Hollai Hehs Ottó: A geopolitika árnyékában


tanulmány



Az év első napjaiban sok optimista beszéd hangzott el, reményekről a gazdasági fejlődésben, a politikai viszályok rendezéséről és az új Eu vezetők új lehetőségeiről. Nos, ezen nem kell csodálkozni, mióta az eszemet használom, ez így volt, minden új év elején ezt hallottam, a boldog új évet, ami most már igazán csak jót hozhat, hiszen sokkal okosabbak lettünk, szóval decemberben még minden rossz volt, még buták voltunk, aztán január elsejével minden megváltozik, és így tovább. Aztán a valóság egészen másképp alakult. Gyerekkoromban, a legszebb hazafias szólamok után, jött a háború és vágóhídra terelték  gyönyörű szál, egészséges, és jövőben bizakodó fiataljainkat. Bizonyos emberfajtákat megpecsételtek és egyszerűen kiirtották őket, az emberirtás nem szünetelt sem karácsonykor, sem szilveszterkor, vagy húsvétkor. Később, miután a hazafiaság már nem volt érdekes, az új hatalom ismét arra tanított, hogy az emberek között tényleg nagy különbség van, csak a „különbségeket” másképp fogalmazta, szerintük az arisztokraták, no meg  a gazdagok  gonoszak, el kell őket pusztítani, és a hatalmat a szegényparaszt és az eddig kizsákmányolt proletárok kezébe kell adni. Ezek a  „gyökeres” változások abban a korban támadták rám, amikor serdülő testemben,  még nagyon érzékeny lelkem mindent befogadott, és megpróbálta előbb megemészteni, aztán magáévá tenni a tanultakat. Azon viszont nagyon csodálkoztam, hogy ezek az új tanítások, amit később  „elveknek”, „eszméknek” neveztünk, homlokegyenest különböznek, attól, amit még az evangélikus hittanórákon, és a cserkész összejöveteleken tanultam.

Mire érettként, felnőttként kezdtem gondolkodni, rádöbbentem, hogy ezek a XX. századi eszmék gyökeres kiirtást érdemelnek, hazugok, félrevezetők, kegyetlenek. Az osztályharcnak, és az eszmék összeütközésének, sok százezer sorstársammal együtt én is áldozata lettem, de talán a gondviselésnek és egy kis szerencsének köszönhetően, életben maradtam és most, idős fejjel igyekszem, tapasztalatim segítségével,  józanul  analizálni a körülöttünk zajló eseményeket.

A világ fejlődik, „modernebb” lesz, de  sajnos gondolkodásmódban nem javul, talán valami eredeti rossz, ami valószínű az ember alaptermészetében gyökeredzik, legtöbbször legyőzi a jóindulatot, mert hiába prédikálnak a vallások hirdetői, hiába olvashatjuk a százával megjelent, és ma már az interneten is megtalálható okos intelmeket, a dolgok még mindig zavarosak, nem látni sehol egy igazi együttműködést, közös jószándékot,  legalább arra, hogy a világ, legalább  igazán égető, közös ügyeit elrendezzük.
Eltekintve az ember, mint az Univerzum  egyik  legizgalmasabb és talán legtökéletesebb teremtményének tanulmányozásától, érdemes megnézni, hogy melyek azok a tényezők, melyek az ember helyzetét, lehetőségeit, és elképzeléseit az évezredek folyamán erősen befolyásolták. Ne bonyolódjunk olyan filozófiai kérdésekbe, melyek pl. a Föld, vagy az ember létezésének célját, értelmét keresik, ne érintsünk metafizikai, vagy történetfilozófiai nehéz kérdéseket, hanem nézzük meg, hogy a már gondolkodó, és jövőjét tervező ember, milyen fontos tények alapján kezdett tervezni, az egyén, és a  köz jólétének érdekében .
Már az ősember igyekezett mindig a legjobb helyet kiválasztani a földön, ahol hosszabb időre letelepedett és családot alapított. Ha az éghajlati tényezők változtak és kedvezőtlené váltak, tovább vándorolt, és a lehető legjobb, legvédettebb, a természeti kincsekben leggazdagabb területeket választotta ki letelepedésnek. Mondhatni, hogy a természet, a táj, az éghajlat, a környezett ahol élt, alakította és befolyásolta az ember gondolkodásmódját. Logikus, hogy a túléléshez szükséges élelem  és a különböző segédeszközök megszerzése volt a legfontosabb feladat, ha  ezeket  nem tudta folyamatosan megszerezni, és hosszú távra biztosítani, akkor tovább állt, vette a sátorfáját, kedvezőbb tájat, területet keresett. Így kezdődött tulajdonképpen a népvándorlás, ami mindig része volt az emberiség történelmének.

