Krausz Tivadar: Az ismeretek végtelene és a Tudás elvesztése


irodalom


Miközben ismereteink száma gyarapszik, tudásunk, a jónak és rossznak tudása, a megkülönböztetni tudás, a differenciálás képessége csökevényesedik. A tudás harmadik, legmagasabb szintjéről, a semmiből való alkotni tudásról, a Teremtő Istenhez hasonlatossá tevő teremtőképességünk sorvadásáról most nem is szólok.
Mintha Éva és Ádám sosem evett volna a Tudás Fájáról, úgy eltűnt a tudomány és a tudománytalanság, a szakszerű tudás és áltudomány közötti határ, különbségtétel. Eltűnt a művészet és művészietlenség, az eredeti minőségteremtő alkotás és álművészet közötti határ, különbségtétel. Elveszőben a kritikai minősítés képessége? Megszűnőben a minőségre való fogékonyság? Eluralkodott az igénytelenség? Igen, ezt állítom.
Roppant veszélyes jelenség ez. Bizonyítom példákkal: Menj el betegen orvos helyett kuruzslóhoz, aztán ne csodálkozz, ha feldobod a patkót! (Persze van fordított eset is, hogy elmész az orvoshoz, s ezért dobod föl a patkót; de ez is csak azt mutatja, a tudomány alkalmas orvosokat követel!)
És mikor tudományos történelemszemlélet helyett valami mesés skizofrén világképet tekintünk identitásunk alapjául, és ebből politikát csinálunk, az is roppant veszélyes tud ám lenni!
Tudok olyan személyt, nem is egyet, ha előléptetnénk energetikai miniszternek, perpetuum mobiléra járna az egész ország.
Könnyen belátható, hogy a tudomány és nem-tudomány közötti minőségjelölő határ eltörlése, elrelativizálása károkat okoz.
De mi a veszélyes abban, hogy minden művészet, a nem művészet is? Mi a veszélyes abban, ha mindenki művész, a nem művész is? Azt leszámítva, hogy mondjuk rám nézve veszélyes, mert művész vagyok, ám elveszik előlem a pályát a biztosítási ügynökként nyomuló karrierépítő tehetségtelenek.
Azonban még veszedelmesebb látjuk ezt a jelenséget, ha tudatosítjuk a művészetek társadalomnevelő szerepét, azt, hogy végső fokon a társadalomi koherenciát adó kultuszokat is csak a művészetek tehetik kifinomulttá, nemessé. Amennyiben a művészetek terén elmarad a minősítő különbségtétel, elvész a minőségérzék, elvész a minőség iránti igény más területeken is.
Társadalomzüllesztő jelenség ez, így ügyeljünk rá! Nehogy aztán hiába álljunk a végtelen ismeretek tárháza közepén mindenhez közvetlen hozzáféréssel, ha méltatlanok vagyunk kiváltságos helyzetünkhöz (a teremtés koronái vagyunk); ha tudatlan barbárok leszünk az ismeretek közötti különbségtételhez; ha impotensek leszünk, ahogy dekadenseknek kijár, a semmiből teremtő eredeti alkotáshoz.
Vigyázzunk, mert a lustaságból és konfliktuskerülésből elkövetett közöny, a tiltakozás és cselekvés hiánya, a mulasztásból elkövetett vétkek közé tartozik, melyik már eddig is sok katasztrófát okoztak az emberiségnek.