Kormányos Gábor: Valami változik - A szegény hite


irodalom



Jártamban-keltemben köztünk hallom, amit látok, s látom, amit hallok. A vidéki szegénység bent rekedt panaszát, s e panasznyi élet külső rongyait, „ragyogását”, melyet az alig tűrhető szégyen egy-két turkás, olykor-olykor jobb minőségű életből levetett göncével leplezni próbál. Szánalmas, elkeserítően szívfacsaró életkép, mellyel nap nap után szembesül a jobb érzésű ember, aki maga is kirakatbábuja ennek az összetört tükrű világnak.
Keltemben, jártamban hallom, amit látok, s látom, amit hallok. Hallom a legyintések néma káromkodását, a kényszerű mosoly leplezte keserűséget s a lélek pókerarcok mögé bújt fájdalmas nyöszörgését. Olykor a daccá, durvasággá korcsosuló tehetetlenség lázadásait. A mélyülő ráncokat eltüntetni akaró erőlködések púder- s festékrétegein is átsütő, napi gondoktól gesztesedő reményvesztettség barázdáit. A gyakorta elmaradó kézfogásokat. A motyogássá foszló köszönések kedvetlenségét, az elidegenedést. A földre meredő tekintetek befelé forduló íriszét.
Igen, ezt láttam, s látom még ma is a leggyakrabban. De most, hogy az ország szegényei egységes akarattá válhattak, a történelmi kényszer és egy számukra elfogadhatóbb ember ígéreteinek hatására. Most mintha valami változás vagy inkább csak változásvárás feszültsége vibrálna a falu idegeiben.
Valami változik.
Még sajnos ugyanaz az életkép tárul fürkésző szemem elé, mint tavalyelőtt vagy tavaly a választások előtt. Ez igaz, ami a külsőségeket, a ruházkodást, a vásárlásokat s még sok minden külsőséget illet. De valami mégis megváltozott, méghozzá szembeötlően észrevehetővé vált, sőt hallhatóvá, s ez nem más, mint a kedély, a hangulat, a köszönések hangjának erősödése, a szemek szürkeségének tisztulása, a kézfogások bizalmat sugárzó kisülései.
Valami, ami eddig csak közöny volt, mintha bizakodássá, hitté változna.



A szegény hite

A szegény itt csak szívül tudna.
– Nem éles ésszel vadászni.
Egymásba kapaszkodna újra.
– Nem jogon kívül alázni…

A szegény csak őszinte szóval…
– Nem kufár sóvár átkain.
Kit anya szült, bolygónyi joggal
– Nem lopva mások álmain…

A szegény csak karéjnyi kézzel,
Fegyverbiztos korlátokon
Kívül rekesztve zsémbelődik,
Szélben dörgő bádog-jogon.

A java szűrt érdek alatt, csak
Verődik, mint régi fogoly.
Szép eszmék zugaiba bújva;
Emléknyi vágy, szétfolyt koron.

A szegény itt csak mástól tudja,
Múltja mi volt, fekete folt.
Nem érti, miért takarta holdja
Azt, ami másnak napja volt.

A szegény mára talán látja
Az éj sunyi gyilkos hevét?
Még ragaszkodó kisgyermekként,
Fogja társa s Isten kezét.

A szegény hisz, mert élne végre.
Gumikötél türelme sok.
Felment, ha kell, mert úgy szeretné,
Ha nincs is rá szilánknyi ok.

A szegény hite kenyér nélkül,
Akár a víztükrű kereszt,
Összetörik egy lehelettől,
Amit a sóhaj kiereszt.

Valami változik!
Lassan, de biztosan elindult a Hold a Nap takarásából.