Az sem véletlen, hogy a mai értelemben vett Európa lett a földi élet leggyorsabban benépesített, gyorsan gyarapodó, a modern idők legfejlettebb és leggazdagabb földrésze. Ha geológiailag és földrajzilag tekintünk az Eurázsiai kontinens, az Ural hegység és az Atlanti -Oceán között elterülő európai részére, akkor mindent megtalálunk, ami egy optimális élet kialakulásához, és megtartásához szükséges. Az éghajlat, szaknyelven;  mérsékelt, ami azt jelenti, hogy van elegendő meleg, de nem kibírhatatlan trópusi kánikula, de hideg is van, amit ki lehet bírni. Persze Skandinávia már kivétel, ott több a hideg, mint délen, és a legdélibb európai terület, már szubptrópikus. De ne bonyolódjunk éghajlati kérdésekbe, arról elég szó esik manapság, hiszen klímaváltozásnak vagyunk tanúi. Tény, hogy Európában kellemes az élet, hegyek, völgyek váltják egymást, széles és gazdagvizű folyóink vannak, délen hatalmas sík területek - de nem sivatagok- melyek alkalmasok gazdag gabonatermelésre, északabbra inkább a kereskedelem fejlődött gyorsan, gyönyörű és gazdag városok alakultak.

 Európa történelme nagyon változatos, sajnos véres háborúk kisérték, a különben gyors szellemi és gazdasági fejlődést. Hol lehetnénk, mi európaiak ezen háborúskodások nélkül ?  Szónoki kérdés, nem tudunk ilyesmire válazolni, de valószínű, hogy másképpen alakul Európa nemzeteinek a sorsa, ha  nincsenek kívülről állandó támadások, és kevesebb a belső viszály. Valószínű, hogy éppen a kedvező földrajzi helyzet, a kontinens népeinek előnyös és gyors fejlődése, ami a  távolabbi  népcsoportok irigységét kiváltotta, és Európa felé indultak,  hogy azt meghódítsák. A veszély mindig keletről, és délről érkezett, hiszen nyugaton a hatalmas óceán, északon a sarki vidék határolja a kontinenst, ahonnan nem jöhetett ellenség. A délről érkező iszlám terjeszkedés már az új vallás születésének első századaiban elkezdődött, és kisebb, nagyobb megszakításokkal az Oszmán birodalom 1923-ban bekövetkező megszűnéséig tartott. A hatalmas Oszmán birodalom  terjeszkedésének  nem annyira  hitterjesztő, inkább  gazdasági érdekeket követő céljai voltak, és geopolitikája hatalmas katonai erejére támaszkodott.

