Krausz Tivadar: Az ismeretek végtelene és a Tudás elvesztése
irodalom
Miközben ismereteink száma gyarapszik, tudásunk, a jónak
és rossznak tudása, a megkülönböztetni tudás, a differenciálás képessége csökevényesedik.
A tudás harmadik, legmagasabb szintjéről, a semmiből való alkotni tudásról, a
Teremtő Istenhez hasonlatossá tevő teremtőképességünk sorvadásáról most nem is
szólok.
Mintha Éva és Ádám sosem evett volna a Tudás Fájáról, úgy
eltűnt a tudomány és a tudománytalanság, a szakszerű tudás és áltudomány
közötti határ, különbségtétel. Eltűnt a művészet és művészietlenség, az eredeti
minőségteremtő alkotás és álművészet közötti határ, különbségtétel. Elveszőben
a kritikai minősítés képessége? Megszűnőben a minőségre való fogékonyság?
Eluralkodott az igénytelenség? Igen, ezt állítom.
Roppant veszélyes jelenség ez. Bizonyítom példákkal: Menj
el betegen orvos helyett kuruzslóhoz, aztán ne csodálkozz, ha feldobod a
patkót! (Persze van fordított eset is, hogy elmész az orvoshoz, s ezért dobod
föl a patkót; de ez is csak azt mutatja, a tudomány alkalmas orvosokat követel!)
És mikor tudományos történelemszemlélet helyett valami
mesés skizofrén világképet tekintünk identitásunk alapjául, és ebből politikát
csinálunk, az is roppant veszélyes tud ám lenni!
Tudok olyan személyt, nem is egyet, ha előléptetnénk
energetikai miniszternek, perpetuum mobiléra járna az egész ország.
Könnyen belátható, hogy a tudomány és nem-tudomány
közötti minőségjelölő határ eltörlése, elrelativizálása károkat okoz.
De mi a veszélyes abban, hogy minden művészet, a nem
művészet is? Mi a veszélyes abban, ha mindenki művész, a nem művész is? Azt
leszámítva, hogy mondjuk rám nézve veszélyes, mert művész vagyok, ám elveszik előlem
a pályát a biztosítási ügynökként nyomuló karrierépítő tehetségtelenek.
Azonban még veszedelmesebb látjuk ezt a jelenséget, ha
tudatosítjuk a művészetek társadalomnevelő szerepét, azt, hogy végső fokon a
társadalomi koherenciát adó kultuszokat is csak a művészetek tehetik
kifinomulttá, nemessé. Amennyiben a művészetek terén elmarad a minősítő
különbségtétel, elvész a minőségérzék, elvész a minőség iránti igény más
területeken is.
Társadalomzüllesztő jelenség ez, így ügyeljünk rá! Nehogy
aztán hiába álljunk a végtelen ismeretek tárháza közepén mindenhez közvetlen
hozzáféréssel, ha méltatlanok vagyunk kiváltságos helyzetünkhöz (a teremtés koronái vagyunk); ha
tudatlan barbárok leszünk az ismeretek közötti különbségtételhez; ha impotensek
leszünk, ahogy dekadenseknek kijár, a semmiből teremtő eredeti alkotáshoz.
Vigyázzunk, mert a lustaságból és konfliktuskerülésből
elkövetett közöny, a tiltakozás és cselekvés hiánya, a mulasztásból elkövetett
vétkek közé tartozik, melyik már eddig is sok katasztrófát okoztak az
emberiségnek.