Kormányos Gábor: Valami változik - A szegény hite
irodalom
Jártamban-keltemben köztünk hallom,
amit látok, s látom, amit hallok. A vidéki szegénység bent rekedt panaszát, s e
panasznyi élet külső rongyait, „ragyogását”, melyet az alig tűrhető szégyen
egy-két turkás, olykor-olykor jobb minőségű életből levetett göncével leplezni
próbál. Szánalmas, elkeserítően szívfacsaró életkép, mellyel nap nap után
szembesül a jobb érzésű ember, aki maga is kirakatbábuja ennek az összetört
tükrű világnak.
Keltemben, jártamban hallom, amit
látok, s látom, amit hallok. Hallom a legyintések néma káromkodását, a
kényszerű mosoly leplezte keserűséget s a lélek pókerarcok mögé bújt fájdalmas
nyöszörgését. Olykor a daccá, durvasággá korcsosuló tehetetlenség lázadásait. A
mélyülő ráncokat eltüntetni akaró erőlködések púder- s festékrétegein is átsütő,
napi gondoktól gesztesedő reményvesztettség barázdáit. A gyakorta elmaradó
kézfogásokat. A motyogássá foszló köszönések kedvetlenségét, az elidegenedést. A
földre meredő tekintetek befelé forduló íriszét.
Igen, ezt láttam, s látom még ma is a
leggyakrabban. De most, hogy az ország szegényei egységes akarattá válhattak, a
történelmi kényszer és egy számukra elfogadhatóbb ember ígéreteinek hatására. Most
mintha valami változás vagy inkább csak változásvárás feszültsége vibrálna a
falu idegeiben.
Valami változik.
Még sajnos ugyanaz az életkép tárul
fürkésző szemem elé, mint tavalyelőtt vagy tavaly a választások előtt. Ez igaz,
ami a külsőségeket, a ruházkodást, a vásárlásokat s még sok minden külsőséget
illet. De valami mégis megváltozott, méghozzá szembeötlően észrevehetővé vált,
sőt hallhatóvá, s ez nem más, mint a kedély, a hangulat, a köszönések hangjának
erősödése, a szemek szürkeségének tisztulása, a kézfogások bizalmat sugárzó
kisülései.
Valami, ami eddig csak közöny volt,
mintha bizakodássá, hitté változna.
A szegény hite
A
szegény itt csak szívül tudna.
–
Nem éles ésszel vadászni.
Egymásba
kapaszkodna újra.
–
Nem jogon kívül alázni…
A
szegény csak őszinte szóval…
–
Nem kufár sóvár átkain.
Kit
anya szült, bolygónyi joggal
–
Nem lopva mások álmain…
A
szegény csak karéjnyi kézzel,
Fegyverbiztos
korlátokon
Kívül
rekesztve zsémbelődik,
Szélben
dörgő bádog-jogon.
A
java szűrt érdek alatt, csak
Verődik,
mint régi fogoly.
Szép
eszmék zugaiba bújva;
Emléknyi
vágy, szétfolyt koron.
A
szegény itt csak mástól tudja,
Múltja
mi volt, fekete folt.
Nem
érti, miért takarta holdja
Azt,
ami másnak napja volt.
A
szegény mára talán látja
Az
éj sunyi gyilkos hevét?
Még
ragaszkodó kisgyermekként,
Fogja
társa s Isten kezét.
A
szegény hisz, mert élne végre.
Gumikötél
türelme sok.
Felment,
ha kell, mert úgy szeretné,
Ha
nincs is rá szilánknyi ok.
A
szegény hite kenyér nélkül,
Akár
a víztükrű kereszt,
Összetörik
egy lehelettől,
Amit
a sóhaj kiereszt.
Valami változik!
Lassan, de biztosan elindult a Hold a Nap
takarásából.