Itt érkeztünk a bűvös szóhoz; geopolitika. Látni, hogy összetett szó, a geo= föld + politika, ami  gyakorlatilag azt jelenti, hogy a földrajzi tényezők figyelembevételével  alakitott politikáról beszélünk. Mert attól, hogy milyenek egy táj, egy lakóterület természeti adottságai, függ a gazdasági fejlődés, ( ökopolitika) a népesség növekedése ( demográfia) és a társadalom alakulása, alakítása ( szociálpolitika). Európa népei tehát előnyösebb földrajzi helyzetben, sikeresebben fejlődhettek, mint pl. az afrikai kontinens trópusi éghajlatában élő fekete bőrűek. Az 1492-ben felfedezett új földrész északi része, a mai Egyesült Államok, hasonlóan szerencsés, talán még előnyösebb földrajzi helyzete miatt, nem véletlenül lett a világtörténelem legerősebb hatalma. Az Atlanti és a Csendes Óceán között, illetve északon Kanadával , délen Mexikóval határos birodalmat szinte lehetetlen katonailag megtámadni, és ez óriási önbizalmat, gyakran önteltséget kölcsönzött lakóinak. A nemzeti identitás itt  egészen másként alakult, mint mondjuk az EU-ban, mert itt, ha bajok, vagy problémák adódnak, akkor az amerikai polgár előbb az Államok polgára és csak utána következhet, hogy texasi, vagy kaliforniai. Az sem véletlen, hogy innen indult el a múlt század közepén a Globalizáció folyamata, ami  azóta –sajnos-rengeteg problémát okozott a világon. Ha viszont geopolitikáról beszélünk, akkor éppen az Egyesült Államok külpolitikájában szerepelt a múltban, és marad meg jelenben is,  egy  nagyon erős geostratégiai külpolitika . Ez a törekvés ellentmondásos, nagyon nehéz logikusan megmagyarázni, hiszen az Államoknak, éppen szerencsés földrajzi elhelyezkedésüknek köszönhetően, nincs szükségük közeli, még kevésbé távoli vidékek, államok meghódítására, vagy kizsákmányolására.

Nem foglalkoznék itt különösebben sem az amerikai szuper, de más nagyhatalmak geopolitikai elképzelésivel sem, de annyit megjegyeznék, hogy az amerikai gondolkodásban, már a kezdetektől jelen volt egy ún., erkölcsfelsőbbrendűség  tudat, ez napjainkig, bár gyengült,  de  meg is maradt, és ez  lehet a hajtórúgója annak a sajátos külpolitikának, ami az Egyesült Államokra annyira jellemző.
Visszakanyarodva a geopoltikához, a “politikai földrajz”  elmélete  elég régi, elképzelhető és logikus, hogy ókori őseink is tudták, hogy nem mindegy, hogy hol érdemes letelepedni,  vagy milyen területeket érdemes meghóditani. Talán a felvilágosodás idejében kezdődött a történelem, a földrajz és a napi politika tudatos tanulmányozása, de igazi előfutára az elméletenk egy német túdós, Friedrich Ratzel volt, aki a francia-porosz háború után, 1897-ben , “Politikai Földrajz”, című könyvet írt. Állítólag egy svéd  politikus, Rudolf Kjellén, használta először a geopolitika kefejzést, a XIX. század utolsó éveiben, de a tudományos köztudatba, csak később, az első Világháború évei alatt, került be.
 Az angolszász geopolitikának, első  ismert és jelentős úttörője, akit különben a téma klasszikusának  tartanak,  a skót származású brit tudós, H.J .Mackinder, aki 1904-ben előadást tart; A földrajz a történelem kulcsa, címmel.  A tanulmányban, a brit tudós, felhívja a figyelmet pl. Ázsia és Európa eltérő társadalmi és civilizációs különbségeire, a fejlődési ritmusok különbségeire, és azokra az évszázados harcokra, melyeket a két földrész vívott egymással. Legérdekesebb elmélete szerint, a Világ kulcsövezete Oroszország, ennek központja egy ún. magterület, ( Heartland ), ami északról  Szibéria jeges vidékétől, délre , egészen Perzsiáig húzódik. de  ide tartozik Kis-Ázsia  és Kelet-Európa is. Híres tétele szerint: „Aki uralkodik Kelet-Európán, kormányozza a magterületet, aki uralkodik a magterületen, kormányozza a világszigetet, aki uralkodik a világszigeten, kormányozza a világot”.

