, hogy ő, aki érti és magyarázza a világot, a világminden-séget, a szabadság jelenségét is ott kell keresnie, a természetben. Definiciója ezért sikerült ilyen sutára:


„A szabadság a felismert szükségszerűség.“


A természet világában a könyörtelen természeti törvények az embert védekezésre késztetik. S akkor tud ellenük eredményesen védekezni, ha ismeri természetüket. Menekülni tud előle, függetleníteni tudja magát kellemetlen, káros következményeitől. De mi köze van ennek az ember szabadságához? - Ahhoz, amit az emberiség nemesebb része egész történelme során zászlajára írt?

Elképzelhető olyan szabadságlobogó, melyre aggódó anyák és hitvesek azt hímezték volna, hogy:

 „Előre a szükségszerűség felismerésére!“   ?


Ha utána gondolunk, minden új felismerés, minden újabb természeti törvény felfedezése ezek szerint csak cselekvési, tevékenységi lehetőségeinket korlátozza. Választási lehetőségeinket, azaz szabadságunkat. Ha nem ment el az eszünk, alkalmazkodnunk kell a felismerthez, mert ez szükségszerű. A természet törvényeivel nem tudunk alkudozni!

Én igyekszem, hogy ne legyek beképzelt. Igaz, kevesebb okot is adott rá a sors. Viszont megajándékozott azzal, hogy csodálatos történelmi esemény részesévé tett. A forradalom, szabadságharcunk leverése után meg erkölcsi kötelességemnek éreztem utána járni, vajon felelőtlenek voltunk, mikor életünket, sőt, mások, nálunk fiatalabbak életét kockáztattuk a „szabadságért“, ha az, mint sok filozófus, pszichológus állítja,  csak  illúzió ?

Minden politikai, társadalmi, sőt, erkölcsi szempontot kerülve tisztán logikai eljárással* jutottam a következő tételhez:    
            

„Szabad döntés csak abban az esetben lehetséges, ha két
egymásnak ellentmondó álláspont kínálkozik számomra,
melynek mindegyike értelmem számára egyaránt elfogadható.“ **


S akkor még mindig az absztrakció világában kóboroltam. A soron következő kérdés vezetett el a valóság, a gyakorlati élet világába:
                          - milyen esetekben találkozom a fent megfogalmazott lehetőséggel?
                         
                            Olyanokban, amire a tudomány nem tud felelni.


 „Mi a jó, mi a rossz?“
 „Ki vagyok, mi vagyok én?“
 „Van-e Isten?“
„Mi szép, mi csúnya? Vagy mit tartok annak?“


Ha ezeket a területeket, tartományokat vizsgáljuk, meglepő azonosságra bukkanunk: mindegyikükben személyek szerepelnek! S nem csak egy, hanem legalább kettő! S így adódott a következtetés, hogy a szabadság csak emberi viszonylatokban létezik. - Emberek kapcsolatában, személyek kapcsolatában létezhet csak.

A természet világában, a világmindenségben rajtunk kívül senki sem ismeri, senki sem értheti, mi az hogy szabadság. - Talán ez kölcsönzi az emberi személy számára azt a titokzatos méltóságot, mely rangok, adottságok, képességek fölött áll, s melyet 1948 december 10 -én az első § -ban  - destruktív filozófusokat kioktatva és megszégyenítve -  így fogalmaztak meg:


 „ Minden ember szabadnak, méltóságban és jogokban egyenlőnek születik.“


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
  *  Részletesebben lásd: Rőczey J. János.: A Nyugat neuralgikus pontja -1956 és a jövő Európája,  azaz a Magyar Modell- , 14. oldal, A szabadság  fogalma, Közdok, Budapest, 1995
** Maga a szabadság létezése nem hit- vagy erkölcs („két egymásnak ellentmondó álláspont“: van szabadság - nincs szabadság) kérdése, hiszen tényszerűen az alkotmányokban lefektetett (bár fogalmilag pontosan / egyetemesen sehol sem tisztázott) értékről van szó: A személy szabadsága sért-hetetlen (Német Alaptörvény, 2. §, hasonlóan: Magyar Köztársaság Alkotmánya, XII. fejezet, 55.)  /  Popovits János, szerk.: Alkotmányaink feltétle-nül pontosításra szorulnak, hogy a „Nesze semmi, fogd meg jól -szabadságból“ valóban „Mozgó világunk harmonizáló fix pontja“- a polgárok közös nevezőjű, társadalmi szerződésileg garantált, tudatosan használt alapértéke válhasson! ( Lásd: Kinek szabadsága? c. írásom)