Nos, ezt az elméletet azóta százszor megvitatták, ellenezték, és támogatták, hiszen az utóbbi 120 évben könyvek és tanulmányok tucatjai jelentek meg, különböző nemzetségű szakértők megfogalmazásában. Azt viszont tisztán látni. hogy az amerikai geopolitika a múlt század eleje óta nem sokat változott és az említett  mackinderi képlet  ma is aktuális. Még a negyvenes években, egy kevésbé ismert, holland származású  amerikai gopolitkus, Nicholas J. Spykmann, véeménye, hogy Amerika biztonsága nagyban függ az eurázsiai hatalmi egyensúlytól (tehát Kelet-Európa, Németország és Oroszország viszonyától). A közelmúltban, az ismert és „hírhedt” amerikai politológus,  Zbigniew Brzezinsky, 1999-ben megjelent, „Nagy sakktábla”,  című könyvében, ezt írja?  „Európa, vagyis Eurázsia nyugati része, még mindig jelentős politikai és gazdasági hatalmat képvisel, Ázsia pedig a gazdasági növekedés létfontosságú központja lett. Amerikának ha, meg akarja őrizni jelenlegi világhatalmi elsőbbségét, akkor meg kell akadályoznia, hogy egyeduralkodó és ellenséges eurázsiai hatalom jöjjön létre.”De idézhetem Obama elnök egy kijelentését is: „Nem az a kérdés, hogy uraljuk a világot, hanem az hogy hogyan”.

A legfrisebb könyv, ami a témával foglalkozik, az angol újágíró Tim Marshall tanulmánya; „Aföldrajz figságában”,ahol világosan kifejti, -amitkülönben mindenki tapasztal- hogy az amerkai geopolitika   ma is  igen  aktívan  foglalkozik  Oroszországgal, és az  oroszok minden geopolitikai  lépését nyomon kövtik, és gyorsan ellenlépéssel reagálnak.  Lásd Ukrajna.

Mackinder különben már akkor  figyelmeztet  az  angolszász   világbirodalom legnagyobb veszélyére, amit egy Német-Orosz szövetségben lát felismerni. A hatalmi egyensúly optimális alakítását az angolok, franciák és természetesen az USA szövetségében látja, ami tudjuk, az első, és a második világháborúban sikeresen meg is valósult.
Soha nem fogjuk viszont azt megtudni, hogy mi történt volna akkor, ha a legismertebb német geopolitikus Karl Haushoffer tábornok, és geográfus elképzelései megvalósulnak.
A német tudós még Japánban töltött évei alatt behatóan tanulmányozta a világ expanziós politikáját,  és támogatta egy nagy német állam megvalósítását és minden német számára egy biztos élettér (Lebensraum) biztosítását. Ilyen értelemben politikája egyezett a nácik elképzeléseivel.( Különben Haushofer soha nem lehetett igazi náci, hiszen zsidószármazású felesége volt, fiát  az SS kivégezte, ő maga, feleségével együtt 1946 márciusában öngyilkos lett.)

Haushofer, geopolitikusként tisztán látta az angolszász terjeszkedési szándékot, és a „szent kötelesség az ellenféltől tanulni” elv alapján, a fent említett mackinderi képletből kiindulva,  ő is felismerte Oroszország óriási geopolitikai jelentőségét. A nyugati hatalmak „világellenőrző” szándékának ellensúlyozására, egy olyan eurázsiai blokkot képzelt el, mely gyakorlatilag egy német–orosz–japán hármas szövetségében valósulhatott volna meg, de távlatilag India, és a közel-keleti hatalmak (Irak, Irán) közeledését is elképzelhetőnek tartotta, egy ilyen eurázsiai kontinentális politikához  A haushoferi elképzelés  geopolitikailag megalapozott volt, és a németek számára racionális, de mégsem járt sikerrel. Az 1939-es német–orosz paktumot, - talán- csak az oroszok (személyesen Sztálin) vették komolyan. A német szándék a Szovjetunió megtámadásáról már akkor nyilvánvaló volt. Soha nem tudjuk meg, mi történik a világgal, ha ezt a szövetséget a németek is  komolyan  veszik  és, mondjuk. nem támadják meg a Szovjetuniót. Talán akkor a szovjetek támadják meg a náci Németországot? Egy náci és egy kommunista diktatúra szövetsége a Nyugat ellen, elég ijesztően hangzik, de sok függött volna attól, hogy a másik oldal, az antant, hogyan reagált volna erre a paktumra. Azóta persze rengeteg dolog történt, az 1939-es paktum aláírásának dátuma, aug.23 pl.-2009 óta, „a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja lett.
A múlt tanulmányozása elsősorban azért szükséges, hogy valamelyest okuljunk a történtekből, és a tapasztalatok alapján alakítsuk jövőnket. Sajnos sokkal okosabbak máig sem lettünk, mert a történetírás még nem „globalizálódott”, mindenki olyan történelmet ír, ami neki,  illetve  nemzetének kedvező. Szóval még nem létezik tárgyilagos, az igazságot legjobban megközelítő történelemszemlélet. Lassú igyekezetek vannak, remélhetőleg a közeljövőben várhatunk valami változást. A legegyszerűbb megoldás lehetne, ha olyan kis népek történetíróit hallgatnánk meg,  illetve  olvasnánk, akik, pl. Európa, vagy a Világ többi részének, történelmi eseményeit,  befolyásmentesen, számba vehetnék.
( Példának említenék egy furcsa, nyakatekert helyzetet, a  jelenlegi  magyar  történelemszemléletről:- Egyik legismertebb, és nagy szakértelemmel rendelkező történetírónk, Hómann Bálint értékelése, úgy szakmai, mint politikai szempontból, elképesztően különböző. Az egyik oldal dicsőíti, a másik oldal pocskondiázza, vannak, akik nagy elismeréssel olvassák tanulmányait, sokan viszont antiszemitának, „nácikollaboránsnak” bélyegzik.- Semmi esetre sem szándékozom a kérdésben, akár ez egyik, vagy másik oldal véleményével osztozni, mert hasonló jogi kérdés rontotta el, szinte egész életemet. Apám, mint „háborús bűnös”, 10 évet szenvedett  Vác  hírhedt  börtönében  -Hóman Bálintnak egy ideig cellatársa volt-. A fiát is megbélyegezték, a kommunista rendszer engem is megbüntetett. Megjegyezném, hogy apám nem volt háborús bűnös, nem lehetett, de mégsem rehabilitálták, Neki már mindegy, nekem pechem volt.)
Visszakanyarodva az alapkérdéshez, mennyire maradunk továbbra is kvázi a geopolitika árnyékában, és milyen mértékben változik a világ jövőjének alakulása, ha a nagyhatalmak továbbra is, saját önző geopolitikai célkitűzéseiket követik ?

A XXI. század, az első húsz év tapasztalatait nézve, nem kezdődött túlságosan jól. A „ katonásdi”, a kardcsörtetés tovább folyik, mesterségesen ellentéteket szítanak, és a geopolitikai spekulációknak továbbra is óriási a jelentősége. A múlt évben, 2019-ben, tovább folytatódott a nagyhatalmi rivalizálás, elsősorban az Egyesült Államok, Kína és mondjuk Oroszország között. Túlzás volna hidegháborús hangulatról beszélni, de a Kína és az USA közötti kereskedelmi háború, az ún. védelmi stratégiák, és az állandóan növekedő fegyverkezés , nem teremt megnyugtató hangulatot, főleg azokban a középnagyságú, vagy kisméretű államokban, országokban, amelyek politikailag teljes  mértekben kiszolgáltottak a nagyhatalmi játékszabályoknak, gazdaságilag pedig a globalizáció markában vergődnek. Az általános helyzetre jellemző  a nagyhatalmi vetélkedés, a gazdasági fejlődés pedig  továbbra is a még nagyobb, és kiterjesztett fogyasztásra támaszkodik.
A geopolitikai igyekezett egyáltalán nem  követi  az egész Föld érdekeit, nincs tekintettel az egyes országok igényeire, problémáira, hanem kimondottan egoista, önző  és ellenséges a másik irányába.

Amíg csak a Globuson maradunk, amíg csak!, egyik ország nem elégszik meg a „sajátjával”, hanem a másik aranyára, ezüstjére, olajára és mindenére „kiácsingózik”, és ezt erőszakkal meg is akarja szerezni, addig csak háborúzgatunk, agyonlőjük a másikat, aztán rátesszük a kezünket javaira, vagy kényszerítjük, hogy amit termel, nekünk adja el. Ez így megy már nagyon régen, megszoktuk, és senki nem is csodálkozna, ha ez így folyatódna, persze, ezt csak akkor nézzük csukott szemmel. ha ilyesmi nem velünk hanem a szomszéddal történik. A probléma már nem olyan egyszerű, ha elhagyjuk földünket, a magasba emelkedünk és onnan igyekszünk befolyásolni földi életünket. Ha kitörünk az Univerzum felé, valahogy meg kellene egyezzünk, a politikai küzdelmeket, a gazdasági rivalizálást félre kellene tegyük, mert ha ott fent is acsarkodunk egymásra, annak végzetes következményei lehetnek.A „csillagok háborúja” maradjon –szerintem buta-  fantázia film, hasonló valóságra , még a legrosszabb álmunkban se kerüljön sor.
Földünkön ezer és ezer probléma adódik, minden nap elteltével a problémák csak szaporodnak, de mi kivágtattunk az űrbe, hogy ott mutassuk meg, milyen okosak vagyunk. 1957-ben feljutattunk egy mesterséges holdat, a Szptunyik-1-et a világűrbe, és az azóta eltelt hat évtized alatt, kb. 600 ezer, 1 cm.-nél nagyobb , különböző minőségű tárgy került az űrbe. Nem elég, hogy Földünkön, az emberi tevékenység évente több, mint 2 milliárd  tonna hulladékot termel,  a levegőben, a fejünk felett is legalább 7 és fél ezer tonna hulladék kering. Az űrszemét nem is akármilyen anyag, a legnagyobb része  elég nagy tömegű, ún. alkatrész –hulladék.

Az egész elképesztő, de nem lassítunk sőt, ma már minden valamire való ország felküldi a maga kisebb, vagy nagyobb műholdját, vagy űrállomását, hogy mutassa milyen nagyszerű technikával rendelkezik. Azon kívül, hogy az egész  nem más, mint buta versengés, a másik legyőzése, milyen hasznunk van az egészből ? Jobb a televizós vétel, az internetszórás gyorsabb, szélessávú, és persze nagyszerűen ki lehet kémlelni, mit csinál a másik. A házakba, lakásokba  még nem lehet bekukucskálni.-majd az is jön- de az utcán történtek, már nem maradnak titokban. A távközlési cégek, főleg a konkurencia harc miatt, milliárdokat fektetnek a fejlesztésekbe, ugyanakkor a világ nagy rézén, még milliós tömegeknek hiányzik a napi rendszeres táplálék, és nincs elegendő, tiszta ivóvizük.
A víz, különben a másik geopolitikai csatározás tárgya lesz a jövőben.  Ha ezzel a problémával nem foglalkozunk eléggé, és nem rendezzük igazságosan a Világ vízproblémáját, akkor olyan viszályokra, és háborúskodásra lehet számítani, ami az egész világ, mai. ún. demokratikus rendjét felboríthatja.

Ez a kis írás jóformán semmit nem tudott a világ geopolitikai helyzetéről elmondani, ez csak izelitó volt, étvágygerjesztő. Érdemes a témával behatóan foglalkozni, mert ha megváltoztatnánk geopolitikai gondolkodásmódunkat, ha legyőznénk a másik iránti gyanakvásunkat, és rájönnénk, hogy együtt sokkal nagyobb és jobb eredményeket érhetnénk el, akkor megváltozna az emberiség sorsa, egy sokkal biztosabb, stabilabb és eredményesebb jövőt tudnánk gyermekeinknek biztosítani.
Befejezésül még egy kis példa, ami bizonyítaná, hogy egy picinyke összefogás, összjáték, rövid időn belül óriási eredményeket hozhatna.
Az Északi –sarkvidék  egy mostohagyermeke  az emberiségnek, pedig értéke felbecsülhetetlen. A múlt század elején,  a skót tudós, Mackinder, nem hiába beszélt az Oroszország területén található ún. kúlcsövezetről-Heartland- ról, mert a volt Szovjetunió,  mai Oroszország, szibériai részén, hihetetlen mennyiségű gáz, és olajlelőhelyek várják, hogy feltárják őket. Még északabbra, az Északi -sark  területe alatt, hasonlóan gazdag tartalékokat feltételeznek. A számítások alapján, ennek a területnek az energiatartaléka  jó időre biztosítaná, Európa, vagy talán az egész föld  energia ellátását A  Jeges-tenger, más néven az Észak-sarki –Óceán, 14 millió km2 kiterjedésű óriási terület, közel másfél Európa, és öt állammal határos. Kanada, az Egyesült Államok, Oroszország, Norvégia és a dán Grönland, közvetlenül szomszédos a sarkvidékkel, és ők képezik a  „ sarki ötök” csoportját. Az ún. Északi –sarki  tanácsnak , még  további három állam, a teljes jogú tagja, Finnország,  Svédország, és Izland. Hogy kinek van ezen a területen több joga, az még sokáig vitás marad, de a jövőben számíthatunk komolyabb, vagy –remélhetőleg- intelligensebb, szelídebb hangú vitákra. Az biztos, és ezt senki nem vitatja, hogy az oroszok úgy területileg, mint erő és rátermettség kérdésében az élen állnak, és ezt ők nagyon jól tudják, a terület kincseinek a  kiaknázásában  viszont mindenki erősen érdekelt.
Európa egyesítése régi  gondolat, már  Rómában,  a “pax Romana”, – a római birodalom béke gondolata – is területi egységet és közös közigazgatást képzelt el az egész birodalom területén. A későbbi középkorban a keresztény hit és értékrend,  és az anyanyelv mellett bevezetett második nyelv, a latin, ami Európában közös, és ez már akkor sokat jelentett. A sort, az elképzelésekről még lehetne sorolni, az angol politikus William Pen, az Egyesült Államok egyik alapítója, már javasolja, hogy az európai kis államok egy európai parlamentet hozzanak létre. A francia Henri Saint Simon 1814-ben ( a bécsi kongresszus éve ) már tervet készít Európa egyesítéséről és állítólag ő használja először használja az Európai Egyesült Államok kifejezést. A nagy francia költő Victor Hugo, 1849-ben a párizsi békekonferencián is erről beszélt, és egy amerikai mintájú Egyesült Európát képzelt el.
Eltelt az idő, a XX.század két szörnyű háborúja megtanította Európa népeit, hogy valami megoldást kell keresni, mert  az állandó öldöklés elpusztítja a kontinenst. Az európai egység igazán komoly gondolata a XX. század második felére végre megérett, és az 1993-ban érvénybe lépő a maastrichti szerződéssel, létrejön az Európai Unió.

A jelenlegi bajokat nem sorolom, benne élünk, naponta jönnek újabb és újabb problémák. Ezek a gazdasági, társadalmi és politikai kérdések viszont nem elszigeteltek, hanem nagyon is globálisak. Ideje végre közösen gondolkodni és nem az egyéni, hatalmi, nemzeti érdekekre, hanem az emberiség közös jövőjére gondolni, melyet csak békésen és összefogva tudunk elrendezni.

A sarkvidék kiaknázása ne legyen ismét a nemzetállamok újabb összecsapásnak a színtere, hanem egy közös vállalkozás és ha megindulunk a csillagok felé, ne az amerikai, kínai, vagy orosz zászlók kitűzése legyen a cél, hanem az emberiség képviselőjeként üljünk az űrhajókba. A  legsürgősebb  kérdésben pedig, a napról, napra akutabb vízhiány kérdésében, a legszélesebb együttműködésre  lesz szükség. Meg kell előzni a vízért folyó versengést, a vízért folyó háborúk kitörését, és ahogy a klímaváltozás kérdésében, úgy a vízhiány kérdésében is, egy világméretű közös gondolkodás, tervezés, és cselekvés kell érvényesüljön,

Ma még, lehet, hogy foglyai vagyunk egy önző,  mások iránt gyanakvó gondolkodásmódnak., de már holnaptól el kell kezdeni a friss, új gondolkodást, ami az alapja lehet végre, egy globális együttműködésre, mert e nélkül nem oldhatók meg közös emberi civilizációnk, nagyon is közös problémái.